Drágulni fog a jogsi és a pizzarendelés

Orbán Viktor legújabb kormánya négy hónapja van hatalmon, és mára már nyíltan megszegte a két legfontosabb választási ígéretét. Azt mondták ugyanis a kampányban, hogy nem lesz adóemelés és nem lesznek megszorítások, megvédik a rezsicsökkentést és nem drágul a gáz meg a villany. Mint megírtuk, a gáz és az áram ára jelentősen növekszik a rezsicsökkentés megvágása miatt, az adóemelés első áldozatai pedig a kisvállalkozók.

Mint kiderült, a katás vállalkozások 90%-a ráfarag az új törvényre, miszerint csak magánszemélynek számlázhatnak és csak főállásban végezhetik a tevékenységüket. Megtudtuk azt is, hogy az egészségügyi dolgozók – és így a betegek is – rosszul járnak majd. Ennél azonban jóval szélesebb körnek árt az új intézkedés.

Az autóvezetéshez szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzése már most is legalább 400 ezer forintba kerül egy kezdő vezetőnek. Azzal, hogy a jellemzően kisadózó egyéni vállalkozóként dolgozó vezetésoktatókat elzárják a katázás lehetőségétől, ez a költség a számítások szerint bőven félmillió forint fölé kúszhat. A vezetésoktatók kénytelenek lesznek árat emelni, mivel rengeteg a költségük, és ezen felül most adózniuk is többet kell majd.

Szintén durván emelkedhet az ételházhozszállítás ára is. A futárok nem véletlenül tüntetnek nagyon vehemensen a katatörvény ellen. Számításaik szerint az adóterhek növekedése a mostani 500-900 forintos kiszállítást több ezer forintra drágítja majd meg. Ráadásul nagyon valószínű, hogy sok futár abba kell hagyja a tevékenységét, így a kiszállítási idők is megnövekedhetnek.

Jól látszik tehát, hogy a katatörvény ugyan egyértelműen a kisvállalkozóknak okoz elsődlegesen sérelmet, de a hatása ennél sokkal drámaibb lesz. Mindenki megfizeti majd az árát, aki magánorvoshoz megy, autót vezetne vagy rendelne egy pizzát. A sor nem ér véget itt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.

Melyik számít keresetnek a nyugdíjnál? Jutalom, osztalék, végkielégítés – mutatjuk a szabályt

Tételesen mutatjuk, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat