Lélektani határ felett a lángos: 2400 forint a sajtos-tejfölös egy budapesti strandon

A főváros olcsóbbnak számító strandján a sajtos-tejfölös lángos ára 2023-ban 2400 forint, de ha extrább feltétekkel kérjük, az már 2800 forint. Brutál.

Június 1-je a meteorológia nyár kezdete, de az igazi strandszezon a hónap közepétől indul. Minden évben meglepődünk, hogy mennyire elszálltak a lángos árak, de ez már tényleg több a sok(k)nál: fővárosi Dagály Standfürdőben tavaly óta 41%-kal emelkedett kedvenc strandételünk ára. A Vakmajom blog évek óta nyomon követi a lángosinflációt, az elmúlt évekhez képest is brutális a drágulás.

A lángos ára 2023-ban a Dagályban

Forrás: Vakmajom

Vagyis 2021-ben 18%, tavaly 31%, idén már 41 %-os az áremelkedés, és ez csak egyetlen, Budapest olcsóbbnak számító gyógyfürdője. Látható, hogy az áremelkedés idén is folytatódik a strandokon, amelynek oka elsősorban az alapanyagok és az energia drágulása.

A lángos nem kapott ársapkát

Még hatósági áron vehetjük a cukrot, lisztet, étolajat és a tejet, ezeknek a termékeknek a fogyasztói átlagárai 2022 áprilisa óta érdemben nem változtak. Ugyanakkor a nagykereskedelmi forgalomban jelentősen nőttek , mely a strandok büféinek vállalkozóit is érintheti – mutat rá a penzcentrum.hu.

Mivel sem a sajt, sem a tejföl nem árstopos (a tejföl a legfrissebb adatok szerint 75,3%-kal drágult, a sajt 45,4%-kal), nem nagyon csodálkozhatunk a legnépszerűbb standeledelünk árán – legfeljebb szörnyülködhetünk.

A lángos ára 2023-ban a Balatonnál

2022-ben a sima lángos jellemzően 800-1000 forintba került a Balatonnál, a sajtos-tejfölös pedig 1200-1600 forintba. Idén valószínűleg nem nagyon lehet majd lángost kapni 900 forint alatt, a sajtos-tejfölös ára pedig akár a 2000 forintot is elérheti. A szezon csak most indul, simán benne van a pakliban, hogy nemcsak eléri, hanem jóval fölé megy a 2000 forintnak.

Ennyiért mérik a fagylaltot 2023-ban

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogyan lehet jól használt autót venni?

Körültekintőnek lenni fontos, és az sem árt, ha ismerjük a jogainkat.

Meglepő, milyen komoly büntetés jár súlyos testi sértésért: itt vannak a szabályok

A súlyos testi sértés nem játék. Nagyon komolya szabályok vonatkozhatnak rá és az indíték is sokat súlyosbíthat a vádlott helyzetén.

Azálea gondozása: színpompás virágbokorral hálálja meg a növény, ha ezt teszed vele

Nem egyszerű a gondozása, de a kertész szerint elég egy dologra odafigyelni.

Hajdú hőszivattyús bojler: kiszámoltuk, mennyit fogyaszt és milyen gyorsan térül meg

Utánaszámoltunk a Hajdú hőszivattyús bojler költségeinek, és megmutatjuk, miért beszél szakértőnk akár 15–20 éves megtérülésről.

A rendszer vesztesei: 40 év után ők nem mehetnek el nyugdíjba Magyarországon

Láthatatlan munka kontra hosszabb szolgálati idő.

Ha palántát nevelsz, ezt vedd meg az OBI-ban, hálás leszel magadnak érte

A palántáid satnyák vagy egyenetlenül kelnek? Mutatjuk a megoldást.