Szinte garantált a késés ezeken a vasútvonalakon – így a legegyszerűbb a visszatérítés

Magyarországon már indulás előtt biztosra vesszük egyes vasútvonalakon, hogy a vonat késni fog. De hol kell szinte biztosra venni a kését? Melyek a legproblémásabb vasútvonalak kis hazánkban? Cikkünkből kiderül.

A legproblémásabb vasútvonalak versenyén több versenyző is komoly eredményt futott. Ezen felül vannak, akik rangsorolják az egyes vasútvonalakat több tényező alapján is. Ezeket fogjuk bemutatni.

Mi alapján lehet megállapítani, hogy melyek a legproblémásabb vasútvonalak?

A HVG összeállításban bemutatta, mely hazai vasútvonalakon jelentkeztek a legnagyobb működési gondok. A sorrend alapját az úgynevezett hibapontok adták, amelyekből 2025-ben összesen 2827,5 gyűlt össze a magyar hálózaton. Ez 97-tel kevesebb a megelőző év adatánál, ami részben a kedvezőbb időjárási viszonyoknak, részben pedig a veszprémi vonalszakasz lezárásának tudható be.

Ki lett idén a „bajnok”?

A legtöbb gond továbbra is a Budapestet Debrecenen át Záhonnyal összekötő vasútvonalon jelentkezett.

A győri fővonal a felújítás befejezése után ismét visszakapaszkodott a második helyre, 249,5 hibaponttal. A harmadik helyre ezúttal a dél-balatoni szakasz került, amely új belépő a legproblémásabb vasútvonalak között. A legtöbb zavar a nyári időszakban fordult elő, főként a Balaton környékén, ahol sorompóhibák és a hőség miatt bevezetett korlátozások okoztak késéseket. Ha a hibákat kilométerre vetítve vizsgáljuk, a Vámosgyörk és Gyöngyös közötti vonal bizonyult a leggyengébbnek. A pozitív listát a GYSEV több pályaszakasza, valamint a balatonfenyvesi kisvasút vezette.

Kérdésed maradt a jegyár visszatérítésével kapcsolatban? Fordulj Ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

A pontok javultak – Akkor mi a gond?

Bár a statisztikák szerint a hazai vasúthálózat összképe valamelyest javult, ez a mindennapi utazási élményben aligha jelenik meg azokon a vonalakon, amelyek évek óta a legrosszabbul teljesítenek. A számok inkább arra utalnak, hogy a gondok továbbra is néhány térségre összpontosulnak, és bizonyos szakaszokon a késések gyakorlatilag beépültek a menetrendbe.

Mikor kapom vissza a pénzem?

Ha az adott vonat 20 percet, vagy többet késett, akkor az utas jogosult a menetjegyének 50%-ának visszatérítésére. Ha papír alapú a jegy, akkor a pénztárnál, vagy ügyfélszolgálaton érdemes személyesen intézni a folyamatot, viszont a MÁV és MÁV+ applikációkban a visszatérítés automatikusan végbemegy, amint a vonat beérkezett az állomásra 20 perc vagy annál több késéssel.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.

Egészségügyi dolgozók bére 2027-ben: ők kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az új bértáblával

Az egészségügyi dolgozók béremelése 2027-ben mintegy 123 ezer munkavállalót érinthet, az új bértábla pedig a tapasztalatot és a képzettséget is jobban elismerheti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat