Inkább az ételen spórolunk, mint a benzinen?

Tavaly augusztushoz képest idén nőtt egy kicsivel az összesített bolti forgalom, de ne gondoljuk, hogy annyira jól állunk anyagilag. Hajlamosabbak vagyunk az élelmiszereken takarékoskodni, mint az üzemanyagon – legalábbis a KSH számai alapján.

2,4%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon idén augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – számolt be a HVG a Központi Statisztikai Hivatal nyomán. Mint írják, ez a szám a megvásárolt áruk mennyiségét jelenti, nem az összesített árat (vagyis nem azért volt növekedés, mert minden drágult). Az is kiderült, hogy mennyit hagytunk a boltokban:

most, egy átlagos augusztusban több pénzt költöttek a magyarok vásárlásra, mint tavaly decemberben, a karácsonyi rohamban – ez viszont már a húsba vágó infláció hatása.

A lap kiemeli, az összesített bolti forgalom azért nőtt, mert azt felhúzta a benzinkutak forgalma: ez 18,4%-kal több volt, mint egy évvel korábban. Máshol már nem ennyire rózsás a helyzet (ha azt rózsásnak lehet nevezni, hogy a hatósági áras üzemanyagot úgy pufogjuk ki, mintha nem lenne holnap):

  • a forgalom az élelmiszer-kereskedelemben 2,4%-kal esett vissza,
  • a nem ételt áruló boltokban mindössze 0,5%-kal nőtt,
  • az „élelmiszer jellegű vegyes üzleteknél” (minden olyan bolt, ahol más termékek mellett élelmiszert is lehet kapni) 3,7%-kal visszaesett,
  • az étel-, ital-, dohányáru-szaküzletekben pedig 0,3%-ot nőtt.

Azaz, az emberek – félve a válságtól, nyögve az infláció alatt – spórolni kezdtek a mindennapi vásárlásokon.

Habár több pénzt hagyunk ott a kasszánál, sokkal kevesebb dolgot kapunk, mint tavaly.

(Nem hiába mondjuk, hogy az infláció az egyik legalattomosabb adó.) Nézzük részletesen azokat az üzleteket, ahol nem élelmiszert árulnak:

  • a használtcikk-üzletekben 6,2%-os forgalomnövekedést,
  • a könyv- és számítástechnikai boltokban 3,7%-osat,
  • az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 2,6%-osat,
  • a gyógyszertárakban és illatszerüzletekben 2%-osat mértek;
  • de bútorból és műszaki cikkből 0,8%-kal,
  • ruhából és cipőből 0,9%-kal kevesebbet veszünk, mint tavaly.

Az év első nyolc hónapjában összesítve 8,4%-kal nagyobb volt a forgalom, mint tavaly január-augusztusban. Ebből a benzinkutakon 28%-os növekedést mértek, az élelmiszerboltokban csak 0,9%, a nem ételt árusító üzletekben pedig 9,6%-os volt az emelkedés – írják.

Tegyük hozzá, hogy ez élelmiszerekre bevezetett kormányzati árstop sem segíti a magyarokat abban, hogy ne az étel spóroljanak: a 6 terméket (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, 2,8%-os tej) rendesen vadászni kell a boltokban, és ha csak nem üzletnyitásra megyünk, vagy járunk boltról boltra, egyre nehezebb beszerezni. Vagy vesszük a drágábbat helyette, vagy, ha már spórolás, inkább nem veszünk semmit – nade ezt meddig játszhatjuk el?

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.

Mennyi gyerektartást kell fizetni? Sokan meglepődnek, hogy a fizetésen kívül más szempontok is számítanak

A gyerektartás mértéke általában a különélő szülő jövedelmének 15–25 százalékához igazodik, de a gyermek szükségletei és a család anyagi helyzete is számít.

Mennyibe kerül a gáz köbmétere? Mutatjuk, hol a határ és mikor kell többet fizetni

Fűtés és fürdés: a két legnagyobb fogyasztási mód.

Megugrott a gyógyszerköltsége? Így kérje a gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatát

Ez nem történik meg automatikusan, az illetőnek magának kell beszereznie a szükséges igazolásokat és benyújtania a kérelmet.

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat