Májusban vethető zöldségek: 5 igénytelen és rengeteget termő finomság

Egyre jobban melegszik az idő, de még most, tavasz végén is vethetünk magról zöldséget. Na de milyet? A májusban vethető zöldségek közé tartozik például a cukkini, ami nyár közepétől egészen a fagyok beálltáig terem – nem is keveset, ha jól gondozzuk. Mutatunk még négy magról nevelhető zöldségfélét, és arra is kitérünk, milyen szükségleteik vannak. Nyugalom, semmi bonyolult!

Vetés előtti teendők

Mielőtt nekiállunk a vetésnek, tudnunk kell, hogy zöldségünk mitől fog szépen fejlődni. A talaj előkészítését sem hagyhatjuk: először felássak, hogy fellazuljon, aztán egy kicsit tömörítjük, a magok csak később jöhetnek. A talaj tápanyagtartalmát trágyával növelhetjük, de az is fontos, hogy megfelelő legyen a nedvességtartalma, vagyis öntözzük meg a vetés előtt. Május végére már a fagyok is elmúlnak, de még nincs túlságosan nagy forróság. Az öt zöldségfélének pedig pont erre van szükségük.

Tippek:

  1. Van itt egy cikk, ahol bemutatják a különböző vetési formákat.
  2. A magok csomagolásán rajta szokott lenni, hogy vetés után le kell-e takarni a magokat vagy sem. Szórjunk az ágyásra egy vékony réteg földet vagy homokot, ha szükséges.
  3. A vetés után ne locsoljuk, hanem inkább permetezzük a magokat, hogy ne mossuk ki őket.
  4. Valahogy jelöljük, hogy mit hová ültettünk, hogy ne legyen belőle később probléma.

Májusban vethető zöldségek

Sütőtök: A jól megmunkált, fellazított, tápanyagdús talajt kedveli a leginkább, de szinte bárhol megél. Nagy a területigénye, egy tőre 10 m2-t kell szánni. Sok komposztot és vizet igényel.

Tűzbab: Nem kell neki sok hely, de bőséges termést hoz. Fel lehet futtatni falon, vagy kerítésen. Szüksége van a melegre és a napsütésre, rendszeres öntözésre. Adjunk neki tápoldatot is a vízzel.

Uborka: Inkább félárnyékos helyre vessük, mert a tűző napon megéghetnek a levelei. Sok víz és tápoldat kell neki. Áprilistól egészen júliusig vethető.

Kukorica: Vetésnél egy helyre kettő magot tegyünk, és a tövek között figyeljünk, hogy legyen 35-45 cm távolság. A talajra nem annyira igényes, bármilyen megfelel neki, azonban a meleget és a vizet szereti.   

Cukkini: Magról nevelni május második felétől június végéig lehet. Napos helyet válasszunk, mert kell neki a meleg és a fény. Talaj szempontjából nem különösebben igényes, de a rendszeres öntözés fontos, kezdetben több vízre van szüksége.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.