Ha első akadályt sikerrel vettük, akkor itt az ideje a szintlépésnek: ez előző listánkon szereplő cuccokról könnyen beláthattuk, hogy feleslegesek, a most következőknél (legalábbis némelyiknél) egy kicsit rezeg a léc. Hiányozni biztosan nem fognak, de az elengedésükhöz kell az elhatározás. Jöjjön még 10 azonnal kidobható dolog.
Ahogy írtuk, néha egyszerűen csak azért nem vágunk bele a szelektálásba, mert nem tudjuk, hogy hol kezdjük. A haszontalan holmik kiválogatása és kidobása jó kezdés, utána pedig jöhetnek a kevésbé hasznosak. Szerintünk a következő kacatok tartoznak ebbe a csoport:
Még 10 azonnal kidobható dolog
1. Konyhai eszközök, amiből kettő (vagy több) van
Egy átlagos háztartásban óhatatlanul előfordulnak ilyenek, de valljuk be, van egy, amit a többinél sokkal szívesebben használunk. Na, azt kell megtartani, a másikat pedig adományozzuk el (ha tényleg jó állapotú).
2. Kiegészítők és bizsuk
Van az úgy, hogy nem találják el az ízlésünket, meg persze az ember idővel változik. Váljunk meg azoktól az ékszerektől, kiegészítőktől, amiket több mint egy éve viseltünk utoljára. Az értékesebbeket adjuk el, a kevésbé értékeseket akár egyben, csomagban is meghirdethetjük valamelyik netes piactéren, hátha megtetszik valakinek. 1-2 hétnél tovább azonban ne várjunk, nehogy visszalapokodjanak az ékszereszdobozba.
3. Szórólapok
Az akciós újságok, éttermi kínálat mind megtalálható online, ráadásul a régen lejártakból semmi hasznunk nem származik. Irány a szelektív!
4. Túl sok tároló
A tárolók praktikusak, ha tudjuk, hogy mit akarunk bennük tárolni és használjuk is őket. Viszont ha azt vesszük észre, hogy a tárolók tárolásához keresünk helyet, talán túl sokat halmoztunk fel. Igaz ez az ételhordókra, a fémből készült, díszes dobozokra is. Kérdezzük körbe a családot, ismerősöket, lehetséges, hogy nekik pont most lenne szükség egy-két plusz dobozra.
5. Utántöltők, nem használt tárgyakhoz kiegészítők
Pl. a lecserélt elektromos fogkeféhez tartozó töltő, fogkefefej, ami nem kompatibilis a mostanival. Szintén ne tartsuk tovább a villanykörtéket, ha már régen LED-re váltottunk, a még nem használt kávéfiltereket, ha már kapszulás kávét iszunk. Sok ilyen holmik kallódhat még az otthonunkban, járjunk nyitott szemmel!
6. Törött eszközök valamilyen hobbihoz
A törött tárgyakat megtartani egyébként sem szerencsés, egy megrongálódott bukósisak pedig kifejezetten veszélyes. Bármilyen biztonsági felszerelésünk van, az legyen ép, különben pont a funkcióját nem látja el. Ezen kívül érdemes az olyan tárgyaktól is megszabadulni, amelyek egy régi, mára szinte elfelejtett hobbihoz kapcsolódnak.
7. Lejárt gyógyszerek
Soha ne dobjuk ki azokat a háztartási szemétbe, hiszen veszélyes hulladéknak minősülnek, mivel szennyezhetik a környezetet, ártalmasak lehetnek a növény- és állatvilágra. Leadni a patikákban lehet, illetve bárhol, ahol gyógyszereket forgalmaznak.
8. Lejárt kozmetikumok
A csomagoláson feltüntetik, hogy meddig lehet használni a különböző kencéket és sminkeket. Egyes rúzsok akár 3 évig elállhatnak, míg bizonyos krémek legfeljebb csak 3 hónapig. Nem ajánlatos a szavatossági idő lejárta után kozmetikumot magunkra kenni, mert könnyen irritációt okozhat.
9. Régi kütyük, mobilok
Nagy valószínűséggel már soha többé nem lesz ezekre szükségünk, nosztalgiából szigorúan csak 2 darabot szabad megtartani. (Még így is 2-vel több, mint ami kell egy háztartásba.) Ha okosmobilról van szó, arra figyeljünk, hogy minden adatot eltávolítsunk róla szanálás előtt.
10. Könyvek
Legalábbis azok a könyvek, amiket nem olvasol, nem szeretsz, így csinálhatsz helyet az újaknak, a régóta vágyott köteteknek. Egyébként a mennyiségnél sokkal többet számít a minőség: egy gonddal összeválogatott gyűjtemény értékesebb lehet, mint egy halom sosem forgatott könyv.