Munkát vállaló fiatalok, figyelem! Ezek a diákmunka szabályai 2024-ben

Idén nyáron kb. 120 ezer fiatal vállalhat diákmunkát. A jó hír, 2024-ben jobban lehet keresni, mint tavaly, az átlagos órabér 2000 forint körül alakul. A fizetés persze nem minden. A diákok különleges helyzetben vannak, hiszen kellő tapasztalat nélkül kiszolgáltatottabbak, mint a felnőttek. (Főleg, ha először állnak munkába.) Éppen ezért fontos, hogy minden diákmunkát kereső fiatal ismerje a jogait és a diákmunka szabályait 2024-ben. Lássuk, mit kell tudniuk idén.

Ki vállalhat diákmunkát?

A Munka törvénykönyve szerint – néhány speciális esetet leszámítva – az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. A szerződéskötéshez és a munkavégzéshez 18 éves kor alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges.

Az írásba foglalt munkaszerződésnek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört. Ha a szerződés nem tartalmaz konkrétumot a munkaviszony időtartamáról, az határozatlan idejűnek minősül.

Ennyit dolgozhatnak a diákok

Egyszerűsített foglalkoztatás során a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében

  • ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra,
  • alkalmi munka esetében legfeljebb 5 egymást követő napra,
  • egy hónapon belül legfeljebb 15 napra,
  • éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony.

Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés írásba foglalása, ugyanakkor azt a munkavállaló kérheti.

Diákmunka szabályai 2024-ben: ezek a legfontosabbak

Nemcsak a szerződéskötéssel, hanem a munkavégzéssel kapcsolatban is vannak a fiatalokra vonatkozó speciális szabályok. A diákok napi munkaideje legfeljebb 8 óra lehet, 16 éves kor alatt pedig 6 óra. Éjszakai munkát nem végezhetnek, és részükre rendkívüli munkaidőt sem rendelhetnek el.

A nyáron dolgozó diákokra ugyanúgy érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum.

Ha napi 8 órát dolgozik egy diák, akkor havonta legalább bruttó 266 800 forintot kell kapnia. Középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében ez legalább 326 000 forint. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek.

Első a biztonság

A munkáltatónak oktatás keretében kell gondoskodnia arról, hogy a diák rendelkezzen a biztonságos munkavégzéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztató alapján munkavégzés nem veszélyeztetheti a fiatalok egészségét, testi épségét és egészséges fejlődését. Éppen ezért a munkavédelmi oktatás tartalmának és minőségének különösen nagy jelentősége van a jellemzően kevés tapasztalattal rendelkező diák munkavállalók esetében.

A munkavállaló fiatalok részére a veszélyek, káresetek elkerülése érdekében védőeszközöket kell biztosítani, mivel esetenként a kockázatfelismerő képesség, a munkavédelmi tudatosság és a tapasztalat hiánya okoz baleseteket.

A 2000 forintos órabér nem a felső határ

A Mind-Diák Szövetkezet szerint a jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkezik a diák, az órabér arányosan nőhet. (Fontos: a 25 év alattiaknak járó szja-mentesség 576 601 forint havi bruttó jövedelemig érvényes.

A 25 év alatti diákoknál a szakirányú tanulmányokat kívánó gyakornoki pozíciók bérei óránként nettó 1874 és 2500 forint közötti sávban mozognak. Az átlagnál magasabb fizetések főleg a mérnöki és pénzügyi állásokra jellemzőek. A hallgatók az IT területén be tudnak kapcsolódni projektmunkákba is, ahol nem ritka a bruttó 3000-4000 forintos órabér sem.

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatoknál 1900 forintra, míg gyártási, logisztikai és kereskedelmi feladatok ellátása során 1950-2000 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Ennél magasabb órabérre főként azok a diákok pályázhatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban vagy call centerekben alkalmaznak – itt 2100 forint az átlagosan megkereshető órabér -, az IT-területen pedig ez az átlag már a 2500 forintot is meghaladja.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Felmondási idő és végkielégítés kalkulátor a Hóvégén: ennyi pénzre számíthatsz, ha megválnak tőled

Használata gyors és egyszerű, mindössze négy adatot kell megadni.

Rézkilincs tisztítása házilag: ettől a módszertől sokáig ragyogni fog

Citrommal, sóval és egy vékony védőréteggel egyszerűen megoldható, és hosszabb ideig megőrzi a fényét.

45 évesen akarják lehúzni? Így vágj vissza az „unokázós” csalóknak!

Az unokázós csalás már a 40-eseket is megtalálja! Olvasd el Szilvia történetét, és tudd meg, hogyan vágj vissza a csalóknak stílusosan.

Sok autós nem tudja, ingyenes lesz a parkolás: mutatjuk, hol nem kell fizetni a hosszú hétvégén Budapesten

Budapest szempontjából nem a hétköznapi keretek között zajlik.

Késve fizettél? Ennyit kér majd a NAV – mutatjuk, hogyan számolható ki a pontos összeg

Nem mindenki kap az adószámlája egyenlegéről értesítőt. Aki igen, annak rendezetlen ügye van – jellemzően befizetendője.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat