Leteszteltük hogyan történik a szőlőszörp készítése házilag és szeretnénk megosztani a tapasztalatokat. Kevés hozzávaló, isteni eredmény- viszont úgy látjuk, hogy bolti szőlőből nem biztos, hogy megéri nekiállni.
Akinek van szőlő a saját kertjében és már azt sem tudja hova tegye, meg kinek osztogassa, annak nagyon megéri szörpöt készíteni belőle. Mivel 1 liter kipréselt szőlőlé szükséges a szörp elkészítéséhez, ezért én bolti szőlőből nem készíteném újra. A “nagy könyv” szerint 1,3-1,4 kg szőlőből lehet kinyerni 1 liter szőlőlevet. Számít a szőlő fajtája is, én most kék kecskecsöcsüvel készítettem, aminek sok a magja, vastag a héja- viszont nagyon zamatos.
1 kg-ot vásároltam belőle, abból kb. 4 dl levet tudtam kipréselni, bár profi szerkezettel biztos jobban sikerült volna.
A szőlőszörp elkészítéséhez gyakorlatilag csak cukor kell és szőlőlé, meg egy éjszakányi pihenés. Borbás Marcsi receptjét mutatjuk.
Első lépésként kipréseljük a szőlőlevet, majd a héjjal együtt be kell tenni éjszakára a hűtőbe.
Másnap jól át kell nyomkodni az egészet, lemerni vagy átszűrni a szőlőlevet.
1 liter levet 50 dkg cukorral kell sziruppá főzni, a legnagyobb lángon, kb. 20-25 perc alatt.
Borbás Marcsi azt tanácsolja, hogy a jól elmosott üvegeket 5 percre mikróba kell tenni, hogy csírátlanítsuk, majd ezt követően mehet bele a szőlőszörp.
Csavarjuk az üvegre a tetejét, pár percre állítsuk fejtetőre, majd száraz dunsztban hűtsük ki.
Száraz dunszthoz tehetjük egy dobozba az üvegeket, amiben törölközővel tömjük ki az üres réseket, majd letakarjuk a tetejét és úgy hagyjuk, amíg ki nem hűl.
Lenne még kérdésed? Tedd fel Ügyfélszolgálatos kollégáinknak, akik két munkanapon belül válaszolnak!
Egy friss uniós kutatás szerint a magyarok már 65 évesen öregnek érzik magukat, pedig az öregedés minősége sokkal fontosabb az élettartamnál. Tudj meg többet, hogyan maradhatsz fiatalos szellemben!
Az öregedés nemcsak a születésnapok számán múlik. Egy uniós kutatás szerint a magyarok 65 évesen már öregnek érzik magukat, és átlagosan ugyanennyi évet jósolnak maguknak. De van remény:
a minőségi öregedés titka a közösségi életben rejlik.
Egy friss uniós felmérés meglepő adatokat közölt az öregedésről. A kutatás azt vizsgálta, hogy az európai országokban hány éves kortól tartják magukat az emberek öregnek, és mivel számolnak, hány éves korukig fognak élni.
Magyarországon mindkét szám 65 év. Ez azt jelenti, hogy sokan már a nyugdíjkorhatár környékén öregnek érzik magukat, és nem is remélnek hosszabb életet.
Érdekes módon a spanyolok látják a legpozitívabban az öregedést: náluk 81 évesen érzik magukat öregnek, és átlagosan 83 évig szeretnének élni.
A szakértők szerint azonban nemcsak az évek száma a fontos, hanem az, hogyan éljük meg az öregedést. Egyre több kutatás mutatja, hogy a szellemi frissesség és az aktív közösségi élet kulcsfontosságú.
Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!
Mi a szuper öregedés titka?
Az Egyesült Államokban azokat a 80-90 éves embereket, akik megőrzik szellemi és testi frissességüket, „szuper öregeknek” nevezik. Mi a titkuk? Nem hagyják magukat elszigetelődni. Továbbra is aktív tagjai maradnak a számukra kedves közösségeknek.
Ez lehet egy dalárda, egy hegymászó klub, vagy bármilyen közösség, amely örömet hoz a mindennapokba. Sokszor kifogásként mondjuk, hogy nincs időnk ilyesmire. Pedig az élet későbbi szakaszában éppen ez az, amiből a legtöbb van.
Az öregedés tehát nem kell, hogy lemondást és bezárkózást jelentsen. Ha közösségekhez csatlakozunk, és aktívan érdeklődünk új dolgok iránt, akkor az évek múlása nem félelmet, hanem új lehetőségeket hoz.
A pénznemek váltása mindig aktuális téma, ha külföldre készülünk utazni. Habár a nyári szezon a tanév kezdetével és az október közeledtével lecsengett, az őszi és a téli időszakban is sokan szeretnének legalább pár napra kiszakadni a hétköznapokból. Ez lehet egy hosszú hétvége vagy akár vagy akár egy családi kiruccanás az őszi szünetben. Ilyenkor nemcsak a Balaton, hanem külföldi úti célok is szóba jöhetnek – ekkor merül fel a kérdés: mennyire erős (vagy épp gyenge) a magyar valuta, pl. hány forint 1 rubel, szerb dinár vagy éppen euró? Mutatjuk, mi a jelenlegi helyzet.
Az MNB árfolyama és a valóság
Az MNB hivatalos árfolyama mindig megbízható forrás, hiszen ez mutatja a középárfolyamon, hogy hány forint 1 rubel. Ez azonban nem azt jelenti, hogy pontosan ennyiért tudunk váltani. A gyakorlatban a bankok, pénzváltók és online szolgáltatók eltérő vételi és eladási árfolyamot alkalmaznak, a különbségből fedezik a költségeiket.
Egyik sem jótékonysági intézmény, ezt vegyük figyelembe, amikor pénzt tervezünk váltani. Lehet, hogy kényelmes és gyors megoldás a legközelebbi plázában elintézni a dolgot, de benne van a pakliban, hogy súlyos ezresekkel leszünk szegényebbek. Érdemes online megnézni, milyen árfolyamokkal dolgoznak az egyes pénzváltók, tényleg nagy különbségek lehetnek.
Sokan kíváncsiak arra, hogy hány forint 1 rubel, vagy szerb dinár – ezért gyűjtöttük össze a legfontosabb árfolyamokat. Az alábbi értékek az MNB hivatalos középárfolyamához közeli adatok, így tájékoztató jelleggel mutatják, hogy mennyit érnek a népszerű valuták a forinthoz képest:
Jól látszik, hogy hány forint 1 rubel, de az is kiderül, hogy mennyit ér a dollár vagy épp a font.
Más pénznemről érdeklődnél? Ügyfélszolgálatunk örömmel áll rendelkezésedre! Ingyen kérdezhetsz, mi pedig 2 napon belül válaszolunk!
Online bankok előnyei
Az utazók körében egyre népszerűbb a digitális megoldások használata, például a Revolut vagy a Wise. Ezek az alkalmazások a bankközi árfolyamhoz közeli váltást kínálnak, gyakran jóval kedvezőbben, mint a hagyományos bankok. Az előnyük, hogy bármikor átválthatjuk a forintot a kívánt devizára, majd az utazás végén visszaválthatjuk, így nem kell a készpénz maradékával bajlódni. Bizonyos összeg alatt sokszor a váltás ingyenes, így kezelési költséget is spórolhatunk. Ugyanakkor fontos tudni: ha piacokon vagy kisebb üzletekben vásárolunk, sokszor csak készpénzt fogadnak el, ezért mindig legyen nálunk valamennyi helyi valuta.
Ha tyúkszemmel küzdünk, ha repedt sarokkal, ha a ráncokkal, mi segítünk. Hiába a várva várt őszi idő, így is gőzölög a feje az izzadságtól? A túlzott verejtékezés, orvosi nevén hiperhidrózis, olyan állapot, amelyben a verejtékezés mértéke jelentősen meghaladja a szükséges mennyiséget. Bár az izzadás természetes élettani folyamat, a hiperhidrózis szenvedést és komoly kellemetlenségeket okoz. A becslések szerint mintegy húsz emberből egy szenved ebben az állapotban. Most utána jártunk, hogy a hiperhidrózis kezelése házilag mennyire kivitelezhető.
A legjobb otthoni kezelési lehetőség
A hiperhidrózis kezelése házilag lehetőségei közül az iontoforézis az egyik legelterjedtebb és leghatékonyabb módszer. Ez a technika enyhe elektromos áramot alkalmaz a verejtékmirigyek aktivitásának csökkentésére. A Dermadry egy olyan otthoni használatra készült iontoforézis készülék, amely FDA-engedéllyel rendelkezik, és kifejezetten a kéz, láb és hónalj területek kezelésére lett kifejlesztve. A kezelés során a készülék segítségével a felhasználók 15–20 perces szakaszokban végezhetnek kezeléseket. Ez akár 6 hétig is tartós eredményt hozhat. A visszajelzések alapján azonban az otthoni kezelések hatékonysága egyénenként változhat sajnos, és a legjobb eredmények eléréséhez rendszeres használat szükséges.
Más otthoni praktikák, mint például izzadásgátló krémek, hintőporok vagy természetes szerekkel való próbálkozások is lehetségesek. Azonban tartós és mérhető hatásuk nem nagyon bizonyított a hiperhidrózis ellen. Ezek inkább enyhe, rövid távú megoldások, és nem helyettesítik az iontoforézis kezelést.
Amennyiben az otthoni kezelések nem hoznak kielégítő eredményt, orvosi beavatkozások következnek. A botox injekciók alkalmazása az egyik leghatékonyabb módszer a hónalji hiperhidrózis kezelésére. A botox ideiglenesen blokkolja az idegimpulzusokat, ezáltal csökkenti a verejtékezést. A kezelés hatása általában 4–6 hónapig tart, szintúgy ismételni szükséges.
A miraDry egy másik orvosi eljárás, amely mikrohullámú technológiát alkalmaz a verejtékmirigyek tartós eltávolítására. Ez a kezelés egy vagy két alkalommal végezhető el, és tartós eredményt biztosít. A probléma ezzel a megoldással az, hogy jelentősen magasabb költséggel jár, így nem mindenki számára megengedhető.
A hiperhidrózis tehát kezelhető többféle képpen, de először érdemes a házi megoldások felé fordulni, hátha beválnak. Kényelmesebb és költséghatékonyabb. Amennyiben ez nem bizonyul elegendőnek, az orvosi kezelések, mint a botox injekciók vagy a miraDry, tartósabb opció. Bárhogy is döntünk, konzultáljunk szakemberrel a lehetőségeinket tekintve, mielőtt magánakcióba fognánk.
Sokan még ma is abban bíznak, hogy van néhány kilométeres ráhagyás a sebességméréseknél. A valóság viszont az, hogy a kérdés, mennyire van állítva a traffipax, már legalább két éve nem úgy működik, ahogy sokan hiszik: a készülékek pontosan a tényleges sebességet rögzítik, és akár 1 km/órás túllépésért is bírság járhat.
Sokáig bevett gyakorlat volt, hogy a rendőrség a traffipax által mért értékből levont pár kilométert vagy néhány százalékot. Ez azt jelentette, hogy például ha valaki lakott területen 52 km/órával haladt, akkor a 3 km/órás levonással 49-et vettek figyelembe, és nem járt érte bírság. Ugyanez volt autópályán is: a 151 km/órából 3 százalékot levontak, így 146,5 km/óra lett az elfogadott érték, ami még „megúszható” volt. Ez a rendszer a régi, kevésbé pontos eszközök miatt létezett, ahol valóban előfordulhatott kisebb mérési eltérés.
Mikor változott a szabályozás?
A változás 2023. május 1-jén lépett életbe. Ekkortól a rendőrség már nem alkalmaz semmilyen levonást: a hitelesített traffipax által kijelzett sebesség számít hivatalosnak. Az indoklás szerint a modern műszerek annyira pontosak, hogy nincs szükség tűréshatárra, a mérési jegyzőkönyvekben sem szerepel hibahatár. Ez a bírói gyakorlatban is elfogadott, vagyis nincs többé „büntetlenségi zóna”.
Mennyire van állítva a traffipax?
A kérdés sokakat foglalkoztat, de a válasz egyszerű: nincs külön beállítás, amely engedékenyebbé tenné a rendszert. A traffipax mindig a valós sebességet méri, és azt rögzíti. Ha valaki a megengedett értéket bármennyivel túllépi, az szabályszegésnek számít. A helyszíni intézkedésnél a rendőr mérlegelhet: adhat figyelmeztetést, kiszabhat bírságot vagy feljelentést is tehet, de az alap minden esetben a mért sebesség.
Mikor indul közigazgatási eljárás?
Ha a sebességtúllépés elér egy bizonyos szintet, akkor nincs mérlegelési lehetőség. Ez 2025-ben is változatlanul így van:
lakott területen, 50 km/órás korlátozásnál: +15 km/órától,
50 és 100 km/óra közötti korlátozásnál: +15 km/órától,
Ezeknél a túllépéseknél automatikusan közigazgatási bírság következik, amelyet sem a rendőr, sem más hatóság nem mérsékelhet.
Életszerű példák
Lakott területen: Ha 68-cal mész az 50-es táblánál, akkor 18 km/órával lépted túl a határt, ez már közigazgatási bírság, és biztosan pénzbüntetés jár érte. Ha viszont csak 55-tel mész, a rendőr dönthet: lehet, hogy figyelmeztet, de akár helyszíni bírságot is kaphatsz.
Országúton, 90-es korlátozásnál: 98 km/óra még „csak” kisebb szabályszegés, ahol mérlegelhet a rendőr. 108 km/óránál viszont már túlléped a +15 km/órát, így közigazgatási bírságot szabnak ki.
Autópályán, 130-as korlátnál: 145 km/óránál még van némi mozgástér, a rendőr mérlegelhet. Ha viszont 151 km/órával mész, már +21 km/órával vagy túl, így közigazgatási eljárás indul.
Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!
Gyakori tévhitek, amiket érdemes elfelejteni
„Mindig van 5 km/óra ráhagyás” – nincs, 2023 májusa óta a mért sebesség az egyetlen mérvadó.
„Lakott területen máshogy mér” – nem, mindenhol ugyanaz a szabály.
„Az autó órája csal” – ha van eltérés, akkor a legtöbb jármű órája inkább többet mutat, mint a valós érték, vagyis biztonsági tartalékot ad.
Receptek 2000 forint alatt, Akcióvadász élelmes vásárlóknak, konyhai titkok a főzés szerelmeseinek. De mi van, ha hiba kerül a rendszerbe? Vasárnap délben a konyhában forró hangulat uralkodott. A fiúk lelkesedésükben túlsózták a pörköltet, és hirtelen az egész család előtt állt a kérdés: hogyan menthető meg az aznapi ebéd, és egyáltalán lehetséges-e az elsózott pörkölt javítása? Ekkor léptek színre a nagymamák – két család, két generációról örökölt fortélyok –, és gyorsan gasztroversennyé alakították a helyzetet. Előhúzták konyhai titkaikat, és egymás trükkjeit felülmérve próbálták visszahozni az életbe a szóban forgó ebédet.
Klánok összecsapása: kenyér vagy burgonya
Klári néni, az első kihívó, a kenyér-módszert javasolta. Egy szelet szikkadt kenyeret a pörköltbe dobva és tíz percig főzve, garantált a javulás. A kenyér magába szívja a felesleges sót, az étel íze mérséklődik.
A másik klán nagymamája, Ilona azonban nem hagyta annyiban a kihívást, elővette a burgonya- és ecet-cukor kombót. Egy nagy kockára vágott nyers burgonyát főzött az ételbe, majd apránként kis adag almaecetet és cukrot adagolt. A savas és enyhén édes íz kiegyensúlyozza a sót, a szétfőtt burgonya pedig a végén eltávolítva felszívja a felesleget, így az étel újra élvezhetővé válik.
Más trükköt is ismersz? Vagy kérdésed volna? Keresd ügyfélszolgálatunkat, ahol két nap alatt ingyenesen kaphatsz választ.
További trükkök, amik asztalra kerültek
A családi verseny során további megoldások is születtek. Klári a szódabikarbónát javasolta másodjára: egy késhegynyi hozzáadása csökkenti a sósságot, de vigyázni kell, nehogy mellékízt adjon. Ez minden esetben működik. Hasonlóan szóba kerültek a tejtermékek is: egy kevés tejföl vagy vaj tompítja a sós ízt, és krémesebbé teszi a pörköltet. Ezt azonban a fiúk elvetették, nem ajánlják egy klasszikus pörköltbe. A tojásfehérjével ugyanez a helyzet: felvert habját hozzáadva, majd eltávolítva, ugyan felszívja a sót, de ez sem bizonyul ideálisnak minden étel esetében.
Ahány háztartás, annyi szokás, de az igazi titok a mérsékletesség. Fokozatos kóstolás és fokozott adagolás. Gasztroversenyünk ezzel a konklúzióval zárult, és egy ízletes pörkölttel.
Sokan kerülnek kellemetlen helyzetbe, amikor nem sikerül az android telefon feloldása. A pánik azonban felesleges: több módszer is létezik, amivel visszakaphatod a készülékedhez való hozzáférést. Megmutatjuk a legegyszerűbb lépéseket, hogy ne veszítsd el az adataidat, és gyorsan újra használhasd a mobilod.
Az android telefon feloldása többféle helyzetben is szükségessé válhat. Fontos tudni, hogy először tisztázd, pontosan mi okozza a problémát: a SIM-kártya PIN-kódja, a képernyőzár, vagy valami más?
Ha korábban ezt nem kapcsoltad ki, akkor amikor kikapcsoltad vagy újraindítottad a készüléket, a SIM PIN-kódot kell megadnod. Ez általában 4 számjegyű, és a mobilszolgáltatásodhoz tartozik. Ha elfelejtetted, keresd meg a SIM-kártya eredeti csomagolását. Itt találod a PIN- és a PUK-kódot is.
Ha a PUK-kód sem elérhető, hívd fel a szolgáltatódat egy másik telefonról. Néhány személyes adat megadása után segítenek. Ha telefonon sem sikerül, menj be személyesen az ügyfélszolgálatra.
2. Ha a képernyőzárat nem tudod feloldani
Ha a telefon bekapcsolva van, de a képernyőzárat nem tudod feloldani, a legegyszerűbb megoldás a Google-fiók használata.
Ha többször hibásan adod meg a jelszót, megjelenik a lehetőség, hogy a Google-azonosítóval lépj be. Ezzel azonnal visszakapod a hozzáférést, és új jelszót állíthatsz be.
Van még kérdésed? Ügyfélszolgálatunkhoz bátran fordulhatsz, 48 órán belül segítünk!
3. Végső megoldás: gyári visszaállítás
Ha semmi sem segít, marad a gyári beállítások visszaállítása. Ezt a számítógépedről, a Google-fiókodon keresztül is elindíthatod. Fontos: minden adatot és telepített alkalmazást töröl a készülékről, ezért csak végső esetben használd.
Tippünk: előzd meg a bajt
Írd fel biztonságos helyre a SIM PIN- és PUK-kódot.
Jegyezd meg a Google-fiókod jelszavát, vagy használd jelszókezelőben.
Kapcsold be a felhőalapú biztonsági mentést, így nem veszítesz adatot.
Az android telefon feloldása nem mindig bonyolult. Ezért érdemes nyugodtan, lépésről lépésre haladni.
A kövér porcsin felhasználása sokkal több lehetőséget rejt, mint amit elsőre gondolnánk. Bár a legtöbb kertben gyomként irtják, valójában egy tápanyagban gazdag, sokoldalú növény, amely mind az egészségünk, mind a konyhánk számára értékes kincs lehet.
Egy makacs gyom, ami valójában szuperélelmiszer
A kövér porcsin különleges képessége, hogy a legnagyobb nyári hőségben is képes megélni, ráadásul pozsgás leveleivel és szétterülő hajtásaival védi a talajt a kiszáradástól. Ez a tulajdonság évszázadok óta hasznosítja a természet, hiszen a porcsin ott is túlél, ahol más növények elpusztulnak. Míg sokan bosszankodva húzzák ki a veteményesből, addig más kultúrákban régóta ételként és gyógynövényként becsülik.
Ázsiából származik, de mára az egész világon elterjedt. Régi feljegyzések tanúsága szerint ínséges időkben gyakran fogyasztották, hiszen szinte bárhol megterem, és tápláló leveleivel segített átvészelni a nehéz időszakokat. A népi orvoslás különböző formákban alkalmazta: Kínában láz- és gyulladáscsökkentőként, Indiában és Észak-Amerikában sebek, égési sérülések és bőrproblémák kezelésére, más vidékeken pedig vértisztítóként és skorbut ellen.
A modern táplálkozástudomány is felfedezte, hogy ez a sokak által lebecsült növény rendkívül gazdag tápanyagokban. Húsos levelei és szárai tele vannak vitaminokkal (B-, C- és E-vitamin), valamint ásványi anyagokkal, mint a kalcium, a magnézium, a foszfor, a vas és a cink. Emellett fehérjéket, esszenciális aminosavakat és rostokat is tartalmaz, így hozzájárul az emésztés egészséges működéséhez.
A porcsin igazi különlegessége azonban az omega-3 zsírsav, amely a legtöbb zöldségben alig található meg. Ez a vegyület bizonyítottan csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, segíti a koleszterinszint szabályozását, és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Ráadásul a növény erős antioxidánsokat tartalmaz, amelyek lassítják az öregedési folyamatokat és védik a sejteket az oxidatív stressztől.
Tudományos vizsgálatok szerint a porcsin poliszacharidjai a vércukorszint szabályozásában is szerepet játszhatnak, így a cukorbetegség megelőzésében és kiegészítő kezelésében is hasznos lehet. Kivonata antibakteriális és antivirális tulajdonságokkal rendelkezik, emellett rákmegelőző hatásáról is beszámoltak.
Kövér porcsin felhasználása a konyhában
Ízvilága enyhén savanykás, frissítő, ami miatt nyersen salátákba is tehető. Egy kevés hagyma, metélőhagyma vagy fokhagyma remekül kiegészíti, és feldobja az étel ízét. A mediterrán konyhában gyakran használják salátákhoz, joghurtos mártásokhoz, de főzve is nagyon finom.
Levesekben, főzelékekben, sőt mártásokban is megállja a helyét, mivel főzés közben enyhül a savanykás karaktere. Savanyúságként eltéve pedig télen is felhasználható: az üvegbe rétegezett levelekre sót szórnak, majd almaecettel öntik fel, így egy különleges, vitaminban gazdag csemege készíthető belőle.
A friss porcsin leveleit átválogatjuk, alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük.
Az olívaolajon megfuttatjuk az összezúzott fokhagymát, vigyázva, hogy ne égjen meg.
Rátesszük a porcsint, átkeverjük, majd felöntjük a tejjel.
Sózzuk, és ha felforrt, botmixerrel krémesítjük.
A keményítőt kevés hideg tejben elkeverjük, majd a főzelékhez adjuk, és besűrítjük.
Friss kenyérrel, pirítóssal vagy akár sült húsok mellé köretként is tálalhatjuk.
Gyógyászati alkalmazásai régen és ma
A népi gyógyászat sokrétűen hasznosította. Kínában lázcsillapítóként, húgyúti fertőzések kezelésére és méregtelenítésre adták. Az indián törzsek pépesített leveleit sebekre, fekélyekre és égési sérülésekre kenték. Nepálban ma is használják skorbut ellen, illetve vértisztítóként.
Borogatásként alkalmazva gyorsítja a sebgyógyulást, enyhíti az izomgörcsöket, és nyugtatja a bőrt. Egyes beszámolók szerint a porcsin főzete alvászavarokra is kedvező hatású lehet, valamint asztmás tünetek enyhítésében is segíthet.
Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!
Hogyan szedjük és gondozzuk?
A porcsin a napos, meleg helyeket kedveli, és szinte semmilyen különösebb gondozást nem igényel. Legjobb még a virágzása előtt gyűjteni, amikor levelei zsengék és húsosak. Frissen is fogyasztható, de szárítva vagy ecetben eltéve hosszabb ideig is eltartható.
Október 1. az idősek világnapja, amelyre a budapesti kerületek is készülnek jobbnál jobb programokkal. A rendezvényeken ingyen vehetünk rész, de van, amelyre regisztrálni kell – ne hagyjuk az utolsó pillanatra!
Íme, ezek a legjobb idősek világnapja programok Budapesten.
Szeptember 30. (kedd): Dunai Sétahajózás Budaváriaknak
Szeptember 30-án, kedden 15 órakor a budavári szépkorúak számára különleges programot szerveznek: ingyenes dunai sétahajózásra invitálják a kerület nyugdíjasait, melynek indulási pontja a Batthyány tér. A sétahajón idegenvezetés, frissítők és harapnivalók is várják az utazókat. A részvétel Budavárhoz kötött, és előzetes jelentkezés szükséges szeptember 29-ig a molnar.reka@maraikult.hu címen vagy az Idősek Klubjaiban (I. sz. Hattyú u. 16., II. sz. Roham u. 7., III. sz. Fő u. 31.)
Október 1. (szerda): Operett és tánc Józsefvárosban
Október 1-jén, szerdán 15 és 18 óra között Józsefváros (VIII. kerület) a H13 Kultpontban (Horánszky u. 13.) várja az időseket és minden érdeklődött. Az esemény díjtalan, és a belépéshez nem szükséges regisztráció. A délután Szilágyi Gabriella és Kádár Szabolcs „Cintányéros cudar világ” című operett műsorával indul, ezt követően, 16 órától a Topáz zenekar muzsikál.
15:00-15:30 Cintányéros cudar világ Szilágyi Gabriella és Kádár Szabolcs operett műsora Szilágyi Gabriella színész-énekes, aki a Budapesti Operettszínház, később a Miskolci Nemzeti Színház művésze lett. Kádár Szabolcs, énekművész, szerepel a Madách Színház, a Csokonai Nemzeti Színház, Veszprémi Petőfi Színház, az újjáalakult Király Színház előadásaiban. Jelenleg a Magyar Állami Operaház énekkari művésze.
16:00-18:00 Topáz Zenekar koncertje szórakoztató tánczenével Bóni Miklós zenekara retró slágerekkel és mai kedvencekkel szórakoztatja és hívja táncra a közönséget.
Október 2. (csütörtök): Szulák Andrea ad koncert Terézvárosban
Október 2-án, csütörtökön 16 órakor Terézváros meghívására Szulák Andrea és a Majsai Swing Stars adnak koncertet az Eötvös10-ben. A koncert előtt adják át az idei „Terézvárosi idősekért” kitüntetést. A könnyűzenei és swing műfajú előadás kellemes zenei kikapcsolódást ígér. A koncert ingyenes, regisztrációs jegyet szeptember 22-től az Eötvös10 jegypénztárában, lakcímkártya, igazolvány felmutatásával lehet kérni.
Október 2. (csütörtök): Operett és nosztalgia est Zuglóban
Szintén október 2-án, csütörtökön várja Zugló a szépkorúakat a Stefánia Palotában egy ingyenes operett előadásra. A részletes leírás szerint idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően 100 darab jegyet bárki igényelhet a regisztracio@zuglo.hu címen. A program:
Október 4. (szombat): Operett délután Erzsébetvárosban
Az utolsó esemény a listán, az operett délután Erzsébetvárosban (VII. kerület), melyet a KULT7-ben (Király utca 11.) rendeznek október 4-én, szombaton 15 órakor. A színpadon Pacskó Dorka és Kerényi Miklós Máté előadásában felcsendülnek az operett irodalom ismert és kedvelt dallamai: Te rongyos élet, Szép város Kolozsvár, Jaj, cica, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket és még sok más kedvenc. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges, a domokos.agnes@kult7.hu címre lehet írni.
Kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáinktól gyorsan és ingyen kaphat választ.