Ennyibe kerül ma egy esküvő

A brutális magyar infláció bizony a lagzi árát sem kímélte. Tavalyhoz képest az idei tavaszi, nyári szezonban akár 40-50 százalékkal is többe kerülhet egy klasszikus esküvő.

Ha most nyáron akarsz házasodni, költségei elérhetik az 5 millió forintot.

Nem egyszer sokkot kapnak a frigyre készülő fiatalok, amikor szembesülnek az idei elszálló árakkal. Az infláció különösen célba vette az esküvői költségeket. Tavalyhoz képest ugyanis egy esküvő ára csaknem a duplájára nőtt – értesült az esküvőszervezőktől az ATV Híradó

Pedig már eddig is komoly ára volt egy esküvőnek

Egy debreceni étteremben egy átlagos esküvői menü ára az elszálló infláció előtt 23 ezer forintba került, ugyanaz a kombináció most 40 százalékkal lett drágább.

Mostanra a menyasszonyi ruha is jóval drágább lett. 20-30 százalékkal kell többet fizetni érte. Emiatt egyre többen gondolkodnak inkább a régebbi modellekben. Az esküvői ruhák eladási ára 100 ezer forinttól kezdődik, ezek olcsóbbnak számítanak. Áruk akár 400 ezer forint is lehet.

Sok pár úgy próbálja csökkenteni az árat, hogy a szokásos szombati nap helyett hétköznap, például pénteken tartják a lakodalmat. Sokan pedig egyszerűen kisebb lagzit tartanak.

Csökkent a házasságok száma

A Napi.hu erről szóló cikke szerint 2022 első háromnegyed évében 53,3 ezer pár kötött házasságot, számuk 8,9 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi. Ilyen árak mellett ez már nem is olyan meglepő.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megvannak a dátumok! Ekkor utalják a családi pótlékot 2026-ban, hónapról hónapra mutatjuk

A Kincstár nemrégiben tette közzé, pontosan mikor utalják a családi pótlékot 2026-ban, mutatjuk a dátumokat.

Egyszeri segély nyugdíjasoknak 2026-ban: most kell igényelni, mert szűkös a keret

A rendszer csak a rászorulók töredékének tud segíteni - éppen ezért kell az igénylést minél hamarabb elintézni.

Meddig áll el a halászlé a hűtőben? Ennyi idő után már veszélyes megenni

Csak rövid ideig fogyasztható biztonsággal az ünnepi halászlé.

1 evőkanál a hűtő aljába és vége a büdösnek: friss és tisztaság illat pillanatok alatt

A büdös hűtő ellen nem szükségesek a speciális csodaszerek, azonban egy-két házi praktika kihagyhatatlan, ha biztos megoldást keresünk.

Így a legolcsóbb utazni: a legjobb Volánbusz-kedvezmények, amit megéri kihasználni

Már mindenki díjmentesen utazhat, aki betöltötte a 65. életévét, 65 év alatti nyugdíjas vagy még nem múlt el 14 éves.