Többet költünk, kevesebbet veszünk: ennyit szánunk idén a karácsonyra

Közel 20 százalékkal többet szánnak az idei karácsonyra a magyarok – derül ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából. A kiadásokra átlagosan 118 ezer forintot tervezünk költeni, ami közel 20 százalékkal több a tavalyinál.

Közeleg a karácsony, sokan már az ajándékokon ötletelnek, mások az ünnepi menühöz vásárolnak. A szeretteinkkel töltött idő felbecsülhetetlen, de a karácsonnyal járó kiadások nagyon is számszerűsíthetők. Hiába ajándékozunk szerényebben, az élelmiszerek például tavaly októberhez képest több mint 10 százalékkal nőttek – pedig már akkor is fogtuk a fejünket, hogy minden milyen drága. Mivel sokkal gyorsabban drágul minden, mint ahogy a fizetések nőnek, ezért egyre kevesebbet tudunk vásárolni a pénzünkből. Idén többet fogunk költeni, mint tavaly, de nagyon úgy fest, hogy kevesebbre lesz elég.

Mennyit költünk karácsonyra idén?

A Cofidis közleménye szerint azok, akik ajándékoznak, 47 ezer forintos keretben gondolkodnak. A karácsonyfa nem lesz kisebb, a nagy ünnepi sütés-főzéshez pedig az anyagi nehézségek esetén is ragaszkodnak a magyarok a kutatás szerint. (Időközben az is kiderült, mennyit terveznek a szülők játékokra költeni.)

Tavaly karácsonyhoz képest 56-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik az aktuális havi jövedelmükből tervezik fedezni az ünnepi a kiadást. 40 százalék megtakarításból, 7 százalék pedig hitelből is finanszírozza a szükséges összeget.

A magyarok fele megfontolt, előre kigondolja, kinek mit szeretne venni. Az ajándékot adók legnagyobb része novemberben rohamozza meg a boltokat, ám a kutatásból kiderül, hogy 17 százalékuk már októberben, vagy azt megelőzően elkezdte a vásárlást. A toplistát továbbra is a kozmetikum (31 százalék), a ruhanemű (29 százalék) és a márkás italok, élelmiszerek (28 százalék) vezetik. Ismét egyre népszerűbbek a konyhai kisgépek, 13 százalék ebben a kategóriában gondolkodik.

Miből költünk?

A negyedik negyedévre vonatkozó kutatásuk szerint a magyarok 9 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben. A legnépszerűbb hiteltípus a személyi kölcsön, az átlagos hitelösszeg 1,33 millió forint. A leggyakoribb hitelcélok a lakásvásárlás (31 százalék) és a lakásfelújítás (32 százalék), harmadik helyen az autóvásárlás áll (22 százalék). Ugyanakkor 12 százalék el tudja képzelni, hogy hitelt vegyen fel a családi kassza egyensúlyban tartása, 11 százalék pedig a rezsiszámlák kifizetése céljából.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kevés víz, sok termés: így készíts kulcslyuk ágyást házilag, Afrikában a szárazságban is működik

A kulcslyuk ágyás alacsony vízigénye és magas hozama révén ideális önfenntartó konyhakert a legszárazabb vidékeken is.

Ma már luxus a kultúra? Ezért nem jut könyvre, színházra a magyar nyugdíjasnak

Egyre drágábbak a színházjegy árak, és emiatt sok nyugdíjas már nem engedheti meg magának az előadásokat. Neked még van pénzed kultúrára?

Meleget fúj a légkondi? Az 5 leggyakoribb hiba, ami okozhatja

Meleget fúj a légkondi, pedig épp hűtenie kellene? A nyári hőségben ez különösen...

A hátam mögött adták el az ingatlanomat – meg tudtam volna előzni?

Az ingatlan tulajdonjog ellenőrzése ma már egyszerű és megfizethető, mégis sokan hagyják figyelmen kívül. Hiba.