A krémes és a török: kétféle desszert maradék rizsből

A rizs az egyik leggyakoribb köretünk, de gyakran előfordul, hogy megszalad a kezünk, és túl sok készül belőle. Ez egyrészt bosszantó, mert a rizs ára is megszalad az elmúlt évben, másrészt egy lehetőség – a maradék rizs ugyanis rendkívül sokoldalúan felhasználható, attól függően, hogy milyen az alap.

Mégis, mit lehet csinálni maradék rizsből?

Sósabb, ízesített, hagymával főzött vagy jól megvegetázott köretmaradékokat értelemszerűen nem célszerű desszertnek átalakítani, viszont attól függően, hogy ragacsosabb vagy pergősebb rizsünk maradt készülhet belőle rántott rizsgolyó (tojás és némi reszelt sajt, esetleg maradék főtt zöldség hozzáadásával) vagy rizssaláta, vagy sült rizs, amit vihetünk is másnap dobozban munkába. Ha pedig a hagyományosabb vonalon maradnánk, egy kis paradicsomos/pörköltes alapú darálthússal és némi friss vagy fagyasztott zöldséggel remek rakott étel készülhet belőle – de töltelékként is újjászülethet, ha töltött tökre, paradicsomra, hagymára vagy épp paprikára vágyunk.

Most viszont egy kétlépéses maradékrizs-mentő desszert receptet hoztunk, ami attól függően hogy félúton megállunk vele, és akkor tálaljuk, vagy szánunk rá egy plusz éjszakát, egy krémes, gyors, nosztalgikus tejberizst, vagy a török kifőzdék sült tejberizsét, a sütlaç-ot tehetjük az asztalra.

Desszert maradék rizsből? Persze, nem is akármilyen!

Hozzávalók:

  • 30 dkg főtt rizs
  • 3+1 dl tej
  • 5 dkg cukor (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 kk fahéj
  • 1 db tojássárga
  • 1,5 ek étkezési keményítő

Készítés:

  1. A 3 dl tejet kikeverjük a cukorral a fahéjjal és a vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a maradék rizst és kis lángon addig főzzük, míg a rizs megszívja magát és jó krémes lesz. Ha instant édességre vágyunk, ezen a ponton elzárjuk a gázt, tálkákba merjük, és gyümölccsel, fahéjjal, lekvárral koronázva tálaljuk.
  2. Ha a török verzió mellett döntöttünk, akkor a maradék 1 dl tejet elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a rotyogó rizshez, és még 5 percig főzzük.
  3. Hőálló tálba kanalazzuk, a tetején eloszlatjuk a 2 kanál tejjel lazított tojássárgát, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk kb 30 percre. 
  4. Ha kész, megvárjuk míg kihűl, majd hűtőbe tesszük éjszakára. Gyümölcsökkel, fahéjjal tálaljuk – vagy csak magában kanalazzuk.
Hogy lesz desszert maradék rizsből? Mivel a maradék rizs mennyisége változó, 10 dekánként 1 dl tejjel érdemes számolni szaftosabb, 1,5 dl-vel szárazabb, pergősebb rizs esetében.

Egy recept, kétféle eredmény: gyors és ráérős desszert maradék rizsből.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk!

A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a...

Lecserélné az ablakot, ajtót? Ingyenpénzt kaphat rá az államtól és az önkormányzattól

Ablakcsere pályázat állami és önkormányzati támogatással vagy akár önerő nélkül. Ezek a lehetőségek.

A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai.

Honnan tudod, hogy blokkoltak a Viberen? 5 árulkodó jel, ami megmutatja

Hogy ne kelljen tovább agyalnod, cikkünkben mutatunk 5 árulkodó jelet, amiből kiderül az igazság.

Szlovénia autópályáin utazol? Komoly bírság lehet a vége, ha erre nem figyelsz

Ha idén nyáron Szlovénián keresztül vezet az utad, van egy dolog, amit semmiképp sem hagyhatsz figyelmen kívül: a szlovén autópálya-matrica. Enélkül ugyanis elég kellemetlen meglepetés érhet: akár jelentős bírsággal is számolhatsz, ha az ellenőrzéskor kiderül, hogy matrica nélkül használod az autópályát.