Neked mit jelent a hóvége?

„Gondot” – velős válasz, nem nagyon tudunk vele vitatkozni. Az utca emberét kérdeztük, hogy mi jut eszébe a hó végéről, nem meglepő módon ugyanarra – vagy legalábbis nagyon hasonlóra – gondolt mindenki. VIDEÓ!

Rengeteg tippet találunk arra a neten, hogyan éljük túl a hónap utolsó napjait. Te hogy állsz ezzel? Semmi para, mindent ugyanúgy csinálsz, mint hó elején, vagy vágod a cérnát fizetésig/nyugdíjig? A legtöbb ember számára a hó vége egyet jelent a spórolással, amikor már szűkre van szabva a keret, és akármit nem lehet csak úgy leemelni a polcról. Persze van olyan, akinek minden napja így telik. Mit mondanak az emberek?

„Hó végén nem vásárolunk, mert arra már nem jut” – magyarázta egy hölgy. A következő annyit mondott, „spórolni kell”, majd kis szünet után hozzátette, „egész hónapban”. Így már azért más a mondat értelme, pedig hát nem sokkal toldotta meg.

Egy újabb kedves néni azt mondta, ha szüksége van valamire, azt megveszi, különösebb ügyet nem csinál abból, hol tart a naptár. (Azt tudni kell, hogy korábban azt is megosztotta velünk, hogyan takarékoskodik a fűtéssel. Csak akar csavarja fentebb, ha fáznak a lakásban, egyébként takarékon használják. Ő így csíp le a költségekből.)

Találkoztunk még egy idősebb úrral, aki nemes egyszerűséggel közölte: ebből a nyugdíjból nem lehet megélni”.

Neked mit jelent a hó vége? Egyáltalán, nálad téma-e?

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Erre figyelj a villanyóra diktálásnál, hogy ne érjen hidegzuhany végelszámoláskor

A villanyóra diktálás egyszerűnek tűnik, de ha nem figyelünk a részletekre, komoly kellemetlenséget okozhat év végén a végelszámolás. A pontos havi adatrögzítés nemcsak a váratlan magas számlákat segít elkerülni, hanem a pénzügyi tervezést is kiszámíthatóbbá teszi.

Szex és józanság

Mi a különbség a részeg és a józan szex között?

Ez nem kamu! Minit lehet nyerni és 1,5 milliós álomnyaralást, ha itt vásárolsz

Ha a szokásos bevásárlásodat a Tescónál intézed, most akár egy vadonatúj Mini Countryman autó vagy egy 1,5 millió forint értékű utazási utalvány boldog nyertese is lehetsz.

Ezt ne csináld, ha megcsípett a darázs – komolyabb bajod is lehet, ha rosszul kezeled 

A legfontosabb tennivalók darázscsípés esetén.

Ingyenes augusztus 20-ai programok: légiparádé, látványos katonai bemutatók, szimulátorok gyerekeknek

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten....