Kihez forduljak? Rendkívüli segély nyugdíjasoknak

A novemberi nyugdíjkorrekció után január 1-jétől ismét emelkednek a nyugdíjak. További jó hír, hogy decemberben az utalásra a szokásosnál korábban került sor (december 4-én), várhatóan a posta is hamarabb viszi házhoz az ellátásokat. Üröm az örömben, hogy a következő utalásra január 12-ig várni kell, vagyis majdnem 6 hét telik el a két időpont között. Mit tehet egy idős ember, ha anyagi gondjai támadnak? Hová fordulhat, ha a napi teendők elvégzésében szorul segítségre? Kérelmezhető-e rendkívüli segély nyugdíjasoknak? Mutatjuk a lehetőségeket.

Rezsitámogatás nyugdíjasoknak

Nemrégiben írt nekünk egy Olvasónk, aki egészségügyi problémája miatt került nehéz anyagi helyzetbe. Amiatt aggódott, hogy a magas fűtési költségeket nem fogja tudni kigazdálkodni, és arról szeretett volna információt, hogy helyben milyen lehetőségei vannak, jár-e valamilyen nyugdíjas rezsitámogatás. Az illető egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen él. A következő megoldások jöhetnek szóba:

  • egyeztetés a szolgáltatóval (gáznál és villanynál is kérhető részletfizetés, halasztás.)
  • rászorulóként kérelmezhető a védendő fogyasztói státusz megállapítása
  • önkormányzati települési támogatás (Ez egy olyan pénzbeli vagy természetbeli szociális ellátás, ami a jövedelem kiegészítésére, pótlására szolgál, rászorultság esetén kérelmezhető az önkormányzattól. Ennek keretében nyújtható támogatás például a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez.)

Budapesti lakosként szintén jogosultak lehetünk rezsitámogatásra: a díjtámogatás évente akár 48 000 forinttal csökkentheti a háztartások költségeit. A részletekről itt írtunk.

Kapcsolódó cikkünk: Kihez forduljak? Olvasónk a számlák befizetése miatt aggódik

Kihez fordulhatnak az egyedül élő idősek?

Egyre több az egyedül élő, rászoruló idős, az önkormányzatoknak, az államnak és a különböző szervezeteknek egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk a gondozásukban. Mit jelent pontosan a gondozás? A feladatok sokfélék, pl. napi pár órás segítségnyújtás, meleg étkezés biztosítása, gyógyszerek kiváltása, segítség a hivatalos ügyek intézésében. Az idősek nappali ellátása egy olyan szociális szolgáltatás, amely elsősorban a saját otthonukban, egyedül élő idős embereknek nyújt napközbeni segítséget, közösséget. Ezt minden 3000 főnél több lakost számláló települési önkormányzatnak biztosítania kell, de léteznek különböző helyi, megyei és országos szervezetek, amelyek szintén nyújtanak ilyen szolgáltatást. A részletekről itt írunk:

Kapcsolódó cikkünk: Kihez fordulhatnak segítségért az egyedül élő idősek?

Élelmiszer adomány időseknek

A rezsi és a gyógyszerek kiváltása mellett nagy anyagi terhet jelent a mindennapi betevő megvásárlása is. Jó tudni: számos alapítvány és civil szervezet foglalkozik élelmiszer adományok gyűjtésével és szétosztásával. A kistelepüléseken érdemes az önkormányzatot megkeresni, számíthatnak-e a rászoruló idősek valamilyen élelmiszercsomagra a téli hónapokban, illetve miként kérhető szociális étkeztetés.

Kapcsolódó cikkünk: Hol juthatok élelmiszer adományhoz?

Rendkívüli segély nyugdíjasoknak: méltányossági emelés és egyszeri segély

Méltányossági nyugdíjemelés, avagy hivatalosan kivételes nyugellátás-emelés is segítséget jelenthet az időseknek. Az emelés mértéke nem nagy, de legalább beépül a nyugdíjba. Az kérelmezheti, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt, valamint a nyugdíja és az egyéb rendszeres pénzellátása együtt nem haladja meg a havi 120.000 forintot. 2023-ban emelésként legalább 3000, legfeljebb 8000 forint kapható. A méltányossági nyugdíjemelést kérelmezni kell, amiben kötelező megindokolni, hogy az idős miért szorul segítségre (pl. gyógyszerköltségek, rezsi, betegség). 3 évente egyszer élhetnek a rászoruló idősek ezzel a lehetőséggel.

Egyszeri segély is kérelmezhető évente egy alkalommal. A nyugdíjasok abban az esetben nyújthatják be kérelmüket, ha olyan élethelyzetbe kerültek, amely létfenntartásukat veszélyezteti. Lehet hivatkozni pl. gyógyszerköltségekre, közüzemi tartozásra, katasztrófára (jégeső, jégkár miatt idén nyáron is több település került bajba). Itt is van jövedelmi határ: az kérelmezheti, akinek a havi jövedelme nem haladja meg a 100 000 forintot, ha közeli rokonával él, vagy a 120 000 forintot, ha egyedül. Az egyszeri segély összege 15 000-50 000 forint lehet 2023-ban.

A méltányossági nyugdíjemelés és az egyszeri segély igényléséről itt írtunk részletesen.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Rálógnak a gallyak az elektromos vezetékre? Kevés háztulajdonos tudja, hogy dolga van vele

A metszési munkálatok megszervezése és költsége alapvetően az ingatlantulajdonost terheli.

Meddig él egy szúnyog? Amíg le nem csapom? Nem teljesen – meglepő, milyen sokáig bírja

Bár már november van, és a szezon hivatalosan lecsengett, a fűtött lakásokban még mindig fel-felbukkannak a vérszívók.

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat