Odafigyelnek a pénzügyekre a magyarok egy kutatás szerint

Odafigyelnek a pénzükre a magyarok, körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat – derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből. 

Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint a legtöbben (40 százalék) bevásárlás előtt listát írnak, amihez ragaszkodnak is, vagy a szokásos dolgokat veszik (30 százalék), így körülbelül tudják, mennyit fognak költeni. A nőkre, a fiatalabbakra és a budapestiekre jellemzőbb, hogy előzetesen összeírt listával vásárolnak, melyhez tartják is magukat. A férfiak inkább az akciós, kedvezőbb árú termékeket keresik, az idősebb korosztály jellemzően a megszokott dolgokat veszi, a vidéken élők pedig szívesen tájékozódnak az akciós újságokból.

Gondosabban kezelik a családi kasszát a nők: 54 százalékuk már az ezer forintos termékek esetén is összehasonlítja az árakat, míg a férfiak esetében ez az arány csak 44 százalék.

Akciós terméket 75 százalék vesz rendszeresen, és a válaszadók több mint a fele gyűjt pontot, 41 százalékuk pedig kuponos-kedvezményeket is igénybe vesz. Az élelmiszerek esetében a többség arra is odafigyel, milyen összetevőket tartalmaz a lehetőleg Magyarországról származó áru. 

A kutatás szerint az élelmiszereknél a származási ország mellett különösen fontosak az akciók, a különféle pontgyűjtő lehetőségek szerepe, valamint az, hogy az adott termék megbízható forrásból származzon. A válaszadók 72 százaléka mondta azt, hogy figyeli az élelmiszerekhez kapcsolódó akciókat, míg kétharmaduk részt vesz valamilyen pontgyűjtő programban is. A vásárlók 85 százaléka különösen odafigyel arra is, hogy az adott élelmiszer megbízható helyről származzon.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szétkorhadó fák, potyogó fűrészpor: az ácshangyák elleni legbiztosabb módszer

Rettentően bosszantó, amikor a hangyák ellepik a lakást. Azonban az még rosszabb, amikor beköltöznek a fa szerkezetekbe.

Új szabály jön a szociális tűzifánál: többen jogosultak rá, így kell igényelni

Több tüzelő, olcsósított tűzifa – ez olyan, mint a hatósági áras program volt?

Fél áron a krumpli, jégkrém és Pringles: ezek most a legerősebb heti akciók

A heti akciók között most féláras burgonya, jégkrém, Pringles és leveles tészta is akad.

Súlyos pénzeket fizethetsz, ha így sétáltatod a kedvencedet: óriási tévhit él a magyar kutyások fejében!

A kutya póráz nélkül szabályok kemény büntetéseket rejtenek. Mutatjuk, hol engedheted el legálisan a kedvencedet!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat