Akár 2,8 millió forint megtakarítás érhető el a CSOK Plusszal

Az idén január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének. Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez. A legújabb törvénymódosítás alapján a CSOK Plusz keretében vásárolt ingatlanok illetékmentesek lesznek. Mutatjuk a részleteket.

CSOK Plusz illetékmentesség – milyen feltételekkel?

“Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek, míg eredetileg a vételár 80 millió forintot meghaladó része után fizetni kellett volna. A változás a Bankmonitor számításai szerint 2,8 millió forint megtakarítást jelent egy 150 millió forintért megvásárolt ingatlan esetében”írja a hvg.hu.

A vonatkozó törvény 2023. december 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály kimondja: amennyiben a CSOK Plusz feltételei alapján történik a lakásvásárlás, akkor nem kell megfizetni utána a vagyonátruházási illetéket. Eddig a 80 millió forintot meghaladó vételár után illetéket kellett fizetni a 80 millió forintot meghaladó részre, mostantól azonban a vételártól függetlenül sem kell illetéket fizetnünk, amennyiben teljesülnek a CSOK Plusz feltételei.

CSOK Plusz illetékmentesség számszerűsítve

A Bankmonitor.hu szakértői az alábbi példával szemléltetik a költségeket. Az illeték alapesetben a vételár 4 százaléka. Ez egy 20 millió forintért megvásárolt ingatlannál 800 ezer forint, egy 60 millió forintosnál 2,4 millió forint, míg egy 150 millió forintosnál 6 millió forint költséget jelenthet. CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolhatunk 150 millió forintnál drágább ingatlant.

“Az eredeti szabályok értelmében 150 millió forint vételárnál 3,2 millió forint illetéket engedtek volna el, míg 2,8 millió forintot (a 80 millió forint feletti rész után) meg kellett volna fizetni. A változás tehát 2,8 millió forint extra kedvezményt jelent ebben az esetben.”

A preferált kistelepüléseken nincs változás, itt továbbra is teljes egészében megmarad az illetékmentesség abban az esetben, ha Falusi CSOK felhasználásával vásárol valaki ingatlant.

A CSOK Pluszt az ötezer fő alatti lélekszámú kistelepüléseken a gyermeket vállaló házaspárok akár a Falusi CSOK-kal együtt is igénybe vehetik 2024. január 1-jétől, a többi településen pedig az eddigi CSOK konstrukció helyett igényelhető. A „sima” CSOK a tavalyi év végéig volt igényelhető, a CSOK Pluszról szóló kormányrendeletet itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

12 kérdéses ügyintézős kvíz: ÜPO, SZÜF, KAÜ – Te tudod, mit jelentenek?

Nem könnyű eligazodni a rövidítések erdejében, rengeteg betűszóval találkozunk a mindennapokban. Teszteld a...

Szülők, figyelem! Közeleg az általános iskolai beiratkozás, itt vannak a határidők és a tudnivalók

Ne aggódj! Segítünk, hogy könnyen levezényeld az általános iskolai beiratkozást!

Mennyi a nettó álláskeresési járadék? Ennyi pénz jár neked valójában

Magyarországon a munkanélküli segély, vagyis az álláskeresési járadék maximális időtartama 90 nap. Összege 2025-ben...

Beszámítható a nyugdíjba a fizetés nélküli szabadság? A Nők 40-nél mi a szabály?

A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 128–133. §-ai tartalmazzák a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó rendelkezéseket.

Panellakásban él? Akár 1 millió forintra is megbüntethetik, ha így tárolja a holmiját

Összeállításunkból kiderül, hogy mi számít tűzvédelmi szabályszegésnek és mekkora bírság jár érte.