3 havi munkanélküli segély egyben: 2024-ben is kérhető? Hogyan?

Mikor jár a 3 havi munkanélküli segély egyben? Bizony ki lehet kérni, de csak néhány esetben, és nem pont úgy, ahogy azt az ember elsőre gondolja. Nézzük meg, pontosan mit takar a munkanélküli segély és hogyan tudjuk igényelni!

Mi is az a munkanélküli segély?

Munkanélküli segélyként él a köztudatban, de valójában álláskeresési járadék a hivatalos neve. Habár a kettő ugyanazt jelenti, már csak azért is fontos ezzel tisztában lenni, hogy pontos és aktuális információt találjunk a teendőkről és a szükséges dokumentumokról. Álláskeresési járadék minden magyarországi állampolgárnak jár a törvény és a hatályos jogszabályok alapján akkor, ha a személy állást keres. Vagy pontosabban, aki munka nélkül maradt, mert vagy felmondott, vagy elbocsátották és jelenleg állást keres, emiatt pedig anyagi segítségre is szorul.

Hogyan kell igényelni?

A legjobban úgy járhatunk el, ha a felmondás után mielőbb regisztráltatjuk magunkat az állami munkanélküli nyilvántartásba. Ezt úgy tehetjük meg, hogy bejelentkezünk álláskeresőként a lakóhely szerinti foglalkoztatási osztályhoz. Személyesen és online, elektronikus úton is elintézhetjük:

  • az ügyfélkapun keresztül az e-papír szolgáltatással (a dokumentumokat egyszerűen csatoljuk hozzá)
  • a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, tehát ügyfélkapu nélkül, TAJ szám és születési dátum megadásával
  • 2024-től már e-mailben is lehetséges kérelmezni az álláskeresési járadékot az nfsz.munka.hu oldalon

Milyen nyomtatványokra van szükség?

Az alábbi dokumentumokat szükséges elvinni a munkanélküli segély igényléséhez 2024-ben:

  • személyi okmányok: személyi igazolvány, adókártya, TAJ-kártya, lakcímkártya, TB-kiskönyv vagy OEP igazolvány
  • korábbi foglalkoztatást igazoló irat, akár különböző munkahelyekről is
  • munkáltatói igazolás a munkaviszony megszűnéséről, tehát a legutolsó munkahelyről származó felmondási papír
  • álláskeresési járadék megállapításához szükséges igazolólap
  • az egészségbiztosítási ellátás megállapításához szükséges jövedelemigazolás
  • a társadalombiztosítási kötelezettségek levonásáról és befizetéséről adott munkáltatói igazolás
  • egyszerűsített munkaszerződés
  • vállalkozóknak a vállalkozói tevékenység megszűnését igazoló dokumentum és (tartozásmentességet igazoló) tartozásigazolás
  • NAV igazolás a járulékok befizetéséről (egyéni és társas vállalkozók esetén)

3 havi munkanélküli segély egyben

Abban az esetben történhet meg az egy összegben való kifizetés, ha már az álláskeresési járadék igénylése megvan és elkezdték azt folyósítani, de a kérvényt beadó munkanélküli személy a 3 hónap lejárta előtt, határozatlan időtartamú, legalább napi négy órás munkaidejű munkaviszonyt létesít. Ekkor a még hátralevő járadék összegének 80%-át egyben ki lehet kérni. Vagyis az nem működik, hogy valaki álláskeresőként regisztrál, és rögtön utána egy összegben folyósítják mind a háromhavi járadékot.

Kérelmezésnél be kell adni három dokumentumot:

  • magát a kérelmet
  • munkáltatói igazolást
  • munkaszerződést

Ezt vagy Ügyfélkapun, vagy személyesen papíralapon, a lakóhely szerinti illetékes hivatalnál kell beadni. Fontos az is, hogy a folyósítás idejének lejárta utáni 30 napban van lehetőség ezt elintézni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat