Felmérés: Az infláció vágtat, a bérünk lemarad

A KSH szerint az éves infláció augusztusban már 15,6% volt, az élelmiszerekért összességében 31%-kal kellett többet fizetni, mint egy évvel korrábban. Lesújtó adatok, nem véletlenül érzi úgy a dolgozók többsége, hogy a fizetése egyre kevesebbet ér. Pláne akkor, ha év közben egy fillérrel sem emelkedett.

Béremelés helyett egyszeri segítség

Az infláció gyors emelkedése miatt több cég jelentette be, hogy valamilyen egyszeri juttatással kedveznek a munkavállalóiknak (pl. a Magyar Telekom és a MOL) – számol be a Népszava. A lap kiemeli, ezek a juttatások többnyire csak egyszeri, meghatározott időre szóló kifizetések, nem épülnek be az alapbérbe. Mint írják, a bérkompenzáció főként azokon a területeken jellemző, ahol jelentős a munkaerőhiány, és főleg olyan cégek lépik meg, amelyek euróban vagy dollárban számolnak el. (Őket a vergődő forint kevéssé vágja földhöz.)

A Publicus Intézet a Népszava megrendelésére készített, augusztus 25-30. között végzett felméréséből kiderül: a dolgozók negyede kap vagy kapott év közben az infláció miatt béremelést. Ugyanakkor kevesebb, mint ötödüknek emelkedett a fizetése az év elején és év közben is.

Felzabálja a fizetésünket az infláció

A felmérés szerint az alkalmazottak 70 százaléka nem kapott év közbeni béremelést, 41%-uk pedig nem is számít rá, hogy kap.

A dolgozók 89%-a úgy gondolja, fizetésének növekedése nem követi az árak emelkedését. Ezen belül 13%-uknak nőtt ugyan valamennyire a bére, de az árak emelkedésével annak mértéke nem tartott lépést.

Az egyik ok, amiért a cégek nem mernek hosszú távra ígérni (azaz inkább adnak egyszeri támogatást, mint béremelést) az az egyre kiszámíthatatlanabb gazdasági környezet. Emlékezzünk csak, a kormánypárt egyik választási ígéret az volt, hogy nem lesznek megszorítások. Ehhez képest a választási győzelem után nem sokkal jött az extraprofitadó, kinyírták a KATA-t és bejelentették a rezsicsökkentés csökkentését, ami valójában rezsiemelés.

Az élet megdrágulásáért, így a fizetésünk elértéktelenedésért vastagon felelős az ország jelenlegi vezetése. Készüljünk, messze még az év vége!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Biciklivel jársz? Repül a bírság, ha így közlekedsz a városban

A kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályai, amit nemcsak a bringásoknak kell ismerniük.

Elfogyott a pénz, de ételt muszáj venni – Így él sok magyar hó végén

A hó végi pénzhiány sokakat érint, de az állatok ellátásáról így sem mondanak...

Ingatlanvásárlás pluszköltség nélkül: szerződéstől a birtokbaadásig, itt van minden tudnivaló

Az ingatlan adásvétel menete egyszerűen és pluszköltség nélkül végigvihető.

Teljes eladósodásnál is távol tarthatod a végrehajtókat: ez az eljárás a megoldás

Gondot okoz a törlesztés? Beszéljünk a bankkal, van kiút a pénzügyi káoszból!

Csíkos, foltos szemüveg tisztítás után is? Ezt rontod el, amiért nem lesz patyolat

A szemüveg tisztítása házilag hatékonyan végezhető: így búcsút inthetsz a csíkoknak és foltoknak.