Ennyit keres egy állatorvosi asszisztens végzettség nélkül ma Magyarországon

Az állatorvosi asszisztens fizetés nem rossz a mai gazdasági viszonyok között. Ennek a szakmának ráadásul bőven vannak szépségei, hiszen beteg állatokon kell segíteni hivatásszerűen.

A munka azonban semmiképpen sem könnyű és nem is való mindenkinek. Állatorvost kérdeztünk arról, milyen és mennyit keres a jó asszisztens.

Így lehetsz állatorvosi asszisztens napjainkban

Mi gyakorlatilag folyamatosan keresünk asszisztens pozícióba embert, én szoktam őket interjúztatni – mondta el a lapunknak nyilatkozó állatorvos. A tapasztalatom az, hogy bőséges álláskínálat van, és a jelentkező is sok, de ez a munka nem való mindenkinek – teszi hozzá. Az állatorvos szavai szerint ő nem az alapján veszi föl az asszisztenseket, hogy milyen végzettségük van, többször vett már föl olyat, aki előtte teljesen más munkakörben vagy például az egészségügyben dolgozott. Az a gyakorlat, hogy ha valaki megfelel, akkor végzettség nélkül is felveszik, de a munkahely elvárja, hogy az első évben szerezze meg a szakképesítést. Ehhez a legtöbb helyen hozzá is járulnak az állatorvosi rendelők (például azzal, hogy munkaidőben is elmehet a képzésre az illető vagy akár anyagilag is segítenek).

Kérdésed van a munka világával kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk két munkanapon belül ingyenesen választ ad!

Kiből lehet jó asszisztens

A lapunknak niylatkozó állatorvos szavai szerint nagyon fontos, hogy az asszisztens kiváló csapatjátékos legyen, és jól kommunikáljon az ügyfelekkel (vagyis a gazdikkal). Természetesen szeretnie kell az állatokat, és nem lehet ijedős, hiszen sokszor nagytestű kutyákkal, vad természetű macskákkal vagy egzotikus állatokkal kell dolgozni. Szinte mindenhol része a munkának a vizsgálatokban, kezelésekben és a műtétek során az orvosok aktív segítése, az állatok megfogása, emelése, bizonyos esetekben etetés, almozás, takarítás. Sok helyen az asszisztensek a recepción is dolgoznak (de van olyan is, ahol a két munkakör teljesen elválik), időpontokat egyeztetnek, akár beszerzéseket intéznek. Nem való mindenkinek – mondta az állatorvos.

Ennyit keres egy állatorvosi asszisztens

Az állatorvosi asszisztens fizetés nettó 300 és 500 ezer forint között mozog. Attól függően, hogy milyen típusú rendelőben, klinikán, állatkórházban dolgozik valaki. Attól is függ, hogy pontosan hogy van kialakítva a munkabeosztás az adott munkahelyen.

Természetesen az sem mindegy, hogy képesítés nélkül vagy szakképesítéssel végzi valaki a munkát, illetve milyen tapasztalatokkal rendelkezik.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a magyar átlagfizetést meg lehet keresni ezzel a munkával, és szépségei is bőven vannak, de biztosan nem könnyű és nem való mindenkinek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem tudod kiszedni a kellemetlen szagot a befőttesüvegből? Ezzel a trükkel másodpercek alatt újjávarázsolhatod

Tavaly elmosogattuk, miután megettük a befőzött baracklekvárt, viszont mikor kinyitjuk az új szezonra bizony kellemetlen szaga van.

„Megéreztette a vegyszer ízét!” – Családi dráma nyitotta fel a magyar édesanya szemét a bolti kajákról

Bio élelmiszerek előnyei – Egy magyar édesanya elárulta a zseniális trükköt, hogyan spórolhatsz a minőségi ételeken.

Nehéz kiszúrni ezt a kártevőt, de ha ilyen tüneteket látsz a növényen, szinte biztosan ő a ludas

A legjobb, ha a megelőzéssel kezded. Mutatjuk hogyan védekezz ellene.

Pereskedés nélkül kapod vissza a pénzed, ha így adsz kölcsön: ez a nyilatkozat kell hozzá, mutatjuk, hogyan lesz bombabiztos

Már egy kisebb összegű tartozás is elég lehet ahhoz, hogy a kitörjön a viszály - nem jobb ezt elkerülni?

Hús és hal áresés az Auchanban és Tescóban – éljünk a lehetőséggel

Összeszedtük a hét legjobb hús- és haltermék akcióit, hogy a legtöbbet spórolhasd a bevásárláson!

Nem fér el a biedermeier komód? Ne dobd ki, inkább add el: ezt kell tudni a használt bútor felvásárlásról

Egy biedermeier komód nem feltétlenül kell, hogy a lomtalanításon végezze.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat