Így változtatnák a Munka törvénykönyvét – minden munkavállalónak tudnia kell!

A munkáltató megtagadhatja a szabadság kiadását, a megváltozott munkaképességű dolgozókat pedig felmondásra bírhatja – többek között ezek is szerepelnek az embertelen tervezetben.

Rejtett buktatókra, gondosan elrejtett csapdákra figyelmeztet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a Munka törvénykönyve (Mt.) tervezett módosításában. Közleményükben két olyan javaslatot emeltek ki, amelyek súlyosan sértik a munkavállalók jogait, az első:

Megtagadhatják a szabadság kiadását

A rendelkezés felhatalmazza a munkáltatót, hogy bizonyos esetekben megtagadja a fizetett szabadság kiadását a munkavállaló által kért időpontban. Vagyis, a tervezett Mt. módosítással a kormány megfosztja a munkavállalókat az eddig 7 napban meghatározott szabadság önálló, szabad felhasználási jogától. A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert szerint

ez a módosítás nemcsak a munkavállalói jogok korlátozását jelenti, hanem munkáltatói visszaélésre is lehetőséget ad.

Legalább ennyire aggasztó az a pont, amely a megváltozott munkaképességű dolgozót szolgáltatja ki a munkaadónak.

Végkielégítés nélkül rúghatnak ki

Ez a változtatás lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy ráutaló magatartással – kényszerhelyzettel – felmondásra bírja azokat a munkavállalókat, akik megváltozott egészségi állapotuk miatt nem tudják tovább ellátni a korábbi munkakörüket. Ez nemcsak döbbenetesen felháborító, hanem embertelen eljárás is – mondja a MASZSZ-elnök.

A jelenlegi előírás – és gyakorlat – szerint azoknak az embereknek, akik a koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudják tovább ellátni korábbi munkájukat, cégen belül könnyebb vagy egyszerűen csak más feladatot és munkakört ajánl fel a munkáltató. Ha nem tudnak megállapodni a felek, és nincs más ajánlata a cégnek, tisztes végkielégítéssel felmondhatnak a dolgozónak. Ezt a szociális és jogi szempontból is indokolt megoldást tervezik megszüntetni.

Ez egyrészt diszkriminatív jellegű, hiszen az egészségi állapotuk alapján tesz különbséget a munkavállalók egyes csoportjai között, másrészt nincs összhangban a munkáltató foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettségével sem

– magyarázta a MASZSZ elnöke.

A MASZSZ tiltakozik az embertelen és diszkriminatív eljárás bevezetése ellen

A szövetség közleményében felszólította a kormányt, hogy ne a munkavállalók kárára módosítsa a törvényt. (Főleg ne úgy, hogy azzal megfosztja a munkavállalókat a szabadsággal való önálló rendelkezés jogától.) Továbbá, elvárja, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe a korábban írásban megküldött szakszervezeti észrevételeket, javaslatokat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Őrületes árleszállítások a kávé- és nasi piacon!

Ezen a héten a legjobb kávé, üdítő és édesség akciók várnak a boltokban, hogy feltölthesd a készleteket.

Gondoljuk újra a krumplilevest: zurek, a lengyelek másnaposságűző csodafogása

Tartalmas leves kovásszal, tejföllel és kolbásszal - egy perc alatt helyrerak.

Nem olyan egyszerű magyarként külföldi bankszámlát nyitni, de nem lehetetlen: mutatjuk, mit csinálj

Sokan szeretnék a pénzüket biztonságban, euróban vagy más devizában tudni, távol a hazai gazdasági bizonytalanságoktól vagy magas banki költségektől.

Los Angeles olcsóbb, mint Budapest? Brutálisat drágult az ételrendelés és a magyar konyha!

Sokkoló a magyar élelmiszerárak növekedése: már ott tartunk, hogy a budapesti McDonald's drágább, mint a Los Angeles-i.

Fagyasztott csirkemell akció: Hihetetlen árak a Tescóban!

Ezen a héten a legjobb mirelit akciók közül válogattunk, hogy tele tudd pakolni a fagyasztót szinte féláron!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat