ALS betegség: mi az és hogyan ismerhetjük fel?

Sokáig Lou Gehrig betegségnek hívták azt a kórt, amelyet leginkább Stephen Hawking miatt ismer mindenki. Pedig jóval korábban, 1939-ben került először az érdeklődés középpontjába, miután a New York Yankees játékosánál diagnosztizálták és ez derékba törte a karrierjét. Majd a világhírű elméleti fizikus életét kísérhettük végig, amelyet ALS betegséggel töltött. Hazai aktualitását pedig Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász betegsége és az aktív eutanázia engedélyeztetéséért folytatott harca adja.

Az ALS betegség, azaz amiotrófiás laterálszklerózis jelenleg nem gyógyítható és nagyon nehéz méltó körülmények között viselni a betegséget, mivel fokozatos, teljes testi leépüléssel jár. Ez egy, a központi idegrendszert érintő, gyógyíthatatlan betegség, amely során a motoros idegsejtek károsodnak és ez izomgyengeséget okoz fokozatosan, az egész testre kiterjedően. A beteg tudata azonban végig tiszta marad.

Magyarországi előfordulása 100 000 lakosra vetítve 5-6 beteg. Az új betegek száma évente 1-3 közé tehető. Az ALS bármelyik életkorban előfordulhat, de az átlagos kezdeti életkor 58-60 év. Általában a genetikailag kódolt esetek jelentkeznek fiatalabb korban.

Az ALS korai tünetei

  • Izomgyengeség, általában a végtagokban és a kéz izmaiban. Emiatt a beteg folyamatosan veszít az erejéből és egyre nagyobb nehézséget okoz számára a mozgás.
  • Beszéd-és nyelési nehézségek, amely problémát okoz az étkezések során, az érintettek beszéde egyre nehezebben érthetővé válik. 
  • Légzési nehézségek lépnek fel, mivel a légzőizmok is fokozatosan gyengülnek. A betegség súlyos szintjén az ALS betegek lélegeztetőgépre is szorulhatnak.

Milyen kezelés létezik az ALS-re?

Jelenleg nem létezik ismert gyógymód, így tüneti kezelést lehet alkalmazni ALS esetén. A tünetek enyhítésére létezik gyógyszeres kezelés, amely a betegség súlyosbodását lassítja.

Emellett a rendszeres fizioterápia és gyógytorna hozzájárul az izomerő fejlesztéséhez.

Alkalmazható légző-és beszédterápia is, hogy a beszéd minél tovább tiszta és érthető maradjon. A légzőterápia is javíthatja az életminőséget.

Az amiotrófiás laterálszklerózis az izmokat és az idegeket érinti, a beteg tudata tiszta marad. A betegség egy szintjén folyamatos ápolásra szorul, akit ALS-el diagnosztizáltak. A betegség lefolyása változó, általában 2-5 év, Stephen Hawkingot szokták kivételként felhozni, aki évtizedekig élt és alkotott ezzel a betegséggel.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogy hívták Mátyás király fiát? Te hány kérdésre tudod a választ?

Teszteld a tudásod! Hány kérdésre tudod a helyes választ?

Azt hiszed, a bankod hív? Könnyen ellophatják így a pénzedet!

A célpont gyakran az idősebb korosztály. Mutatjuk, hogyan működik a telefonos csalás, és hogyan védekezz ellene!

Behívhatnak-e közmunkára, ha kérem az álláskeresési járadékot? Milyen kötelezettségekkel jár?

A munkanélküli segély meghatározott feltételek között jár és sokakban felmerül az a kérdés is, hogy mikor jöhet szóba a közfoglalkoztatás álláskeresési járadék igénylését követően.

Az özvegyi nyugdíj kizáró okai, amikről sokan nem tudnak

Ez egy olyan hozzátartozói ellátás, amit csakis akkor folyósítanak, ha mind az elhunyt, mind az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek.

Munkavégzés megváltozott munkaképességgel – Mennyit lehet dolgozni, és milyen feltételekkel?

Már nem kell kényszerű döntést hoznia a megváltozott munkaképességű személyeknek az ellátás vagy a munkavégzés között. Elmondjuk hány órát dolgozhat a megváltozott munkaképességű személy.

Nem csak házastársnak jár! Sokan nem tudják, de így is kérhető az özvegyi nyugdíj

Élettárs is jogosult lehet rá, ha bizonyos feltételek teljesülnek.