Ábel esete: a függőség kialakulása és a családi hátország
A legutóbbi írásomhoz hasonlóan ismét egy fiktív esetet mutatok be, témám pedig most egy olyan családi rendszer, ami egy felnőttkorára súlyos szerhasználati zavarral küzdő férfi esetében a családi hátország. A „kimerevített képünk” legyen az iskolás- és serdülőkor, ezek (lennének) ugyanis a kompetencia kialakításának és megélésének a periódusai.
Természetesen nem azt állítom, hogy minden hasonló háttérrel bíró gyereknek egyenes vonalú a pálya a függőség felé. Ez az írás is a valóságnak „csak” több olyan jellemző elemét foglalja magában, amelyekről azonban beszélni kell. Ugyanis a függőségnek hátországa van, „születési helye” és körülményei. Ahogyan a függőnek, úgy függősége történetének is önéletrajza van.
Nem kell azt senkinek se hangsúlyozni, hogy egy ember életében a családi hátország mennyire fontos kapcsolódás. Egy családban azonban a felek minden szeretet és jó szándék mellett is szerethetik egymást úgy, hogy akire irányul a szeretet, annak az nem jó. Ezért érdemes tanulni a (fiktív) példákból is, azok tanulságai közelebb hozhatják a szeretteket egymáshoz – és ha probléma van, úgy a megoldásokat is.
Főszereplőnket hívjuk most Ábelnek, és nézzünk akkor azon családi hátország és működés mögé, ahonnan Ábel érkezik. Családjában az alkoholhasználati zavarnak már vannak előzményei, édesapja alkoholista volt. Ábel gyermek- és kamaszkorában az apja rendszeresen volt részeg az ő társaságában is. Ilyenkor az kiszámíthatatlan érzelmi közeledésekkel viszonyult fiához: egyszer (fizikailag is) „ölelte fiát”, ölbe vette, szavakkal is kedveskedett, másszor – és részegen – elzárkózott a fiától, ellökte őt magától és elérhetetlenné vált számára (nem kívánt fiával kapcsolódni, nem figyelt rá, hümmögöt, rá se nézett, ha az beszélt hozzá). Ábelben ez utóbbi érzés csak fokozódott azután, hogy szülei elváltak. A fiú ekkor 8 éves volt.
Tanácsra, információra van szüksége? Keresse a Hóvége ingyenes ügyfélszolgálatát, ahol két napon belül válaszolunk Önnek!
Ábel anyja gyermekét a továbbiakban egyedül nevelte. Folyamatosan megosztotta Ábellel anyagi helyzetük nehézségeit, mely panaszok leginkább abba az üzenetbe ágyazva érkeztek, hogy Ábelnek jól kell tanulnia, mert annak érdekében mond le az anyja a saját érvényesüléséről és lehetőségeiről. Ábel igyekszik is az általános iskolában, minden megpróbál, hogy anyja büszke legyen rá. Keveset játszik, sokat tanul.
Az anya Ábel egy-egy rosszabb jegye esetén azonban rendszeresen csalódottságának adott hangot: „úgy tűnik nem számít neked, hogy én mennyit dolgozok”. Máskor meg dühös volt rá, megbüntette, eltiltotta szabadidős programoktól, vagy büntetésképpen hozzá sem szólt. Ezek Ábelben egy folyamatos félelemérzetet váltottak ki: mi lesz, ha rossz jegyet kap, mi lesz, ha anyja nem szól hozzá.
Emellett az anya a fiával kapcsolatban gondoskodó szerepet is felvállal, ám gyakran ezeket is, mint a magáról való lemondást érkeztette meg a gyermek felé („a tízórait remélem mind megetted, nem azért veszek drága szalámit, hogy kidobd”).
Ábel ma 34 éves. Felnőttkori szerhasználatai zavara kapcsán nézzük most meg a családi hátország beazonosíthatóan diszfunkcionális működési elemeit, mint a lehetséges háttereit függősége kialakulásának.
Ábel mindkét szülő részéről egy alapvetően sérült, kaotikus és rugalmatlan működést tapasztal meg. Az apa az egyik pillanatban elérhető, gondoskodó – akár részegen is –, másik pillanatban elérhetetlen, akihez nem lehet kapcsolódni. Míg „gondoskodó” állapotában biztonságot nyújt (fiával nevetgél, magához húzza, kezét fogja), máskor megközelíthetetlen a fiú számára. Viszont utóbbi ilyenkor is közeledett néha apjához, felhívta volna magára a figyelmet, de ilyenkor olyan érzése volt, hogy „zavarja apját”.
A határok az apai környezetben Ábel számára nem meg- és felismerhetőek, hanem folyamatos változásban vannak, melyek egy gyerek számára sérült, instabil és átláthatatlan kapcsolódást eredményeznek. Ábel egyik helyzetben azt tapasztalja, hogy ő az apjának a legfontosabb a világon, máskor „láb alatt van”, és a „zavarja csak apját” érzése érkezik meg belé. Az apai (al)rendszerben nincsenek számonkérhető értékek, az apa és gyermek közötti kommunikáció nem nyílt és nem is kölcsönös. Ábel érzései és identitása egy folyamatosan változó, átláthatatlan rendszerhez történő alkalmazkodást jelentik.
Az anyai (al)rendszert szintén a határok kaotikussága és sérültsége jellemzi, mely többek között az Ábelre vonatkozó szeretet megvonásában (vagy attól való fenyegetettségében) nyilvánul meg. A szeretet teljesítményhez kötött, az nem egy folyamatosan mélyülő, hanem legátolt („sok mindenről lemondok, hogy tudj tanulni”) jellemzővel bír.
Ábel saját érzelmeit túlkontrollálja félve annak közlésének következményétől („anyám értem dolgozik, nem akarok csalódást okozni” érzés következtében az anyja elvárásainak megfelelően viselkedik, „érez”). Ez a későbbi, felnőtt életszakaszaiban gondot okoz számára, a kötődése a partnerei felé a kiszolgáltatottságba és a bizonytalanságba érkezik meg.
Gyermeki szerepe a „hős”: az állandósuló bűntudat (gyerekkora óta vele élő „nem vagyok elég jó” mellett gyerekként és felnőttként is túlteljesítő működésben érhető tetten). Gyerekként az anyai elvárásoknak és a diszfunkcionális modellhez való alkalmazkodás túlkontrollált érzelmekben, felnőttként utóbbi mellett még a munkafüggőség „jelenlétében” is tetten érthető.
Ábel korai, érzelmi (ön)tanulási folyamatának kiemelt életciklusában a kompetencia helyére a kisebbségrendűség („értékes vagyok-e”), az egyéni identitás és annak határainak megélése helyére az identitása körüli megkérdőjelezés került (hiszen mindig a másnak való megfelelés adta neki értékességének-érzését – ha csak az anyai vonalra gondolunk). Érzései iránti együttérzés hiánya alacsony szintű önelfogadást és önszeretet eredményezett. Szerethetőségének és elfogadottságának mércéjéül a tapasztalt séma alapján a teljesítmény és érzelmeinek lefojtása került.
A függők egy nem jelentéktelen része a függőségre való rálátás képességével bír. Ám, hogy hátterében mi áll, milyen önéletrajzi elemek ágyaztak meg a folyamat kialakulásának, arra önismereti úton történő járás nélkül nem lehet rálátni. Enélkül az érintett ismétel, járja tovább a függőség bűntudattal és szégyennel teli útját.
A segítségkérés a múlt, a jelen és a jövő visszavételének a lehetősége. A segítségkérés ideje pedig nem a holnap, vagy „a talán jövő héten”, majd „inkább ősszel”, hanem az itt és a most – az addiktológiai konzultáns vagy az (iskola)pszichológus hivatás képviselői csak arra várnak, hogy segíthessenek.
A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.
