Orvosok és a betegek is megszívják a katatörvény miatt

Sok orvos vállalt ugyanis eddig katás egyéni vállalkozóként ügyeletet, vizsgált betegeket másodállásban a szakrendelőkben vagy magánklinikákon. Szeptembertől nekik is más módot kell találni vagy abba kell hagyni ezt a tevékenységet.

Azt még nem tudni, hány orvos fejezi majd be a maszekolást, de a meccs nagy vesztesei biztosan a betegek lesznek. Hogy miért? Mert már olyan kevés a szakorvos, hogy sokan egy fenékkel több lovat ülnek meg, ami nem is csoda, hiszen a betegségek egyre több embert érintenek. Az orvosi fizetés pedig az állami szektorban elég alacsony.

Az orvosok kétharmada faraghat rá, és ez sok betegnek is rossz lesz

A Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezete által készített felmérésből kiderül:

  • a katás szabályok változása a válaszadó orvosok 63,8 százalékát érinti,
  • válaszadó orvosok 53,7 százaléka szerint veszélyezteti a munkavállalását a katatörvény,
  • a válaszadók 51,9 százaléka tervezi, hogy más adózási formában folytatja.

Albert István, a MOK budapesti elnöke szerint fokozhatja a bizonytalanságot, hogy sok ápoló, asszisztens is vállalkozói formában egészítette ki eddig szűkös kórházi keresetét. Ha a jövőben nem éri már meg nekik sem vállalkozóként ügyeletet vállalni, rendeléseken vagy magánrendelőkben dolgozni, az is komoly ellátási problémákat okozhat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mekkora a szülési szabadság hossza? Mutatjuk, mikor mehetsz végre pihenni!

Eleged van a munkából a 8. hónapban? Tudd meg, mennyi a szülési szabadság hossza, mikor kezdheted el, és mi az, ami kötelezően jár neked!

Középiskolába felvételizik a gyerek? Határidőktől a legfontosabb tudnivalókig, itt a teljes menetrend

Összeszedtük egy helyre a 2026-os középiskolai felvételi legfontosabb lépéseit, hogy ne utólag derüljön ki, miről maradtatok le.

Így kérhető az a vérvétel, ami előre jelzi a komoly betegségek kockázatát

A csomag nemcsak széleskörű betekintést enged egészségügyi állapotunkba. Most nagyon kedvező áron érhető el.

Ki kaphat végleges rokkantsági ellátást 2026-ban? Ez ugyanaz, mint a rokkantsági nyugdíj?

Nem nyugdíj, nem is rokkantsági nyugdíj, de nyugdíjszerű ellátás.

Mennyit keres egy országgyűlési képviselő? Nem semmi emelést kapnak idén

Ön kap fizetésemelést idén? Biztosan nem akkorát, mint egy képviselő. A HVG nemrégiben...

Így emelik a súlyadót 2026-ban, itt vannak a pontos számok

A súlyadó befizetése mindig annak a személynek a feladata, aki az adott év első napján a jármű hivatalos üzembentartójaként szerepel.