Évi 45 ezret spórolhatsz, ha nem pazarolsz – Mutatjuk, hogyan

Az élelmiszerpazarlás bizony a pénztárcát sem kíméli. A magyarok évente fejenként 45 000 forintnyi élelmiszert dobnak a kukába.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 24.hu által szemlézett kutatása mutatott rá, hogy a magyarok többsége saját bevallása szerint tudatosan vásárol, figyel az élelmiszerek lejárati idejére, mégis évente 65 kilogramm élelmiszerhulladékot állít elő, amivel 45 ezer forint éves veszteséget szenved el.

Kijelenthető tehát, hogy ha még tudatosabban vásárolunk élelmiszert, nem pazarolunk semmit, akkor átlagosan akár 45 ezer forintot is megtakaríthatunk fejelnénk.

A felmérés rámutat: 10-ből 8 magyar kellemetlenül érzi magát, ha élelmiszert dob ki és hasonló arányban tekintik az élelmiszerpazarlást jelentős globális problémának, Ennek ellenére évente fejenként 45 000 forintnyi élelmiszert dobnak a kukába.

Hiába figyel a többség az élelmiszerek lejárati idejére, és próbál tudatosan vásárolni, így is jelentős mennyiségű élelmiszert pazarolnak a háztartások.

Ne feledd: 0-4 celsius fokra kell állítani a hűtőt!

A kutatásból az is kiderült, hogy csak a válaszadók 45 százaléka tudta, hogy 0-4 Celsius fokra kell a hűtőszekrényt ideálisan beállítani. Mindez azért fontos, mert például 6,5 Celsius fokos hőmérséklet mellett a hűtőszekrényben sok élelmiszer és étel idő előtt megromlik.

A leggyakrabban egyébként ételmaradékot, pékárukat, zöldségeket és gyümölcsöket dobnak ki az emberek. A pazarlás elsőszámú oka, hogy időnként túl sok élelmiszert vásárolnak, túl sok ételt készítenek. A friss zöldségek és gyümölcsök túl hamar megromlanak a háztartásokban a helytelen tárolási, nem megfelelő hűtési szokások következtében, ráadásul kevés időt szán a lakosság a bevásárlások megtervezésére és az ételek elkészítésre.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Súlyos bírságot kockáztat, ha a klíma kondenzvize a szomszéd erkélyére csepeg – Sokan nem ismerik ezt a szabályt

A klíma csepegés bírság elkerüléséhez érdemes ellenőrizni a helyi előírásokat; nem mindegy, hová folyik a légkondicionáló kondenzvize.

Makacs lábdagadás ellen azonnal hat: így használja az Epsom-sót, ha gyors enyhülést akar

Egész nap talpon voltál, vagy épp a tartós ülőmunka miatt estére úgy bedagadt...

iPhone 17 Pro Max akár 40%-os kedvezménnyel? Így vásárolnak az élelmesek csúcsmobilt olcsón

Megbízható és kedvezményes csúcsmobilok? Mutatjuk hol éri meg körülnézni!

Időpontot kell kérni a ruhák eladásához? Lépned kell, ha azonnal készpénzt akarsz a megunt cuccaidért!

Megtelt a szekrényed? A használt ruha eladás során nem mindegy, hogy Vintedre töltesz fel vagy ruhakereskedésbe mész.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat