Aranyárban a négyzetméter. Ki tudja megfizetni ezeket a lakásokat?

Egy év alatt 24,2 százalékkal drágultak az új építésű ingatlanok a megyei jogú városokban. Rekordot döntött a megyei jogú városokban az új építésű lakások négyzetméterára, és az emelkedés üteme is felülmúl minden korábbit – derült ki az Otthon Centrum harmadik negyedéves összesítéséből.

A megyei jogú városok közül elsőként Sopron törte át az egymilliós négyzetméterárat az előző negyedévben – ehhez csatlakozott most Debrecen. Előbbi városban 1,1 millióért, utóbbiban 1,05 millióért kínálták az új építésű lakások fajlagos négyzetméterét a fejlesztők.

A legújabb felmérésben az új lakások négyzetméterárának átlagértéke 862 ezer forint volt. „A fejlesztők még sosem kínálták ilyen magas áron az új építésű lakásokat a megyei jogú városokban, illetve az emelkedés mértéke is megdöntötte a korábbi rekordot, ami a 2021. harmadik negyedéves átlagárhoz képest 24,2 százalékos” – írja az elemzés.

A dobogóra még Veszprém fért fel, négyzetméterenként 964 ezer forinttal. A mezőny ezután igen sűrű: Szeged 912 ezer, Pécs 896 ezer, Székesfehérvár 887 ezer, Érd 855 ezer és Győr 844 ezer forint négyzetméterenként. A legolcsóbb város Hódmezővásárhely, 563 ezer forinttal.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.

Fél áron sütőtök, áfonya és gomba: ezek a heti akciók most igazán megérik

Fél áron sütőtök, áfonya, gomba és uborka, 60%-kal olcsóbb petrezselyemgyökér, valamint kedvezményes kávék, húsok és sajtok várnak: mutatjuk, melyek a legjobb heti akciók.

Vége a céltalan bolyongásnak: ezzel az ingyenes okos trükkel azonnal megtalálod a legolcsóbb ruhákat a környékeden!

Nem találod a legjobb second hand boltokat? A legközelebbi turkáló kereső megmutatja a környéked használtruha-üzleteit. Próbáld ki az okos térképet!

Így vásárolhat sokkal olcsóbban gyógyszert és juthat el magánkórházba – Még adóvisszatérítés is jár érte

Az önkéntes egészségpénztárral jelentős adókedvezmény jár az egészségügyi és a családi élethelyzetekkel (hitel, iskolakezdés) járó kiadásokra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat