Szűrők

Hogy biztosabban megtaláld amit keresel, használd a szűrőket:

Válassz: miben kell segítség?
Válassz: kinek kell segítség?

Tudsz valakit, aki nincs itt a listában?
Ha ismersz olyan segítő szervezetet, aki nem található meg a listánkban, akkor segíts nekünk és add meg az elérhetőségüket.

Hibát találtál az adatbázisban?
Kérlek, írd meg nekünk, hogy hol a hiba és mi azonnal javítjuk, ahogy tudjuk.

Kihez forduljak?

Ezen az oldalon megtalálod a magyar állami, önkormányzati és civil szervezeteket, akik segíteni tudnak.

Válassz: miben kell segítség?
Válassz: kinek kell segítség?

Oszd meg másokkal is:

Beállított szűrők:
Hol: Helyi Kinek: Pszichiátriai betegek szűrők törlése

Keresés eredménye

635 találat

Gyermekvédelmi és Jóléti Szolgálat - Dunasziget

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

pm@dunasziget.t-online.hu

https://dunasziget.asp.lgov.hu/

9226 Dunasziget, Sérfenyő utca 57.

+36-96-233-478

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Vámosgyörk

A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Integráció / reintegráció Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

+36-37-505-394, +36-37-500-300

Közösségi Pszichiátriai Ellátás - Baja

Közösségi pszichiátriai ellátás: A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható. A közösségi ellátás esetében a közösségi kifejezés arra utal, hogy az érintettek ellátása eredeti lakókörnyezetükben, közösségükben történik, s nem az érintett kiemelésével, intézményi keretek között. A közösségi pszichiátriai szolgáltatás igénybevétele önkéntes és térítésmentes. Pszichiátriai betegek nappali ellátása: 2018. április 1-jével induló ellátási forma intézményünkben. Az ellátás személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatás, a tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek részére. A nappali intézmény a pszichiátriai betegek mellett szolgáltatást nyújthat mentálisan sérült célcsoportok és hozzátartozóik számára egyaránt. A nappali ellátás az igénybe vevők öntevékenységére, önsegítésére épülve biztosítja a szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust, közösségi együttlétet, igényeik és szükségleteik alapján a kulturális, szabadidős, lakossági programok, találkozók szervezését lebonyolítását. Lehetőséget biztosít továbbá a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, étkeztetésre. Rendszeres programjaink között szerepelnek klubjellegű csoportfoglalkozások, játékfoglalkozások, kártya, sakk, társasjáték, szellemi fejtörő programok, hitéleti alkalmak, külső helyszínen történő szabadidős programok.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Szabadidőprogram Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

pancsity.adri@diakonia.hu, kozossegi.cedrus@diakonia.hu

https://www.cedrusbaja.hu/

6500 Baja, Pokorny J. u. 1-5.

+36-30-160-9453, +36-30-412-2059

Szakmai vezető

Páncsity Adrienn

Pannonhalmi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Gyermekjóléti Szolgálat - Nyúl

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://www.nyul.hu

9082 Nyúl, Kossuth L u. 46.

+36-20-253-9594

Vezető

Csongorné Pécsi Ildikó

Gyermekjóléti és Szociális Intezmény - Kántorjánosi

A Kántorjánosi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 2013. január 24-től látja el a település közigazgatási területén a törvény által előírt alapfeladatokat – gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés- Kántorjánosi Község Önkormányzat fenntartásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

k.janosigyejo@freemail.hu

http://www.kantorjanosi.hu/

4335 Kántorjánosi, Arany J. u. 22.

+36-44-610-592

Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja - Karancslapujtő

Az intézmény feladatai közé tartozik Salgótarján város szociális és egészségügyi alapellátásának megszervezése, működtetése. 2003 őszétől az intézmény a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakiskola és Szakközépiskola volt épületébe költözött, Salgótarján, Füleki út 41. szám alá. 2013. július 1-től a KISZOGYESZOK - Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ valamint a Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi - Szociális Központ egy intézményként, Egészségügyi - Szociális Központ néven folytatta munkáját 2015 december 31-ig. 2016 január 1-től az intézmény elnevezése Salgótarján és Térsége Egészségügyi - Szociális Központja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

eszk@salgotarjan.hu

https://salgotarjan-es-tersege-egeszseguegyi-szocialis-koezpontja.uzleti.hu/

3100 Salgótarján, Füleki út 41.

+36-32-431-349

Abaúj-Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet - Gönc

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

abaujhegykozigyszakorzet@citromail.hu

https://gonc.hu/

3895 Gönc, Petőfi utca 8.

+36-20-480-2047, +36-46-420-380

Adonyi Szociális Központ - Iváncsa

A Központ által ellátott szociális feladatok Adony, Iváncsa és Szabadegyháza települések vonatkozásában: Időskorúak Nappali Intézménye, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Gyermekvédelmi feladatok ellátása Adony-Beloiannisz, Iváncsa-Besnyő, Szabadegyháza települések vonatkozásában: Család és gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@adonyiszocialiskozpont.hu

https://www.adony.hu/

2457 Adony, Kossuth L. u. 9.

+36-25-231-029

Intézményvezető

Supliczné Szabó Zita

Adonyi Szociális Központ - Szabadegyháza

A Központ által ellátott: szociális feladatok Adony, Iváncsa és Szabadegyháza települések vonatkozásában: időskorúak nappali intézménye, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@adonyiszocialiskozpont.hu

https://www.adony.hu/

2457 Adony, Kossuth L. u. 9.

+36-25-231-029

Alapellátási szolgálat - Étkeztetés - Házi segítségnyújtás - Idősek Klubja - Sümeg

Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, aki életévét betöltötte, vagy mozgásában korlátozott, krónikus vagy akut megbetegedése miatt önmaga ellátásáról – részben vagy teljesen – nem képes gondoskodni, vagy fogyatékossági támogatásban vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, vagy pszichiátriai beteg vagy szenvedélybeteg és fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást – szükségleteinek megfelelően – szociális segítés vagy személyi gondozás keretében. Nappali ellátás (Idősek Klubja) a 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosítunk lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiénés szükségletek kielégítésére, továbbá igény szerint az ellátottak napközbeni étkezés igénybevételére.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

idosek@segitokozpont.hu

https://segitokozpont.hu/

8330 Sümeg, Árpád utca 22.

+36-87-550-284

Alapszolgáltatási Központ - Balatonkeresztúr

Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

aszikozpont@gmail.com

https://www.balatonmariafurdo.hu

8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52.

+36-30-820-0932

Alapszolgáltatási Központ - Kadarkút

Az Alapszolgáltatási Központ tevékenységeinek köre szinte teljes egészében ellátja gondoskodásával a település egész lakosságát - természetesen korosztályok szerint különböző módokon. Alkalmas arra, hogy a környező településekkel összefogva, szakmai központként működjön. Feladatai közé az alábbi ellátási formák tartoznak: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali intézményi ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek otthona.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Lakóotthon Egészségügy Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Idősek Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

szocgondkozp@kadarkutph.hu

http://kadarkut.hu/

7530 Kadarkút, Petőfi S. u. 12/A.

+36-82-385-227, +36-82-385-231

Vezető

Dr. Hoffmann-né Hetesi Noémi

Alapszolgáltatási Központ - Madocsa

Madocsa Önkormányzata, a rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat biztosít. Személyes gondoskodás keretében az alapszolgáltatások biztosítása érdekében Alapszolgáltatási Központot működtet 2010 óta. Feladatai közé tartozik: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Étkeztetés Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

csspaks@gmail.com, polgarmester@madocsa.hu

https://www.madocsa.hu/

7026 Madocsa, Fő u. 22.

+36-75-830-480, +36-75-330-101, +36-75-701-000

Intézményvezető

Tarczal Gyuláné

Alapszolgáltatási Központ - Solt

A szociális alapellátásokról röviden: A családsegítés legfontosabb tevékenységi köre: Solt város területén élő családok szociális problémáinak feltárása, illetve ezek miatt veszélyeztetett és krízis helyzetbe került személyek, családok segítése Szociális, mentális, életvezetési - pl.: nevelési-, pszichológiai-, egészségügyi-, jogtanácsadás, illetve ennek megszervezése. Természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése, szociális cél akciók, gyűjtések szervezése, adományok eljuttatása a rászorultaknak Hivatalos ügyek intézésének segítése, együttműködés más intézményekkel, felkérésre környezettanulmány készítése. Nappali ellátás: A Reménység Idősek Klubja nappali ellátást nyújtó intézmény elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosít lehetőséget a napköziben tartózkodásra, étkeztetésre, társas kapcsolatokra, a szabadidő kulturált eltöltésére, alapvető higiénai szükségletek kielégítésére, rendszeres egészségügyi gondozásra. A Klub 15 férőhelyes, a jelentkezés önkéntes és ingyenes. Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás során a solti lakosok segítése történik, lakóhelyükön önálló életvitelük fenntartásával. Ennek keretein belül lehetőség van arra, hogy az ellátásukban segítséget igénylők meleg ételhez jussanak, bevásároljanak számukra, a házi gondozónők elvégezzenek kisebb háztartási munkákat, bonyolítsák az ellátottak ügyeit stb. Ellátásban részesülők száma: 27 fő. Szociális étkeztetés: A szociális étkeztetés keretében azok a szociálisan rászorultak részesülnek ellátásban, akik önmaguknak, illetve eltartottaik számára ezt tartós, vagy átmeneti jelleggel biztosítani nem tudják. Ez a szolgáltatás az utóbbi évben egyre népszerűbbé vált, a jelenlegi ellátotti létszám: 185 fő.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Egészségügy Közösségépítés Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

aszk.solt@gmail.com

https://www.solt.hu

6320 Solt, Posta u. 10.

+36-78-486-040, +36-78-487-948

Intézményvezető

Türmerné Szeremi Ilona

Almásfüzitői Szociális Alapellátási Intézmény

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Idősek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocalap.fuzito@gmail.com

http://almasfuzito.hu/

2931 Almásfüzitő, KKV. ltp. 97. (Egészségház)

+36-34-348-635, +36-30-956-3964

Apci Szociális Szolgáltató Intézmény

A családsegítés biztosít: Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátáshoz továbbá a szociális ellátásokhoz való hozzájutás megszervezése (nyomtatvány kitöltés). Idős, egyedülálló lakosok látogatása. A szolgáltatások igénybevétele önkéntes és térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

apc@apc.hu

https://apc.hu/

3032 Apc, Erzsébet tér 1.

+36-20-506-0730, +36-37-385-309, +36-37-784-715

Vezető

Hevérné Hegedűs Márta

Aranyalma Integrált Szociális Intézmény Fejér Vármegye - Gánt

Az intézmény (telephely) típusa: Fogyatékos személyeket, pszichiátriai betegeket ellátó ápoló, gondozó otthon, amely a bentlakók részére teljes körű ellátást biztosít.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Nappali ellátás Étkeztetés Ruha / cipő Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

becseics.sandor@fejerszgy.hu, iszi.gant@fejerszgy.hu

https://fmiszi.hu/

8082 Gánt-Bányatelep 1.

+36-22-582-151, +36-30-448-1923

Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központ

A Bagaméri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezése 2020.09.01. napjától Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központra változik. A névváltozás egy igen jelentős funkcionális változásnak köszönhető, ugyanis a korábbi család-és gyermekjóléti feladatok ellátásán túl, a jövőben szolgálatunk hatáskörébe tartozik a szociális étkeztetéssel-, valamint a házi segítségnyújtással kapcsolatos feladatok ellátása is. Az intézmény átszervezésével-, közös szervezeti struktúrába foglalásával az önkormányzat egy régi szándéka valósul meg, amely lehetőséget biztosít a lakosság számára ahhoz, hogy a településen elérhető, az önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális alapellátások-, alapszolgáltatások igénybe vétele még hatékonyabban és egyszerűbben történhessen. Az intézmény a következő szolgáltatásokat nyújtja a település lakossága számára: család-és gyermekjóléti szolgáltatás; házi segítségnyújtás; szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

csaladsegito@bagamer.hu

https://www.bagamer.hu/

4286 Bagamér, Kossuth u. 7. sz

+36-52-587-402

Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon - Lesencetomaj

Jelen időszakban a lesencetomaji intézmény a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj telephelyeként működik. 140 fő fogyatékkal élő személy ellátását valamint 56 fő pszichiátriai beteg gondozását továbbá 10 fő fogyatékkal élő személy nappali ellátását biztosítja a 99 fő dolgozó.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

reszlegvezeto.lesencetomaj@dakaotthon.hu

https://www.bakonyiszi.hu/

8318 Lesencetomaj, Kossuth Lajos utca 95.

+36-87-436-111

Balassagyarmat Kistérség Többcélú Társulás

Az alábbi alapszolgáltatások keretében az intézmény számtalan szociális szolgáltatást biztosít a Balassagyarmati Járásban élő lakosság (egyének, házaspárok, családok, gyermekek) számára. Házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás fogyatékkal élők részére, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, szenvedélybetegek közösségi ellátása

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Idősek Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Betegség

Elérhetőségek

bgykszoc@gmail.com

https://www.bgykszoc.hu/

2660 Balassagyarmat, Kóvári út 3.

+36-35-301-904

Barcsi Szociális Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ

2016. január 1-én jött létre a Család- és Gyermekjóléti Központ. Ellátja a Barcsi Járás 26 településén az alábbi feladatokat: - utcai/lakótelepi szociális munka - kapcsolati ügyelet - családi döntéshozó konferencia - hatósági intézkedéshez kapcsolódó feladatokat - gyógypedagógiai és mentálhigiénés tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Széchenyi u. 38.

+36-82-474-044

Barcsi Szociális Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

2006. március 1-től folyamatosan 23, 2007. január 1-től 24 településen működik, 100 készülékkel. Barcson 4, a további településeken 2-2 társadalmi megbízatású gondozó látja el a feladatokat, számukra negyedévi, rendszeres találkozón szakmai ismereteket nyújtó képzéseket biztosítunk. A szolgáltatást a Kistérségi Társulás megállapodása alapján térítésmentesen biztosítják a települések. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult a) az egyedül élő 65 év feletti személy, b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

+36-82-464-450

Barcsi Szociális Központ - Közösségi Ellátás

A közösségi ellátásunk 2006. márciusától működik Barcson. A közösségi ellátás célja elsősorban, hogy a hatékony ellátás során a kliens a mindennapi élethez szükséges készségeit megtartsa, fejlessze, konfliktusait, problémáit a szociális környezetét megtartva tudja rendezni. Ide tartoznak azon szolgáltatások, melyek a megkereső munkát a különböző ellátások felé megjelenő motiválást segítik elő. Másodsorban intézményi ellátásból (szociális otthon, krónikus egészségügyi ellátás) a családi környezetbe integrálás elérhetővé váljon. Az élettér, melyben mozgott, betegsége következményeiként ne, illetve minél kevésbé szűküljön be. Az alapellátás során megszervezendő szolgáltatás éppen ezért, illetve ebből kiindulva komplex és integrált. Együttműködünk más a kliens ellátásában résztvevő csoportokkal, kezelőhelyekkel, illetve egyéb szolgáltatást nyújtó a szociális környezethez tartozó személyekkel (pl: munkaügyi központ, lakóközösség tagjai)

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Autizmus

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

+36-82-464-450

Barcsi Szociális Központ - Nappali ellátás

Az Idősek Klubja az 1993. évi III. törvény 65/F. § alapján a nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, izennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését. Az idősek nappali ellátása mellett igénybe vehető a szociális étkeztetés. Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesül. Az Idősek Klubja azzal a céllal létesült, hogy az itt élő idős és rászoruló fiatalabb nyugdíjasok részére nappali, közösségi, klubszerű ellátást nyújtson.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

+36-82-464-450

Barcsi Szociális Központ - Szociális étkeztetés

Barcson a Szociális Központ 900 adagos főzőkonyhájáról biztosított az étkeztetés, amely egyszeri meleg ebédet jelent, munkanapokon. Különösen indokolt esetben - a Szociális Központ vezető engedélyével - tudunk biztosítani munkaszüneti napokon is étkeztetést. Barcson az intézmény autója, házigondozói kísérettel szállítja az ebédet. Ebéd autós szállítással csak munkanaponkon vehető igénybe. Hétvégén és ünnepnapokon az ebédet az intézményben lehet elfogyasztani, vagy elvinni. A Barcsi Szociális Központ főzőkonyhája a HACCP rendszer szerint működik. Barcson az éthordós kiszállításon túl a helyben fogyasztás lehetősége is biztosított, valamint a rászorulók részére hétvégén is lehetőség van az étkeztetés igénybevételére. A személyi térítési díj jövedelemtől függő. Az ellátás igénybevételének feltételei: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a) koruk, b) egészségi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, vagy e) hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szoc.ig@enternet.hu

https://szocalapbarcs.5mp.eu/

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 32-34.

+36-82-464-450

Bátya Község Egészségügyi és Szociális Intézménye

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

batyaszocintezmeny@gmail.com

https://batya.hu/

6351 Bátya, Kossuth Lajos u. 20.

+36-70-368-1972, +36-78-468-477

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ

A telephelyen elérhetőek intézményünk családsegítői és esetmenedzserei, de a több településen történő feladatellátás miatt a telefonos időpont egyeztetés ajánlott. Feladataink túlmutatnak a családgondozáson, hiszen pszichológusi-, jogi segítségnyújtás is elérhető, valamint kapcsolatügyelet, mediáció, családterápia előzetes konzultációt követően. További szolgáltatások: Idős- és fogyatékos ellátás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Rehabilitáció Foglalkoztatás Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Autizmus Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bvszszk@gmail.com

https://bvszszk.hu

5630 Békés, Jantyik u. 1. sz.

+36-66-411-562

Igazgató

Kádasné Öreg Julianna

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ - Idősek nappali ellátása - Tarhos

Az idős, többnyire magányos, egyedül élő vagy napközben egyedül maradó emberek számára biztosít tartalmas nappali elfoglaltságot. Olyan idős emberek jutnak így szociális szolgáltatáshoz, akik még nem szorulnak bentlakásos intézményi elhelyezésre, házi segítségnyújtásra, és egyedül saját otthonukban élnek. Lehetőség van a hitélet gyakorlására, társas beszélgetésre, felolvasásra, éneklésre, sétákra, kirándulásokra stb. A klubban programterv alapján történik a feladatellátás. E programterv alapján kerülnek – folyamatosan – megvalósításra az alábbi szolgáltatások: mentális gondozás, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, hivatalos ügyek intézése, egészségügyi alapellátás megszervezése, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, mentálhigiénés foglalkozás, tisztálkodási lehetőség, étkezési lehetőség, szabadidős programok: újságok, folyóiratok, TV, társasjáték, kártya, szervezett programok: kirándulások, színház- és múzeumlátogatás, ünnepek, névnapok, születésnapok megünneplése, pihenési lehetőség. Az egészséges ellátás keretében az egészséges életmódot szem előtt tartó foglalkozásokat tartunk. Az egészségügyi ellátás során hetente egy alkalommal a klub biztosítja az orvosi rendelést, az egészséggel kapcsolatos felvilágosító előadásokat szervez, valamint megszervezi és elősegíti a szakellátásokhoz való hozzájutást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a klub vezetőjénél történik nyitvatartási időben. A kérelem kitöltésében a klubvezető, illetve a gondozók segítenek, ehhez TAJ kártya szükséges. További szolgáltatások: családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás időskorúak részére.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Nappali ellátás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia

Elérhetőségek

klub.tarhos@gmail.com

https://tarhos.hu/

5641 Tarhos, Petőfi u. 1/1.

+36-66-429-175

Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ - Kétsoprony

Szolgáltatási formák: szociális alapszolgáltatások (étkeztetés, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás), idősek otthona, demens személyek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók Demens

Elérhetőségek

eszibcs@gmail.com, bkeszi@bkeszi.hu

https://www.bkeszi.hu/

5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34.

+36-66-540-394

Békésszentandrás Önkormányzatának Gondozási Központja

Gondozási Központunkban 15 férőhelyes átmeneti szállás, 40 férőhelyes Idősek Klubja, házi segítségnyújtás és étkeztetés látja el a rászorulók igényeit. Az átmeneti szállást békésszentandrási lakosok vehetik igénybe. Igyekszünk családias hangulatot, kellemes időtöltést biztosítani az idősek számára.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Kulturális program Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

gondozohaz@szarvasnet.hu

https://nyugdijasotthon.hu/

5561 Békésszentandrás, Kálvin u. 10.

+36-66-218-104

Intézményvezető

Dr. Virág Sándorné

Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

belapatfalvaigyszi@gmail.com

http://bgyszi.hu/

3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.

+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840

Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Nappali ellátás

A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezhető az ellátottak napközbeni étkeztetése is. A szolgáltatás során az ellátandó terület: Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél, települések közigazgatási területén élő nappali ellátást igénylő személyek. A nappali ellátás biztosítása a hét öt napján, munkanapokon történik. A személyes gondoskodást nyújtó nappali ellátásért térítési díjat kell fizetni.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

belapatfalvaigyszi@gmail.com

http://bgyszi.hu/

3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.

+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840

Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Szociális étkeztetés

Az étkeztetés alapszolgáltatás megszervezésével az intézmény azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodik, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az étkeztetés a lakosság szükségleteinek megfelelően megszervezhető az étel kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, elvitelének lehetővé tételével, lakásra szállításával. A szolgáltatás során az ellátandó terület: Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél, települések közigazgatási területén élő szociálisan rászorult étkeztetést igénylő személyek.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

belapatfalvaigyszi@gmail.com

http://bgyszi.hu/

3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.

+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840

Beledi Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Társulás - Bágyogszovát

Az intézmény hangsúlyt helyez az egyszemélyes szolgáltatók bevonására, az önkormányzatok által fenntartott szociális ellátások beintegrálására intézményi, társulási keretek közé. Ezzel minőségibb munkavégzésre, gazdaságosabb fenntartásra, párhuzamok megszűntetésére nyílik lehetőség. Ezen elképzelés keretében az intézmény mára 26 települést vont be a különböző szociális és gyermekjóléti ellátásokba. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez az információ megfelelő áramlására, lehetőségek másik félhez történő eljuttatására. Mivel településeink zöme kis lakosságszámú ezért ennek különösen nagy jelentősége van. Ezért az információs szolgáltatás kialakításával a hatékony eszközzel rendelkezne az intézmény ahhoz, hogy a társult települések lakosai naprakészek, információval ellátottak legyenek. Kiemelt hangsúlyt kell arra fordítani, hogy a településeinken élő emberek hozzájussanak azokhoz az információkhoz, melyek életminőségüket, helyzetüket pozitívan befolyásolják.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

beszkbeled@gmail.com, aljegyzo@bagyogszovat.hu

https://www.beled.hu/

9343 Beled, Vörösmarty u. 1.

+36-96-594-013, +36-96-273-170

Beledi Egyesített Szociális Központ

Célunk olyan szakmai tevékenység, minőségi munkavégzés, szolgáltatás nyújtása, hogy a szolgáltatást igénybe vevő fizikai, mentális állapota javuljon, a társadalomba való integrációjuk megtörténjen, önmegvalósítási, társas, szociális, érdekérvényesítő készségeik fejlődjenek. Ezen cél elérése érdekében folyamatosan erősítjük kapcsolatrendszerünket, működtetjük jelzőrendszerünket, igyekszünk a szociális hálót kiterjeszteni, tájékoztatni az embereket az intézmény küldetéséről. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai – gyermekek, idősek, etnikai kisebbség, fogyatékosok, nők- életminőségén, életvitelén, szociális helyzetén javítsunk.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

beszkbeled@gmail.com, beled.gondozas@gmail.com

https://www.beled.hu/

9343 Beled, Vörösmarty u. 1.

+36-20-924-9770, +36-20-415-0233, +36-96-594-013

Bihari Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálat - Csökmő

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csokmogyejo@gmail.com

http://csokmo.hu

4145 Csökmő, Kossuth utca 110.

+36-30-179-4243

Biharkeresztesi Egyesített Szociális Intézmények Berekböszörményi Telephelye

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Közösségépítés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

berekboszormenypmh@gmail.com

https://www.berekboszormeny.hu/

4183 Berekböszörmény, Kossuth utca 47.

+36-54-431-124

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ – Fejlesztési Centrum

ingyenes jogi segítségnyújtás – időpont-egyeztetés szerint; ingyenes pszichológiai konzultáció - időpont-egyeztetés szerint; ingyenes családterápiás konzultáció - időpont-egyeztetés szerint; fogyatékosságügyi tanácsadás – a főváros pesti kerületeiben, fogyatékkal élő személyek és családjuk életminőségének javítása érdekében személyes segítő szolgáltatás; adósságkezelési tanácsadás – erzsébetvárosi lakosok számára, a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó elmaradások adósságkezelési szolgáltatása; foglalkoztatási tanácsadás – munkanélküli, pályaválasztás előtt álló, vagy pályaváltó erzsébetvárosi lakosok számára nyújt segítséget térítésmentesen igénybe vehető komplex munkaerő-piaci szolgáltatással; hivatalos ügyek intézésében segítségnyújtás óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység csoportfoglalkozások, klubok szervezése.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Gyermekek

Elérhetőségek

fejlesztesicentrum@bjhuman.hu

https://www.bjhuman.hu/szolgaltatasok/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont-fejlesztesi-centrum

1074 Budapest, Hutyra Ferenc utca 11-15.

+36-1-322-0272

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ-Szolgáltatási Centrum

a) szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújt; b) segítséget nyújt az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális, gyermekvédelmi, foglalkoztatási szolgáltatásokhoz való hozzájutásban, c) meghallgatja az egyén, család panaszát és lehetőség szerint intézkedik annak orvoslása érdekében; d) családgondozással elősegíti a családban jelentkező krízis, működési zavarok, illetve konfliktusok megoldását; e) ellátja az együttműködési kötelezettségből fakadó feladatokat; f) tanácsadást nyújt a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére; g) a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő meditációs programokat és szolgáltatásokat működtet; h) elősegíti és ösztönzi a humán jellegű civil kezdeményezéseket; i) veszélyeztetettséget és a krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, ennek keretében szervezi a szociális és egészségügyi szolgáltatók, intézmények, az oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat, valamint a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek részvételét a megelőzésben; j) felhívja a települési önkormányzat figyelmét egyes szociálisan rászorult csoportok, személyek speciális szükségleteire, a kirekesztődés veszélyeire és az ellátórendszer esetleges hiányosságaira.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia

Elérhetőségek

csaladesgyermekjolet@bjhuman.hu

https://www.bjhuman.hu/szolgaltatasok/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont-szolgaltatasi-centrum

1073 Budapest, Kertész u. 20.

+36-1-352-8672

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ-Pszichiátriai betegek Nappali Klubja

A pszichiátriai betegek nappali ellátása keretében a teljes lakosságára kiterjedő személyes gondoskodást nyújtó alapellátást biztosít azok részére, akik 18. életévüket betöltötték, pszichiátriai betegségük miatt gyógyintézeti kezelésben részesültek, a kerületi pszichiátriai gondozóban gondozottak, és a beutalójuk alapján terápiás célú foglalkoztatásuk javasolt. A nappali ellátás elsődleges céljai: Az „egyedüllét” érzet megszüntetése a szabadidő hasznos, közösségben történő eltöltésére való lehetőség biztosításával. A tagok egészségi állapotának javítása és megőrzése. Az öntevékenység és önsegítés támogatása. Egyéni képességek fejlesztése. A társadalomba, közösségbe, családba történő integrálódás támogatása. Segítségnyújtás az önelfogadásához. Pszicho-szociális rehabilitáció biztosítása: fizikai (pl. étkezés, gyógytorna), pszichés és szociális (támogatások és egyéb hivatalos ügyek intézése). Csoportfoglalkozások, szabadidős programok szervezése: Tagjaink részére csoport- és terápiás foglalkozásokat, munkába állásra felkészítő és hasznos szabadidős programokat biztosítunk. Nappali ellátás keretében egészségügyi tevékenység nincs, munkánkban a pszichiáter szakorvos konzultációs partnerként vesz részt.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Közösségépítés Szabadidő / fejlesztés Terápia Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

dozsa.alapellatas@bjhuman.hu

https://www.bjhuman.hu/szolgaltatasok/pszichiatriai-betegek-nappali-klubja

1071 Budapest, Dózsa Gy. út 46.

+36-1-341-5533

Bócsai Szolgáltató Központ - Tázlár

Intézményünkben folyó munka célja nem választható el a szociális munka céljaitól: lehetőség szerint megelőzni, enyhíteni az egyének, családok, csoportok, közösségek nélkülözését. A szociális munkát végző felelőssége, hogy saját kompetenciáján belül a legjobb tudása szerint előzze meg a szociális problémákat, kezelje és járuljon hozzá a társadalmi tervezéshez, fejlesztéshez, cselekvéshez, támogassa az egyéneket, családokat, közösségeket. Az idősek nappali ellátása és az étkeztetés Bócsa község közigazgatási területe. A család-és gyermekjóléti szolgálat tevékenységének ellátási területe: Bócsa és Tázlár községek közigazgatási területe. Az ellátottak számára nyitva álló helység címe: 6236 Tázlár, Templomköz 2.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

https://bocsa.hu/

6235 Bócsa, Kossuth u. 29-33.

+36-30-692-9849

Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ

Böhönye és Környéke Önkormányzatai Társulása által fenntartott intézmény a település felnőtt-és gyermekvédelmi feladatait biztosítja. Az épület a település központjában, jól megközelíthető helyen található, akadálymentesített.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocgondozok@bohonyeiszak.t-online.hu

https://bohonyeonkormanyzat.hu/

8719 Böhönye, Fő u. 28.

+36-85-950-492

Intézményvezető

Rudl Tünde Zsuzsanna

Bölcskei Szociális Alapszolgáltatási Központ

Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást nyújtó intézményi egység, ahol a településen élő magányos emberek hasznos időtöltésre találnak. Biztosítja a társas kapcsolatokat, programokat szervez, a klubtagok mentális támogatást kapnak. A fizikai-szellemi foglalkozások mellett lehetőség van tisztálkodásra, mosásra. Egészségügyi szolgáltatás keretében vérnyomás mérést, vércukor mérést, felvilágosító előadásokat, kirándulást szervezünk. Az ellátás ingyenes, kérelemre történik, az étkezést kell fizetni. A klub reggel 8 órától délután 16 óráig van nyitva. Család és gyermekjóléti szolgálat: Ugyanebben az épületben kapott helyet a család és gyermekjóléti szolgálat. Szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve krízis helyzetek miatt segítséget kérőknek nyújt szolgáltatást. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízis helyzetet észlelő jelző rendszer működik. A kapott jelzés alapján az intézmény feltérképezi az ellátási területen élők körét, és közösen keresnek megoldást a problémákra. A szolgáltatás együttműködési megállapodás keretében Bölcskén és Madocsán történik, mely térítésmentes. Szociális étkeztetés Étkeztetés keretében a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri melegételt kell biztosítani. A jogosultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza. 2019. évben megállapított étkezésért fizetendő térítési díj 660,-Ft adagonként. Az ellátásért fizetendő térítési díjat utólag, készpénzzel minden hónap 15. napjáig a Bölcskei Szociális Alapszolgáltatási Központban, nyitvatartási időben, melyet készpénzzel, átutalással vagy bankkártyával lehet megfizetni. Házi segítségnyújtás: Házi segítségnyújtás keretében olyan gondozást nyújtunk, mely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása mellett szükségleteinek megfelelően, lakókörnyezetében biztosítja az ellátást. A szolgáltatás ingyenes, kérelemre történik. Tanyagondoki szolgálat: Célja, hogy a Bölcske területén élők intézmény és szolgáltatás hiányából eredő települési hátrányokat enyhítsük. A tanyagondnoki szolgálat a külterületeken élőknek nyújt közvetlen szolgáltatást: szállítást, bevásárlást, gyógyszerkiváltást stb. A szállítási feladatot igény szerint látjuk el. A településen kívüli betegszállítást előre egyeztetett időpontban, szervezetten tudjuk megoldani.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Étkeztetés Akadálymentesítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült

Elérhetőségek

szocialiskozpont@bolcske.hu

https://www.bolcske.hu/

7025 Bölcske, Szentháromság tér 4.

+36-75-335-463

Boldvai Szociális Alapszolgáltató Központ

Az Alapszolgáltatási Központ tevékenységeinek köre szinte teljes egészében ellátja gondoskodásával a település egész lakosságát - természetesen korosztályok szerint különböző módokon. Alkalmas arra, hogy a környező településekkel összefogva, szakmai központként működjön. Feladatai közé az alábbi ellátási formák tartoznak: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali intézményi ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek otthona.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocszolgalat@gmail.com

http://info.kezenfogva.hu

3794 Boldva, Széchenyi út 5

+36-46-399-022

Bonyhádi Gondozási Központ - Étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkperczel@gmail.com

http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu

7150 Bonyhád, Perczel utca 29.

+36-74-451-820, +36-70-339-3080

Intézményvezető

Sebestyén Orsolya

Bonyhádi Gondozási Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A jelzőrendszeres házi gondozó szolgálat olyan szociális szolgáltatás, amely idős, beteg, egyedül élő, önmagát nehezen ellátó emberek segítésére szolgál. Célunk: Egészségben és biztonságban továbbra is otthonukban élhessenek olyan idős, beteg emberek is, akik a házi gondozó szolgálat nélkül kórházi, vagy bentlakásos intézményi ellátás igénybevételére kényszerülnének.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu

7150 Bonyhád, Perczel utca 29.

+36-74-451-820, +36-70-339-3080

Intézményvezető

Sebestyén Orsolya

Bonyhádi Gondozási Központ - Nappali szociális ellátás

Célja rehabilitációs és szocioterápiás szemléletű foglalkoztatás biztosításával az ellátottak egyéni szükségleteire épített folyamatos fejlesztése, annak érdekében, hogy minél nagyobb önállóságra tegyenek szert, és a képességeik, készségeik szinten tartása, fejlesztése, csökkentve ezzel a másoktól való függés, kiszolgáltatottság negatív életérzését.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

gkperczel@gmail.com

http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu

7150 Bonyhád, Perczel utca 29.

+36-74-451-820, +36-70-339-3080

Intézményvezető

Sebestyén Orsolya

Borostyán Integrált Szociális Intézmény Pest Vármegye Gyöngyvirág Otthon - Pánd

Integrált intézményünk 2016. november 1. napjával a Borostyán Otthon és a Tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthona összevonásával jött létre. Borostyán Integrált Szociális Intézmény Pest Vármegye székhelye Tápiószentmártonban, telephelyei Pándon és Tápiógyörgyén találhatóak. Az integrált intézmény ápolási-gondozási és egészségügyi, valamint mentálhigiénés, továbbá gazdasági-műszaki-pénzügyi tevékenységét a székhelyen működő központi szakmai irányítás biztosítja, a székhely és a telephelyek vonatkozásában is. A központi szakmai irányítás az igazgató, az igazgatóhelyettes, a vezető ápoló, a mentálhigiénés vezető, a gazdasági koordinátor és az élelmezésvezető közvetítésével valósul meg. Az intézmény mindösszesen 412 engedélyezett férőhelyen nyújt ápoló-gondozó otthoni ellátást idős, értelmi fogyatékos és mozgáskorlátozott személyek, illetve kistérségi szintű jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatást az arra rászoruló személyek számára. A tartós bentlakást biztosító intézményeinkben az ott élők részére teljes körű ellátást biztosítunk. Munkatársaimmal célunk, hogy lakóink egyénre szabott, állapotuknak és gondozási szükségletüknek megfelelő, szakmailag magas színvonalú ellátásban részesüljenek.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Idősek Nem/részben önellátók Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Mozgássérült

Elérhetőségek

telephelyvezeto.pand@pmbeszi.hu

https://pmbeszi.hu/

2214 Pánd, Szopókás utca 1.

+36-29-430-871, +36-30-478-7168

Budapest IX. kerület FESZGYI Szenvedélybetegek nappali ellátása (Írisz Klub)

Különféle szolgáltatásokat nyújt szenvedélybetegek és hozzátartozóik részére, így különösen egyéni konzultációs, valamint csoportos foglalkozásokat biztosít, lehetőséget ad a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok kiépítésére és fenntartására. A szenvedélybeteg-ellátás célja elősegíteni az életmód változtatást, ösztönözni a szermentességet, a visszaesés megelőzését, majd a józanság elérését és megtartását. Támogatja a társadalomba és a szűkebb környezetbe való visszailleszkedést, a munkavállalást, és az életminőség szinten tartását, és/vagy lehetőség szerint javítását az igénybe vevők körében. Ennek érdekében különféle szolgáltatásokat nyújt szenvedélybetegek és hozzátartozóik részére, így különösen egyéni konzultációs, valamint csoportos foglalkozásokat biztosít, lehetőséget ad a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok kiépítésére és fenntartására, étkeztetésre. Helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, önsegítő csoportoknak. Szükség esetén hozzásegíti klienseit a megfelelő szakellátásokhoz. munkavégzés lehetőségének szervezése, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, konzultáció szabadidős programok szervezése, szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, hivatalos ügyek intézésének segítése, speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése.

Miben tud segíteni?
Munkával kapcsolatos támogatás Közösségépítés Nappali ellátás Szabadidő / fejlesztés Integráció / reintegráció Étkeztetés Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

irisz.klub@feszgyi.hu

https://feszgyi.hu/szenvedelybetegek-nappali-ellatasa/

1094 Budapest, Berzenczey u. 26.

+36-1-216-6053

Budapest V. kerület Belvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ

Szolgáltatásaink: információnyújtás, ügyintézés, közvetítés más szolgáltatások felé (pl. idősek ellátásának megszervezése) szociális, életvezetési, nevelési- és mentálhigiénés tanácsadás az anyagi nehézségekkel küzdő egyedülállók és családok számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése a szociális segítőmunka a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítésére a közösségfejlesztő programok, valamint egyéni és csoportos önismereti és készségfejlesztő alkalmak szervezése gyermekek egyéni iskolai felzárkóztatásának és beilleszkedésének segítése tartós munkanélküliek, fiatal munkanélküliek, álláskeresési-, képzési tanácsadása, számukra álláskereső klub szervezése az adósság terhekkel és lakhatási problémákkal küzdők számára családi gazdálkodási-, hátralék- és adósságkezelési tanácsadás biztosítása fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtása krízishelyzetben lévő gyermekek és családok átmeneti elhelyezése válsághelyzetben lévő várandósok támogatása, elhelyezésük biztosítása adománygyűjtés, adományközvetítés Kiemelt szolgáltatásaink: Jogi tanácsadás Pszichológiai tanácsadás Mediációs közvetítés vitás ügyekben Pár- és családterápia Hátralékkezelési tanácsadás Az óvodai és iskolai szociális segítő a következő feladatokat látja el a köznevelési intézményekben: Információnyújtás az elérhető szolgáltatásokról, jogokról, a szociális ellátórendszerről Közreműködés és segítségnyújtás ügyintézésben Egyéni tanácsadás, konzultáció tanulók, szülők, pedagógusok és más szakemberek részére Közösségi programok szervezésében való részvétel Prevenció csoportfoglalkozások szervezése és tartása- gyerekjóga, közösségépítés, önismeret, függőségek Gyermekvédelmi feladatok ellátása Jelzőrendszer működésének segítése Közvetítés konfliktusos helyzetekben. Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Miben tud segíteni?
Közösségépítés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

belvarosi.csgyk@belvaros-szocialis.hu

https://belvaros-szocialis.hu/

1056 Budapest, Havas u. 2.

+36-1-302-0100, +36-1-302-3307

Kapcsolat

Nagy Veronika

Kapcsolat

Plangár Petra

Budapest V. kerület Közösségi Pszichiátriai Ellátás

Az ellátás keretében biztosítjuk: lakókörnyezetben történő segítségnyújtást, önálló életvitel fenntartását, a meglévő képességek, készségek megtartását, fejlesztését, kezelő orvossal való kapcsolattartás révén az ellátott állapotának folyamatos figyelemmel kísérését. A fogadó helység alkalmas a négyszemközti segítőbeszélgetésre és orvos konzultációra.

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kozossegi@belvaros-szocialis.hu

https://belvaros-szocialis.hu/szolgaltatasok/kozossegi-pszichiatriai-ellatas/

1055 Budapest, Falk Miksa utca 28.

+36-30-405-7539

Budapest V. kerületi Egyesített Szociális Intézmény

Család és Gyermekjóléti Szolgáltatások, Időskorúak Gondozóháza, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Kerületi Idősek Klubjai, Közösségi Pszichiátriai Ellátás, Szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia

Elérhetőségek

eszi@belvaros-szocialis.hu

https://belvaros-szocialis.hu/kapcsolat/

1056 Budapest, Belgrád rakpart 27.

+36-1-615-7825

Kapcsolat

Molnár Péter

Budapest VI. kerület Terézvárosi Család és Gyermekjóléti Központ

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kozpont@tcsgyk.hu

https://tcsgyk.hu/intezmeny/csalad-es-gyermekjoleti-kozpont/

1068 Budapest, Király utca 82.

+36-1-344-6060, +36-344-6064

Kapcsolat

Imre Ibolya Hedvig

Budapest VII. kerületi Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ

Szolgáltatások: Védőnői szolgálat, Gyermek és Ifjúsági Alapellátás, Felnőtt egészségügyi alapellátás, Otthoni Szakápolási Szolgálat, Család és Gyermekjóléti Központ, Pszichiátria betegek nappali klubja, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Idősek nappali klubjai: Idősek bentlakásos otthonai, Fejlesztési és képzési csoport.

Miben tud segíteni?
Ápolás Átmeneti szálló / otthonok Szabadidőprogram Lakóotthon Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Gyermekek

Elérhetőségek

info@bjhuman.hu

https://www.bjhuman.hu/

1077 Budapest, Nyár u. 7.

+36-1-413-3631

Budapest VIII. Család - és Gyermekjóléti Szolgálat

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat a kerületben élő egyének, családok, fiatalok és gyermekek részére információt szolgáltat, tanácsod ad, segítséget nyújt a szociális helyzetükből adódó hátrányok csökkentésében, szabadidős programokat szervez és közvetít, valamint kapcsolatot tart a jelzőrendszer valamennyi tagjával, önkormányzati intézményekkel, más szervekkel, hatóságokkal, valamint civil szervezetekkel. információra, tájékoztatásra vagy akár segítségre van szüksége hivatalos ügyek intézéséhez, életvezetési, gyermeknevelési nehézségekkel küszködik, munkakeresésben kér segítséget, jogi tanácsadásra lenne szüksége, pszichológiai tanácsadásra lenne szüksége, közüzemi hátralékok rendezése érdekében adósságkezelési szolgáltatást szeretne igénybe venni, konfliktushelyzetek megoldásához kér segítséget, lakhatási, anyagi problémák megoldásához kér segítséget.

Miben tud segíteni?
Lakhatás Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Gyermekek

Elérhetőségek

szurszabone.timi@jszszgyk.hu

https://jszszgyk.hu/csalad-es-gyermekjoleti-szolgalat/

1081 Budapest, Népszínház u. 22.

+36-20-426-7257, +36-30-493-1925

Kapcsolat

Szűrszabóné Tóth Tímea

szurszabone.timi@jszszgyk.hu

+36-20-426-7257

Budapest VIII. kerület Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, Átmeneti gondozás, Nappali ellátás, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés, Időskorúak átmeneti otthona, LÉLEK program (Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási, Egzisztencia-teremtési Közösségi Program).

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Ápolás Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Idősek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@jszszgyk.hu

https://jszszgyk.hu/

1081 Budapest, Népszínház u. 22.

+36-1-333-0582

Budapest X. kerület BÁRKA Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A gyermekjóléti alapellátások keretében a gyermekek testi, lelki egészségének megőrzése, családban történő nevelése, veszélyeztetettség megelőzése, megszüntetése, a családból kiemelt gyermek visszahelyezése a feladatunk. ¤ szociális segítőmunkát lát el, ellátásokat közvetít, és szervezési tevékenységet végez, ¤ szociális és egyéb információkat közvetít, ¤ pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez, ¤ álláskeresési tanácsadás, ¤ segítséget nyújt az egyének, családok kapcsolatkészségének javításához, segíti speciális önsegítő csoportok szervezését, működését, a menedékjogi törvényben meghatározott integrációs szerződésbe foglalt társadalmi beilleszkedés elősegítésében közreműködik. Az intézmény (alap)feladatai Szociális segítőmunka Személyes szociális szolgáltatás, amely intézményünkben vagy a segítséget kérő lakóhelyén történő találkozás. Alapvető célja az egyének, családok működőképességének megőrzése, helyreállítása. A támogatást igénylő család képessé váljon a később jelentkező problémák önálló megoldására. A szociális segítőmunka a segítséget kérő és segítő között meghatározott ideig tartó folyamatos kapcsolat.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Szegénységben élők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kcssk@bkhk.hu

https://www.bkhk.hu/csssz/

1105. Budapest, Ihász u. 26.

+36-80-212-021, +36-30-382-8276

Kapcsolat

Pisák Petronella

Budapest XI. kerület Újbudai Humán Szolgáltató Központ

Az intézmény az alábbi szolgáltatásokat kínálja a kerületi lakosoknak. Jogi tanácsadás Adósságkezelési tanácsadás Pszichológiai tanácsadás Családkonzultáció, családterápia, válásterápia, veszteségfeldolgozás Fejlesztőpedagógiai foglalkozás Munkavállalási- és pályorientációs tanácsadás Mediáció Facilitálás Kapcsolattartási ügyelet Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat Utcai, lakótelepi munka Kórházi szociális munka Korrepetálás A helyszínen elérhető szolgáltatások: Idősek Nappali Ellátása (Idősek Klubja) e-mail cím: kevehaza.idosklub@uszosz.ujbuda.hu Demens személyek nappali ellátása e-mail cím: demensklub@uszosz.ujbuda.hu Étkeztetés e-mail cím: etkeztetes@uszosz.ujbuda.hu Házi segítségnyújtás – bejelentkezés, információnyújtás, egyeztetés a lakáson történő gondozással és segítő tevékenységgel kapcsolatban e-mail cím: kevehaza.hsny@uszosz.ujbuda.hu, budafok.hsny@uszosz.ujbuda.hu Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek számára – e-mail cím: tamogato@uszosz.ujbuda.hu"

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Terápia Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

hszk@ujbudahszk.hu

https://uhszk.ujbuda.hu/

1117 Budapest, Bogdánfy utca 7/d.

+36-30-459-5090, +36-1-688-6990

Kapcsolat

Juhászné Csuka Csilla

Budapest XI. kerület Újbudai Szociális Szolgálat - Pszichiátriai problémákkal élők nappali ellátása

A kerületben élő, pszichiátriai diagnózissal rendelkező személyek részére biztosít napközbeni ellátást, ahol a szakemberek olyan programokat szerveznek, amelyek elősegítik a rehabilitációt, lehetővé teszik az ellátást igénybe vevőknek a társadalomba, illetve a korábbi közösségbe történő visszailleszkedését. A szolgáltatás egyéni szükségletekre alapozott programokat kínál, amelyek nagymértékben építenek az ügyfelek aktív részvételére.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

pszichinappali@ujbudauszosz.hu

https://uszosz.ujbuda.hu/pszichiatriai-ellatas

+36-70-492-0448

Budapest XI. kerület Újbudai Szociális Szolgálat Központ

Az intézmény rendelkezik öt idősklubbal, egy demens klubbal, a teljes kerületet lefedő házi segítségnyújtó hálózattal, melyhez jelzőrendszeres házi segítségnyújtás is társul. Továbbá halmozottan fogyatékos személyek nappali ellátását is biztosítja és fogyatékos személyek számára támogató szolgálatot, valamint pszichiátriai betegségben érintettek számára nappali ellátás is hozzáférhető. Mindezek mellett mi biztosítják a szociális étkeztetést a kerületben. Különleges egészségügyi szolgáltatásként – a vizitkeret mértékéig –, a háziorvos vagy szakorvos elrendelése alapján otthoni szakápolást (sebkötözés, gyógytorna stb.) is nyújtanak, elsősorban a már szociális ellátásukban lévő személyek számára. Egységei: KEVEHÁZA IDŐSEK KLUBJA, HELYBEN ÉTKEZÉS +36 1 786 63 25 kevehaza.idosklub@ujbudauszosz.hu *** DEMENS SZEMÉLYEK KLUBJA +36 1 203 13 27 (19-es mellék) demensklub@ujbudauszosz.hu *** HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS Keveháza munkacsoport +36 1 788 51 48 kevehaza.hsny@ujbudauszosz.hu Budafok munkacsoport +36 1 786 80 55 budafok.hsny@ujbudauszosz.hu *** TÁMOGATÓ SZOLGÁLAT +36 1 203 13 27 (13-as mellék) tamogato@ujbudauszosz.hu *** SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS SZERVEZÉSE +36 1 481 05 05 etkeztetes@ujbudauszosz.hu

Miben tud segíteni?
Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@ujbudauszosz.hu

https://uszosz.ujbuda.hu/

1115 Budapest, Keveháza u. 6.

+36-1-203-1327

Kapcsolat

Mátics Katalin

Budapest XV. kerület MenTa - Mentálhigiéniés Tanácsadó

A Mentálhigiénés Tanácsadóban (MenTa) az egyének és családok életében, a lelki egyensúly hiánya miatt felmerülő nehézségek és elakadások elhárítását célzó komplex prevenciós tanácsadások érhetők el a gyermekek, fiatalok és az aktív korúak számára. Főbb szolgáltatások: Pszichológiai tanácsadás, mentálhigiénés tanácsadás, család- és párterápiás konzultáció, veszteségfeldolgozás, gyászkísérés, gyásztanácsadás, addiktológiai tanácsadás, pályaorientációs és munkaerőpiaci tanácsadás, fejlesztő foglalkozás, tanulástámogatás, csoportok, általános és középiskolai prevenciós munka.

Miben tud segíteni?
Terápia Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Sokgyermekes család Gyermekek Drogfüggők Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Munkanélküliek

Elérhetőségek

menta@gaszixv.hu

https://gaszixv.hu/egysegek/csgyk/

1157 Budapest, Zsókavár 24-26.

+36-1-418-2025, +36-1-418-3349

Bugac és Bugacpusztaháza Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ

Ezen szociális szolgáltatások megszervezésének célja, hogy segítséget nyújtsunk a rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény szolgáltatásai elsősorban az ellátottak életminőségének javítására, megtartására irányulnak, illetve annak romlását hivatottak megakadályozni, s a fizikai szükségletek kielégítése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a lelki egészség megtartására is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Szegénységben élők

Elérhetőségek

szocszolgkp@gmail.com

https://www.bugac.hu/

6114 Bugac, Béke u. 4.

+36-76-372-512, +36-31-200-1578

Intézményvezető

Dr. Kovácsné Juhász Ildikó

Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ - Tiszabercel

Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

buj.szak@gmail.com

https://www.buj.hu/

4483 Buj, Jókai u. 2.

+36-42-205-455|18-as mellék

Castrum Református Szociális Alapellátó Intézmény - Ságvár

Az alapellátó intézmény szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

hivatal@sagvar.hu

http://www.sagvar.hu/

8654 Ságvár, Petőfi S. u. 31.

+36-84-580-022

Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Törtel

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@ckszsz.hu

https://tortel.asp.lgov.hu/

2747 Törtel, Kossuth Lajos út 8.

+36-53-376-311

Család - és gyermekjóléti Központ - Bácsalmás

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

bacsalmas.csgykozpnt@gmail.com

https://www.bacsalmas.hu

6430 Bácsalmás, Dob u. 12.

+36-79-542-550

Szakmai vezető

Hegyes Anita

Család és Gyermekjóléti Központ - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc

A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermekhelyettesítő, védelmének biztosítására irányuló tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocotthon@szentlorinc.hu

https://szentlorinc.hu/

7940 Szentlőrinc, Kodolányi u. 13.

+36-73-310-042

Szakmai vezető

Kósáné Cservenka Gabriella

Család – és Gyermekjóléti Központ - Aszód

A család és gyermekjóléti Központ ellátja a Gyvt. 39.§ (3) a) bekezdése és 40/A. § – a szerinti feladatokat. A hatósági jellegű feladatok ellátása mellett szakmai támogató funkcióval bír a szolgálat feladatellátására vonatkozóan. Szakmai támogató funkciójának keretében havi rendszerességgel esetmegbeszélést tart a szolgálatok számára és szükség szerint konzultációt biztosít, tájékoztatja a szolgálat munkatársait a közvetíthető szolgáltatásokról, ellátásokról, a szolgálat felkérésére részt vesz az esetmegbeszéléseken, o konzultációt biztosít a munkavégzés során felmerülő kérdések megvitatására, részt vesz a szakmai események előkészítésében, megszervezésében. A jelzőrendszer működése során ellenőrzi és szakmailag támogatja a szolgálat tevékenységét hatósági intézkedésre való javaslattétel esetén továbbítja a szolgálat által előkészített javaslatot, a gondozási –nevelési terv tervezésébe bevonja a szolgálatot.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

aszod.titkarsag@aszod.hu

https://aszod.hu/

2170 Aszód, Szabadság tér 9.

+36-28-500-666

Család – és Gyermekjóléti Központ - Balatonfüred

A szolgáltatás célja és feladata: A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat is nyújt. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységet lát el, amelynek keretében javaslatot tesz a gyámhivatal részére a gyermek: – védelembe vételére, – megelőző pártfogására, – ideiglenes hatályú elhelyezésére, – nevelésbe vételére, – családba fogadására, – harmadik személynél történő elhelyezésének kezdeményezésére, – családba fogadó gyám kirendelésére, – tankötelezettsége teljesítésének előmozdítására, – gondozási helyének megváltoztatására, – gyermek után járó családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. A gyermekek, családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet, koordinál Szükség esetén speciális szolgáltatásokat biztosít az ellátási területén élők számára.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskbfured@vipmail.hu

https://balatonfured.hu/

8230 Balatonfüred, Kéki u. 6.

+36-87-580-612

Intézményvezető

Perger Zoltánné

Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonalmádi

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

almadikozpont@almadikozpont.hu

https://balatonalmadi.hu/

8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 32.

+36-88-542-553

Család- és Gyermekjóléti Központ - Bátonyterenye

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@bvszgyk.hu

https://bvszgyk.hu

3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3.

+36-32-418-171

Család- és Gyermekjóléti Központ - Békés

A telephelyen elérhetőek intézményünk családsegítői és esetmenedzserei, de a több településen történő feladatellátás miatt a telefonos időpont egyeztetés ajánlott. Feladataink túlmutatnak a családgondozáson, hiszen pszichológusi-, jogi segítségnyújtás is elérhető, valamint kapcsolatügyelet, mediáció, családterápia előzetes konzultációt követően.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Kulturális program Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Terápia

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bvszszk@gmail.com

https://bvszszk.hu

5630 Békés, Széchenyi tér 15. sz.

+36-66-414-840, +36-70-337-1186

Központ vezető

Fazekas Ágnes

Család- és Gyermekjóléti Központ - Dunaalmás

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ph@tata.hu, polgarmesterihivatal@dunaalmas.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049, +36-30-340-4343|készenléti ügyelet

Család- és Gyermekjóléti Központ - Encs

Encs városa, mint járásszékhely település Család-és Gyermekjóléti Központot működtet, melynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A létrejövő kapacitásainkat a szolgáltatási területen működő Család-és Gyermekjóléti Szolgálatok által delegált ügyfelekkel kapcsolatos esetmenedzseri teendők alapozzák meg.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

encs.csaladsegito.kozpont@gmail.com

http://gondozasikozpontencs.hu/

3860 Encs, Május 1 út 1.

+36-46-990-153

Család- és Gyermekjóléti Központ - Halásztelek

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. Szakmai támogatásunkat és a gyermekjóléti központ 1997. évi XXXI. tv. által meghatározott feladatait a Szigetszentmiklós Család- és Gyermekjóléti Központ látja el. A szolgáltatások és tanácsadások ingyenesek. Időpont egyeztetésben intézményünk családsegítői nyújtanak segítséget: Jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, kapcsolatügyelet, mediáció, fejlesztőpedagógus

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskszigetszentmiklos@gmail.com

https://www.halasztelek.hu/

2310 Szigetszentmiklós, Losonczi u. 9.

+36-24-443-367

Család- és Gyermekjóléti Központ - Ibrány

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csskibrany@gmail.com

https://www.ibrany.hu

4484 Ibrány, Szabolcs út 50.

+36-42-200-381

Intézményvezető

Tábori Ilona

Család- és Gyermekjóléti Központ - Inárcs

A Család-és Gyermekjóléti Központ a dabasi járás illetékességi területére kiterjedően a hatósági ügyekhez kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenységeket, illetve a speciális szolgáltatásokat biztosítja. Speciális szolgáltatásaink: jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, gyógypedagógiai tanácsadás, családterápia, párterápia, mediáció, kapcsolatügyelet.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

segitoszolgalat@gmail.com

https://inarcs.asp.lgov.hu

2365 Inárcs, Ady Endre u. 1/b.

+36-70-396-2864, +36-70-337-6337|készenléti telefonszám

Család- és Gyermekjóléti Központ - Kőszeg

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyerkozpont.koszeg@gmail.com

https://koszeg.hu/

9730 Kőszeg, Kossuth Lajos utca 3.

+36-30-965-4074

Központvezető

Szeléné Knór Ingeborg

Család- és Gyermekjóléti Központ - Marcali

A gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló, egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt: Utcai szociális munka: szabadidejét az utcán töltő, kallódó, csellengő gyermekek segítése, a gyermekek beilleszkedését, szabadidejük hasznos eltöltését segítő programok szervezése az érintett gyermekek lakókörnyezetében, az általuk látogatott helyszíneken, vagy a család- és gyermekjóléti központ területén. Kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárás: biztosítjuk a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, felügyelt kapcsolattartás esetén a felügyeletet ellátó szakembert, és - az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére - a mediációt. Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat: a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása egy 0-24 órában elérhető telefonszám biztosításával (30/978-7043). Jogi tájékoztatásnyújtás: a jogász szakember jogi tanácsadás biztosításával segíti a járás területéről érkező kliensek jogi problémáinak megoldását. Pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia: pszichológus szakember végzi a hozzá irányított gyermekek, felnőttek vizsgálatát, pszichoterápiáját; tanácsaival segíti a szülők gyermeknevelési teendőinek ellátását. Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális munka eszközeivel támogatást nyújt a köznevelési intézménybe járó gyermeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu/

8700 Marcali, Dózsa György utca 9.

+36-85-510-355

Szakmai vezető

Hámos Zsuzsanna

Család- és Gyermekjóléti Központ - Mezőcsát

A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatások és programok biztosítása. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője csak törvényben meghatározott esetekben kötelezhető valamely ellátás igénybevételére. A család életébe történő beavatkozás kizárólag akkor engedhető meg, ha az a gyermek érdekében elkerülhetetlen.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

pptiborne@mezocsat.hu

https://www.mezocsat.hu/

3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.

+36-49-352-350, +36-30-636-0852

Szakmai vezető

Pap Tiborné

Család- és Gyermekjóléti Központ - Mór

A Család- és gyermekjóléti Központ a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységet lát el, amelynek keretében, kezdeményezi a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, nevelésbe vételét, javaslatot készít a veszélyeztetettség mértékének megfelelően hatósági intézkedésre, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunkát koordinál és (indokolt esetben) végez - a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, utógondozást végez, szakmai támogatást nyújt az ellátási területén működő gyermekjóléti szolgálatok számára, a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében - egyéni és csoportos, valamint speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejokozpont@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-785-863, +36-30-755-5396

Család- és Gyermekjóléti Központ - Putnok

A családi működést és összetartást segítő, közösségfejlesztő programok szervezése és közvetítése, kapcsolattartási ügyelet, mediáció (kapcsolattartás keretében, de egyéb konfliktushelyzet esetén is), gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, jogi segítségnyújtás, pszichológiai tanácsadás, családkonzultáció, családterápia, pedagógiai/fejlesztőpedagógiai segítségnyújtás, adósságkezelési tanácsadás, álláskereséséi tanácsadás, szociális diagnózis készítése, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

cssegito@putnok.hu

https://putnok.hu/

3630 Putnok, Szkala B. út 20.

+36-48-431-336

Család- és Gyermekjóléti Központ - Sümeg

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@segitokozpont.hu

https://segitokozpont.hu/

8330 Sümeg, Árpád utca 22.

+36-22-460-023

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tardos

Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői: Tata város, valamint a hozzá tartozó járási települések lakossága: Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Vértestolna községek. A települések a Közép – Dunántúli régió Tatai járáshoz tartoznak. A szolgáltatást igénybe vehetik az állandó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, vagy magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekek, fiatal felnőttek, családok. További szolgáltatások: idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, közösségi ellátások, támogató szolgálat, fogyatékosok nappali intézménye, család- és gyermekjóléti szolgálat, nappali melegedő és éjjeli menedékhely.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszafüred

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejokozpont@tiszafuredikisterseg.hu

https://www.tiszafured.hu/

5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. III. emelet

+36-59-814-321, +36-20-533-2225

Család- és Gyermekjóléti Központ - Tolna

A központ szolgáltatásai: Kapcsolattartási ügyelet, konfliktuskezelés, mediáció Gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat Tel.: +36305560629 Pszichológiai tanácsadás Jogi tájékoztatásnyújtás Családterápia, családkonzultáció Kórházi szociális munka Utcai lakótelepi szociális munka Közreműködés hatósági intézkedésben Jelzőrendszer működtetése Kríziskezelés Esetmenedzselés - koordináció Szociális diagnózis készítés Óvodai és iskolai szociális segítés

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladkp.tolna@gmail.com

https://tolna.hu

7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 96.

+36-74-540-711

Szakmai vezető

Nyul Annamária

Család- és Gyermekjóléti Központ - Újszász

Legfőbb célunk a gyermekek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermekek jólétének érdekében a családok számára támogatás nyújtása. A veszélyeztetettség megelőzése érdekében a gyermekek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat nyújtása, programokat szervezése.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyejoszolnok@gmail.com

https://humanszolgaltato.hu

5000 Szolnok, Levente utca 1.

+36-20-310-5588, +36-20-245-7327, +36-80-20-55-20|krízistelefonszám

Központvezető

Németh Margit

Család- és Gyermekjóléti Központ - Zalaszentgrót

A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy támogatást nyújtsunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához. A gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének érdekében: Családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés tanácsadás, várandós anyuka támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása szabadidős programok szervezése, hivatalos ügyek intézésének segítése tartozik a főbb feladataink közé.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

c@zalaszentgrot.hu

https://grotmaci.hu/

8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.

+36-83-347-743, +36-30-545-1190

Szakmai vezető

Dézsenyiné Németh Noémi

Család- és Gyermekjóléti Központ és Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bonyhád

A Bonyhádi Család-és Gyermekjóléti Központ gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot biztosít munkanapokon 16:00-08:00 óra között, valamint hétvégén és munkaszüneti napokon 0:00-24:00 -ig. Célja a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején kívül felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása. A készenléti szolgálat állandóan hívható telefonszám biztosításával történik, melynek telefonszáma minden településen, valamint a Család-és gyermekjóléti központ bejárati ajtaján, belső faliújságán kifüggesztésre került. Készenléti telefonszám: 0670/637-85-37

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gkperczel@gmail.com

https://bonyhadigondozasikozpont.hu

7150 Bonyhád, Perczel Mór utca 27.

+36-74-451-820

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Császár

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

csaszarpolg@novonet.hu

https://csaszar.hu/

2858 Császár, Kisfaludy u. 5.

+36-34-376-333, +36-34-376-335

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Iklad

A szolgálat a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

polghiv@iklad.hu

https://www.iklad.hu/

2181 Iklad, Ráday tér 1.

+36-28-403-381

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Sály

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

salyonko@salyegy.t-online.hu

http://saly.hu

3425 Sály, Kossuth Lajos utca 48.

+36-49-336-055

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tényő

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@sokoroalja.hu, tarsulas@sokoroalja.hu, polghiv@tenyo.hu

http://www.tenyo.hu/

9111 Tényő, Győri út 59.

+36-96-561-060

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tihany

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csskbfured@vipmail.hu, onkormanyzat@tihany.hu

https://bszak.hu/

8230 Balatonfüred, Kéki u. 6.

+36-87-580-612

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tiszanagyfalu

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nadasdi.kati@gmail.com

https://www.tiszanagyfalu.hu

4463 Tiszanagyfalu, Kossuth u. 80.

+36-42-239-107

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Gondozási Központ - Sződliget

A Család– és Gyermekjóléti Szolgálatunk munkáját a Váci Humán Szolgáltató Központ speciális szolgáltatásaival segíti, illetve együttműködünk a családok segítése, ellátása érdekében. Az elérhető speciális szolgáltatások: Jogi tanácsadás, mediáció, pszichológus, családterápia, családkonzultáció, szociális diagnózis, óvodai- és iskolai szociális segítő tevékenység. A Gondozási Központ Sződliget Nagyközségben (2133 Sződliget, Szent István u. 34-36.) látja el a házi segítségnyújtás gondozási feladatait. A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A szociális étkeztetést azok a helyi lakosok vehetik igénybe, akik tartósan, vagy átmeneti jelleggel étkezésüket önerőből megoldani nem tudják.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gondozasi@szodliget.hu

https://szodliget.asp.lgov.hu/

2133 Sződliget, Szent István u. 34-36.

+36-27-590-095

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, házi segítségnyújtás - Rád

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hivatal@rad.hu, eselykistersegveres@gmail.com

https://eselykisterseg.hu/

2613 Rád, Petőfi u. 11.

+36-70-337-5921

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja - Répcelak

Az intézmény Répcelak város közigazgatási területén biztosítja a házi segítségnyújtást, az étkeztetést és a nappali ellátást nyújtó idõsek klubját, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó bölcsõdei ellátást. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény nyitvatartási idején túl a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ készenléti telefonszolgálatot működtet, melynek telefonszáma: 06-30/196-9926.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

bolcsode_ik@repcenet.hu

https://www.repcelak.hu/

9653 Répcelak, József A. u. 20/A.

+36-30-537-5009, +36-20-221-1246, +36-95-370-145

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális ellátás - Szalkszentmárton

A szociális ellátás a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

info@szalkszentmarton.hu

https://szalkszentmarton.hu

6086 Szalkszentmárton, Petőfi tér 17.

+36-76-539-023

Család- és Gyermekvédelmi Központ - Körmend

Körmend városa, mint járásszékhely település Család- és Gyermekjóléti Központot működtet, amelynek ellátási területe a járás összes településére kiterjed. A Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásainak biztosításával célunk azonos színvonalú, egyenlő esélyű, szakmailag és gazdaságilag egyaránt hatékony közszolgáltatás biztosítása az ellátási területen élő, a szolgáltatást valamennyi igénybe vevő állampolgár számára. Célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, vagy mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek az intézményi szolgáltatások keretein belül történő ellátásban részesüljenek. A munkánk során kulcsfontosságú a prevenció, a humánum, az empátia, az előítélet-mentesség, az önkéntes együttműködés, a komplex problémamegoldás, valamint a személyi-, emberi- és a gyermeki jogok védelme és tiszteletben tartása.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-116

Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat - Nyírbogdány

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A Szolgálat célja: segítséget nyújtani a településen élő rászorulóknak az önálló életvitel fenntartásában, valamint aktív közreműködésükkel képessé tenni őket a problémáik megoldására, hozzájárulva ezzel szociális biztonságuk erősödéséhez. A Szolgálat feladata a szolgáltatást igénybe vevők részére az életvezetési képesség megőrzése, az egyén vagy a család életében jelentkező probléma megszüntetése érdekében személyre szabott, a probléma jellegéhez igazodó tájékoztatás, illetve tanácsadás, mely elősegíti az egyén vagy a család jólétét, a szociális környezetéhez való alkalmazkodást. A gyermekjóléti szolgáltatás olyan a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A Gyermekjóléti Szolgálat elsősorban a gyermekek védelmét, egészséges testi, lelki fejlődésének elősegítését tartja legfontosabb feladatának, de nem hagyja figyelmen kívül az olyan társadalmi problémákat (iskolázatlanság, munkanélküliség, alkoholizmus), amelyek a családon keresztül hatnak a gyermekre. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szolgáltatása Nyírbogdány község közigazgatási területére terjed ki.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

onkormanyzat@nyirbogdany.hu

https://www.nyirbogdany.hu/

4511 Nyírbogdány, Fő u. 6.

+36-42-232-430, +36-20-560-8056

Család-és Gyermekjóléti Központ - Kiskunmajsa

A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés alatt álló gyermek esetében a család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait a gyámhivatal, illetve a bíróság határozata alapján kell biztosítani. A szakmai egység feladata kettős, egyrészt a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében speciális szolgáltatások nyújtása, másrészt a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányiló tevékenységet lát el.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyerjo6120@gmail.com

https://www.kiskunmajsa.hu

6120 Kiskunmajsa, Fő u. 79.

+36-77-412-034

Család-és Gyermekjóléti Központ - Szamosszeg

Család-és Gyermekjóléti Központ. A Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények Család-és Gyermekjóléti Központja 2016. január 1-től látja el Mátészalka Járás területén feladatát. Ellátási terület: Mátészalka járás közigazgatási területe. Járásszékhely: Mátészalka és települései: Fábiánháza, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Hodász, Jármi, Kántorjánosi, Kocsord, Mátészalka, Mérk, Nagydobos, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Nyírkáta, Nyírmeggyes, Nyírparasznya, Ópályi, Ököritófülpös, Őr, Papos, Rápolt, Szamoskér, Szamosszeg, Tiborszállás, Vaja, Vállaj.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

mszgyjoletikozpont@gmail.com

http://www.eszimateszalka.hu/

4700 Mátészalka, Szalkai L u 2/a.

+36-44-311-336, +36-80-630-127|készenléti szolgálat

Családsegítő - Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Nagyecsed

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kistersegiszak@gmail.com

https://www.nagyecsed.hu

4355 Nagyecsed, Rákóczi út 104/A.

+36-44-545-048, +36-44-545-049

Szakmai vezető

Nyiriné Heller Katalin

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Nagycenk

Családsegítõ Szolgálat: Szolgáltatásunk célja, hogy útmutatást, segítséget adjunk a hozzánk fordulóknak problémáik megoldásában. Ügyfeleink bármilyen természetû nehézségükkel megkereshetnek minket. Szolgáltatásaink: információadás a szociális-, családtámogatási és társadalombiztosítási ellátásokról, valamint a hozzáférés lehetõségeirõl. Segítségnyújtás hivatalos ügyek intézésében. Családgondozás, egyéni esetkezelés. Meghallgatjuk a hozzánk fordulók panaszát, szükség esetén tanácsot, segítséget nyújtunk. Jogi- és pszichológiai tanácsadás. Adományközvetítést. Közösségi programok szervezése. Gyermekjóléti Szolgálat: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek érdekeit védõ személyes, szociális szolgáltatás, ami: a gyermek testi és lelki egészségének megõrzését. A családjában történõ nevelkedésének elõsegítését, A gyermek veszélyeztetettségének megelõzését. A kialakult veszélyeztetettség megszûntetését. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezését szolgálja. A gyermekjóléti szolgáltatás célja, hogy: támogassa a családokat gyermekeik nevelésében, hivatalos ügyeik intézésében, tájékoztatást nyújtson a gyermekes családok által igénybe vehetõ támogatásokról és hozzájutásuk módjáról.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csgyt.lovo@freemail.hu

https://nagycenk.hu/

9461 Lövõ, Fõ u. 32.

+36-99-533-814

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Nyáregyháza

A gyermekjóléti szolgáltatás a szociális munka módszereivel koordinációs, szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat lát el. Célja, hogy a rászoruló gyermekek és családjaik a lakóhelyükön kaphassák meg azt a támogatást és segítséget, mely a gyermekek jólétéhez szükséges. További szolgáltatás: Házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyejo.nyhaza@gmail.com

https://www.nyaregyhaza.hu/

2723 Nyáregyháza, Ady Endre út 1/A.

+36-30-631-9383

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Tarnaméra

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csgyjsz.tarnamera@gmail.com

http://tarnamera.hu/

3284 Tarnaméra, Árpád utca 6.

+36-36-479-116

Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás Zalaszántó - Vonyarcvashegy

Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátását biztosító személyes gondoskodást nyújtó ellátás. A társult települési önkormányzatok közigazgatási területén az 1993. évi III. tv. 64-65. §-aiban meghatározottak alapján a családsegítés az alábbi feladatok megvalósítására terjed ki: a családi szociális feszültségek okainak feltárása, a megoldásokra javaslat készítése és segítésnyújtás, életvezetési /pl. nevelési, pszichológiai, egészségügyi/ tanácsadás vagy ennek megszervezése az egyének, a családok kapcsolatkészségének javítása. Krízishelyzetben segítő beavatkozás, speciális támogató, önsegítő csoportok szervezésének, működtetésének segítése. Természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése hivatalos ügyek intézésének segítése együttműködés más intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zalaszanto@csaladsegito8353.t-online.hu

https://www.gyenesdias.hu/

8315 Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97. I. em. 12.

+36-83-370-124, +36-30-955-7854

Családsegítő Szolgálat - Dunaszentgyörgy

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás,

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

https://dunaszentgyorgy.hu/

7135 Dunaszentgyörgy, Várdomb. u. 50.

+36-75-336-036

Családsegítő szolgálat - Felsőszentiván

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

csaladsegito@szentjozsefintezmeny.hu

https://www.felsoszentivan.hu/

6447 Felsőszentiván, Rákóczi u.60.

+36-70-427-3174

Családsegítő szolgálat - Kistérségi Gondozási Központ - Kartal

A családsegítő szolgálat segítséget nyújt azoknak az embereknek, akik: válsághelyzetben vannak, szociális, életvezetési, mentális tanácsadásra tartanak igényt, mert pályakezdő vagy tartós munkanélküliek, adósság terhekkel küzdenek, lakhatási problémáik vannak, fogyatékkal élnek, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, akik betegségük miatt életvezetési akadályokba ütköznek. A családgondozó: szociális és mentálhigiénés tanácsadást nyújt, segíti a családokat a család konfliktusainak megoldásában, elősegíti a humán jellegű civil kezdeményezéseket, segíti a speciális támogató és önszerveződő csoportok létrejöttét és működését. A szolgáltatás ingyenes.

Miben tud segíteni?
Lakhatás

Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Munkanélküliek Fogyatékkal élő Drogfüggők Alkoholfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kozpont@szocgond.aszod.hu

http://www.kartal.hu/

2173 Kartal, Baross út 117.

+36-28-400-103

Családgondozó

Sisa Anita

Családsegítő Szolgálat - Medgyesegyháza

A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Munkanélküliek Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@medgyesegyhaza.hu

https://www.medgyesegyhaza.hu/

5666 Medgyesegyháza, Luther u. 1.

+36-68-440-062|129-es mellék

Családgondozó

Varga Anita

Családsegítő Szolgálat és Idősek Klubja - Pácin

A Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Alapszolgáltatási Központja 2007. Február 01.-től kezdte meg működését Pácinban. A központ feladata különféle szociális szolgáltatások biztosítása a lakosság részére, együtt, egy helyen! Szolgáltatásainkkal segítséget nyújtunk az időseknek, fogyatékkal élőknek, nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek, munkanélkülieknek , gyermeket nevelőknek, és az átmenetileg vagy tartósan krízis helyzetbekerülteknek. A segítségnyújtás széles körben az élet minden területére kiterjed!

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

kapcsolat@pacin.hu

https://pacin.hu

3964 Pácin, Fő u. 35.

+36-47-342-033

Csengőd Község Önkormányzatának Família Szociális Alapszolgáltatási Intézménye

A Família Szociális Alapszolgáltatási Központ néven jelenleg az alábbi alapszolgáltatási tevékenységet végez: Család -és gyermekjóléti szolgálat, falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás (önként vállalt feladat), gyermekétkeztetés köznevelési intézményben. Házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása (önként vállalt feladat). Intézményen kívüli gyermekétkeztetés Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben (önként vállalt feladat). Szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gyermekjoletcsengod@gmail.com

https://csengod.asp.lgov.hu/

6222 Csengőd, Dózsa György utca 35.

+36-78-441-741

Intézményvezető

Csima Béláné

Csillag Diakóniai Központ és Szociális Szolgálat - Anarcs

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, szenvedélybetegek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

diakpeter@gmail.com

3934 Anarcs, Kossuth u. 1.

+36-30-393-7860

Csorba Mikro-Térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Szociális Étkeztetés - Fegyvernek

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasi@fegyvernek.hu

https://www.fegyvernek.hu

5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 173.

+36-56-556-025

Igazgató

Siposné Szabó Erzsébet

Dányi Bóbita Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Szociális étkeztetés

Munkanapokon napi egyszeri meleg ételt tudunk biztosítani főétkezésként. Az ellátás írásban kérelmezhető az Alapszolgáltatási Központban, az erre rendszeresített formanyomtatványon Az étkeztetést térítés ellenében lehet igénybe venni. A térítési díjat Dány Község Önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló rendelete szabályozza. Szociális gondozó gondoskodik az étel higiénikus szállításáról, szükség esetén házhoz szállításról munkanapokon 11 – 13.30 óra között. Ételhordók, váltóedények biztosítása az ellátást igénybe vevő feladata és minimum két ételhordóval kell rendelkeznie.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bolcsode@dany.hu

https://www.dany.hu

2118 Dány, Szabadság u. 8-12.

+36-28-700-240, +36-30-509-2522

Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Dália Otthon - Hejőbába

A Pszichiátriai Otthon az államosított Orczy uradalmi kastélyban és a tsz-től kapott gazdasági épületekben kezdte meg működését. 1984-ben és 1985-ben készült el két 100-100 fős pavilon. 1989-tol a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat fenntartásában 375 ellátásra szoruló személy tartós elhelyezését oldják meg 7-8 ágyas szobákban. Az intézmény alaptevékenysége: krónikus pszichiátriai betegségben szenvedő azon 18 éven felüli személyek teljes körű ellátása, ápolása és gondozása, akik akut gyógyintézkedést nem igényelnek, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt önmaguk ellátására segítséggel képesek. Az ellátást B.-A.-Z. megye településeiről lehet igénybe venni, mely önkéntes, az igénybevevő kérelmére történik (cselekvőképtelen személy esetében a törvényes képviselőjének a beleegyezésével).

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Rehabilitáció Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hejobabaiotthon@dbisi.hu, hejobaba@riszi.hu

https://riszi.hu

3593 Hejőbába, Széchenyi u. 94.

+36-49-351-444

Szervezeti egység vezető

Furák Róbert

Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Tulipán Lakóotthon - Hejőbába

A Tulipán Lakóotthon Hejőbába egy bentlakásos, ápolást-gondozást nyújtó intézmény, mely pszichiátriai betegek számára biztosít elhelyezést. Az intézményhez tartozik egy lakóotthon, mely az intézményen kívül egy külön telephelyen helyezkedik el. Az intézmény jól megközelíthető helyen az M3 autópálya (Hejőpapi-Igrici)

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Rehabilitáció Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hejobaba@riszi.hu

https://riszi.hu/

3593 Hejőbába, Tulipán utca 1.

+36-46-327-001

Szervezeti egység vezető

Furák Róbert

Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Szakolyi Intézményegység

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szakalap@gmail.com

https://szakoly.hu/

4234 Szakoly, Bercsényi utca 2.

+36-42-361-767

Telephelyvezető

Szabóné Módis Klára

Demecser Város Önkormányzat Szociális Alapszolgáltatási Iroda

Az alapszolgáltatási iroda a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Orvosi ellátás Közösségépítés Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocialis@demecser.hu

https://www.demecser.hu

4516 Demecser, Szent István u. 2-4.

+36-42-533-500|9-es mellék

Dobozi Gondozási Központ

Szociális alapszolgáltatások: Család és gyermekjóléti szolgálat Támogató szolgáltatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Idősek nappali ellátása, demens betegek nappali ellátása Fogyatékos betegek nappali ellátása

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gkdoboz@gmail.com

https://www.doboz.hu/

5624 Doboz, Ady E. u. 9.

+36-66-268-171

Intézményvezető

Gáborné Fekete Katalin

Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény

Szolgáltatások: pszichiátriai bertegek közösségi ellátása, szenvedélybetegek közösségi ellátása, támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére, időskorúak tartós bentlakásos ellátása, demens betegek átmeneti és nappali ellátása, idősek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Nappali ellátás Egészségügy Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Segítség közügyek intézésében Kulturális program Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

eszigdombovar@gmail.com

https://dombovar.hu/

7200 Dombóvár, Kinizsi u. 37.

+36-74-565-107

Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény - Döbrököz

A dombóvári önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó kötelező és önként vállalt szociális alap- és szakosított ellátásokról, illetve gyermekjóléti alapellátásokról a Dombóvári Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulásban való részvétellel és annak költségvetési szervén, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézményen (Dombóvári ESZI) keresztül, a fogyatékosok nappali ellátása tekintetében a PRESIDIUM Közhasznú Egyesület, a pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek nappali ellátása esetében a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, az idősek tartós bentlakásos ellátása és a térítés díj ellenében igénybe vehető szociális étkeztetés (szociális konyha szolgáltatás) kapcsán pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület révén gondoskodik.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Melegedő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Egyéb fogyatékosság

Elérhetőségek

eszigdombovar@gmail.com

https://dombovar.hu/

7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.

+36-74-565-107

Dombrád és Térsége Szociális Alapszolgáltatási Központ

Működési kör: Család és Gyermekjóléti alapellátás, Szociális étkezés, Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása. Önálló jogi személyiségű, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely a bérelőirányzata felett önállóan jogosult dönteni. Az intézmény pénzügyi- gazdálkodási feladatait – külön megállapodás szerint – Dombrád Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (Dombrád Város Polgármesteri Hivatal, Szabadság tér 2.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

polghiv@dombrad.hu

https://www.dombrad.hu/

4492 Dombrád, Szabadság tér 2.

+36-45-465-001

Dömsöd – Áporka - Apaj - Étkeztetés

Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

domsod.gyermekjoleti@gmail.com

https://www.domsod.hu

2344 Dömsöd, Petőfi tér 5.

+36-24-523-146, +36-24-523-128

Intézményvezető

Stomfoliné Józsa Piroska

Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálat - Leányvár

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása Leányvár Község Önkormányzata Tanácstermében: szerda, 9:00-12:00.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gyermekjoleti@dorog.hu

https://www.dorog.hu/

2510 Dorog, Bécsi út 79-81.

+36-33-431-170

Dorog És Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat

Önkormányzatunk 2009.01.01-től Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat útján látja el, szakfeladatait. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében jelenleg is a területen élő rászorulók, igénybe vevők részére szociális, egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő ellátást biztosít, ennek keretében. Étkeztetés. Házi segítségnyújtás. Nappali Ellátás. Igény szerint meleg étel biztosítása (ha szükséges az étel házhoz szállítása) Személyi higiéné biztosítása, takarítás, bevásárlás. Szabadidős programok szervezése (tagok bevonása a közösségi életbe, séták, kirándulás). Szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, recept íratása kiváltása, orvoshoz kísérés. Pszichés gondozás, új tagok fogadása, társas kapcsolatok kialakítása, egyéni bánásmód kidolgozása, beszélgetések. A Tokodaltárói Szolgáltatási Központ részben önállóan működő, részben önálló költségvetési szerv. Mindennapi életünk során tapasztalható, hogy egyre inkább növekszik a szociális ellátások iránti igény. Általánosságban megállapítható, hogy a lakosság egyre inkább megfogalmazza az igényeihez jobban igazodó szolgáltatásokat helyi, települési szinten.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

szoc.al.ell.altaro@gmail.com

https://www.tokodaltaro.hu/

2532 Tokodaltáró, Öreg-köz 1.

+36-33-505-660

Intézményvezető

Ujbányi Tiborné

Dorog És Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat - Tokodaltáró

A községben 1978 óta működik a szociális alapellátás, akkor még Öregek Napközi Otthona (ÖNO) néven ismerték. 2001. január 1-jétől megalakult a Területi Gondozási Központ, amely Tokodaltáró Község Önkormányzatának intézményeként működött. Az intézmény 2002. március 1-jével Szociális Szolgáltató Központ néven kapta meg a működési engedélyét 2008.12.31-ig. Önkormányzatunk 2009.01.01-től Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat útján látja el, szakfeladatait. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében jelenleg is a területen élő rászorulók, igénybe vevők részére szociális, egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő ellátást biztosít, ennek keretében. Étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szoc.al.ell.altaro@gmail.com

https://www.tokodaltaro.hu/

2532 Tokodaltáró, Öreg-köz 1.

+36-33-505-660

Intézményvezető

Ujbányi Tiborné

Down Egészségközpont

A Down Koordinációs Központ feladatai Elsődleges feladata a Down szindrómás és fogyatékos személyek orvosi ellátásának szervezése; Az alapítványi munkatársak feladatát képezi többek között a Koordinációs Központ folyamatos működtetése, a szükséges feltételek biztosítása, illetve az ilyen irányba történő lépések megtétele a kórházvezetés felé. A Koordinációs Központ fogadja a bejelentkezéseket, időpontot egyeztet/és biztosít az itt ellátást végző orvoshoz. Állandó kapcsolatot tart fenn a szakrendelésekkel/ambulanciákkal, a kórház vezetésével és a kórházi osztályokkal. A neurológiai–pszichoterápiás ellátás kiemelt szerepet játszik a Koordinációs Központon belül, hiszen ennek igénybevétele a leghangsúlyosabb. Ez indokolt, nem csak a már felmért szükségletek, de a fogyatékos és egészségkárosodott személyek szociális ellátásokra és szolgáltatásokra való jogosultságához szükséges vizsgálatok és szakvélemények sokasága miatt is.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Szellemi fogyatékosság Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

vamos.magdolna@downalapitvany.hu

https://www.downalapitvany.hu/node/1235

1027 Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest, Frankel Leó út 54., fszt.

+36-30-632-1075, +36-20-367-9876

Dr. Horváth Tibor Szociális Központ - Szociális Étkeztetés - Bük

Napi egyszeri meleg ételt (ebédet) biztosítunk az arra szociálisan rászorulóknak, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Kérésre az ebédet (térítés ellenében) gépkocsival házhoz szállítjuk.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bukszockozpont@gmail.com

https://bukszocialis.hu

9737 Bük, Baross Gábor u. 11.

+36-94-558-370

Vezető

Rédecsiné Gacs Gyöngyi

Dr. Piróth Endre Integrált Szociális Intézmény Győr-Moson-Sopron Vármegye - Töltéstava

A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

titkarsag@drpirothotthon.hu

https://toltestava.hu/

9086 Töltéstava, Táplánypuszta 1.

+36-96-548-280, +36-70-331-5883

dr. Piróth Endre Szociális Központ - Koroncó

Intézményünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ integrált intézményként pszichiátriai- és szenvedélybetegek, értelmi fogyatékossággal élő és demenciában szenvedő személyek számára nyújt szolgáltatást. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság irányítása alatt látja el feladatait, önállóan működik, de nem gazdálkodik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

titkarsag@drpirothotthon.hu

https://drpirothotthon.hu

9086 Töltéstava, Táplánypuszta

+36-96-548-280

Dr. Zmertych Aurél Gondozási Központ - Vép

Az integrált formában megszervezett szolgáltatás célja olyan szociális alap és gyermekjóléti szolgáltatás működtetése mely a törvényben meghatározott tárgyi, személyi, valamint szakmai előírásoknak megfelelő szolgáltatást valósít meg a lehető legmagasabb színvonalon. Az ellátások igazodnak a lakosság számához, igényeihez, a településeken élő családok és ezen belül a társadalmi kirekesztettséggel leginkább fenyegetett rétegek, csoportok (idősek, fogyatékkal élők, gyermekek) életminőségének javítására. Tevékenységi körök Idősek nappali ellátása. Házi segítségnyújtás. Családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Autizmus Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

idosekklubja@netkabel.net

https://vep.hu

9751 Vép, Kolozsvári utca 3.

+36-94-354-345

Vezető

Farkas Lilian

DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat - Jánossomorja

A DrogPont Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálat a Család- és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásaként működik. Önként segítséget kérők számára alacsony küszöbű ellátást nyújtunk, ami azt jelenti, hogy könnyen elérhető és igénybe vehető szolgálatunk. A szerhasználat (kábítószer, alkohol, gyógyszer, dohányzás) és a viselkedéses függőség (szerencsejáték, internetfüggőség) ártalmait hivatott csökkenteni az általunk végzett addiktológiai tanácsadás. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, nem követelmény például a szermentesség, vagy a társadalombiztosítás (TB). A tanácsadásokon való részvétel térítés nélküli, akár anonim módon is végezhető. A beszélgetések témái közt szerepel maga a függőség tárgya, a lehetséges kiváltó okok, társas kapcsolatok, munkahelyi problémák, az egyén erőforrásai, a problémamegoldás, illetve bármi, ami aktuálisan kihat az életre. A találkozások gyakoriságát a probléma súlyossága határozza meg, 1-4 hetente van lehetőség időpontot egyeztetni. Komoly probléma esetén pszichiátriai kezelést, vagy rehabilitációs otthonokban történő elhelyezést javasolhatunk. Hivatalos rehabilitációs előgondozást végzünk több intézménybe, köztük az MRE KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonába és Zsibriki Drogterápiás Intézetbe, illetve az Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményébe.

Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

drogpont@csgykmovar.hu

https://www.csgykmovar.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.

+36-96-216-198, +36-20-497-1008

Szakmai vezető

Tóth Krisztina

Dunaharaszti - Szent Erzsébet Karitász Csoport

A Szent Erzsébet Karitász Csoport telefonos lelkisegély-szolgálata minden nap 0-24 óráig hívható a 06-30-450-2149-es telefonszámon.

Miben tud segíteni?
Terápia

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

https://dunaharaszti.hu/szent-erzsebet-karitasz-csoport-

+36-30-450-2149

Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Budakalász

Az ellátási területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek és családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. Észlelő és jelzőrendszert működtet az ellátási területéhez kapcsolódó településeken. Ennek tagjai: védőnő, gyermek-és háziorvos, nevelési tanácsadó, gyermekjóléti szolgálat, iskolák, óvodák, rendőrség, civil szervezetek, gyámhivatal, társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok. Beilleszkedési program: aktív korú nem foglalkoztattok részére, álláskeresési tanácsadás, pályázati anyagok összeállítás, önéletrajz írásában történő segítségnyújtás, internet használat Szentendrén péntekenként. Pszichológiai tanácsadás: Szentendrén: keddtől- csütörtökig, Tahitótfalu faluház: páros hét hétfőn, Budakalász: páratlan hét hétfőn. Jogi tanácsadás (család, munka, polgárjog) jogi képviselet nélkül: Szentendrén: minden hónap első hétfő, Tahitótfalu faluház: minden hónap negyedik hétfő. Fejlesztő pedagógus: Szentendre: hétfőtől szerdáig. Szabadidős programok szervezése: játszóház, közösségi rendezvényeken való részvétel. Adományok közvetítése: ruhaosztás (Budakalászon minden hónap utolsó péntek), használt műszaki cikkek, bútorközvetítés. Az ellátott településeken félévente egy alkalommal ruhabörzét szerveznek a területileg illetékes családgondozók. Kapcsolat program: kapcsolat ügyelet: gyámhivatali, bírósági megkeresés alapján kapcsolattartás külön élő szülő és kiskorú gyermeke részére. Mediáció: két konfliktusban álló fél közötti közvetítés, családi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Oktatás, fejlesztés Ruha / cipő Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kozpont@dunakanyari.hu, szolgalat@dunakanyari.hu

https://www.budakalasz.hu/

2011 Budakalász, Szentendrei út 24.

+36-29-498-108, +36-20-291-0728, +36-20-364-0827

Dunakanyari Család-és Gyermekjóléti Központ - Csobánka

A Dunakanyari Család-és Gyermekjóléti Központ a szentendrei járás illetékességi területére kiterjedően a hatósági ügyekhez kapcsolódó, gyermekek védelmére irányuló tevékenységeket, illetve a speciális szolgáltatásokat biztosítja. Speciális szolgáltatásaink: jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, gyógypedagógiai tanácsadás, családterápia, párterápia, mediáció, kapcsolatügyelet.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Terápia

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@dunakanyari.hu

https://dunakanyari.hu

2000 Szentendre, Szentlászlói út 89.

+36-26-312-605

Dunaszegi Gyermekjóléti és Családsegítő Társulás - Győrladamér

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gyermekjolet2@dunaszeg.hu

https://www.dunaszeg.hu/

9132 Győrladamér, Petőfi tér 1/a.

+36-20-362-9553

Családsegítő

Juhász Nóra

Dunaújvárosi Új Esély Központ

A dunaújvárosi Új Esély Központban térítési díj mentesen biztosított a szenvedély- és pszichiátriai betegek nappali ellátása. A nappali ellátás rugalmas és folyamatosan várja az intézmény a hozzá fordulókat egy olyan közösségbe, akik egymást támogatják és segítik az életmódváltásban. Szenvedélybeteg ellátás: Egy olyan egymásra épülő rendszer, amelyben a különböző stádiumban lévő szenvedélybetegek megkaphatják a nekik éppen a legmegfelelőbb segítséget és támogatást. Pszichiátriai ellátás: Az intézmény munkatársai a különböző mentális problémákkal élők, szocializációs nehézségekkel küzdők, krízisben lévők, és diagnosztizált pszichiátriai betegek számára kínálnak olyan napközben igénybe vehető szolgáltatásokat, amelyek segítik az igénybe vevők mindennapi életvitelét, a különböző életvezetési nehézségekkel való megküzdést, a családi és társadalmi kapcsolatok erősítését, a minél kiegyensúlyozottabb életmód és ezáltal a jobb életminőség elérését.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Oktatás, fejlesztés Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

dunaujvaros@btesz.hu

https://dunaujvaros.hu/

2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós utca 2. (Régi Bánki Iskola)

+36-70-460-0687

Dunavarsány és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A Szolgálat Dunavarsány, Délegyháza és Majosháza területén látja el feladatát. Mindhárom településen jelen vannak a családsegítők és a házi segítségnyújtók. Feladatunk a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a kliensek szegénysége és társadalmi kirekesztődése elleni küzdelem, az egyének, családok társadalmi helyzetének javítása. Általános célunk, hogy rászoruló emberek szükségleteikhez igazodó segítségnyújtásban részesüljenek.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

gyermekjolet@kevenet.hu

https://dunavarsany.hu/

2336 Dunavarsány, Árpád u. 13.

+36-24-483-352

Edelényi Szociális Szolgáltató Központ

Az intézmény által nyújtott szociális szolgáltatások: Személyes gondoskodás keretében tartozó szakosított ellátás: ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátás – idősek otthona. Személyes gondoskodás keretében tartozó alapszolgáltatás: nappali ellátás – idősek klubja, étkeztetés, házi segítségnyújtás. Gyermekjóléti alapellátás keretében: család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, biztos kezdet gyerekház és közösségi ház. Egészségügyi szolgáltatás keretében: otthoni szakápolás

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

szocotthon@edszszk.hu

https://edelenyiszszk.uzleti.hu/

3783 Edelény, Árpád út 29.

+36-48-346-112, +36-48-525-142

Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ - Család- és Gyermekvédelmi Központ Szakmai Egység - Bicske

A Család- és Gyermekjóléti Központ elsősorban hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, utógondozás) kapcsolódó feladatokat lát el. Közreműködik a hatósági intézkedésekben javaslattétellel, támogatást nyújt a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében és utógondozást végez. További szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

kapcsolatkozpont@bicske.hu

http://www.gkio.hu

2060 Bicske, Ady Endre utca 1.

+36-22-952-791

Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény - Földeák

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

foldeak.szocszolg@invitel.hu

https://foldeak.hu/

6922 Földeák, Szent László tér 1.

+36-62-294-538

Egyesített Szociális Intézmény - Szociális Étkeztetés - Csorvás

A szociális törvény értelmében étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak biztosítunk napi egyszeri meleg étkezést (térítés ellenében) akik önmaguk és eltartottjaik részére átmenetileg vagy tartós jelleggel nem képesek biztosítani, illetve koruk, egészségi állapotuk, hajléktalanságuk akadályozzák ebben. Az étel elfogyasztására lehetőség van helyben, elvihető a hét mindennapján, és vállaljuk a kiszállítást is hétfőtől-szombatig.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

eszi.csorvas@gmail.com

https://www.csorvas.com

5920 Csorvás, Rákóczi u. 15.

+36-66-259-224, +36-70-903-9613

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Tiszakécske

A gyermek veszélyeztetettségének megszűntetése és az ezzel kapcsolatos hatósági intézkedésre (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, családjából kiemelt gyermek visszakerülésének elősegítése) történő előkészítés. Jogi, pszichológiai, tanácsadással, , közvetítői (mediáció) eljárással, szükség esetén szakember bevonásával) szolgáltatással segítséget nyújt a veszélyeztetett gyermek családja számára. Koordinálja a járási jelzőrendszer (a gyermekkel kapcsolatba került szakemberek, magánszemélyek) működését. Készenléti szolgálatot működtet, amelynek célja a munkaidőn túli időben felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali segítségnyújtás, tanácsadás vagy tájékoztatás. Kapcsolattartási ügyeletet biztosít a felügyelt kapcsolattartás lebonyolítására. Ellátási területe: Tiszakécske, Tiszaug, Szentkirály, Lakitelek, Tiszaalpár Készenléti szolgálat telefonszáma: 06-20-4417516 amely hétköznapokon 16 óra után és hétvégén hívható.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Kossuth u. 70/A.

+36-76-441-355, +36-76-542-045

Szakmai vezető

Dombiné Szendrei Emese

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Időskorúak nappali ellátása - Tiszakécske

A nappali ellátottak jelenlegi létszáma 23 fő, 15 személy fogyatékkal élő és 8 fő időskorú. Számukra szintén biztosítva van a mentálhigiénés ellátás, a foglalkoztatás. Az ellátottak igénybe vehetik a fürdőszobát, a mosodát. Különböző foglakozások vannak számukra tartva, múzeumi látogatás szervezve. A nappali tartózkodásra létesített klubszobák szépen berendezettek, kényelmes bútorokkal, televízióval, pihenésre alkalmas ágyakkal felszerelt. Térítési díjat csak az étkezésekért kell fizetni, de az étkezés igénybevétele nem kötelező.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Vörösmarty út 11.

+36-76-441-376, +36-76-540-198

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Tiszakécske

A feladatot intézményi társulásban látjuk el Nyárlőrinc bevonásával. 50 készülék van kihelyezve, Tiszakécskén 40 db, Nyárlőrincen 10 db. Ennek segítségével az időseknek lehetőségük nyílik arra, hogy veszélyhelyzetben, vagy hirtelen rosszullét esetén a készülék segítségével azonnal jelezzenek és a segítség rövid időn belül megérkezzen hozzájuk. A gyors házhoz érkezést Tiszakécskén a Vagyonvédelmi Alapítvány gépkocsija biztosítja számunkra, akikkel kapcsolatban vagyunk. Havi gyakorisággal átlagosan 8- 10 hívás szokott előfordulni. Az ellátásért 500 Ft havi térítési díjat kell fizetniük.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Vörösmarty út 11.

+36-76-441-376, +36-76-540-198

Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Szociális étkeztetés - Tiszakécske

Intézményünk konyhájáról lehetőség van étkezés igénybevételére. A jelenlegi étkeztetett létszám 105 fő. A szolgáltatás igénybevételéhez írásbeli kérelmet kell beadni, amit az intézményben tudunk személyesen átadni. Az orvos által előírt diétás ügyfél a rá előírt diétának megfelelő étkezést kap. Kivétel lisztérzékenység. Lehetőség van a diétás étkezés igénybevételére is, ehhez azonban orvosi javaslat szükséges. Az étkezés térítési díja 800 Ft/adag. Az étel kiszállítása 195 Ft/ nap.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

eszi@tiszakecske.hu

https://www.tiszakecske.hu/

6060 Tiszakécske, Vörösmarty út 11.

+36-76-441-376, +36-76-540-198

Ercsi Szociális Szolgálat - Szociális Étkeztetés, Házi segítségnyújtás

A házi segítségnyújtás alapvető célja, hogy az ellátást igénybe vevő szükségleteinek megfelelően lakásán, lakókörnyezetében önálló életvitelét fenntartsa. További cél, a meglévő fizikai, mentális, egészségügyi állapot megőrzése, megerősítése. A szociális étkeztetés keretében azoknak biztosítunk napi egyszeri meleg ebédet, akik egészségi, szociális, vagy más ok miatt nem tudnak átmenetileg vagy tartósan önmagukról, ill. hozzátartozóikról gondoskodni. Az arra rászorulóknak - orvosi javaslat alapján - az ebéd házhoz szállítását az intézmény ételszállító gépkocsijával oldjuk meg. A szociális étkeztetés igénybevételéhez - a szociális törvény alapján - a kérelemhez csatolni kell a szükséges jövedelemigazolást, amelynek tartalmaznia kell az ellátást igénylő munkáltatói jövedelemigazolását, nyugdíjszelvényét és egyéb jövedelméről szóló igazolást.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség

Elérhetőségek

szocszolg@ercsi.hu

https://www.eszoc.hu

2451 Ercsi, Kossuth Lajos u.12.

+36-25-788-477

Érdi Szociális Gondozó Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Diósd

A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhatóság, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el. A Gyermekvédelmi törvény szerint eljáró szervezetek és személyek tevékenységük során együttműködnek a családdal és - jogszabályban meghatározottak szerint - elősegítik a gyermek családban történő nevelkedését. A gyermek családban történő nevelkedését segítő ellátást a gyermek és családja helyzetéhez, szükségleteihez igazodóan kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell. A gyermekek védelme során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

jaras@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu/

2030 Érd, Rómer Flóris tér 1.

+36-23-746-983, +36-20-329-4933, +36-20-231-8561|krízistelefonszám

Érdi Szociális Gondozó Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyőújtás - Diósd

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatást 65 év feletti egyedül, vagy kétszemélyes háztartásban élő és egészségi állapotuk miatt rászoruló, krízishelyzetbe kerültek, illetve fogyatékkal élők vehetik igénybe. Az ellátottak mindegyikénél telepítésre kerül egy főegység, ami a gondozottal történő kommunikációt teszi lehetővé. Alapfeltétel, hogy az igénylő vonalas telefonnal rendelkezzen. A szolgáltatás igénybe vétele ingyenes Érd, Diósd és Tárnok szociálisan rászorult lakósai részére.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

idosklub@szocgond.hu

https://szocgonderd.hu

2030 Érd, Topoly utca 2.

+36-23-373-890, +36-20-335-1318

Erdős Alapszolgáltatási Központ - Jászdózsa

A Jászdózsa községben működő, a Községi Önkormányzat által fenntartott „Erdős” Alapszolgáltatási Központ az alábbi alapszolgáltatásokat és szakosított ellátást biztosítja: étkeztetés, házi segítségnyújtás, ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Egészségügy Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

erdos.alapszolg@nethalo.hu

https://www.jaszdozsa.hu/

5122 Jászdózsa, Kossuth L. u. 15.

+36-57-436-800

Esély Család és Gyermekjóléti Intézmény - Mány

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@felcsut.hu

https://many.hu/

2065 Mány, Rákóczi Ferenc u. 67.

+36-70-450-8728

Esély Szociális Alapellátási Központ - Házi segítségnyújtás - Csongrád

Házi segítségnyújtás: azon rászorultak ellátása, akik saját otthonukban szeretnék idős napjaikat leélni, szakképzett gondozónők segítségével gondoskodunk az önálló életvitel lehetőségéről azok körében, akik a feladataik ellátásában segítségre szorulnak, de az önálló életvitelre segítséggel képesek. Ugyancsak ezen szolgáltatás keretében gondoskodunk azokról, akik egészségi állapotuk miatt ezt igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várnak. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A házi segítségnyújtást az igazolásban meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi négy órában lehet nyújtani.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hazigondozas@csongrad.hu

http://esely.csongrad.hu/

6640 Csongrád, Fő u. 64.

+36-63-571-925, +36-63-483-016, +36-20-246-2333

Szakmai vezető

Gulyás Emma

Esély Szociális Alapellátási Központ - II. sz. Idősek Klubja - Csongrád

Nyújtott szolgáltatások: Szociális étkeztetés, nappali ellátás – időskorúak, demens személyek nappali ellátása. Nappali ellátás idős és demens személyek részére: saját otthonukban élő időskorú támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít napközben tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére (tisztálkodás, mosás, vasalás) lehetőséget, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A Klubokban családias hangulat, tv, rádió, könyvek, társasjátékok várják a tagokat. A szolgáltatás térítésmentes, amennyiben étkeztetést is igénybe kívánnak venni azért térítési díjat kell fizetni, melyről a Dokumentumok fül alatt tájékozódhat. Tanyagondnoki Szolgáltatás: melynek lényege a külterületeken, tanyasi lakott helyeken élők számára a település intézményhiányából származó hátrányok enyhítése, szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése. Ebéd kiszállítása, bevásárlás, szállítás orvoshoz, szakorvoshoz, hivatalos ügyek intézéséhez, gyógyszerkiváltás, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése, óvodákba, iskolákba szállítás. A tanyagondnokok közreműködnek a házi segítségnyújtásban, étkeztetésben, családsegítésben. Jelenleg 5 fő tanyagondnok látja el a feladatot.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Demens

Elérhetőségek

kettesklub@csongrad.hu

http://esely.csongrad.hu/

6640 Csongrád, Kossuth tér 7.

+36-63-571-925, +36-20-777-8350

Szakmai vezető

Bodnár Anna

Esély Szociális Alapellátási Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Csongrád

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék használatára képes időskorú, vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. Az igénylő lakásán felszerelt jelzőkészüléken tud segítséget kérni a diszpécser központon keresztül, ahol azonnal értesítik az ügyeletes szakképzett gondozónőt, aki 30 percen belül a helyszínre érkezik, a szolgáltatás a nap 24 órájában elérhető. Jelenleg 100 db készülék működik az ellátási területen.

Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hazigondozas@csongrad.hu

http://esely.csongrad.hu/

6640 Csongrád, Fő u. 64.

+36-63-571-925, +36-63-483-016, +36-20-246-2333

Szakmai vezető

Gulyás Emma

Esély Szociális Alapellátási Központ - Közösségi ellátások - Csongrád

Pszichiátriai betegek közösségi ellátása: célja a pszichiátriai betegek lakókörnyezetben történő gondozása, továbbá gyógyulásuk és rehabilitációjuk elősegítése. A szolgáltatás térítésmentes, írásban kell kérelmezni. Az ellátás igénybevételére irányuló kérelemhez mellékelni kell a pszichiáter vagy neurológus szakorvos szakvéleményét a pszichiátriai betegség fennállásáról. Szenvedélybetegek közösségi ellátása: A szenvedélybetegek közösségi ellátásának célja, hogy az általa gondozott addiktológiai problémával küzdő ellátottak integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve, ha betegségükből adódóan már kirekesztődtek a társadalomból, reintegrálódjanak a közösségbe. A szolgáltatások térítésmentesek, írásban kell kérelmezni.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

tamogato@csongrad.hu

http://esely.csongrad.hu/

6640 Csongrád, Fő u. 64.

+36-63-571-925, +36-63-483-016, +36-20-229-2855

Szakmai vezető

Kajtár Anita

Esély Szociális Alapellátási Központ - Tanyagondnoki szolgáltatás - Csongrád

Tanyagondnoki szolgáltatás: melynek lényege a külterületeken, tanyasi lakott helyeken élők számára a település intézményhiányából származó hátrányok enyhítése, szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése. Ebéd kiszállítása, bevásárlás, szállítás orvoshoz, szakorvoshoz, hivatalos ügyek intézéséhez, gyógyszerkiváltás, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése, óvodákba, iskolákba szállítás. A tanyagondnokok közreműködnek a házi segítségnyújtásban, étkeztetésben, családsegítésben. Jelenleg 5 fő tanyagondnok látja el a feladatot.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

kettesklub@csongrad.hu

http://esely.csongrad.hu/

6640 Csongrád, Fő u. 64.

+36-63-571-925, +36-20-777-8350

Szakmai vezető

Bodnár Anna

Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ - Herceghalom

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

intezmenyvezeto@eselytarsulas.hu, gyejososkut@eselytarsulas.hu

https://www.herceghalom.hu/

2040 Budaörs, Szivárvány u. 3.

+36-23-423-100, +36-23-428-677

Intézményvezető

Búzer Károly

Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kozármisleny

Az intézmény célja és szakmai feladatai Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. A szociális munka célja Egyének, családok, társadalmi csoportok, közösségek életében jelentkező problémák gyakorlati kezelése. Probléma megoldási javaslatok kialakításával, a hátrányos mentális és szociális helyzet enyhítése, elősegítve az egyének, családok, csoportok, és környezetük közötti összhangot. Módszerei alkalmazásával képessé tegye a klienseket az önálló életvitel biztosítására, emberi méltóságuk megtartására, segítve őket abban, hogy a társadalom elfogadott, megbecsült tagjaként élhessék életüket. Az alkalmazott tevékenység egyszerre korrektív és preventív jellegű, mely direkt és indirekt módszerek alkalmazásával valósítható meg. Intézmény tevékenységi köre: Családsegítés Gyermekjóléti szolgáltatás Családsegítő és Gyermekjóléti módszertani feladatok Kórházi szociális munka Kapcsolattartási ügyelet; Kapcsolattartás Utcai és lakótelepi szociális munka Készenléti szolgálat Oktató tevékenység Gyermekek Átmeneti Otthona Iskolai és óvodai szociális segítő tevékenység Pszichológiai segítségnyújtás

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Átmeneti szálló / otthonok

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kisterseg@ecsgyk.hu

https://www.kozarmisleny.hu/

7632 Pécs, Anikó u. 5.

+36-30-475-2958

Családsegítő

Tóka Rita

Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Pellérd

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

kozpont@ecsgyk.hu

https://ecsgyk.hu/

7632 Pécs, Anikó u 1.

+36-72-441-677, +36-72-444-877

Étkeztetés - Aszód

Célja: Az étkeztetés keretén belül azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, melyet önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

aszod.titkarsag@aszod.hu

https://aszod.hu/

2170 Aszód, Szabadság tér 9.

+36-28-500-666

Étkeztetés - Bátonyterenye

Az étkeztetés keretében legalább napi egyszeri meleg étellel kell gondoskodni azokról az ellátási területen élő azon lakosoknak, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaiknak tartósan, vagy átmenetileg nem képesek biztosítani, különösen életkoruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy szociális helyzetük miatt. A szolgáltatás nyújtása során biztosítani kell az élelmezési higiénia szabályainak a betartását és az étel elfogyasztásához a kulturált környezet megteremtését. Az étkeztetést heti 5 napra (munkanapokra) lehet megigényelni. A szolgáltatást az intézmény önálló szolgáltatásként és szolgáltatási elemként, más szolgáltatás keretein belül is biztosítja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@bvszgyk.hu

https://bvszgyk.hu

3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3.

+36-32-418-171

Étkeztetés - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat – Alapszolgáltatási Központ - Pusztaszabolcs

Étkeztetés: napi egyszeri meleg étkeztetés /ebéd/, azoknak a szociálisan rászorulóknak, akik saját maguk, illetve családjuk részére nem tudják biztosítani. Ezt a szolgáltatást úgy szervezi meg az önkormányzat, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményében vehető át az ebéd, illetve kiszállítják házhoz. A szolgáltatást igénybe vevők száma Pusztaszabolcson 84 fő, Adonyban 47 fő, Iváncsán 10 fő.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@pusztaszabolcs.hu

https://archive.pusztaszabolcs.hu/

2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 42.

+36-25-272-270

Étkeztetés - Délegyháza

A szolgáltatás célja: azoknak a szociális rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartós, vagy átmeneti jelleggel nem képesek megoldani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az alacsony jövedelem önmagában nem jogosít a szociális étkeztetés igénybevételére!

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyermekjolet@kevenet.hu

https://dunavarsany.hu/

2337 Délegyháza, Szabadság tér 1.

+36-24-483-352

Étkeztetés - Kaba

Igénybevételre szociálisan rászorultak: 65 év feletti személy, az a 65 évet be nem töltött személy, akinek munkaképesség csökkenésének mértéke az OOSZI szakvéleménye szerint 50-100% mértékű (2012. január 01. napja előtti szakvélemény alapján), akinek össz-szervezeti egészség károsodása az NRSZH szakvéleménye szerint 40%-os, vagy azt meghaladó mértékű, aki átmeneti jelleggel beteg, aki súlyos fogyatékos, aki pszichiátriai beteg, aki szenvedélybeteg, vagy hajléktalan. (Hajléktalan az a személy, aki bejelentett lakóhellyel nem rendelkezik, kivéve, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás.) A fentieken túl az intézményvezető étkeztetést biztosít azok számára, akiknek ennek hiányában életük és testi épségük veszélyeztetve van. Az intézmény vezetője az étel kiszállításának igénylésekor az igénylő korát, egészségi állapotát, mozgásában való akadályoztatását veszi figyelembe.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu/

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Étkeztetés - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc

Azok számára akik szociális és/vagy egészségi körülményeik miatt, tartósan vagy átmenetileg étkeztetésükről gondoskodni nem tudnak, ebédet biztosítunk: helyben fogyasztással, elvitellel, szükség esetén házhoz szállítással. Az ebéd házhoz szállításához a rászorultságot igazolni kell. Orvosi javaslatra diétás étkeztetés igényelhető. A térítési díjat a fenntartó önkormányzat jövedelem arányosan állapítja meg.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szocotthon@szentlorinc.hu

https://szentlorinc.hu/

7940 Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 1-3.

+36-73-570-081

Szakmai vezető

Pósáné Nagy Edit

Étkeztetés - Tótkomlós

Az ellátottak köre: étkeztetést kell biztosítani azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@mail.totkomlos.hu

https://www.totkomlos.hu/

5940 Tótkomlós, Pósa u. 2.

+36-68-461-004

Intézményegység vezető

Dudásné Abonyi Mariann

Étkeztetés - Újfehértó

Azoknak a személyeknek biztosítunk napi egyszeri meleg étkeztetést, akik Újfehértó város közigazgatási területén élnek, szociálisan rászoruló, idős, fogyatékkal élő, pszichiátriai vagy szenvedélybetegséggel küzdő személyeknek számítanak, vagy hajléktalanok, illetve egészségi állapotuk miatt indokolt a szolgáltatás igénybevétele. Ezenkívül azok is jogosultak az ellátásra, akik a helyi rendeletnek megfelelően betöltötték a hatvanadik életévüket, és igényt tartanak a szolgáltatásra.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu

4244 Újfehértó, Eötvös u. 26.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Étkeztetés - Zalaszentgrót

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére nem képesek biztosítani koruk és egészségügyi állapotuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szoc@zalaszentgrot.hu

https://grotmaci.hu/

8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.

+36-30-825-8685

Vezető

Grózingerné Nagy Andrea

Fehér Liliom Gondozási Központ - Újszentmargita

Az Újszentmargita Önkormányzat áltatl fenntartott Fehér liliom Gondozási Központ hosszú ideje komoly segítséget jelent a település lakosainak. Az intézmény szociális étkeztetésben, a házi segítségnyújtásban, az idősek és fogyatékos személyek nappali ellátásában komoly szerepet vállalt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

editke.molnar@freemail.hu, ujszentmargita@gmail.com

https://ujszentmargita.hu/

4065 Újszentmargita, Béke utca 10.

+36-52-214-015

Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény – Tordas

Múltunk, jelenünk és jövőnk víziója, hogy nem intézmény, hanem otthon vagyunk: otthona az itt élőknek, az itt dolgozóknak, s otthon a „kinti világból” betérő vendégnek, olyan hely és közösség, ahol örömben s bajban jó együtt lenni. A Kolping Tordasi Otthona 272 fő középsúlyosan, súlyosan értelmileg akadályozott ember, valamint 176 pszichiátriai beteg számára biztosít otthont és ellátást, tartalmas hétköznapokat és családias ünnepeket.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Integráció / reintegráció Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

titkarsag@tordasfo.hu

https://koszisz.hu/

2463 Tordas, Gesztenyés út 1.

+36-22-467-200|124-es mellék

Fejér Megyei Integrált Szociális Intézet - Mezőszilas

Az Aranyalma Integrált Szociális Intézmény Fejér Vármegye székhely intézményében és annak telephelyein 1521 férőhelyen nyújt ápoló-gondozó otthoni, rehabilitációs intézeti, lakóotthoni ellátást, támogatott lakhatást és a hozzá kapcsolódó fogyatékos személyek nappali ellátását, szociális étkeztetést, támogatott szolgáltatást, házi segítségnyújtást, illetve kistérségi szintű jelzőrendszeres házi segítségnyújtást.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

iszi.mezoszilas@fejerszgy.hu

https://fmiszi.hu

7017 Mezőszilas, Fő utca 55.

+36-25-247-014, +36-30-448-1951

Fekete Gyémánt Foglalkoztató Klub

Időskorúak, demenciával élők, fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek nappali ellátása A nappali ellátást igénybe vevők köre elsősorban a saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, és önmaguk ellátására képes személyek. A Klub nappali ellátást nyújt a városban élő idős koruk miatt szociális és mentális támogatást igénylő személyeknek, fogyatékkal élő nagykorú személyeknek, pszichiátriai betegek részére, valamint demenciával élő idősek részére. Napi étkezésre is lehetőség van, mely jövedelem függvényében térítés köteles.

Miben tud segíteni?
Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Egészségmegőrzés, megelőzés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Szellemi fogyatékosság Egyéb fogyatékosság Mozgássérült Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

idosek.klubja1984@gmail.com

https://gondozasikozpontvarpalota.hu/nappali-szocialis-ellatasi-formak/fekete-gyemant-foglalkoztato-klub

8100 Várpalota, Fekete Gyémánt u. 5.

+36-88-472-947, +36-70-330-7328

Felsőtárkányi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Szociális étkeztetés

Felsőtárkány község közigazgatási területén lakó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, illetve életvitelszerűen itt élő személyek részére az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyermekvedelem@felsotarkany.hu

https://www.felsotarkany.hu/

3324 Felsőtárkány, Rákóczi u. 53.

+36-70-683-3100

Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@felsozsolcaph.hu

https://felsozsolca.hu/

3561 Felsőzsolca, Kassai u. 32.

+36-46-383-520, +36-70-698-0971

Fertőd Mikro-térségi Szociális Szolgáltató Központ - Hegykő

A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szolgaltato.kozpont@fertod.hu

https://www.fertod.hu/

9431 Fertőd, Fő utca 13.

+36-99-370-922, +36-99-537-013|29-es mellék

Intézményvezető

Egyed Mária

Fót Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézmény

ügyintézésben való segítségnyújtás ( családtámogatási ellátások, hivatalos levelek, önkormányzati támogatások, részletfizetéséi kérelem, nyugdíjkérelem) életviteli tanácsadás, gyermeknevelési kérdésekben, gyermek tanulási, magatartásbeli nehézségei okán. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai: a gyermek/ek veszélyeztettségének megismerése, felismerése, kezelése a jelzőrendszer megszervezése és működtetése esetmegbeszélések szervezése a gyermekek, egyének családok érdekében szakemberek bevonásával családsegítés szociális segítő tevékenység prevenciós célú gyermekprogramok szervezése. Jogi tanácsadás/előzetes bejelentkezés alapján/ kedd13-14 óráig Pszichológiai tanácsadás /a családsegítőkkel vagy az esetmenedzserekkel való megbeszélés szerint/ Családkonzultáció /a családsegítőkkel vagy az esetmenedzserekkel való megbeszélés szerint/ Mediáció/a családsegítőkkel vagy az esetmenedzserekkel való megbeszélés szerint/ Iskolai szociális munka /az érintett intézményekben/ Utcai szociális munka /a járás területén/ Kapcsolattartási ügyelet /hatósági döntés alapján/ szociális étkeztetés házi segítségnyújtás jelzőrendszeres házi segítségnyújtás időskorúak nappali ellátása

Miben tud segíteni?
Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás Terápia Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Idősek

Elérhetőségek

titkarsag@foteszei.hu, eszei.fot@gmail.com, fot.csaladsegitoszolgalat@gmail.com, fotigondozok@gmail.com

https://foteszei.hu/

2151 Fót, Hargita utca 36.

+36-27-362-557

Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ

Az intézmény közfeladata: Gyermekjóléti alapellátás keretében: család és gyermekjóléti szolgálat működtetése, család és gyermekjóléti központ működtetése. Szociális alapszolgáltatások keretében: időskorúak nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás /állami feladat/.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csgysz.fabony@gmail.com

https://fuzesabony.hu/

3390 Füzesabony, Ifjúság út 17.

+36-36-492-007

Gazdasági Ellátó Szervezet - Szociális étkeztetés - Alsópáhok

A GESZ ellátja a település gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat, köztisztaság, zöldterületek karbantartása, temető karbantartás, elvégzi a hatáskörébe tartozó könyvelési, gazdálkodási feladatokat, működteti a művelődési házat (ezen belül a könyvtárat), valamint a sportpályát és az orvosi rendelőt. Saját konyha működtetésével látja el az óvodai, iskolai, illetve szociális étkeztetés feladatokat. A falugondnoki feladatok ellátása is a GESZ szervezeti keretein belül történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

igazgato.gesz@alsopahok.hu, elelmezes.gesz@alsopahok.hu

https://www.alsopahok.hu/

8394 Alsópáhok, Fő u. 41.

+36-83-344-012

Gesztelyi Gondozási Központ

Az intézmény alaptevékenységei: étkezést biztosít a szociálisan rászorultak részére, család és gyermekjóléti szolgáltatást végez, idősek és fogyatékkal élők nappali ellátását végzi, tanyagondnoki szolgáltatást és házi segítségnyújtást biztosít. A Gesztelyi Gondozási Központ munkatársai, a fent felsorolt alapszolgáltatásokat Gesztely, Hernádkak és Sóstófalva települések ellátási területein végzik. A nappali ellátást nyújtó intézmény szolgáltatásai: a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a tanyagondnoki szolgáltatás, a család és gyermekjóléti feladatok ellátása mellett, különösen nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi együttlétre és a tartalmas, aktív pihenésre és az egészség megőrzésére irányuló programok, rendezvények szervezésére. Szabadidős programokat, kirándulásokat szervezünk. Több ilyen programnak ad teret például a központ belső udvara, amely szép, rendezett, virágos környezetben, szalonnasütővel, kerti kőgrillel ellátva várja, a programokon részt venni szándékozókat. Megragadunk minden lehetőséget arra, hogy különböző nyugdíjasoknak szervezett versenyen,Ki-Mit-Tud-on, országszerte, népszerűsíthessük intézményünket. Az év folyamán mindig az adott évszaknak megfelelően, (figyelembe véve, a népi hagyományokat, helyi sajátosságokat és igényeket) igyekszünk kikapcsolódási lehetőséget biztosítani az idősebb korosztály és a fogyatékkal élők számára. Ezeket a rendezvényeinket folyamatosan publikáljuk a Gesztelyi Gondozási Központ facebook oldalán, fényképekkel illusztrálva.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Akadálymentesítés Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

gesztelyigondkozpont@freemail.hu

https://www.efiportal.hu/

3715 Gesztely, Szabadság tér 2.

+36-46-550-243

Intézményvezető

Kónya Zoltánné

Gödi Alapszolgáltatási Központ

Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást biztosító intézmény, amely a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő közösségi szolgáltatásokat szervez. godiidosekklubja@gmail.com Otthoni ápolás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Jogsegély szolgálatunk kéthetente hétfőnként 16.30-tól fogadja az ügyfeleket – telefonos, előzetes időpont egyeztetést követően. A Szolgálat pszichológusa minden héten, szerdán délelőtt és pénteken délután várja a gyermekeket – a szolgáltatást szociálisan rászoruló családok vehetik igénybe. godigyermekjoleti@gmail.com Jelzőrendszeri e-mail: godijelzorendszer@gmail.com godicsaladsegito@gmail.com godicsaladsegitok@gmail.com

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Egészségmegőrzés, megelőzés Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Kulturális program Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

godialapszolgaltatasikozpont@gmail.com

https://god.hu/elet-a-varosban/egeszsegugy/alapszolgaltatasi-kozpont/

2131 Göd, Vasvári Pál u. 9.

+36-27-532-136

Kapcsolat

Tóth Ildikó

Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ - Valkó

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: éjjeli menedék, nappali melegedő, hajléktalanok átmeneti szállása, szociális étkeztetés, szociális alapellátás, pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Melegedő Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

forras@godollo.hu

https://forrassegito.hu

2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel utca 4.

+36-28-513-605, +36-28-513-606

Intézményvezető

Forrainé Murányi Judit

Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ - Felsőörs

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További alapszolgáltatások: idősek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gazdiszak@almadikozpont.hu, gondozas@almadikozpont.hu, csaladsegito@almadikozpont.hu, almadikozpont@almadikozpont.hu

https://balatonalmadi.hu/

8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 32.

+36-88-542-551

Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat - Alsóörs

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gazdiszak@almadikozpont.hu, gondozas@almadikozpont.hu, almadikozpont@almadikozpont.hu

https://balatonalmadi.hu/

8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 32.

+36-88-542-551

Gondozási Központ - Bátaszék

A Gondozási Központ szociális, egészségügyi, és gyermekjóléti feladatokat ellátó többcélú, közös igazgatású intézmény. A Központ működési területe Bátaszék város, valamint társulási megállapodás alapján, a családsegítés szakfeladatán jelentkező feladatok esetében Alsónána, Alsónyék, Báta, Pörböly, Sárpilis, és Várdomb községek. Az intézmény szervezeti egységei egymás mellett, szakmailag mellérendeltségi viszonyban működnek. Alaptevékenységeink: Védőnői szolgálat, Házi segítségnyújtás, Étkeztetés, Nappali ellátás, Családsegítés, ezen belül: Családsegítő szolgáltatás, Gyermekjóléti szolgáltatás

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Közösségépítés Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

bozsu66@gmail.com

https://bataszek.hu

7140 Bátaszék, Budai u. 21.

+36-74-591-113, +36-74-491-622

Gondozási Központ - Battonya

Célja: Gondoskodás azokról az idős korú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátásáráról saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak. Ellátások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás idősek részére, demens betegek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

eszesz98@freemail.hu

https://www.battonya.hu/

5830 Battonya, Hunyadi u. 65.

+36-68-456-116

Gondozási Központ - Csorna

A Gondozási Központ által igénybe vehető szolgáltatások: Étkeztetés: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak biztosítjuk a napi egyszeri meleg ételt, akik azt önmaguk, illetve ellátottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Étkeztetésben részesülnek azok az igénylők és az általuk eltartottak is, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem képesek más módon a meleg ebédről gondoskodni. Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személynek saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Házi segítségnyújtás keretében szociális segítést, vagy személyi gondozást nyújtunk. Nappali szociális ellátás (Idősek Klubja): Saját otthonukban élő, önmaguk ellátására részben képes idős korúak napközbeni tartózkodására, társas kapcsolataikra, étkeztetésre, pihenésre, valamint alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére szolgál. Az Idősek Klubja napi háromszori étkezést és szükség szerint rendszeres egészségügyi, orvosi ellátást biztosít. A gondozási feladatok mellett szabadidős programokat szervez (sajtótermékek, tömegkommunikációs eszközök, könyvek állnak rendelkezésre), csökkenti az öregek magányérzetét, az izoláció veszélyét, segíti a társas kapcsolatok kiépítését és megőrzését. Naponta mosási, vasalási lehetőség, tisztálkodás, fürdés igény szerint. Az ellátások igénybevételéről az intézmény vezetője dönt, a kérelem, a környezettanulmány, az orvosi igazolás, valamint a jövedelmet igazoló szelvény ismeretében.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

gondozasikozpontcsorna@m-kabel.hu

https://www.csorna.hu/

9300 Csorna, Laky Döme utca 14.

+36-96-261-350

Szakmai vezető

Kozmáné Egyed Andrea

Gondozási Központ - Jászfényszaru

Jászfényszarun 1987 óta a Gondozási Központ fogja össze a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáit, melyek a következők: Házi segítségnyújtás. Étkeztetés. Idősek nappali ellátása. Idősek Otthona. Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat. Védőnői szolgálat.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Ruha / cipő Lakóotthon Kulturális program Orvosi ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasi.kozpont@pr.hu

https://jaszfenyszaru.hu/

5126 Jászfényszaru, Bajcsy-Zsilinszky út 7.

+36-57-422-148

Intézményvezető

Kiss Jánosné

Gondozási Központ - Kótaj

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja, Átmeneti Gondozóház. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Rehabilitáció Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

kozpont.kotaj@gmail.com

http://info.kezenfogva.hu/

4482 Kótaj, Szent István utca 13.

+36-42-208-300

Gondozási Központ - Lábatlan

Miben tudunk segíteni? Napi egyszeri étkezést (ebédet) biztosítunk jövedelemtől függő áron. Az ebéd elfogyasztható helyben az Idősek Klubjában, szép, kultúrált környezetben, hazavihető, betegeknek, nehezen mozgóknak hazaszállítva. Otthonában egyedül él? Egészségi állapota miatt segítségre szorul? Mozgásában korlátozott? Hozzátartozói elfoglaltak? A segítség házhoz megy! Házi gondozónők tudnak Önnek segíteni, otthonában gondozási, ápolási feladatok ellátásában (mosdatás, etetés, sebkötözés), háztartási munkában (bevásárlás, mosás, vasalás, takarítás közvetlen környezetében) orvoshoz kísérés, receptek felíratása, kiváltása , adagolása), hivatalos ügyeinek intézése (postai ügyek: csekk, levél feladás, kérelmek, levelek megfogalmazása, víz-díj, kábel tv befizetés).

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

polghiv@labatlan.hu

https://www.labatlan.hu/

2541 Lábatlan, Dózsa György út 19.

+36-33-461-447

Gondozási Központ - Lakitelek

Az intézmény alapellátási feladatai: Tanyagondnoki Szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja, demens betegek nappali ellátása Szakellátás formájában: Idősek Otthona: átlagos ápolást, gondozást igénylők mellett a demens betegek ellátását biztosítja az intézmény.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Demens

Elérhetőségek

gondozasikozpont@lakitelek.hu

https://lakitelek.hu

6065 Lakitelek, Béke u. 20.

+36-76-449-071

Intézményvezető

Gálné Csomós Mária

Gondozási Központ - Nagymaros

A települési önkormányzat szociális szolgáltatásokkal nyújt segítséget a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban, önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Alapellátás: Szociális étkeztetést biztosítunk a hét öt napján, kérésre házhozszállítással. Házi Szociális Gondozás. A hét öt napján napi rendszerességgel ellátjuk otthonukban a rászorultakat. Szakosított ellátások: Nappali Szociális Ellátás. A hét öt napján 8-18 h-ig napi háromszori étkezést ebből egyszer főtt ételt biztosítunk. Tisztálkodási lehetőség, orvosi ellátás megoldva. Nagyon indokolt esetben korlátozott számban hét végén ill. ünnepnapokon ebédet tudunk adni. Programokon, foglalkozásokon mindenki igény szerint részt vehet. Tartós bentlakást nyújtó Idősek Otthona. Végleges és teljeskörű ellátást biztosítunk a gondozásra jogosultak számára. Ez magában foglalja az étkezést, gyógyszerrel, kötszerrel, testközeli ill. incontinentia segédeszközzel, tisztálkodószerrel, szükség esetén ruházattal való ellátást. Ágynemű, textília, ruházat tisztítását, ápolás-gondozást, mozgásterápiás illetve mentálhigienes ellátást.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Tisztálkodás / Tisztítószerek Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ono@nagymaros.hu

https://nagymaros.hu

2626 Nagymaros, Vasút u. 6.

+36-27-642-325

Gondozási Központ - Nyékládháza

Szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időek nappali ellátása. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Közösségépítés Szabadidőprogram Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok Demens

Elérhetőségek

gondozasikozpont@nyekladhaza.hu

https://www.nyekladhaza.hu/

3433 Nyékládháza, Szent István utca 18.

+36-46-391-345

Gondozási Központ - Pincehely

Pincehely Nagyközség Önkormányzata által fenntartott (7084 Pincehely, Kossuth Lajos utca 81.) Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Gondozási Központja (7084 Pincehely, Mártírok utca 19.) rövidített nevén: Pincehelyi Gondozási Központ, mint önállóan működő költségvetési szerv működésének célja, hogy a szociális- gyermekvédelmi törvények, végrehajtási rendeletek, valamint a szakmai szabályok szerint ellássa a településen élők körében a szociális és gyermekvédelmi alapfeladatokat.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gondozasikozpont.pincehely@gmail.com

https://pincehely.asp.lgov.hu/

7084 Pincehely, Mártírok utca 19.

+36-74-406-739, +36-30-595-5471

Intézményvezető

Farkas Klaudia

Gondozási Központ - Szociális Étkeztetés - Nagyszénás

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkvsz@citromail.hu

http://www.nagyszenas.hu

5931 Nagyszénás, Március 15. tér 8.

+36-68-445-495

Gondozási Központ - Tápiógyörgye

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

tapio@t-online.hu

https://tapiogyorgye.hu

2767 Tápiógyörgye, Szentháromság tér 6.

+36-53-383-025

Gondozási Központ Családsegítő és Védőnői Szolgálat - Gádoros

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Az igénybevétel történhet önkéntes alapon, illetve hatósági intézkedést követően. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. Az észlelő és jelző rendszer működtetésének célja, hogy a problémák időben felismerhetőek legyenek, majd mihamarabb enyhítésre, megoldásra kerüljenek. Ennek érdekében közösen kell kidolgozni az együttműködési szabályokat, meghatározni a kompetencia határokat, kialakítani a közös munkafolyamatokat.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gond.kozp@gadoros.hu

https://idosekelhelyezese.hu/

5932 Gádoros, Fő u. 30.

+36-68-490-079

Gondozási Központ és Idősek Otthona - Csákvár

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Egészségügyi eszközök Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gkcsakvar@gmail.com, iroda@gkio.hu

http://www.gkio.hu

8083 Csákvár, Szent István utca 13.

+36-22-582-310

Gondozási Központ Idősek Klubja Tiszabő

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csaladsegitoszolgalat.tiszabo@gmail.com

https://tiszabo6.webnode.hu/

5232 Tiszabő, József Attila út 51.

+36-56-337-140

Gondozási Központ Kunfehértó

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

gondozasi@kunfeherto.hu

https://kunfeherto.hu/

6413 Kunfehértó, Szabadság tér 7.

+36-77-407-506

Gondozási Központ Lánycsók

A területen élő szociálisan, egészségileg, mentálisan segítségre szoruló idősek, illetve az önmaguk, vagy hozzátartozójuk ellátásra képtelen, vagy részben képes 18 éven felüli lakosság segítése. Az intézmény az alábbi szociális alapszolgáltatásokat biztosítja: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Idősek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

lanycsokigondozasi@gmail.com

https://lanycsok.asp.lgov.hu/

7759 Lánycsók, Kossuth L. u. 39.

+36-69-564-031, +36-20-669-2047

Intézményvezető

Kraftné Szabó Rita

Gondozási Központ Szentendre - Pilisszentlászló

Házi segítségnyújtás keretében tapasztalt, szakképzett gondozóink a gondozásra szorulók otthonában segítenek személyi gondozás vagy szociális segítés formájában pl. a közvetlen környezet rendbetételében, fürdetésben, szükség esetén etetés, gyógyszerek felíratása és kiváltása, gyógyszeradagolás, bevásárlás, hivatalos ügyek intézésében, ill. minden olyan dologban, ami az ember életminőségén javítani tud. Az egyedül élő idősek magányának oldására is nagy segítség a gondozónőink jelenléte.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Demens

Elérhetőségek

gondozasikozpontszentendre@gmail.com

https://pilisszentlaszlo.hu/

2000 Szentendre, Sztaravodai út 2.

+36-26-311-964

Gondozási Központ, Erzsébet Otthon - Fábiánsebestyén

Intézményegységek bemutatkozása: fábiánsebestyéni Erzsébet Otthon, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgálat, házi segítségnyújtás, családsegítő szolgáltatás, szociális étkeztetés, gyemekjóléti szolgáltatás, idősek klubja. A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. Ápolást, gondozást nyújtó tartós bentlakásos intézmény, azon személyek részére, akik a nyugdíjkorhatárt betöltötték, szociális és egészségi állapotuk folyamatos gondozást igényel, de tartós kórházi kezelésre nem szorulnak. 30 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. A településről fogadjuk az idős embereket. Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Lakóotthon Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

erzsebetotthon@optanet.hu

https://fabiansebestyen.hu/

6625 Fábiánsebestyén, Szabadság utca 1.

+36-63-366-538

Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény - Étkeztetés

Étkeztetés: A Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény szociális étkeztetés keretében biztosítja azoknak a szociálisan rászorult személyeknek a napi legalább egyszeri meleg étkezését, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Idősek klubja: Gönyű község önkormányzat illetékességi területén lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek kaphatnak, amennyiben a következő feltételek valamelyike teljesül: A kora miatt az a személy, aki a 65. életévét betöltötte, aki egészségi állapota miatt a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása alapján önellátásra csak részben képes, vagy nem képes, vagy fogyatékossága miatt az a személy, aki fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, pszichiátriai betegsége miatt az a személy, aki ezen tényt pszichiáter vagy neurológus szakorvosi szakvéleménnyel igazolja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@gszai.hu, vizkeleti.zsoltne@gszai.hu

https://gszai.hu

9071 Gönyű, Bem J. u. 23.

+36-20-377-9987

Gondozó

Vizkeleti Zsoltné

Görögh Péter Szociális Központ - Hajdúdorog

A Görögh Péter Szociális Központ 1971-ben kezdte meg működését Idősek Klubjaként. Időközben többször is névváltozással, felújítással gyarapították az intézmény hírnevét, arculatát. A bölcsőde 2013 januárjában nyitotta meg kapuit. A szervezet minden területe az ügyfelek segítésére, ellátására irányul, melyet a szociális központ megnevezés hűen tükröz. Minden munkavállaló azért dolgozik, hogy a szolgáltatásainkat igénybevevő hajdúdorogi lakosok elégedett ügyfelekké váljanak. Az alább felsorolt öt szakmai egység működik a központban: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, tanyagondnoki szolgálat, bölcsőde.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gpszk2014@gmail.com

https://www.hajdudorog.hu/

4087 Hajdúdorog, Böszörményi út 28.

+36-52-389-780

Intézményvezető

Gurbánné Nyalka Erzsébet

Gyékényesi Gondozási Központ

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

idosotthongyekenyes@gmail.hu

https://www.gyekenyes.hu

8851 Gyékényes, Szabadság tér 63.

+36-82-496-156

Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Buják

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

hivatal@bujak.hu

https://www.bujak.hu/

3047 Buják, Kossuth út 3.

+36-20-772-3420, +36-32-488-488

Gyermekjóléti Szolgálat - Zagyvaszántó

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

jegyzo@zagyvaszantopolghiv.t-online.hu

https://www.zagyvaszanto.hu/

3130 Zagyvaszántó, Fő út 2.

+36-37-386-497

Családgondozó

Balya-Juhász Kinga

Gyermekjóléti Szolgálat és Házi Szociális Ellátás - Alap

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

titkar@alap.hu

https://www.alap.hu/

7011 Alap, Dózsa György utca 2.

+36-70-984-1768, +36-70-984-1773

Gyermekvédelmi és jóléti szolgáltatások - Pilismarót

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Munkanélküliek Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

csaladsegito@pilismarot.hu

https://pilismarot.asp.lgov.hu/

2028 Pilismarót, Rákóczi Ferenc út 15.

+36-33-508-170

Gyomaendrődi Család-és Gyermekjóléti Központ

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet.gye@gmail.com

https://www.gyomaendrod.hu/

5502 Gyomaendrőd, Fő út 2-4/1.

+36-20-223-4122

Intézményvezető

Pál János Györgyné

Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ - Csanádapáca

Békés megyében, Csanádapáca Község Önkormányzatának fenntartásában 2002. január 1. óta működik intézményünk. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és annak végrehajtására vonatkozó 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről - értelmében intézményünk az alábbi szociális alapszolgáltatásokat nyújtja a település lakosai számára: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás. Az intézmény szakosított ellátási formaként ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézményt - idősek otthonát működtet.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondkpapaca@internet-x.hu, gyongyfuzerkp@gmail.com

http://csanadapaca.hu

5662 Csanádapáca, Horváth Lajos tér 5.

+36-68-520-217

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Gyöngyöstarján

A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Átmeneti szálló / otthonok Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös , Fő tér 13.

+36-37-500-300, +36-37-500-302

Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Kétegyháza

Családsegítő Szolgálat: Szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett családok segítése, egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, életükben jelentkező problémák megszüntetése. Tájékoztatást adunk a családtámogatási ellátások formáiról, segítséget nyújtunk hivatalos ügyek intézésében életvezetési, mentálhigiénés szociális tanácsadással segítünk a krízishelyzet kialakulásához vezető okok megelőzésében, lakosság által felajánlott adományokat közvetítjük a rászoruló családoknak. Gyermekjóléti Szolgálat: Feladatunk a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése, a gyermekek veszélyeztetettségét előidéző okok megelőzése feltárása, ennek érdekében jelzőrendszert működtetünk, intézményekkel, szakemberekkel, egyéb személyekkel és civil szervezetekkel együttműködünk, tevékenységünket összehangoljuk. Tanyagondnoki Szolgálat: Tanyagondnoki szolgáltatásunk célja a hátrányos helyzetű településrész (Petőfi-telep) esélyegyenlőségének növelése, az ott élők életfeltételeinek javítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás és a szociális alapellátások kiépítésének elősegítése, a szolgáltatási funkcióinak bővítése, közösségfejlesztés, valamint a jobb életminőség elérése. A tanyagondnoki szolgálat közvetlen, személyes szolgáltatásokat (ezen belül alap- és kiegészítő feladatokat), valamint az önkormányzati feladatok megoldását segítő, közvetett szolgáltatásokat végez. Kétegyházán célunk a település teljes lakossága számára, de különös tekintettel a Petőfi telepen élőkre, biztosítani az egészségügyi, szociális és más egyéb alapellátások elérését, mely által megóvhatjuk a településrészt az elsorvadástól, az elmaradástól és hosszú távon az elnéptelenedéstől.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Egészségügy Akadálymentesítés Szabadidőprogram Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gondkoz@ketegyhaza.hu

https://www.ketegyhaza.hu/

5741 Kétegyháza, Fő tér 9.

+36-66-251-214

Intézményvezető

dr. Rakuszné Villám Mária

Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, a társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@hajduhadhaz.hu

http://info.kezenfogva.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-583-129

Kapcsolattartó

Komorné Karap Mária

Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ - Téglás

Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség Falugondnoki Szolgálata és házi segítségnyújtás

A falugondnoki szolgálat azon feladatokat végzi, melyeket a házi segítségnyújtásban résztvevő képesített gondozók nem tudnak ellátni, (pl. egészségügyi ellátások igénybevételének segítése, gyógyszerbeszerzés), valamint olyan feladatok elvégzésében közreműködik, melyek a gondozottak fizikai erejét illetve mozgásképességét meghaladják. (pl. szakképesítést nem igénylő feladatok ellátása, pl. villanykörte csere). A falugondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű szolgáltatáshiányos falvak esélyegyenlőségének növelése, az ott élők életfeltételeinek javítása. A falvak szolgáltatási elemeinek bővítése, közösségfejlesztés és a jobb életminőség elérése. A falugondnoki tevékenység és a házi segítségnyújtás feladata, hogy a személyes létfenntartás feltételeit az igénybevevők otthonában biztosítsa.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hajmaskersoly@gmail.com

https://hazisegitok.hu/

8192 Hajmáskér, Rákóczi u. 43.

+36-30-594-8480

Hartai Hársfavirág Szociális Központ

Életünk során bármikor jöhet olyan nehéz időszak, amely alapjaiban rengeti meg biztosnak hitt világunkat. Lehet ez egy szerettünk betegsége, vagy saját riasztó orvosi diagnózisunk. Vajon hol találunk ilyenkor segítséget? Kiben bízhatunk? Jó hírünk van! A Hársfavirág Szociális Központ szakképzett munkatársai segítségünkre lehetnek hozzátartozóink vagy saját magunk életminősgének fenntartásában, javításában. Miben tudunk segíteni? Házi segítségnyújtás keretében segítünk eligazodni ügyes-bajos dolgainak intézésében, a segítségre, ápolásra szorulók gondozásában. Nappali ellátás lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, felügyeletre, a közösségi és társas kapcsolatok gyakorlására. Szociális étkeztetés keretében ebédet szállítunk a rászorultaknak a hétköznapokban.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

harsfaviragkozpont@gmail.com

http://www.harta.hu/

6326 Harta, Iskola köz 1.

+36-78-402-022, +36-70-459-6305

Intézményvezető

Ambrus Aliz

Hatvan, Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat

Magába foglalja a következőket: - Család- és Gyermekjóléti Központ: 37/342-599, 37/341-535, 70/429-6779, gyerjohatvan@gmail.com. Feladatai: A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, illetve megszüntetése, valamint a családban való nevelkedés elősegítése. A munkát a gyermek mindenekfelett való érdekének és a legkisebb beavatkozás elvének figyelembevételével végzik. - Család és Gyermekjóléti Szolgálat: Feladatai: A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat a szociális alapszolgáltatások közül magába foglalja a családsegítést, valamint a közösségi ellátások közül a pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapszolgáltatást. - Idősek ellátása Az ellátás célja: a napközbeni közösségi, fizikai, mentális, pszicho-szociális, egészségügyi ellátással biztosítani az ellátottak életminőségének megőrzését. A feladatellátás szakmai tartalma: étkezés, fürdési, mosási lehetőség biztosítása. Gyógyszerek felírása, kiváltása, igény esetén védőoltások beadásának megszervezése, preventív szűrések (látás, hallás, stb.) tájékoztató, egészségmegőrző előadások szervezése, tartása. Pszichés gondozás keretében a társas kapcsolatok kiépítése, megőrzése, életvezetési tanácsadás, mentális állapot szinten tartása, fejlesztése. Szabadidős programok szervezése, kapcsolatok kiépítése más szervezetekkel, rendezvények szervezése. - Támogató Szolgálat A támogató szolgáltatás célcsoportja a szociálisan rászorultnak minősülő, súlyosan fogyatékos személyek köre: a látási, hallási, értelmi, mozgásszervi fogyatékossággal, pervazív fejlődési zavarokkal, halmozott és egyéb fogyatékossággal érintettek. Szociálisan rászorultnak minősül az a súlyosan fogyatékos személy, aki a következő ellátások valamelyikében részesül: fogyatékossági támogatás, vakok személyi járadéka, magasabb összegű családi pótlék. - Fogyatékkal élők nappali intézménye A fogyatékkal élők nappali ellátásának célja a fogyatékkal élő embertársaink társadalmi beilleszkedésének elősegítése esélyegyenlőségük biztosítása. Fontos feladat önállósodásuk támogatása, napi ritmus kialakítása egy biztonságos légkör megteremtése. - kézműves foglalkozás (szövés, varrás, fűzés, festés, vágás, ragasztás, kézimunka, sütés), - zenei foglalkozás, - mozgás foglalkozás (séta, kerékpározás), - közösségformálás (születés- és névnapok ünneplése, kapcsolattartás más intézményekkel), - kerti munka (gyomlálás, öntözés), - fejlesztés, szinten tartás (írás, olvasás, számolás gyakorlása, versek tanulása, szereplés), - önállóságra nevelés (háztartási munkák elsajátítása, közlekedés, vásárlás, étkezés), - évszaknak megfelelő programok és kirándulások.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Integráció / reintegráció Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Szellemi fogyatékosság Mozgássérült Autizmus Gyermekek Sokgyermekes család Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szogyeszolgalat@gmail.com

https://szogyehatvan.hu/

3000 Hatvan, Radnóti tér 2/A. A épület

+36-70-638-6645

Kapcsolat

Semperger Katalin

Házi segítségnyújtás - Ikervár Község Önkormányzata

A saját lakóhelyen történő segítést, a családban maradást, a szakosított ellátások minél későbbi igénybevételét, közszolgáltatások elérését, illetve az életvitel könnyítését támogatja. A szolgálat nagy figyelmet fordít a prevencióra, a készségek szinten tartására és fejlesztésére. Egyénre szabott gondozási formán keresztül éri el az arra rászoruló és segítséget igénylő gondozási szükséglettel rendelkező embereket. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a szolgálat vezetőjénél, illetve településenként a vezető gondozóknál történik. A kérelem kitöltésében a szolgálatvezető, illetve a vezető gondozók segítenek, ehhez TAJ kártyára, illetve a jövedelmet igazoló dokumentumra van szükség.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

info@ikervar.hu

https://ikervar.hu/

9756 Ikervár, Kossuth u. 47.

+36-95-490-001

Házi segítségnyújtás - Novajidrány

novaji@t-online.hu

https://www.novajidrany.eu/

3872 Novajidrány, Béke tér 2.

+36-46-462-101

Házi segítségnyújtás - Paks

A Paks Kistérségi Szociális Központ 2011. óta Kistérségi Társulás keretében folyamatosan bővülve jelenleg 17 településen biztosítja a házi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségét az adott településeken élő jogosultak számára. A házi segítségnyújtás célcsoportja: azok az idős emberek, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem, vagy csak részben képesek és róluk nem, vagy csak részben gondoskodnak. Azok a pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek, valamint szenvedélybetegek, akik szomatikus állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítségre szorulnak, de környezetükben nincs a számukra megfelelő szociális alapszolgáltatás. Azok a személyek, akik gondozási szükségleteik alapján szakosított ellátást (bentlakást) biztosító intézményi bekerülésre várakoznak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozas@paks.hu

https://pkszk.hu/

7040 Paks, Ifjúság útja 4.

+36-75-830-477, +36-20-883-0477

Szakmai vezető

Péri Mária

Házi segítségnyújtás - Újtikos

A házi segítségnyújtás célja, hogy a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakásán, lakókörnyezetében biztosítsuk az önálló életvitel fenntartása érdekében biztonságos és nyugodt életfeltételeket, megfelelő körülményeket, személyre szóló ápolást és gondozást, valamint az ehhez szükséges kiegészítő szolgáltatásokat.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

ujtikos@gmail.com

http://ujtikos.hu

4096 Újtikos, Arany János u. 12.

+36-52-391-960

Házi segítségnyújtás - Vajdácska

A saját lakóhelyen történő segítést, a családban maradást, a szakosított ellátások minél későbbi igénybevételét, közszolgáltatások elérését, illetve az életvitel könnyítését támogatja. A szolgálat nagy figyelmet fordít a prevencióra, a készségek szinten tartására és fejlesztésére. Egyénre szabott gondozási formán keresztül éri el az arra rászoruló és segítséget igénylő gondozási szükséglettel rendelkező embereket. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a szolgálat vezetőjénél, illetve településenként a vezető gondozóknál történik. A kérelem kitöltésében a szolgálatvezető, illetve a vezető gondozók segítenek, ehhez TAJ kártyára, illetve a jövedelmet igazoló dokumentumra van szükség.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

igazgatas@vajdacska.hu

https://www.vajdacska.hu/

3961 Vajdácska, Fő utca 8.

+36-47-393-007

Házi segítségnyújtás - Vasad

Vasad területén élő idősek részére, lehetőség van házi segítségnyújtásra. Hétköznap 8-16 óra között, térítési díja 300 Ft/ óra. Igénybevétel feltétele a gondozási szükséglet megléte, önálló életvitel akadályozottsága . amit az intézményvezető és a háziorvos állapít meg. Érdeklődni lehet Szlifka Renáta gondozónőnél 06 20 413 43 00-as telefonszámon, vagy a Monori Gondozási központ elérhetőségein: 06 20 299 4326, vagy 06 29 413 -767.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasikozpont@monor.hu

https://vasad.asp.lgov.hu/

2211 Vasad, Kossuth Lajos utca 21.

+36-20-413-4300, +36-29-413-767

Gondozónő

Szlifka Renáta

Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés - Szár

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Ápolás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

tatabanya@remenyhir.hu

https://saar-ujb.hu/

2800 Tatabánya, Köztársaság útja 44.

+36-70-607-8727

Házi Segítségnyújtó Szolgálat - Mátészalka

A házi segítségnyújtás olyan szociális szolgáltatás, amely az elhagyatott, magányos, idős emberek számára saját otthonukban nyújt segítséget. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. A házi segítségnyújtást a gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában biztosítják.A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen. A házi segítségnyújtás olyan szociális szolgáltatás, amely az elhagyatott, magányos, idős emberek számára saját otthonukban nyújt segítséget.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

vinnaisuzanne@gmail.com

http://www.eszimateszalka.hu

4700 Mátészalka, Szalkai L. u. 2/a.

+36-44-316-336

Vezető

Szélesné Vinnai Zsuzsánna

Házi Segítségnyújtó Szolgálat és Tanyagondnoki Szolgálat - Jászfelsőszentgyörgy

A saját lakóhelyen történő segítést, a családban maradást, a szakosított ellátások minél későbbi igénybevételét, közszolgáltatások elérését, illetve az életvitel könnyítését támogatja. A szolgálat nagy figyelmet fordít a prevencióra, a készségek szinten tartására és fejlesztésére. Egyénre szabott gondozási formán keresztül éri el az arra rászoruló és segítséget igénylő gondozási szükséglettel rendelkező embereket. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a szolgálat vezetőjénél, illetve településenként a vezető gondozóknál történik. A kérelem kitöltésében a szolgálatvezető, illetve a vezető gondozók segítenek, ehhez TAJ kártyára, illetve a jövedelmet igazoló dokumentumra van szükség. További szolgáltatások: tanyagondnoki szolgálat, étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

titkarsag1@jaszfelsoszentgyorgy.hu

https://www.jaszfelsoszentgyorgy.hu/

5111 Jászfelsőszentgyörgy, Szőlő u. 1.

+36-30-346-1185

Hejőbába-Hejőkeresztúr Községek Szociális, Család-és Gyermekjóléti Szolgálata

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatás: házi szociális gondozás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szolgalt@hejobaba.hu

https://www.hejobaba.hu

3593 Hejőbába, Fő utca 31.

+36-49-458-847

Családsegítő

Bukta Erzsébet

Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés - Ballószög

Az étkeztetés szolgáltatás célja, azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri melege étkezéséről való gondoskodás, akik ezt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségügyi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetésre irányuló kérelmet Sebestyén Tünde családsegítőnél lehet benyújtani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito.balloszog@citromail.hu, mikroszoc@gmail.com

https://www.balloszog.hu/

6034 Helvécia, Sport u. 40.

+36-30-082-8536, +36-76-579-040

Családsegítő

Sebestyén Tünde

Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Jakabszállás

A Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ 2005. óta látja el Helvécia, Ballószög, Jakabszállás, Orgovány települések közigazgatási területén a szociális és gyermekjóléti feladatokat. Az intézmény minden településen önálló telephellyel biztosítja a gyermekjóléti szolgálatot, családsegítő szolgálatot, házi segítségnyújtást, étkeztetést.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült

Elérhetőségek

csaladsegito.balloszog@citromail.hu, balloszoggyerek@freemail.hu

https://www.balloszog.hu/

6035 Helvécia, Sport u. 40.

+36-30-082-8536

Herend Város Szociális Alapszolgáltatási Központja - Kislőd

A Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Segítség közügyek intézésében Kulturális program Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

info@herend.hu, cssk.herend@gmail.com

https://www.kislod.hu/

8440 Herend, Kossuth u. 125.

+36-88-503-740, +36-70-382-8725

Hernádi Alapszolgáltatási Központ - Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: nyugdíj, vagy nyugdíjrendszerű ellátásban részesülők, átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotúak, koruk,- egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők hajléktalan személyek kiskorú gyermeket nevelő szülő, ha létfenntartást veszélyeztető élethelyzetbe került. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevőszemély saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@hernad.hu

https://www.hernad.hu/

2376 Hernád, Köztársaság út 47/B.

+36-29-375-498

Hernádi Alapszolgáltatási Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló személyek részére nyújtott ellátás, a felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából biztosítása állami feladat. Az ellátott személynek képesnek kell lennie a segélyhívó készülék megfelelő használatára.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

csaladsegito@hernad.hu

https://www.hernad.hu/

2376 Hernád, Köztársaság út 47/B.

+36-29-375-498

Heves Város Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata

Az intézmény szolgáltatásainak biztosításával célunk, hogy a működési területünkön élő, szociálisan hátrányos helyzetű, egészségügyi, mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek intézményi szolgáltatások keretében történő ellátásban részesüljenek. Célunk továbbá a gyermekek törvényben foglalt jogainak érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez és megszüntetéséhez nyújtott széleskörű, szükség esetén alternatív eszközöket is alkalmazó szociális munka. Támogatást nyújtunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához az Alapító Okiratban rögzített szolgáltatások nyújtása útján. Szociális és gyermekvédelmi feladataink végzése során tiszteletben tartjuk a családok életmódját, életstratégiáját, szokásrendszerét és tradícióit.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Munkanélküliek Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

csgyjsz.heves@gmail.com

http://info.kezenfogva.hu/

3360 Heves, Hunyadi utca 23.

+36-36-373-863

HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Zsámbék

A Család- és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik a Budakeszi járáshoz tartozó településeken azon szolgáltatások nyújtása, mely hozzájárul a gyermek családban nevelkedésének elősegítéséhez. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt. Speciális szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, családterápia kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, készenléti ügyelet.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

kozpont@budakeszi.hu

https://zsambek.hu/

2092 Budakeszi, Fő u. 164.

+36-23-454-080, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet

Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Budakeszi

Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hid@budakeszihid.hu

https://budakeszihid.hu/

2092 Budakeszi, Erdő u. 83.

+36-23-451-279, +36-20-426-9046

Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Telki

Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

hid@budakeszihid.hu

https://budakeszihid.hu/

2092 Budakeszi, Erdő u. 83.

+36-23-451-279, +36-20-426-9046, +36-20-243-0323|készenléti ügyelet

Hodászi Szociális Szolgáltató Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ a gyermek családban nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő önálló egyéni és csoportos speciális szolgáltatásokat, programokat nyújt, amelynek keretében biztosít: utcai és – ha a helyi viszonyok azt indokolják – lakótelepi szociális munkát, kapcsolattartási ügyeletet, ha a helyi viszonyok azt indokolják – kórházi szociális munkát, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálatot, jogi tájékoztatásnyújtást és pszichológiai tanácsadást, családkonzultációt, családterápiát, családi döntéshozó konferenciát.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek

Elérhetőségek

hodaszpolghiv@t-online.hu

http://www.szszkhodasz.hupont.hu/

4334 Hodász, Dózsa György utca 14.

+36-44-351-256

Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Mórahalmi Tagintézménye

szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást az állam valamint az önkormányzat biztosítják. (1993. évi III. tv.) Az előd, a Gondozási Központ 1989. augusztus 1-jén kezdte meg működését szociális tevékenységet ellátó intézményként. Jelenlegi szervezeti formájában szociális szolgáltatásokat biztosít Mórahalom város szociálisan rászoruló lakosai részére: saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, egészségi, mentális állapotukból vagy más okból származó problémák megoldásában. A szolgáltatások igénybevétele – a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás néhány esetét kivéve – önkéntes. Ügyfélfogadás munkanapokon 8-16 óráig lehetséges. A szolgáltatás igénybevételét a Tagintézményben lehet kezdeményezni a tagintézmény-vezetőnél. Felvilágosítás telefonon vagy személyesen kérhető munkaidőben a fenti címen vagy a megadott telefonszámokon. A szolgáltatásokat immáron 35 éve biztosítja az intézmény magas szakmai és etikai megfeleléssel. A legfőbb érték az ember itt nem csak szlogen. A település adottságai lehetőséget nyújtanak a családias hangulatú gondozási tevékenységre. Ellátási formák: Nappali ellátás. Házi segítségnyújtás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Étkezés és népkonyha. Család- és gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondozas@morahalom.hu, morahalom@hoszkp.hu

https://www.morahalom.hu/

6782 Mórahalom, Zákányszéki út 21.

+36-62-280-643

Intézményvezető

Csótiné Ördög Edit

Homokháti Szociális Központ - Ruzsa

A Homokháti Szociális Központ Ruzsa közigazgatási területén az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: Közösségi pszichiátriai ellátás; Támogató szolgáltatás; Szenvedélybetegek Nappali és Alacsonyküszöbű ellátása. Család-és Gyermekjóléti Központ hatósági tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását biztosított esetmenedzseri tevékenységek; Család-és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai: esetmenedzseri tevékenység; pszichológiai tanácsadás; családterápia; készenléti szolgálat (munkaidőn kívül); óvodai-és iskolai szociális segítés. Szociális diagnózis, jogi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

vezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6786 Ruzsa, Tömörkény tér 5.

+36-62-254-283

Homokháti Szociális Központ Ásotthalmi Tagintézmény - Ásotthalom

A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

tamogato@hoszkp.hu

https://www.hoszkp.hu/

6783 Ásotthalom, Királyhalmi utca 2-6.

+36-62-291-085, +36-20-444-0340|szolgálatvezető

Homokháti Szociális Központ Pusztamérges Telephely

A Pusztamérgesi Telephely 2009.01.14-től a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ telephelyeként működik. A múltszázad elején épült, többször átalakított épület 2012 februárjában nyerte el mai formáját. A felújítás az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az akadálymentesített, energiatakarékos épületben korszerű, az ellátotti kör fizikai és mentális igényeihez igazodó közösségi és szociális helyiségek várják a gondozottakat. Telephelyünk munkájának jelentősége az ellátások egymásra épülésében, a komplex szolgáltatásokban, az egyéni szükségletekhez igazodó rugalmas gondozásban van. Minden szolgáltatást szakképzett gondozó lát el. Az ellátások iránti kérelmet a telephelyvezetőnél kell benyújtani. Az ellátások igénybevétele önkéntes. Az ellátások térítési díját Mórahalom Város Képviselő-testületének 35/2016.(XII.15.) önkormányzati rendelete szabályozza. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Pusztamérges telephelye az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: szociális étkeztetés, népkonyha, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Tisztálkodás / Tisztítószerek

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

vezeto@hoszkp.hu, pusztamerges@hoszkp.hu

https://www.hoszkp.hu/

6785 Pusztamérges, Petőfi u. 47.

+36-62-254-283, +36-62-254-293, +36-30-963-4569

Homokháti Szociális Központ Zákányszéki Tagintézmény

A Homokháti Szociális Központ célja, hogy az ellátottak számára biztosítsa a szociális alap- és szakosított, illetve gyermekjóléti ellátás keretében azokat a szolgáltatásokat, amelyek feladatkörébe tartoznak - ezáltal Zákányszék község lakóinak szociális biztonságát elősegítse. A Zákányszéki Tagintézmény irányítása alá tartozik a Zákányszéki Védőnői Szolgálat, mint kötelezően biztosítandó egészségügyi alapellátás. A szolgáltatások igénybevételével, azok megszüntetésével, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó információk kérésével, továbbá panasztétel céljából a tagintézmény-vezetőt, távollétében a helyettesét kell keresni az intézmény nyitvatartási ideje alatt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

zakanyszek@hoszkp.hu, vezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6787 Zákányszék, Dózsa Gy. u. 44.

+36-62-624-852, +36-30-372-2535

Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Pázmánd

A Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szociális étkeztetést (csak Velence vonatkozásában), család- és gyermekjóléti szolgáltatást, házi segítségnyújtást és jelzőrendszeres házi segítségnyújtást végez a tókörnyéken (Velence, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Pákozd, Sukoró Zichyújfalu).

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

info@csaladsegito.hu

https://pazmand.hu/

2481 Velence, Zárt utca 2.

+36-22-521-060

Vezető

Török Ágnes

Humán Szolgáltató Központ - Magyarbánhegyes

A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

humanmbh@postafiok.hu, polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu

https://magyarbanhegyes.hu/

5667 Magyarbánhegyes, Kossuth u. 70.

+36-20-955-7571

Humánszolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Szedres

Intézményünk Szekszárd városban és a megyében, illetve a Szekszárdi járás településein biztosít szociális és gyermekjóléti alapellátáshoz tartozó szolgáltatásokat az öt szakmailag önálló egységében. A honlapon tájékozódhatnak a szakmai egységek elérhetőségeiről, szakmai munkájukról, valamint hivatalos dokumentumainkat és aktuális programjainkat is megtekinthetik. Bármilyen kérdéssel, gondolattal forduljanak hozzánk bizalommal!

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

humanszekszard@tolna.net, igazgato@humanszekszard.hu

https://humanszekszard.hu/

7056 Szedres, Arany János u. 2.

+36-74-434-000, +36-42-531-011

Idősek Klubja - Bogács

Az idős, többnyire magányos, egyedül élő vagy napközben egyedül maradó emberek számára biztosít tartalmas nappali elfoglaltságot. Olyan idős emberek jutnak így szociális szolgáltatáshoz, akik még nem szorulnak bentlakásos intézményi elhelyezésre, házi segítségnyújtásra, és egyedül saját otthonukban élnek. Lehetőség van a hitélet gyakorlására, társas beszélgetésre, felolvasásra, éneklésre, sétákra, kirándulásokra stb. A klubban programterv alapján történik a feladatellátás. E programterv alapján kerülnek – folyamatosan – megvalósításra az alábbi szolgáltatások: mentális gondozás, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, hivatalos ügyek intézése, egészségügyi alapellátás megszervezése, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, mentálhigiénés foglalkozás, tisztálkodási lehetőség, étkezési lehetőség, szabadidős programok: újságok, folyóiratok, TV, társasjáték, kártya, szervezett programok: kirándulások, színház- és múzeumlátogatás, ünnepek, névnapok, születésnapok megünneplése, pihenési lehetőség. Az egészséges ellátás keretében az egészséges életmódot szem előtt tartó foglalkozásokat tartunk. Az egészségügyi ellátás során hetente egy alkalommal a klub biztosítja az orvosi rendelést, az egészséggel kapcsolatos felvilágosító előadásokat szervez, valamint megszervezi és elősegíti a szakellátásokhoz való hozzájutást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a klub vezetőjénél történik nyitvatartási időben. A kérelem kitöltésében a klubvezető, illetve a gondozók segítenek, ehhez TAJ kártya szükséges.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

titkarsag@bogacs.t-online.hu

https://bogacs.hu/

3412 Bogács, Alkotmány u. 21.

+36-49-334-535

Idősek Klubja - Jászkarajenő

Az intézmény működési területe a Jászkarajenő község közigazgatás területe. Jászkarajenő Község Önkormányzata a Szociális Törvényben meghatározott személyes gondozási formák közül illetékességi területen alapszolgáltatásként házi segítségnyújtást, étkeztetést nyújt, valamint idősek nappali ellátást szolgáltatást biztosít.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Gyógyszer Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

aniko19710807@gmail.com

https://jaszkarajeno.asp.lgov.hu/

2746 Jászkarajenő, Táncsics Mihály u. 31.

+36-53-366-094

Idősek Klubja - Mélykút

Az idős, többnyire magányos, egyedül élő vagy napközben egyedül maradó emberek számára biztosít tartalmas nappali elfoglaltságot. Olyan idős emberek jutnak így szociális szolgáltatáshoz, akik még nem szorulnak bentlakásos intézményi elhelyezésre, házi segítségnyújtásra, és egyedül saját otthonukban élnek. Lehetőség van a hitélet gyakorlására, társas beszélgetésre, felolvasásra, éneklésre, sétákra, kirándulásokra stb. A klubban programterv alapján történik a feladatellátás. E programterv alapján kerülnek – folyamatosan – megvalósításra az alábbi szolgáltatások: mentális gondozás, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, hivatalos ügyek intézése, egészségügyi alapellátás megszervezése, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, mentálhigiénés foglalkozás, tisztálkodási lehetőség, étkezési lehetőség, szabadidős programok: újságok, folyóiratok, TV, társasjáték, kártya, szervezett programok: kirándulások, színház- és múzeumlátogatás, ünnepek, névnapok, születésnapok megünneplése, pihenési lehetőség. Az egészséges ellátás keretében az egészséges életmódot szem előtt tartó foglalkozásokat tartunk. Az egészségügyi ellátás során hetente egy alkalommal a klub biztosítja az orvosi rendelést, az egészséggel kapcsolatos felvilágosító előadásokat szervez, valamint megszervezi és elősegíti a szakellátásokhoz való hozzájutást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a klub vezetőjénél történik nyitvatartási időben. A kérelem kitöltésében a klubvezető, illetve a gondozók segítenek, ehhez TAJ kártya szükséges.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

melykutgk@freemail.hu

https://melykut.hu

6449 Mélykút, Damjanich u. 6.

+36-77-460-172

Idősek Klubja - Parád

Intézmény szolgáltatásai: étkezés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás. Az ellátás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő kérelmére történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

onoparad@gmail.com

https://www.parad.hu

3240 Parád, Kossuth u. 128.

+36-36-364-089

Vezető

Osztafin Tamásné

Idősek Napközi Otthona - Nagyrábé

Feladatköre: Nagyrábé nagyközség területén biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátás működési feltételeit, szakmai irányítását és gazdálkodását. Nappali ellátás: Az intézmény a településen élő nyugdíjas lakosság részére lehetőséget biztosít napközbeni tartózkodásra.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Lakóotthon Ápolás Egészségügy Ruha / cipő Kulturális program Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gyemantotthon@gmail.com

https://www.nagyrabe.hu/

4173 Nagyrábé, Arany János u 11.

+36-20-964-4070, +36-54-477-185

Idősek nappali ellátás - Lajosmizse

A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Célja: Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatásokat nyújtunk. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

egeszseghaz@egeszseghazlm.hu

https://egeszseghazlm.hu/

6050 Lajosmizse, Dózsa György út 104-106.

+36-76-356-184

Idősek nappali ellátása - Bácsalmás

Elsősorban a saját otthonukban élő, szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak számára biztosítunk lehetőséget napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Az ellátás igénybevétele önkéntes, kérelem alapján történik.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gondikozpont@gmail.com

https://www.bacsalmas.hu

6430 Bácsalmás, Rákóczi u. 58.

+36-79-342-553

Intézményvezető

Szabó Erika

Idősek nappali ellátása - Hajdúhadház

Hajdúhadház, Téglás város közigazgatási területén élő idősek, ill. a szociálisan rászoruló, valamint fogyatékos személyek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek) akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget igényelnek az intézmény vezetőjéhez fordulhatnak kérelmükkel.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

hhszocialis.gondkozp@gmail.com

https://teglas.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-384-205

Intézményvezető

Chebliné Kocsis Erzsébet

Idősek Nappali Ellátása - Kistarcsa

A nappali ellátás keretében hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, a tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, az Szt. 93. § (4) bekezdése szerinti kivétellel a tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosítunk lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezzük az ellátottak – ide nem értve az idős személyeket – napközbeni étkeztetését.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

alapszolg@alapszolg2143.hu

https://alapszolg2143.hu/

2143 Kistarcsa, Batthyány u 2/a.

+36-28-742-083, +36-70-685-9767

Szakmai vezető

Baranya Tokaji Gabriella

Idősek nappali ellátása - Mór

A nappali ellátás célja pótolni a hiányzó családi gondoskodást, fizikai, mentális és pszicho- szociális segítséget nyújtani az otthonukban élő, önmaguk ellátására részben képes 18. életévüket betöltött személyek számára.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

idosek@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-407-139

Idősek nappali ellátása - Téglás

Hajdúhadház, Téglás város közigazgatási területén élő idősek, ill. a szociálisan rászoruló, valamint fogyatékos személyek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek) akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget igényelnek az intézmény vezetőjéhez fordulhatnak kérelmükkel.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

hhszocialis.gondkozp@gmail.com

https://teglas.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-384-205

Intézményvezető

Chebliné Kocsis Erzsébet

Idősek nappali ellátása, Pszichiátriai betegek nappali ellátása, Fogyatékos személyek nappali ellátása - Szeghalom

Idősek nappali ellátás: Lehetőséget biztosítunk a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Fogyatékkal élők nappali ellátása: Fogyatékos személyek nappali ellátását fogyatékkal élő személyek vehetik igénybe, meglévő képességeinek fejlesztése és szinten tartása a fogyatékosság jellegének megfelelően. Elsődleges cél, hogy a sérült mind magabiztosabb és önállóbb legyen mindennapi életvitelében, valamint már meglévő képességeit, tudását kondicionálja és alkalmazza. Pszichiátriai betegek nappali ellátása: Pszichiátriai nappali ellátás keretein belül olyan szolgáltatásokat nyújtunk az ellátottaknak, melyekkel segítjük a közösségi létbe történő beilleszkedésüket, folyamatos kontroll mellett figyelemmel kísérhetjük mentális állapotuk alakulását.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

nappaliszeghalom@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-20-525-0958

Terápiás munkatárs

Kóti Gabriella

Idősek Otthona - Alapszolgáltatások - Nyírkarász

Nyírkarász község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak- keleti csücskében fekszik. Az elmúlt évtizedek gazdasági-, társadalmi változásai következtében a szociális problémák fokozott jelenléte jellemző. Az idős emberek ellátását az 1993. évi III. törvény alapján és szakosított ellátás keretében biztosítja a település. Az időseket ellátó intézmény a településen meghatározó szerepet tölt be. Alapszolgáltatás keretében lehetőség nyílik a következő ellátások igénybevételére: Szociális étkeztetés: mely ellátás keretében az igénybe vevők legalább egyszeri meleg étkezésben részesülnek. Az étkezés megszervezhető lakásra szállítással, elvitellel, vagy helyben fogyasztással. Házi segítségnyújtás: Kistérségi Fenntartó által történik. E szolgáltatás célja, hogy az igénybe vevők fizikai, mentális és szociális szükséglete a saját környezetében legyen biztosítva. Idősek Klubja: elsősorban a saját otthonukban élőknek nyújt segítséget a napközbeni intézményi tartózkodásra hétfőtől péntekig 8-16 h-ig.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

idosekotthona@nyirkarasz.hu

https://www.nyirkarasz.hu/

4544 Nyírkarász, Fő út 21/A.

+36-30-228-2471

Idősek Otthona, házi segítségnyújtás - Napkor

Az időskorúak arányának növekedése nagy kihívást jelent a társadalom számára szociális gondoskodás szempontjából is. Ma már az öregedés egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. Egyre több szellemi és szociális problémákkal küszködő idős ember él egyedül, akik kevésbé számíthatnak környezetük segítségére. Ha hiányoznak a generációk közötti természetes támaszok, nagyobb teher hárul a szociális ellátó rendszerre. Az idősek ellátásában, természetes támaszok mellet egyre fokozódó szerepe van a település életében a szociális intézményeknek is. Napkoron már 1989-ben elkezdődött az idősek szociális ellátó rendszerének a kiépítése. Alapellátás keretében beindult a házi segítségnyújtás, s még ebben az évben a település akkori vezetői pályázatot nyújtottak be a Szállást Biztosító Idősek Klubjára. A tényleges megvalósításra 1991-ben került sor. Ez az intézmény 1991. április 15-én kezdte meg működését 10 férőhellyel, majd az 1993. évi III. törvény megjelenését követően Idősek Otthonává módosult.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

napotthon@freemail.hu

https://napkor.hu/

4552 Napkor, Kállói út 58.

+36-42-337-947

Idősek Otthona, Szociális Alapellátás - Hajdúbagos

Korszerű, tágas, esztétikus környezetet biztosítunk leendő gondozottaink részére! Az intézményt 2006 márciusában adták át. Az épület a település központjában helyezkedik el és zöldövezet veszi körül. A 62 férőhelyes, modern, akadálymentesített épületben igényesen kialakított lakóterek, közösségi helyiség várja lakóinkat. Minden szobához tartozik egy kis előtér és egy akadálymentesített fürdőszoba. Egy, kettő, illetve három ágyas szobáink vannak. További szolgáltatások: Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

otthon.hajdubagos@gmail.com

https://www.hajdubagos.hu/

4273 Hajdúbagos, Óvodaköz utca 1.

+36-52-374-167

Intézményvezető

Muszka-Lakatos Andrea

Idősek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek nappali ellátása - Kaba

Idősek nappali ellátása: A szolgáltatást igénybe vehetik Kaba város és a társulás területén életvitelszerűen élő, lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező időskorú személyek (a társulási megállapodás szerint), akik saját otthonukban élnek, önmagukat részben önállóan képesek ellátni. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, lehetővé téve ezzel a szociális izoláció elkerülését. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. Pszichiátriai betegek nappali ellátása: A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek részére ad lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, a társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A pszichiátriai betegek nappali intézménye az öntevékenységre, az önsegítésre épülve biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását. Olyan programokat szerveznek, melyek lehetővé teszik az ellátást igénybe vevőnek a társadalomba, a korábbi közösségébe történő visszailleszkedését. Ennek keretében a nappali intézmény programjai nyitottak, kívülállók számára is hozzáférhetőek. Szenvedélybetegek nappali ellátása: A nappali ellátási forma fontos eleme a szolgáltatás preventív hatása, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvitel, életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető, hogy a problémával küzdő egyre inkább izolálódjon, állapota rosszabbodjon. A szenvedélybetegek nappali ellátása biztosítja a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, lakossági és családi programok, találkozók szervezését, lebonyolítását.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu/

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Időskorúak Otthona - Pétervására

Az intézmény tevékenységi köre: személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás: idősek bentlakásos otthona. Engedélyezett férőhelyek száma: 33 fő. Személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatás, étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

idosekotthona@petervasara.hu, hivatal@petervasara.hu

https://www.petervasara.hu

3250 Pétervására, Ifjúság út 7.

+36-36-568-036

Intézményvezető

Szabóné Szücs Szilvia

Ináncs-Forró-Fancsal Mikrotérség Szociális Alapszolgáltatási Központ

A Központ az alábbi alapszolgáltatási feladatokat látja el: nappali ellátás – Idősek Klubja, étkeztetés, házi segítségnyújtás. Intézményünk 2009. 01. 01-én kezdte meg működését. Az intézmény fenntartója az Ináncs-Forró-Fancsal Mikrotárség Szociális Intézményfenntartó Társulás, melyben Ináncs Község Önkormányzata látja el a gesztori feladatokat. A székhely funkciót Ináncs tölti be, Forró és Fancsal települések korábbi intézményei pedig az intézmény telephelyeit képezik. A székhelyintézmény Ináncson a település központjában található. Közvetlen szomszédságában van a római katolikus templom, orvosi, fogorvosi rendelő, illetve a bolt. Az épület akadálymentesített és többfunkciós. Otthont ad a Közművelődési Központ és Könyvtárnak, a római katolikus Mindszenty teremnek és a görög katolikus kápolnának. Az épület integrált közösségi színtér, így az alapszolgáltatásba bevont ellátottjaink széles spektrumú lehetőségek közül választhatnak. Forrón az idősek klubja szintén jól megközelíthető. Az épület, korszerűsítésre szorul, ám az ellátás itt tekint vissza a legrégibb múltra. A Fancsalban lévő intézményünk egy régi kastély épületben található, mely helyt ad a polgármesteri hivatalnak, orvosi rendelőnek, művelődési háznak és az óvodának. Az épület itt is korszerűsítésre szorul, ám többfunkciós volta, illetve a festői környezet komoly értékkel gazdagítja. A nappali ellátás keretében az igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító, közösségi szolgáltatásokat szervezünk. Lehetőségeket biztosítunk, a településen élő idős korosztály szabadidejének hasznos eltöltésére, nemcsak az intézményi jogviszonyban, hanem alkalomszerűen is.

Miben tud segíteni?
Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Gyógyszer Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mozgássérült

Elérhetőségek

szocintezmeny.inancs@gmail.com

https://www.inancs.hu/

3851 Ináncs, Rákóczi út 7.

+36-46-556-214

Integrált Nappali Ellátások - Bátonyterenye

A szolgáltatás célja, hogy az igénybe vevők és a mentális problémákkal küzdők a mindennapi életükben komplex, szakszerű segítséget kapjanak személyes céljaik megvalósításában, életminőségük javításában, mely magába foglalja a mentális és fizikai egészségi állapotot, a függetlenedést, társadalmi kapcsolatokat, személyes hitet és a környezethez fűződő szubjektív viszonyt. A cél az, hogy a szervezett programok által elősegítse az igénybe vevők rehabilitációját, a társadalomba és a korábbi közösségbe való visszailleszkedését, valamint az ellátotti forma elsődleges célcsoportjába tartozók minél szélesebb körben való elérését. Az intézmény keretei között lehetőséget biztosítunk klubszerű foglalkozások szervezéséhez, melyekhez elengedhetetlen az önsegítő aktivitás. További cél, hogy az ellátás mellett szolgáltatást nyújtson a mentálisan sérült, krízishelyzetben lévő személyek részére is a promóció és az elsődleges prevenció lehetőségét kihasználva.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségügy Rehabilitáció Tisztálkodás / Tisztítószerek Melegedő Átmeneti szálló / otthonok

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Hajléktalanok Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

info@bvszgyk.hu

https://bvszgyk.hu

3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3.

+36-32-418-171

Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Étkeztetés -Bordány

Az étkezetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezését biztosítja szolgálatunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani különösen: a 70. életévét betöltötte és egészségi állapota, szociális körülményei indokolják, átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotúak, fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegségben szenvedők, szenvedélybetegségben szenvedők, hajléktalan személyek.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

iszek@bordany.hu

https://bordany.com/

6795 Bordány, Kossuth utca 53/2.

+36-62-588-090

Intézményvezető

Farkasné Lippai Ágota

Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Idősek/demens személyek nappali ellátása - Bordány

Intézményünk az idősek nappali ellátását azon időskorú-, vagy egészségi állapotuk miatt mentális és/vagy szociális támogatást igénylő személyek számára biztosítja, akik otthonukban élnek, de társaságra, közösségre, hasznos, értelmes időtöltésre vágynak, testi és szellemi aktivitásuk megőrzését fontosnak tartják.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

iszek@bordany.hu

https://bordany.com

6795 Bordány, Kossuth utca 53/2.

+36-62-588-090

Intézményvezető

Farkasné Lippai Ágota

Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Bordány

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A segélyhívó csuklón hordható, karóra formájú, könnyen kezelhető, technikailag megbízható, kétoldalú kommunikációra alkalmas készülék, mely nemcsak lakáson belül használható, hanem a lakáson kívüli segélyhívást is lehetővé teszi. A diszpécserközpont dolgozója felügyeli a riasztást és a segélyhívást követően az intézmény ügyeletes gondozói maximum 30 percen belül gépkocsival érkeznek a riasztás helyszínére, ahol megteszik a szükséges intézkedéseket.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

iszek@bordany.hu

https://bordany.com/

6795 Bordány, Kossuth utca 53/2.

+36-62-588-090

Intézményvezető

Farkasné Lippai Ágota

Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Pszichiátriai betegek nappali ellátása - Bordány

A pszichiátriai betegek nappali ellátása a saját otthonukban mentális nehézségekkel élők részére a szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Szolgáltatásunkkal lehetőséget biztosítunk a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A pszichiátriai betegség hatásaiban nemcsak az azzal élő egyéni érintett, hanem családtagjai, szűkebb, illetve tágabb környezete is, ezért a nappali ellátás a kliens környezete számára is elérhető ellátási formákat biztosít. A nappali ellátási forma fontos eleme a szolgáltatás preventív hatása, hiszen az egyéni szükségletekre alapozott hosszabb távú szociális és mentális gondozással, az életvitel, életvezetés segítésével, a személyiség fejlesztésével, a közösség erejével megelőzhető, hogy a problémával küzdő egyre inkább izolálódjon, állapota rosszabbodjon.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

iszek@bordany.hu

https://bordany.com

6795 Bordány, Kossuth utca 53/2.

+36-62-588-090

Intézményvezető

Farkasné Lippai Ágota

Integrált Szociális Intézmény - Balástya

Az intézmény személyes gondoskodás keretében szociális alapszolgáltatásokat biztosít az arra rászorulók részére. Alapszolgáltatások: Étkeztetés, nappali ellátás, tanyagondnoki szolgálat, nappali ellátás keretében idősek klubja működik 20 fővel. A tanyán élők ellátása érdekében 4 fővel tanyagondnoki szolgálat működik. Az intézmény a polgármesteri hivatal épületében található. Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-14.00 óráig

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Akadálymentesítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

titkarsag@balastya.hu

https://www.balastya.hu

6764 Balástya, Rákóczi u. 5. sz.

+36-62-278-222, +36-62-578-161

Vezető

Zakáné Seres Mónika

Integrált Szociális Intézmény - Támogató Szolgálat - Házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Abasár

Intézmény bemutatása: fogyatékos személyek szociális-, oktatási-, család-, gyermekvédelmi hálózatba történő integrációja. A fogyatékos személy saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítése, életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli (köz) szolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságuk megtartása mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. A Támogató Szolgálat térítés köteles. A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybevevő személynek saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Egészségi állapotuktól függően szociális segítést (lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés, háztartási tevékenységben való közreműködés) vagy személyi gondozást (a segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, a gondozási és ápolási feladatok elvégzése) kell nyújtani. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

idosotthon@abasar.hu

https://www.abasar.hu/

3261 Abasár, Iskola út 11.

+36-37-560-046, +36-37-360-182

Jánkmajtisi Gondozási Központ

Szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, szociális szakellátás, ápolást-gondozást nyújtó ellátás, idősek otthona, élelmezési ellátás. A szociális alapszolgáltatási feladatok körében és a szakosított ellátást nyújtó intézmény tevékenységeinek összehangolása mellett, Jánkmajtis község közigazgatási területén jelentkezõ igények felmérése, a gondozás megszervezése, más szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítését, iskolai, munkahelyi és vendég étkeztetést biztosítunk. Az Idõsek Otthonában az idõskorúak elhelyezésére 5 kétágyas és 2 háromágyas szoba áll rendelkezésre. Teljes körû ellátást, rendszeres orvosi felügyeletet, betegségcsoportonként diétás étkeztetést, rendszeresen szervezett csoportos foglalkoztatást, kirándulásokat, és igény szerint vallásgyakorlási lehetõséget biztosítunk az engedélyezett 16 férõhelyen élõknek

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Orvosi ellátás Lakóotthon Szabadidőprogram Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

jmajtis.gondkozp@gmail.com

https://www.jankmajtis.hu

4741 Jánkmajtis, Kossuth út 2.

+36-44-566-131, +36-44-566-132

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Alsózsolca

Célja a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

gondozasikozpont@alsozsolca.hu

https://www.alsozsolca.hu

3571 Alsózsolca, Kossuth Lajos u. 104.

+36-46-520-034

Intézményvezető

Oroszné Verba Julianna

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Balatonfüred

A jelzőrendszeres házi gondozó szolgálat olyan szociális szolgáltatás, amely idős, beteg, egyedül élő, önmagát nehezen ellátó emberek segítésére szolgál. Célunk: Egészségben és biztonságban továbbra is otthonukban élhessenek olyan idős, beteg emberek is, akik a házi gondozó szolgálat nélkül kórházi, vagy bentlakásos intézményi ellátás igénybevételére kényszerülnének.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

csskbfured@vipmail.hu

https://balatonfured.hu/

8230 Balatonfüred, Kéki u. 6.

+36-87-580-612

Intézményvezető

Perger Zoltánné

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat – Alapszolgáltatási Központ - Pusztaszabolcs

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászorulók, akik az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából rászorultak. Az igényt a szolgálat vezetőjénél lehet előterjeszteni. Az alapszolgáltatás biztosításával a Napfény Idősek Otthona Szociális Szolgáltató Kht. (Iváncsa, Fő út 28.) gondoskodik az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulással kötött megállapodás alapján. A szolgáltatást igénybe vevők száma Pusztaszabolcson 8 fő, Adonyban 8 fő, Iváncsán 20 fő.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

csaladsegito@pusztaszabolcs.hu

https://archive.pusztaszabolcs.hu/

2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 42.

+36-25-272-270

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Encs

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. Segítségével fenntarthatók a biztonságos életvitel feltételei, krízishelyzetben lehetőséget nyújt az ellátást igénybevevő személynél történő gyors megjelenésre és segítségnyújtásra.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

gondoz@t-online.hu

http://gondozasikozpontencs.hu

3860 Encs, Táncsics út 2.

+36-46-587-392

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Hajdúhadház

Segítséget nyújt az időseknek, a szociálisan rászorulóknak, valamint a fogyatékos személyeknek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek), akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, egészségi - vagy mentális állapotukból, esetleg egyéb okból származó krízishelyzetek elhárításához. Szolgáltatások: Folyamatosan 24 órán keresztüli jelzőrendszeres felügyeletet, krízishelyzet esetén annak azonnali elhárítása, segítségkérés okának megismerése, megoldási alternatívák felkínálása, az ellátott állapotának stabilizálásáig a szakképzett gondozó az ellátott lakásán tartózkodik, kapcsolattartás a különböző szociális és egészségügyi ellátással

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

hhszocialis.gondkozp@gmail.com

https://teglas.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-384-205

Intézményvezető

Chebliné Kocsis Erzsébet

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Kaba

Szolgáltatásunk célja, hogy enyhítsük az idősebb korosztályt sújtó elmagányosodást, a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltését, fizikai és mentális támaszt nyújtsunk mindennapi életükhöz, mindezt úgy, hogy kölcsönös tisztelettel és szeretettel vesszük körül őket. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás előnye, hogy az ellátottak biztonságérzete nő, nem kerülnek be a költségigényesebb szociális és egészségügyi ellátásokba, illetve a megszokott környezetükben történő gondozásuk mentálisan is előnyösebb számukra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idős, fogyatékos emberek, pszichiátriai betegek bizonyos feltételek megléte esetén biztonsággal gondozhatók otthonukban.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás - Kistarcsa

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátásunk.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

alapszolg@alapszolg2143.hu

https://alapszolg2143.hu/

2143 Kistarcsa, Batthyány u 2/a.

+36-28-742-083, +36-70-685-9767

Szakmai vezető

Baranya Tokaji Gabriella

Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás - Körmend

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A szolgáltatás kiterjed Körmend Város Közigazgatási, valamint Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás 24 településére. (Csákánydoroszló, Daraboshegy, Döröske, Egyházashollós, Egyházasrádóc, Halastó, Halogy, Harasztifalu, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Katafa, Kemestaródfa, Magyarnádalja, Magyarszecsőd, Molnaszecsőd, Nádasd, Nagykölked, Nagymizdó, Nemesrempehollós, Pinkamindszent, Rádóckölked, Szarvaskend, Vasalja.)

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-115

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Marcali

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás során biztosítjuk az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő megjelenését 30 percen belül. A segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. Az ellátást keretében 170 db segélyhívó készülékkel rendelkezünk. Célcsoport: A felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából a saját otthonukban élő, szociális helyzetük miatt rászorulók: 65 éven felüli időskorúak, az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személyek. A kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását, akik képesek a segélyhívó készülék megfelelő használatára. A szolgáltatás térítés köteles. Igénybevétel módja: A szolgáltatás kérelemre indul.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

jelzorendszer@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu

8700 Marcali, Noszlopy utca 1.

+36-85-310-055

Szakmai vezető

Ernyes Ella

Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás - Mezőberény

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretein belül 24 órás elérhetőséget biztosítunk a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyeknek. A szolgáltatás igénybevétele szociális rászorultság vizsgálathoz kötött, melyet a kérelmező kezdeményez az intézményhez benyújtott kérelme alapján. Szociálisan rászorult az a kérelmező aki: a) a 65. életévét betöltötte, és egyedül él, b) egyedül él, és súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg c) kétszemélyes háztartásban él ugyan, de 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, és egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

kapu@mezobereny.hu

https://human.mezobereny.hu/

5650 Mezőberény, Hősök útja 3.

+36-70-400-2497

Szakmai vezető

Wéber Gábor Szabolcsné

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Paks

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.

Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

etkezes@paks.hu

https://pkszk.hu

7030 Paks, Ifjúság útja 4.

+36-75-830-493, +36-20-883-0493

Szakmai vezető

Vida Zsuzsanna

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc

A házi segítségnyújtás kiegészítő szolgáltatása: saját otthonukban élő időskorúak, valamint fogyatékkal élő személyek vehetik igénybe, veszély esetén gombnyomásra azonnali segítséget nyújt a gondozónő. Igényléshez kérelem nyomtatvány a letölthető dokumentumok között megtalálható, vagy személyesen átvehető a szakmai vezetőtől az intézmény székhelyén.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szocotthon@szentlorinc.hu

https://szentlorinc.hu/

7940 Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 1-3.

+36-73-570-081

Szakmai vezető

Pósáné Nagy Edit

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Téglás

Segítséget nyújt az időseknek, a szociálisan rászorulóknak, valamint a fogyatékos személyeknek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek), akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, egészségi - vagy mentális állapotukból, esetleg egyéb okból származó krízishelyzetek elhárításához. Szolgáltatások: Folyamatosan 24 órán keresztüli jelzőrendszeres felügyeletet, krízishelyzet esetén annak azonnali elhárítása, segítségkérés okának megismerése, megoldási alternatívák felkínálása, az ellátott állapotának stabilizálásáig a szakképzett gondozó az ellátott lakásán tartózkodik, kapcsolattartás a különböző szociális és egészségügyi ellátással.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

hhszocialis.gondkozp@gmail.com

https://teglas.hu/

4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.

+36-52-384-205

Intézményvezető

Chebliné Kocsis Erzsébet

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Üllő

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A fogyatékos személyek, illetve a pszichiátriai betegek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátója együttműködik a támogató szolgáltatást, illetve a közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó szolgáltatóval. A rendszerbe kerülés feltétele 65 év feletti életkor.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

titkarsag@ullohszk.hu, v@ullohszk.hu

https://www.ullohszk.hu/

2225 Üllő, Ócsai út 8.

+36-29-320-023

Intézményegység vezető

Szabó Katalin Ildikó

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Újfehértó

Ellátási terület: Újfehértó város közigazgatási területe. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, Újfehértón élő személyek részére nyújtott ellátás. Azáltal, hogy a készülékek kihelyezésre kerülnek, a kliens biztonságérzete nő, hiszen az ellátást igénybe vevő otthonában elhelyezett készülékről kezdeményezhető a segélykérés. A jelzés befut a diszpécserközpontba, az ott szolgálatot teljesítő értesíti a területi gondozót, aki rövid időn belül a segélykérő otthonába érkezik, és szakszerű segítséget nyújt az ellátott számára.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu

4244 Újfehértó, Mártírok u. 6.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Jogi és pszichológiai tanácsadás - Taksony

Jogi tanácsadás: leggyakrabban felmerülő problémák: vitás ügyek szolgáltatókkal, bankokkal, válási ügyek, gyermekelhelyezési ügyek, tartozások rendezése. Pszichológiai konzultáció és életvezetési tanácsadás: A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését. A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybevevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gyermekjoleti@taksony.hu

https://www.taksony.hu/

2335 Taksony, Fő út 83.

+36-24-520-753, +36-30-651-7381

Intézményvezető helyettes

Surányiné Lantos Judit

Káloz-Soponya Szociális, Család és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás

A Társulás a következő feladatokat látja el: Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, család és gyermekjóléti szolgáltatások. A Társulás működési területe a két település közigazgatási területére terjed ki. Káloz Község területén élő személyek tartoznak az ellátottak körébe, a két település közigazgatási határán belül élőkre terjed ki a Társulás szolgáltatási kötelezettsége.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

csgsoponyakaloz@gmail.com

8124 Káloz, Bajcsy-Zsilinszky utca 3.

+36-25-506-448

Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ

A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ az alábbi hat szociális alapszolgáltatást és gyermekjóléti alapellátást nyújtja: Étkeztetés: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 A hét minden napján biztosított az ellátás. 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Hétköznapokon biztosított az ellátás. Az Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik az intézmény, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Az ebéd kiszállítása Karcag területén társadalmi gondozók, Berekfürdő területén szociális gondozók segítségével történik. Az ebédet lehetőség szerint minden ellátotthoz 13.00 óráig juttatjuk el. Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6 Telefon: 59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 16.00 Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: – az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, – az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, – a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. A házi segítségnyújtás szakmai tartalma: – az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, – az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása, – a segítségnyújtás a higiénia megtartásában, – közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (különösen – bevásárlás,takarítás, mosás, meleg étel biztosítása), – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában, – segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőt érintő veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában, – részvétel az egyéni és csoportos szabadidős, foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében, – az ellátást igénybe vevő segítése a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban, – az előgondozást végző személlyel való együttműködés, – szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése. Családsegítés 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzetek miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. Feladatai: – a legkorábbi segítségnyújtás érdekében a családok körében fellépő szociális feszültségek okainak feltárása, a felszámolásukra javaslat készítése, – a terület lakosságának szociális állapotát veszélyeztető tényezők felmérése, az adatok elemzése, – a fenti veszélyeztetettség okainak megelőzése, egyéni és csoportos preventív módszerek tervezése, – javaslattétel a terület sajátos szociális problémáinak megoldására, – a szolgáltatáshoz kapcsolódó közérdekű és meghatározott célú felajánlások összehangolása, – a természetbeni és anyagi támogatások közvetítése, – a szociális válságkezelés (krízisintervenció), – egészségügyi és ügyintézési tanácsadás, – jogi tanácsadás közvetítése, – az egyének és családtagok kapcsolatkészségének javítása (konzultáció), – a speciális élethelyzetű egyének ügyeinek intézése, támogatásuk megszervezése, – a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, -valamint – magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben, – a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, – az aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos együttműködési kötelezettségekből fakadó programok szervezése. Szolgáltatáselemek, tevékenységek: – a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás – családgondozás – pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése – egyéni és csoportos terápiás programok szervezése – közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő programok és szolgáltatások szervezése, nyújtása Gyermekjóléti Szolgálat 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.305309 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 59/319-113 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00 – 12.00 A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával – a Szociális Munka Etikai Kódexében foglaltak szerint – szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. Az alábbi feladatokat látja el: A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében: – a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutást segíti, – a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezi, – gondoskodik a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatásáról, segítéséről, tanácsokkal való ellátásáról, valamint a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezésről, – szabadidős programokat szervez, – segíti a hivatalos ügyek intézését. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében: – működteti a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszert, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételét elősegíti a megelőző rendszerben, – feltárja a veszélyeztetettséget előidéző okokat, és ezek megoldására javaslatot készít, – a gyermekekkel kapcsolatban lévő intézményekkel való együttműködést megszervezi, tevékenységüket összehangolja, – tájékoztatást ad az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokról, illetve abba a gyermeknek az örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében: – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása, – a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, – az egészségügyi és a szociális ellátás – különösen a családsegítő szolgáltatás -, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, – javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására, – a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében: – a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, – utógondozó szociális munkát biztosít – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Idősek Klubja 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 59/312-769 Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00; péntek: 7.30 – 13.30 A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Alapvető szolgáltatások köre: – igény szerint meleg élelem biztosítása; – szabadidős programok szervezése; – szükség szerint az egészségügyi alapellátáshoz, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése; – felvilágosító előadások szervezése egészségügyi, szociális ellátásokról; – személyi higiénia biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – együttműködés, ismerkedés/kapcsolatok kiépítése hasonló klubokkal, kapcsolattartás nevelési-oktatási intézményekkel (iskola-óvoda); – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése, napi sajtó olvasása; – heti rendszerességgel biztosított foglalkozások: könyvtári óra, vérnyomás- és súlymérés; – havi rendszerességgel istentisztelet; – szolgáltatások biztosítása igény szerint: fodrász, masszőr, manikűr-pedikűr; – névnapok, születésnapok megünneplése; – gyógyszer felíratása, kiváltása; bevásárlás. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket), kerti mulatságok. – Szűrővizsgálatokon való részvétel, egészségügyi felvilágosító előadások megszervezése. – Kreatív foglalkozások. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 59/312-450 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7.30 – 16.00 Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) elsősorban a saját otthonukban élő harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Feladatai körébe tartozik az ellátást igénybe vevő részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatások nyújtása, fejlesztő foglalkozások biztosítása, igényeknek megfelelő közösségi programok szervezése. Szolgáltatások: Az ellátottak fizikai, mentális/szellemi állapotának megfelelő szolgáltatások nyújtása: – az ellátottak egészségi állapotának megfelelő szabadidős programlehetőség biztosítása; – terápiás jellegű foglalkoztatás szervezése a gondozottak számára; – igény szerint meleg élelem biztosítása; – személyi higiéné biztosítása; – gépkocsi használat szükség szerinti biztosítása; – kapcsolattartás a gondozottak szüleivel, törvényes képviselőivel; – kapcsolattartás a szaktanácsadókkal (gyógypedagógus, pszichológus, orvos); – kapcsolattartás kiépítése hasonló otthonokkal, érdekképviseleti szervekkel; – szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; – hivatalos ügyek intézésének segítése; – napi rendszerességgel torna, történések megbeszélése; – életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; – névnapok, születésnapok megünneplése; – speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Szabadidős programok: – Fürdőlátogatások, kirándulások szervezése (az ellátottak igénye alapján választva ki a helyszíneket). – Készségfejlesztő, terápiás foglalkozások (üvegfestés, gyöngyfűzés, plakátkészítés). A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatosan tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken nyújt az intézmény: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: 06-59/319-113 Idősek Klubja: 5300 Karcag, Szabó József u. 6. Telefon: 06-59/312-769 Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450 Családsegítés, Gyermekjóléti Szolgálat: 5300 Karcag, Püspökladányi út 33. Telefon: 06-59/312-450; 06-59/311-006

Miben tud segíteni?
Ápolás Egészségügy Egészségügyi eszközök Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Információ, tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidőprogram Szabadidő / fejlesztés Átmeneti szálló / otthonok Pénz Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Sokgyermekes család Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Mozgássérült Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocszolgkozpont@szszkkarcag.hu, intezmenyvezeto@szszkkarcag.hu

https://karcag.hu/szocialis-szolgaltato-kozpont/

5300 Karcag , Püspökladányi út 33.

+36-59-311-006

Kapcsolat

Kun Csilla

Kéki Szociális Alapszolgáltatási Központ

Család- és gyermekjóléti szolgálat: Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További alapszolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

kekkozseg@gmail.com

https://kekkozseg.hu/

4515 Kék, Kölcsey utca 34.

+36-70-375-9364

Kerepes Város Szociális Alapszolgáltatási Központ - Étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csgysz@kerepesszak.hu

https://www.kerepes.hu/

2144 Kerepes, Szabadság út 165.

+36-20-559-8906, +36-28-560-390

Intézményvezető

Horváth Vera

Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ - Réde

A Kisbéri Kistérség a Bakony alján helyezkedik el, és 17 települést foglal magában. Az összes lakosságszám 20.789 fő. A lakosság számának 19%-át teszik ki az 1-18 éves korúak, akik összesen 3965–en élnek a hátrányos helyzetű kistérség apró falvaiban és térség egyetlen városában, Kisbéren. Feladata: Kisbér város és a kistérségbe tartozó települések polgárainak, családjainak a tartósan hátrányos helyzetű és átlagosnál nagyobb szociális terhekkel küzdő csoportjainak, közösségeinek felkutatása, a mindenkori szükségletekhez és lehetőségekhez igazodó szociális, gyermekjóléti és mentális ellátása, személyi gondozási és szolgáltatási tevékenység biztosítása a család egységének megőrzése, segítése céljából. Működési területe: Aka, Ácsteszér, Ászár, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bársonyos, Csatka, Császár, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Réde, Súr, Tárkány és Vérteskethely.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kisberszockozpont@gmail.com

https://kisber.hu/

2870 Kisbér, Angolkert 1.

+36-34-353-133

Kisgyőri Szociális Intézmény

A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocialisitezmeny@kisgyor.hu

https://kisgyor.hu/

3556 Kisgyőr, Akác utca 1.

+36-46-476-272

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Étkeztetés - Rajka

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak nyújtunk legalább napi egyszeri meleg étkezést, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Ha az étkezésben részesülő személy egészségi állapota indokolja, a szakorvos javaslatára – a népkonyha kivételével – az ellátást igénybe vevő részére diétás étkeztetést biztosítunk.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@szocmkt.hu

https://keszi.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.

+36-96-566-260

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Idősek nappali ellátása, demens személyek nappali ellátása - Mosonszentmiklós

Idős személyek nappali ellátását: ide tartozik a saját otthonukban élő, idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása. Demens személyek nappali ellátását: ide tartozik a demenciájuk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása (a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, a rehabilitációs szakértői szerv, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével rendelkező személyeket látja el.)

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@szocmkt.hu

https://keszi.hu/

9200 Mosonmagyaróvár, Zichy M. u. 5.

+36-96-206-041, +36-20-406-0060

Szakmai vezető

Hekmanné Takács Mária

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Idősek nappali ellátásai - demens személyek nappali ellátása - Rajka

Milyen szolgáltatást biztosítunk? Idős személyek nappali ellátását: ide tartozik a saját otthonukban élő, idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása. Demens személyek nappali ellátását: ide tartozik a demenciájuk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása (a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, a rehabilitációs szakértői szerv, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével rendelkező személyeket látja el.)

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Egyéb fogyatékosság Autizmus

Elérhetőségek

info@szocmkt.hu

https://keszi.hu/

9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.

+36-96-566-260

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Mosonszentmiklós

Mit nyújt a szolgáltatás? A segélyhívó szolgáltatás, amely „életet menthet.” A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. Biztosítjuk az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult az egyedül élő 65 év feletti személy, az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. A súlyos fogyatékosságot a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni. Ki veheti igénybe? A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló időkorú (65 év feletti), valamint fogyatékos személyek. A térség valamennyi településén élő, közülük szolgáltatást igénylő, rászoruló számára egyenlő eséllyel hozzáférhető szolgáltatást nyújtunk.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@szocmkt.hu

https://keszi.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Zichy M. u. 5.

+36-96-206-041, +36-20-406-0060

Szakmai vezető

Hekmanné Takács Mária

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Rajka

Mit nyújt a szolgáltatás? A segélyhívó szolgáltatás, amely „életet menthet.” A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. Biztosítjuk az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult az egyedül élő 65 év feletti személy, az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. A súlyos fogyatékosságot a pszichiátriai betegséget és az egészségi állapot miatti indokoltságot külön jogszabály szerint kell igazolni.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

info@szocmkt.hu

https://keszi.hu/

9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.

+36-96-566-260

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Mosonszolnok

Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

info@szocmkt.hu

https://keszi.hu

9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.

+36-96-566-260

Intézményvezető

Zimmerer Károlyné

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Centrum - Lébény

A városban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Centruma biztosítja a szociális alapszolgáltatásokat: Étkeztetés. Házi segítségnyújtás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Idősek nappali ellátása.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Közösségépítés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

lebenyik@szocmkt.hu

https://lebeny.hu

9155 Lébény, Iskola u. 13.

+36-78-402-022, +36-70-459-6305

Kistérségi Gondozási Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Hévízgyörk

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

esetmenedzser2@szocgond.aszod.hu, szocsegito@szocgond.aszod.hu

https://www.hevizgyork.hu/

2170 Aszód, Petőfi Sándor u. 13.

+36-30-816-0447

Esetmenedzser

Ványi Katalin

Kistérségi Gondozási Központ - Tura

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség

Elérhetőségek

kozpont@szocgond.aszod.hu, info@tura.hu

https://tura.asp.lgov.hu

2194 Tura, Puskin tér 26.

+36-28-400-103, +36-28-581-020

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Atkár

A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

+36-30-558-9660, +36-37-505-394

Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Társulás Gyulaháza

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gyulahazahiv@gmail.com

https://www.gyulahaza.hu

4545 Gyulaháza, Petőfi Sándor utca 45.

+36-45-715-006, +36-45-715-059, +36-45-715-079

Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat

Szolgáltatások: Falu és tanyagondnoki szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása és demens betegek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, idősek otthona, hajléktalanok átmeneti szállása, adósságkezelési szolgáltatás, gyerekjóléti szolgálat, helyettes szülőknél elhelyezettek ellátása – önálló helyettes szülő, kapcsolattartási ügyelet.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

sszocialisszolg@vipmail.hu

https://kisvarda-info.hu

4600 Kisvárda, Szent László u. 54.

+36-45-415-085

Kisvárdai Család- és Gyermekjóléti Központ - Fényeslitke

A Kistérségi Szociális Szolgálat integrált intézményként természetben nyújtott szociális ellátást, szociális alapellátást, szakosított ellátást, valamint gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézményt. Ellátási területe, alaptevékenysége: Kisvárda, Pátroha, Pap, Jéke, Fényeslitke, Döge, Mezőladány, Újkenéz.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csagyekpkisvarda@gmail.com

https://kisvarda.hu/

4600 Kisvárda, Bocskai utca 33/D.

+36-45-556-475

Kömlő Község Önkormányzat Szociális Alapszolgáltatása

A szociálisan rászorult személyekről történő gondoskodás az állam, valamint az önkormányzatok kötelező feladata. A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat, mint például a szociális étkeztetés, szociális segítés, személyi gondozás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

titkarsag.kumleu@intellimail.hu

http://komlo3372.hu/

3372 Kömlő, Bocskai út 44/3.

+36-70-501-6368

Kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ

Szociális szolgáltatások: Gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja) étkeztetéssel, gyermekek napközbeni ellátása.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

info@szocialiskozpontkony.hu

https://www.kony.hu/

9144 Kóny, Soproni u. 2/A.

+36-96-280-648

Intézményvezető

Allerné Kiss Edina

Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ - Tab

Az intézményen belül a kistérség valamennyi lakója számára az alábbi szociális alapellátások biztosítottak. Területi ellátás: házi segítségnyújtás, étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

iroda@kvtktm.t-online.hu

https://tab.hu/

8660 Tab, Petőfi S. u. 4.

+36-84-525-018

Körös menti Szociális Centrum Pszichiátriai Betegek Otthona - Mezőkovácsháza

A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. 150 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Az Békés megye területéről fogadjuk a pszichiátriai betegeket. Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint. Háziállat Otthonunkban nem tartható. Érintettek köre:enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos,súlyosan értelmi fogyatékos, gyengén látó, vak, nagyothalló, siket, enyhe mozgáskorlátozott, közepesen mozgáskorlátozott, súlyosan mozgáskorlátozott, Down-szindróma, autista, CP (cerebrális-parézis), pszichiátriai beteg, skizofrén beteg, pszichoorganikus szindróma, beszédfogyatékos,DMP (progresszív izomsorvadás).

Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Idősek Pszichiátriai betegek Látássérült Hallássérült Mozgássérült Autizmus

Elérhetőségek

idosekoszarvas@szarvasnet.hu

https://korosmentiotthon.hu/

5800 Mezőkovácsháza, Tanya 36. hrsz. 0102

+36-68-381-386

Közöségi Pszichiátriai Ellátás - Zirc

A pszichiátriai betegek közösségi ellátása a krónikus pszichiátriai betegek életét az otthonukban kíséri figyelemmel, az önálló életvitel kialakításához, megtartásához nyújt segítséget. A mentális betegségben szenvedők a napi feladatok ellátására, (bevásárlás, ügyintézés, étkezés, családi konfliktusok kezelése) nem minden esetben képesek. Az ilyen élethelyzetben elszenvedett kudarcélmény gyakran vezet visszaeséshez, hónapokig tartó kórházi kezeléshez. A gondozónők látogatása, a rendszeres kapcsolattartás lehetővé teszi, hogy együtt oldjuk meg a krízishelyzeteket, az élet kisebb – nagyobb gondjait.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

segitokezekzirc@gmail.com

https://zirc.hu/

8420 Zirc, Ady E. u. 3.

+36-88-414-690

Közösségi ellátás - Marcali

Az ellátás olyan önkéntesen igénybe vehető, ingyenes, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, amelynek során a gondozás és a pszicho-szociális rehabilitáció az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történik. A szolgáltatás az alább felsorolt területeken nyújt segítséget: Problémamegoldó beszélgetések, önellátási képesség javítása, tájékoztatás, információnyújtás, érdekképviselet, tanácsadás, szabadidős programok szervezése, szociális ellátásokhoz való hozzájutás, tájékoztatás, ügyintézés segítése, segítség a terápia követésében, szakellátással való kapcsolattartás elősegítése, a közösségi gondozó munkájába bevonja, az ellátott lakókörnyezetében megtalálható önkéntes segítőket, így különösen a családtagokat, szomszédokat és egyéb, az ellátottal kapcsolatban álló önkéntes közreműködőket, szükség esetén az egészségügyi és szociális alap- és szakellátást nyújtó intézményeket. Célcsoport: Elsősorban a 18. életévét betöltött, pszichiátriai betegségben szenvedők.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

jelzorendszer@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu

Marcali 8700, Dózsa György utca 9.

+36-85-310-055

Szakmai vezető

Ernyes Ella

Közösségi ellátás pszichiátriai- és szenvedélybetegek részére - Gyula

A közösségi pszichiátriai ellátás olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú gondozás, amelynek során a gondozás és a pszicho-szociális rehabilitáció az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történik. A szenvedélybetegek közösségi ellátása olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők

Elérhetőségek

vszocszolg@t-online.hu

https://gykeszgyi.webnode.hu

5700 Gyula, Galamb u. 21.

+36-66-362-028

Intézményvezető

Kiss Szabolcs

Közösségi Ellátások - Bátonyterenye

A szolgáltatás hosszú távú, folyamatos, az egyéni szükségletekre alapozott gondozást kínál, melynek kulcsfontosságú célja a család, illetve a természetes segítők bevonása azzal a céllal, hogy az élettér melyben az igénybe vevő mozog, a betegsége következtében ne, vagy csak kevésbé szűküljön be. A kapcsolattartás történhet az ellátott otthonában, lakókörnyezetében vagy intézményi környezetben. Az ellátás célja a betegségből adódó károsodás, pszicho-szociális fogyatékosság okozta hátrányok leküzdése annak érdekében, hogy a pszichiátriai és szenvedélybetegek a számukra lehetséges legteljesebb mértékben részt vehessenek a közösség életében. A medikális értelemben vett gyógyítás nem célja a szolgáltatásnak, de elősegíti az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, a tényleges gyógyító kezelést végzőkkel való együttműködést, orvosi konzultációt.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

info@bvszgyk.hu

https://bvszgyk.hu

+36-32-418-171

Közösségi pszichiátriai ellátás - Mórahalom

A közösségi pszichiátriai ellátás, mint szociális alapszolgáltatás a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ hat településének közigazgatási területén (Ásotthalom, Öttömös, Ruzsa, Zákányszék, Üllés, Forráskút, Mórahalom) elsősorban a saját otthonukban élő, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek részére nyújt segítséget. A közösségi ellátás önkéntesen vehető igénybe, a szolgáltatás térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

szakmaivezeto@hoszkp.hu

https://hoszkp.hu/

6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16-18.

+36-20-220-7193

Kunmadarasi Református Szociális Szolgáltató Központ - Berekfürdő

A Kunmadarasi Református Szociális Szolgáltató Központ valamennyi alapszolgáltatást nyújtja a településen élő lakosság számára, illetve a fogyatékkal élő felnőttek részére Berekfürdő, Tiszaigar, Tiszaörs községek területén. Étkeztetés, házi segítségnyújtás, testi és szellemi fogyatékkal élő felnőttek nappali ellátása, nappali ellátás időkorúak részére, nappali ellátás demens személyek részére, nappali ellátás pszichiátriai betegek részére.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Mozgássérült Demens Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

hivatal@berekfurdo.hu

https://www.berekfurdo.hu/

5309 Berekfürdő, Berek tér 15.

+36-59-519-002

Laskó – Rima-menti Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény - Besenyőtelek

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az ellátó intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

bem.szocgyejo@gmail.com

https://mezotarkany.hu/

3375 Mezőtárkány, Templom út 4.

+36-36-491-185

Lila Akác Idősejk Háza és Ápo Otthona - Bodajk

Szociális alapellátások: Étkeztetés: napi egyszeri meleg étel biztosítása azoknak, akik azt önmaguknak más módon nem képesek megoldani. A szolgáltatás igénybe vehetõ helyben fogyasztással, az étel elvitelével, lakásra szállítással. Házi segítségnyújtás: olyan gondozási forma, amely az igénybe vevõ önálló életvitelének fenntartását - szükségleteinek megfelelõen - lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. Szociális és lelki támogatást nyújt. Nappali ellátás(Idõsek Klubjai): az ellátást igénybe vevõk szociális, egészségügyi, mentális állapotának megfelelõ napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatás. Célja a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az idõs ember szociális helyzetének javítása, kulturált körülmények közé juttatása, egyedüllétének megszüntetése, az elmagányosodással járó káros hatások megelõzése. Támogató szolgáltatás: célja a fogyatékos személyek ellátása lakókörnyezetükben, elsõsorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megõrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Szolgáltatásai: információnyújtás, személyi segítés, szállítás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

lilaakac@vivamail.hu

https://www.lilaakac.hu/

8053 Bodajk, Fehérvári u. 12.

+36-22-410-071, +36-20-988-1448

Lovászi Gondozási Központ

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gondozasik.lovaszi@gmail.com

http://www.lovaszi.hu/

8878 Lovászi, Petőfi út 1.

+36-92-376-021, +36-30-969-6152

Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézmény - Kiskőrös

A székhelyen biztosított ápolást-gondozást nyújtó intézményi ellátás: idősek otthona (120 férőhely). A Nefelejcs-ház Fogyatékos Nappali Intézményében nyújtott nappali ellátás: fogyatékos személyek nappali ellátása (24 férőhely). A Humán Szolgáltató Központban nyújtott szociális alapszolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás, pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás, szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, időskorúak nappali ellátása, támogató szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

filadelfia@baptist.hu

https://www.filadelfia.baptist.hu/

6200 Kiskőrös, Szűcs J. u. 12.

+36-78-513-514

Mándoki Térségi Szociális Központ - Tuzsér

Az intézmény célja, hogy a különböző alapszolgáltat Az intézmény célja ások megszervezésével segítséget nyújtson a záhonyi kistérség településein élő, szociálisan rászoruló személyek részére saját otthonukban, lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális vagy más okból származó problémáik megoldásában, illetve szükség esetén az idősekről állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátásban, idősek otthonában gondoskodjon. Az intézmény által biztosított szolgáltatások: Az intézmény által biztosított szolgáltatások: családsegítés, étkeztetés, falugondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás: - fogyatékosok nappali klubja, idősek klubja, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, idősek otthona, gyermekjóléti szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

szockozpg8@citromail.hu

https://www.tiszaszentmarton.hu/

4623 Tuzsér, Petőfi tér 24.

+36-45-535-032

Mezőhegyesi Alapszolgáltatási Központ - Szociális étkeztetés - Mezőhegyes

Napi egyszeri meleg étel biztosítása az igénylők számára, akik az alábbi szolgáltatásokból választhatnak: az Idősek Klubjában elfogyasztható, hétvégén- ünnepnapokon Centrál étteremből elvihető, egészségi állapottól függően házhoz szállítás igényelhető.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

mhcsladsegito@csokinet.hu

https://mezohegyes.hu/

5820 Mezőhegyes, Kossuth utca 20.

+36-30-867-1160

Vezető

Jeszenka Zoltánné

Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

2008-ban a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás a kistérség településein működő szociális ellátások egy intézménybe integrálásával hozta létre a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatot. 2016. januárjában a Család és Gyermekjóléti Központ létrehozásával az integrált intézmény neve Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ lett. Az elmúlt években végzett folyamatos munkánkkal tettük intézményünket a szociális és a gyermekjóléti szolgáltatások hatékony, rugalmas működtetőjévé és olyan projektek és egyéb kapcsolódó feladatok megvalósítójává, mely a Mezőkövesdi Kistérség lakóinak jólétét szolgálja. Szolgáltatásaink közé tartoznak: családi és gyermekjóléti alapellátások, idősellátás, közösségi pszichiátriai ellátás.

Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

mkcsgysz@gmail.com

https://kovesdiszocialis.hu/

3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.

+36-49-313-867

Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Bükkábrány

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. Családsegítő: Szilágyiné Lassu Mária. Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-12 óráig. Telefon: 06 30 617-7536

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

mkcsgysz@gmail.com

https://kovesdiszocialis.hu/

3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.

+36-49-313-867, +36-30-617-7536|családsegítő

Családsegítő

Szilágyiné Lassu Mária

Mezőtúri Református Egyház - Szendy Pál Idősek Otthona

Az Idősek Otthona 2004-ben nyitotta meg kapuit lakói előtt. A kezdet óta bővült befogadóképessége, és ma már 50 lakó számára nyújt egy és két ágyas szobákban kényelmes lakhatási lehetőséget. Minden szobához külön előszoba és fürdőszoba tartozik. A lakrészek akadálymentesítettek, többcsatornás televíziózási és telefonhasználati lehetőséggel. Teljes körű ellátásunk keretében folyamatos egészségügyi alapellátást és ápolás-gondozást biztosítunk. Lehetőség van a szabadidő tartalmas eltöltésére, illetve a szabad hitélet gyakorlására is. Az étkezést saját főzőkonyhánkon belül oldjuk meg a lakók és az étkeztetési szolgáltatásunkat igénybevevők számára egyaránt. A házi segítségnyújtás az otthonukban élőknek igyekszik mindennapjaikban segítséget szolgáltatni. Orvosi javaslatra otthonán kívül is. Támogató szolgálatunk a fogyatékkal élő emberek folyamatos segítését szolgálja. Ezen belül személyi segítést, szállító szolgáltatást és információnyújtást biztosítunk.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

mezotur.otthon@reformatus.hu, mezotur@reformatus.hu

https://mezotur.reformatus.hu/

5400 Mezőtúr, Kiss János u. 6.

+36-56-550-741, +36-56-350-363, +36-56-350-561

Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Dunaszekcső

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Készenléti Szolgálat munkatársai elérhetők Mohácson 8-16,00 óra között a 69/302-562 számon. Hétköznap 16,00-órától másnap reggel 8,00 óráig, illetve hétvégén éjjel-nappal a 06-20/365-7375 érhetők el a Készenléti Szolgálat munkatársai.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csaladsegito@mohacs.hu

https://www.dunaszekcso.hu/

7086 Dunaszekcső, Kossuth Lajos utca 14.

+36-20-550-7566, +36-69-302-562|készenléti szolgálat

Monori Gondozási Központ

A Gondozási Központok fő feladata a szolgáltatási területen jelentkező igények felmérése, a rászorulók felkutatása, a gondozás megszervezése, más szolgáltatási formákhoz történő hozzáférés segítése, tanácsadás biztosítása.Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, idősek klubja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Kulturális program Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasikozpont@monor.hu

https://monor.hu/

2200 Monor, Monor, Dózsa Gy. u. 1.

+36-29-413-767

Monori Gondozási Központ - Monorierdő

Házi segítségnyújtás. Az ellátott személy saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Az igénybevétel feltétele a gondozási szükséglet megléte, (önálló életvitel akadályozottsága), amit az intézményvezető és a háziorvos állapít meg. Szociális segítés keretében biztosítjuk: a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködést, a háztartási tevékenységben való közreműködést, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzését és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást, szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítését. Személyi gondozás keretében biztosítjuk: az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását, a gondozási és ápolási feladatok elvégzését, és a szociális segítésnél meghatározott feladatokat.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasikozpont@monor.hu

https://monorierdo.hu

2200 Monor, Dózsa Gy. u. 1.

+36-29-413-767, +36-20-299-4326

Vezető

Iványi Margit

Monori Gondozási Központ - Vasad

Szolgáltatások: Szociális étkeztetés. A szociális étkezést igénybe veheti az a rászoruló, aki elsősorban, kora, egészségügyi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, szenvedélybetegsége, hajléktalansága miatt önmaga vagy családtagja részére a napi egyszeri meleg étkezést átmenetileg, vagy tartósan biztosítani nem tudja. Idősek nappali ellátása. A nappali ellátást elsősorban saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére nyújtjuk. Házi segítségnyújtás. Az ellátott személy saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Az igénybevétel feltétele a gondozási szükséglet megléte, (önálló életvitel akadályozottsága), amit az intézményvezető és a háziorvos állapít meg.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gondozasikozpont@monor.hu

https://gondozasikozpont.monor.hu/

2200 Monor, Dózsa Gy. u. 1.

+36-20-299-4326, +36-29-413-767

Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ

A Nádudvari székhelyű Szociális Szolgáltató Központ ebben az intézményi formában 2006. december 29. óta működik. Intézményünk Nádudvar Város, Tetétlen és Bihardancsháza településeken a települési önkormányzatokkal kötött társulási megállapodás és a lakossági szükségletek alapján biztosítja a szociális alapszolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az idős emberek minél tovább képesek legyenek a saját otthonukban élni. Ennek érdekében szociális étkeztetést, házisegítségnyújtást, nappali ellátást, idősek klubját, továbbá Nádudvaron Család és Gyermekjóléti szolgáltatást is biztosítunk. Ezen túlmenően szakmai vezetőkkel működtetjük a Népdalkört, tánc és kézimunka szakkört.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nadudvar@nadudvar.hu, szszk@nadudvar.hu

http://nadudvariszitszszk.hu

4181 Nádudvar, Fő út 48.

+36-54-529-010, +36-54-481-742

Nagyigmándi Területi Szociális Gondozási Központ

Nagyigmándon a nappali idősgondozásban fontos állomást jelentett a Gondozási Központ 1988. június 01-jei megalakulása, amely önállóan, szakmailag függetlenül, önkormányzati fenntartásban működik. A Gondozási Központunk alaptevékenysége körében ellátja az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, valamint a nappali ellátást. Ezen feladatokon túlmenően gondoskodunk még az ellátási területeken jelentkező igények felméréséről, a gondozás megszervezéséről, más szolgáltatási formákhoz történő hozzáférés segítéséről (pl.: Idősek otthona), illetve az alap- és nappali ellátást nyújtó intézmények tevékenységének összehangolásáról. Az alapellátás megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életük fenntartásában, valamint egészségi, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gondozasikozpont@nagyigmand.hu

https://www.nagyigmand.hu/

2942 Nagyigmánd, Kossuth Lajos u. 30.

+36-34-356-685

Nagylétai Református Egyházközség „Békesség háza" Alapellátási Központ - Létavértes

Az intézmény szolgáltatásai: Bentlakás 42 fő étkeztetés, idősek otthona. Telephelyen folytatott szolgáltatások: nappali ellátás 49 fő engedélyezett létszám, házi segítségnyújtás 81 fő engedélyezett létszám. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás -100 db készülék. Támogató szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás Nappali ellátás Közösségépítés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

nagyletarefkozpont@gmail.com

https://www.letavertes.hu

4281 Létavértes, Árpád tér 4.

+36-52-376-059

Intézményvezető

Katonáné Becsi Beáta

Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulás - Varsány

Varsány Község Önkormányzata a Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulással kötött társulási megállapodásban foglaltak szerint – a Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Központ által biztosítja a lakosság részére a szociális alapszolgáltatások közül az étkeztetést, házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását. A koronavírus által okozott korábbi lezárásokkal ellentétben az Idősek Klubja már újra látogatható. Az épületben Kilczinné Bárány Erika gondozónő fogadja a látogatókat, valamint ő nyújt felvilágosítást a szociális étkeztetés, és a házi segítségnyújtás igénybe vételének kérelmezésével kapcsolatban. Az önkormányzat napi egyszeri meleg étkezést biztosít, azoknak a szociálisan rászorult személyeknek, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A szociális rászorultság az Szt. 62. § (1) bekezdésében, valamint a település önkormányzati rendeletében meghatározottak szerint kerül megállapításra.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Segítség közügyek intézésében Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nagylociidosek@gmail.com

https://nagyloc.asp.lgov.hu/

3175 Nagylóc, Rákóczi út 93.

+36-32-343-150

Intézményvezető

Valent Nikolett

Nagymágocsi Szociális Szolgáltató Központ - Nappali ellátás idősek és demensek részére

Azon 18. életévét betöltött személyeknek, akik egészségi, szociális, mentális állapotukra vagy idős korukra figyelemmel támogatásra szorulnak, valamint a saját otthonukban élők részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A szociális és mentális támogatásra szorulók, valamint demensek részére napközbeni ellátást nyújt, állapotmegtartó és javító szolgáltatásokat biztosít, szabadidős programokat szervez. A nappali ellátás igénybevétele költségmentes. Szolgáltatások: igény szerinti étkeztetés, egészségügyi alapellátás megszervezése, szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, hivatalos ügyek intézése, társas kapcsolatok kialakítása, egyéni, illetve társas beszélgetés, szellemi-kulturális, szórakoztató foglalkoztatás, fejlesztő foglalkozások, mozgás fejlesztése, egészségügyi állapot szinten tartása.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

nagymagocsiszszk@gmail.com

https://nagymagocs.hu/

6622 Nagymágocs, Szentesi út 30.

+36-31-200-1097

Megbízott intézményvezető

Szendi-Horváthné Csernus Piroska

Nagymágocsi Szociális Szolgáltató Központ - Szociális és gyermekétkeztetés

A szociális alapszolgáltatások egyik formája az étkeztetés, melyet valamennyi önkormányzat – a lakosságszámtól függetlenül – köteles biztosítani. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. A jogosultság részletes feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

nagymagocskonyha@gmail.com

https://nagymagocs.hu/

6622 Nagymágocs, Mátyás Király u.18.

+36-70-850-8544

Élelmezésvezető

Szabó Attila

Nagyszentjánosi Bakony-ér Humán Szolgáltató Intézmény

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Nappali ellátás Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

info@nagyszentjanos.hu

https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/

9072 Nagyszentjános, Árpád utca 15.

+36-30-944-9763

Intézményvezető

Kocsisné Gerencsér Ildikó

Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat - Jelzőrendszer

A lakosság tagjai veszélyeztetettségének megelőzésére és a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében jelzőrendszert működtetünk. A problémák okát feltárjuk, a megoldásra javaslati alternatívát ajánlunk. A jelzőrendszer tagjai: oktatási intézmények, védőnői hálózat, háziorvosok, rendőrség, polgárőrség, egyházak, lakosság. A jelzőrendszer tagjaival évente hat alkalommal jelzőrendszeri konferencia keretein belül, illetve szükség szerint egyeztetünk, hogy a leghamarabb megszűnhessenek a veszélyeztető tényezők. Minden állampolgár élhet lakossági jelzéssel, amennyiben veszélyeztető tényezőt, vagy normaszegő magatartást tapasztal településünkön. A jelző fél számára minden esetben anonimitást biztosítunk. A jelzéshez szükséges dokumentumot letöltheti honlapunkról.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

segitoszolgalat@nagytarcsa.hu

https://nagytarcsa.hu/

2142 Nagytarcsa, Zrínyi M. u. 38.

+36-28-450-478

Intézményvezető

Berki Katalin

Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat - Szociális étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorult lakosoknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, kik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátás térítés köteles. A kötelezett által fizetendő személyi térítési díj összegét az intézményvezető konkrét összegben állapítja meg, és arról az ellátást igénylőt a megállapodás megkötésekor írásban tájékoztatja. Különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

segitoszolgalat@nagytarcsa.hu

https://nagytarcsa.hu/

2142 Nagytarcsa, Zrínyi M. u. 38.

+36-28-450-478

Intézményvezető

Berki Katalin

Napos Oldal Szociális Központ - Család- és Gyermekjóléti Központ - Pilisszentiván

Segítséget nyújtunk a hozzánk forduló egyének és családok szociális-, mentális-, életvezetési nehézségeinek megoldásában. Ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadás igénybevételére, is lehetőséget nyújtunk. Ezen kívül álláskeresők klubja, baba-mama klub, piactér, filmklub is működik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu/

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-334-140, +36-30-997-3605| készenléti szolgálat

Intézményvezető

Péntek Beáta

Napos Oldal Szociális Központ - Étkeztetés - Pilisszentiván

Étkeztetés: Napi egyszeri meleg ételt biztosítunk házhozszállítással, elvitellel, vagy helyben fogyasztással térítési díj ellenében azoknak, akik életkoruk, betegségük, szociális helyzetük miatt ezt igénylik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-330-310

Intézményvezető

Péntek Beáta

Napos Oldal Szociális Központ - Pilisvörösvár

Intézményünk tevékenységi körében az alábbi feladatokat látja el: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, időskorúak gondozóháza, fogyatékkal élők nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ. Egészségügyi alapellátás keretében otthonápolási szolgálat működik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

naposoldal@pilisvorosvar.hu

https://naposoldalpilisvorosvar.hu

2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.

+36-26-330-310

Nappali ellátás - Idősek Klubja - Juta

A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, a) tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, b) tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, c) harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak – ide nem értve az idős személyeket – napközbeni étkeztetését.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Autizmus Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

polgarmester.juta@gmail.com, sjadcsase@gmail.com

https://juta.hu/

7431 Juta, Dózsa György u. 29.

+36-82-320-654

Nappali ellátás, tanyagondnok, házi segítségnyújtás - Ráckeve

A nappali ellátást biztosító intézmény: a) az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt, b) a helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, c) biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. A tanyagondnoki szolgáltatás célja a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása. A tanyagondnoki szolgáltatás feladata, a házi segítségnyújtásban, étkeztetésben való közreműködés az étel kiszállítása révén, egészségügyi intézmények szakrendeléseire, hivatalos ügyek intézése céljából történő személyszállítás. A jelzőrendszeres házi gondozó szolgálat olyan szociális szolgáltatás, amely idős, beteg, egyedül élő, önmagát nehezen ellátó emberek segítésére szolgál. Célunk: Egészségben és biztonságban továbbra is otthonukban élhessenek olyan idős, beteg emberek is, akik a házi gondozó szolgálat nélkül kórházi, vagy bentlakásos intézményi ellátás igénybevételére kényszerülnének.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Akadálymentesítés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Szent Vendel utca 44.

+36-24-513-240, +36-24-513-241, +36-70-456-0544, +36-70-454-9939, +36-70-455-6652

Nappali Ellátási - Idősek Klubja - Tolna

Alapszolgáltatás keretében biztosítja: Étkeztetés Házi segítségnyújtás Nappali ellátás (Tolna, Mözs, Fadd) A házi segítségnyújtás, működési területe Tolna Város, Fadd Nagyközség, Bogyiszló, Fácánkert települések közigazgatási területe. A nappali ellátás és az étkeztetés esetében a működési terület Tolna város és Fadd Nagyközség közigazgatási területe

Miben tud segíteni?
Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mozgássérült

Elérhetőségek

gondozasikp.tolna@gmail.com

https://tolna.hu

7130 Tolna, Árpád u. 4.

+36-74-443-923

Szakmai vezető

Bucher Andrea

Nappali ellátást nyújtó intézmény – Idősek Klubja - Aszód

A klubok szolgáltatásai: Az intézmény háromszori étkezést biztosít, amit jövedelemtől függően kedvezményes áron vehetnek igénybe. Mosásra és tisztálkodásra lehetőséget nyújtunk, mozgáskorlátozott klubtagjaink részére is. Segítséget nyújtunk az ügyeik intézésében mind a gondozónők mind a családsegítő szolgálat által, ha szükséges Jogi tanácsadásra is lehetőség van. Fontosnak tartjuk a lelki gondozást a problémáik megbeszélését, az állapotuk elfogadását. A pszichológus is segítséget nyújt, ha szükségét érzi a klubtag. Rendszeresen szervezünk szűrővizsgálatokat, influenza elleni védőoltást megkaphatják nálunk is. Rendszeres vérnyomás és vércukorméréssel, valamint egészségnevelő előadásokkal segítjük az egészségük megtartását, betegségük karbantartását, állapotuk romlásának megelőzését. A legfontosabb, hogy jó kedéllyel teljenek a napjaik. Minden ünnepet, névnapot, születésnapot megünneplünk, sokszor hallgatunk zenét, éneklünk közösen. Kártyázásra, tévézésre, társasjátékozásra, kézműves foglalkozásra is van lehetőség. Igyekszünk a városi rendezvényeken is tevékenyen részt venni, nyugdíjasainkat a közös programokba bevonni.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

aszod.titkarsag@aszod.hu

https://aszod.hu/

2170 Aszód, Szabadság tér 9.

+36-28-500-666

Napsugár Gondozási Központ - Tompa

A családsegítő szolgálat segítséget nyújt azoknak az embereknek, akik: válsághelyzetben vannak, szociális, életvezetési, mentális tanácsadásra tartanak igényt, mert pályakezdő vagy tartós munkanélküliek, adósság terhekkel küzdenek, lakhatási problémáik vannak, fogyatékkal élnek, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, akik betegségük miatt életvezetési akadályokba ütköznek. A családgondozó: szociális és mentálhigiénés tanácsadást nyújt, segíti a családokat a család konfliktusainak megoldásában, elősegíti a humán jellegű civil kezdeményezéseket, segíti a speciális támogató és önszerveződő csoportok létrejöttét és működését. A szolgáltatás ingyenes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

tompaonk@tompa.hu

https://tompa.hu/

6422 Tompa, Szabadság tér 4.

+36-30-485-7443, +36-30-485-7471

Vezető

Morvainé Szigeti Zsanett

Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye - Tóhajlat Otthon - Ópusztaszer

Jelenleg a Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye Kistelek székhellyel és hét telephellyel összesen 780 lakóról gondoskodik, melyből 324 fő az idős, 122 fő fogyatékkal élő és 334 fő pszichiátriai ellátott, az össz dolgozói létszám 376 fő.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

opusztaszer@napsugar-otthon.hu

https://napsugar-otthon.hu/

6767 Ópusztaszer, Tóhajlat 133.

+36-62-575-570

Részlegvezető

Simon Györgyi

Népjóléti Szolgálat, Család- és Gyermekjóléti Központ - Celldömölk

Alapelvünk munkánk során többek között az elesetteken való segítés, az előítéletmentesség, az egyenlő bánásmód, a komplex problémamegoldás, valamint a személyi, emberi, és gyermeki jogok védelme és tiszteletben tartása. Célunk a gyermekek törvényben foglalt jogainak érvényesítéséhez, a szülői kötelezettségek teljesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez és megszüntetéséhez nyújtott széleskörű, szükség esetén alternatív eszközöket is alkalmazó szociális munka végzése. Támogatást nyújtunk a gyermekek ellátására, gondozására, testi, szellemi fejlődésére, szocializációjára vonatkozó szülői, gondozói, támogatói tevékenység ellátásához. Feladatunk, hogy együttműködjünk a szociális és gyermekjóléti ellátó tevékenységhez kapcsolódó más szervekkel és intézményekkel, továbbá figyelemmel kísérjük a szociális és gyermekjóléti ellátásokat érintő jogszabályi változásokat. Intézményünk a rendszerszemléletű szociális munka keretében komplex segítséget nyújt az intézmény szolgáltatásait igénybe vevők önálló életvitelének és készségeinek erősítéséhez.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csgyk@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Szalóky Sándor u. 3.

+36-95-525-914, +36-95-525-918, +36-70-459-2988

Nyirádi Szociális Segítő Központ

Az Intézmény alaptevékenysége a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakellátási feladatok végzése; valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvényben megfogalmazott személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások nyújtása.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nyiradono@gmail.com

https://nyirad.hu/

8454 Nyirád, Park utca 1/A.

+36-70-338-5701

Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ - Fülöp

A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatást az intézmény Család- és gyermekjóléti szolgálata, illetve Család- és gyermekjóléti központja keretében látjuk el.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocialiskozpont@nyiradony.hu

https://www.nyirabrany.hu/

4254 Nyíradony, Dózsa György u. 5.

+36-52-204-324, +36-52-593-073, +36-30-990-9419

Nyírbátor Város Szociális Szolgálata - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Szolgáltatásunk életmentő lehet azok számára, akik családtag, közeli barát vagy jó szomszéd hiányában magányosan élnek, és válsághelyzetben nem számíthatnak senkire. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult: a) az egyedül élő 65 év feletti személy, b) az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy c) a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás folyamatos készenléti rendszerben működik. Az ellátott segélyhívását követően az ügyeletes gondozó 30 percen belül megjelenik a segítséget kérő személynél, a felmerült probléma megoldása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket, indokolt esetben kezdeményezi a további egészségügyi és szociális alap- és szakellátás igénybevételét.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@nyirbator.hu

http://nybszocialisszolgalat.hu/

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7.

+36-42-630-863

Nyírbátor Város Szociális Szolgálata - Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátása

A Nyírbátorban bejelentett lakcímmel rendelkező pszichiátriai betegségben szenvedő személyek részére biztosítunk nappali ellátást, akik önálló életvezetésre betegségük miatt nem, vagy csak részben képesek. Lehetőséget nyújtunk a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok építésére, továbbá igény szerint megszervezzük az ellátottak étkeztetését. A nappali ellátás keretén belül biztosított pszicho-szociális rehabilitáció valamint a rendszeres külső és az intézmény által biztosított pszichiátriai gondozással (gyógyszeres- és csoportterápiákkal) elkerülhetővé válik a kórkép súlyosbodása, tartóssá, visszafordíthatatlanná válása, a végleges pszichiátriai otthonba való kerülés esélye pedig csökken. A hozzátartozók számára önszerveződő csoportot alakítunk, melynek célja, hogy a pszichiátriai betegeket gondozó családtagokat is segítsük. Kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési célú egyéni, lakossági és családi programokat szervezünk.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

szocialisintezmeny@nyirbator.hu

http://nybszocialisszolgalat.hu/

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7.

+36-42-630-863

Egységvezető

Lórántné Szmolinka Anna

Nyírbéltek Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központja

Szociális szolgáltatások: házi segítségnyújtás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, szociális étkeztetés, közösségi ellátások, falugondnoki szolgáltatás, jelzőrendszeres házi segtségnyújtás, nappali ellátás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

idoseko@freemail.hu

http://info.kezenfogva.hu/

4372 Nyírbéltek, Széchenyi István u. 21.

+36-42-389-122

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Csaló köz

A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható, ugyanakkor a szükségleteiknek megfelelő életvitelük, rehabilitációjuk és szociális biztonságuk intenzív közösségi ellátással segíthető optimálisan.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkkozpont.nyiregyhaza@t-online.hu

http://www.szocialisgondozas.hu

4400 Nyíregyháza, Csaló köz 11-13.

+36-20-298-3288

Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Vécsey köz

A közösségi ellátás önálló alapszolgáltatás a szociális szolgáltatások között. Célcsoportját az otthonukban élő, intenzív támogatást igénylő, hosszan tartó pszichiátriai problémával élők képezik, akik pszichiátriai kezelésben részesülnek, betegségük ambuláns szakorvosi ellátás mellett egyensúlyban tartható, ugyanakkor a szükségleteiknek megfelelő életvitelük, rehabilitációjuk és szociális biztonságuk intenzív közösségi ellátással segíthető optimálisan.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkkozpont.nyiregyhaza@t-online.hu

http://www.szocialisgondozas.hu/

4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 31.

+36-20-298-3320

Nyírlugosi Szociális Alapszolgáltató Központ

Szociális szolgáltatások: idősek bentlakásos otthona, idpsek nappali ellátása, pszichiátriai betegek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, éjjeli menedékhely, támogató szolgálat.

Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

alapszolg@nyirlugos.hu

https://www.nybszocialisszolgalat.hu/

4371 Nyírlugos, Szabadság tér 1.

+36-42-388-800, +36-20-536-0920

Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Család - gyermekjóléti Központ - Kapuvár

A veszélyeztetettség megelőzése és megoldása érdekében a központ hatósági intézkedéseket kezdeményez, illetve a hatósági intézkedéssel kapcsolatos feladatokat látja el. Központ speciális szolgáltatásai: Kapcsolattartási ügyelet, utcai (lakótelepi) szociális munka, iskolai szociális munka, készenléti szolgálat, jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, konfliktuskezelés, mediáció.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

nyitottkapuvar@tszszk.hu

https://www.kapuvar.hu/

9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.

+36-96-595-088

Igazgató

Odoricsné Buthi Krisztina

Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés - Kapuvár

A megélhetési gondok enyhítése, egyszeri meleg ebéd biztosítása az arra rászorulók részére. Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étellel való ellátásáról való gondoskodás, akik önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel ezt nem képesek biztosítani koruk, állapotuk, jövedelmi viszonyaik miatt. Napi egyszeri meleg étkeztetésben részesíti azt a szociálisan rászorult személyt, aki kora vagy egészségi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, szenvedélybetegsége, hajléktalansága miatt önmaga és eltartottjai részére más módon nem képes étkezést biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

nyitottkapuvar@tszszk.hu

https://www.kapuvar.hu/

9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.

+36-96-595-088

Igazgató

Odoricsné Buthi Krisztina

Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Közösségi Ellátás - Kapuvár

A feladat olyan komplex gondozási módszer kidolgozása, működtetése, mely biztosítja az ellátási területen élő pszichiátriai- és szenvedélybetegségben szenvedők részére, hogy segítséget kapjanak ahhoz, hogy családjaikban, lakókörnyezetükben maradhassanak, hogy minél teljesebb, konfliktus mentesebb életet élhessenek.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

nyitottkapuvar@tszszk.hu

https://www.kapuvar.hu/

9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.

+36-96-595-088

Igazgató

Odoricsné Buthi Krisztina

Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Nógrád

A Nyugat - Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot társulási megállapodás alapján 18 települési önkormányzat hozta létre, önálló gazdálkodó intézményként, de jelenleg már 31 települést lát el a szolgálat. A Szolgálat két szakmai egységből álló szociális intézmény. A Gyermekjóléti Szolgálat célja a működési területén élő gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének a családban történő nevelésének elősegítése, veszélyeztetettég megelőzése, valamint a gyermek családból történő kiemelésének megelőzése. A Családsegítő Szolgálat célja: a települési önkormányzat működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A Szolgálat mindkét szakmai feladatát jelenleg nyolc családgondozó látja el 23 településen. Valamint megbízási szerződéssel 2 községben és ellátási szerződéssel további 6 községben.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ngyermekjolet31@gmail.com

https://www.gyjsz.hu

2645 Nagyoroszi, Kertész út 45.

+36-35-347-119

Ófehértói Református Gondozási Központ

A község Gondozási Központja jelenleg négy szociális alapellátást működtet: idősek bentlakásos ellátása, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Az idősek nappali ellátása tizenhat éve működik 30 fő ellátottal. A szociális étkeztetésben érintettek száma emelkedő tendenciát mutat, ma már száz fölött van a számuk. Az ellátásokat 2022. március 1. napjától az Ófehértói Református Egyház biztosítja. Az intézményi ellátást igyénylők részére bővebb felvilágosítást az intézményveztő ad.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Nappali ellátás Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasi.ofeherto@gmail.com

https://www.ofeherto.hu/

4558 Ófehértó, Szent István utca 27.

+36-30-462-6242

Intézményvezető

Dócsné Dr. Görömbei Gréta

Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulása - Harsány

A társulás a rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

hivatal@harsany.hu

https://harsany.asp.lgov.hu/

3555 Harsány, Hunyadi János utca 4.

+36-46-592-200

Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata - Tótkomlós

A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai 2008.01.01-től az Orosházi Kistérség Gyermekjóléti Központ irányításával végzik a munkájukat. Az ellátottak köre: A Gyermekjóléti Szolgálatot önkéntesen felkereső, jelzőrendszer által küldött és együttműködésre kötelezett, anyagi, környezeti, magatartási és egészségi problémák miatt veszélyeztetett, vagy krízishelyzetben lévő gyermekek, családok. A Családsegítő és Gyermekjóléti - Szolgálat célja, hogy a Tótkomlós közigazgatási területen élőknek segítséget nyújtson a legközvetlenebbül fenyegető negatív hatások kivédésében, illetve abban, hogy képessé váljanak különböző problémáik önálló megoldására.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

csaladsegito@mail.totkomlos.hu

https://www.totkomlos.hu/

5940 Tótkomlós, Pósa u. 2.

+36-68-461-004

Szakmai vezető

dr. Füziné Dimák Regina

Ozoróczky Mária Szociális Központ - Jászladány

Az elmúlt években Jászladány Nagyközségi Önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a személyes gondoskodást nyújtó, szociális alap és szakosított, valamint a gyermekvédelmi alapellátások megszervezésére és működtetésére. Létrehozott egy integrált intézményt, mely az egész település szociális hálóját biztosítja. Az új szolgáltatások bevezetését a társadalmi változások tették szükségessé, melyek hatására a már korábban bevezetett ellátások is sokat változtak, változnak. A személyes gondoskodás körébe tartozó alapellátásokat az önkormányzat biztosítja a településen, valamint az idősek otthona működtetésével alapfeladaton túli ellátást is biztosít. Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, étkeztetés, idősek nappali ellátása (idősek klubja), idősek otthona.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők

Elérhetőségek

nagyszoci@pr.hu

https://jaszladany.hu/

5055 Jászladány, Kossuth L. utca 106.

+36-57-454-030

Paks Kistérségi Szociális Központ - Németkér

A Paks Kistérségi Szociális Központ önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény, mely a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat integráció formájában biztosítja, fenntartva a – részben önálló – szervezeti egységek együttműködését és feladatmegosztását, a szolgáltatások egymásra épülését. Az intézmény szervezeti egységei az igazgató irányítása mellett szakmailag önállóan működnek. Az integráció lehetővé teszi, hogy egy intézményi szervezeten belül gyermekjóléti és szociális alap-, illetve nappali ellátást nyújtsunk. Az intézmény szervezeti egységeinek külön-külön meg kell felelniük a tárgyi és személyi feltételeknek. Az ellátás célja és feladata biztosítani a társult településeken, hogy minden gyermekjóléti, vagy szociális ellátásra szoruló ember, a számára legmegfelelőbb, magas színvonalú személyes gondoskodáshoz juthasson, elsősorban az alapellátások, illetve a szakellátás keretein belül.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mozgássérült Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocialiskozpont@paks.hu

https://pkszk.hu/

7030 Paks, Ifjúság útja 4.

+36-75-830-480, +36-20-883-0408

Pálháza Körzeti Alapszolgáltatási Központ

Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

palhaza.hiv@gmail.com, alapszolgaltataspalhaza@gmail.com

http://palhaza.hu/

3994 Pálháza, Dózsa Gy. út 33.

+36-47-371-000, +36-20-474-7163

Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Torony

Bemutatkozás Az intézmény filozófiája Az intézmény komplex segítséget nyújt a szolgáltatásait igénybe vevők önálló életvitelének és készségeinek erősítéséhez, segítő közösségek bevonásához, valamint ellátja a kliensek jogainak fokozott védelmét. A munka során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint a családok társadalmi helyzetének javítása. Az éves munkatervben vállalt feladatoknak keretet ad az intézmény Alapító Okirata, valamint a vonatkozó jogszabályok. A munkának irányt ad a szociális munka Etikai Kódexe. Az intézmény nemre, korra, társadalmi és etnikai hovatartozásra, vallási és világnézeti meggyőződésre, nemi irányultságra, fogyatékosságra és egészségi állapotra való tekintet nélkül, valamint bármely egyéb hátrányos megkülönböztetés kizárásával látja el feladatait. A szakmai tevékenység során a titoktartás és az információk felelős kezelése biztosított.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Munkával kapcsolatos támogatás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Átmeneti szálló / otthonok

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Demens

Elérhetőségek

szocialis94@paloskaroly.hu

https://szszkpszhely.hu/

9700 Szombathely, Széll K. u. 4.

+36-94-505-281

Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Győrság

Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a házi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is. Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetés. Gyermekjóléti Szolgálat fogadóórája minden héten csütörtökön (a győrsági művelődési ház középső irodájában) 8.00-16.00-ig tart. Kissné Nagy Krisztina 06/20/591-1381 Pannonhalmi Gyermekjóléti Szolgálat 96/554-057

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://pannonhalmigyermekjolet.hu/

9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs. u. 25.

+36-96-554-057, +36-20-590-2107

Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Pannonhalma

Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a há Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetészi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Idősek Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

intezmeny@szocialis.t-online.hu

https://pannonhalmigyermekjolet.hu/

9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs. u. 25.

+36-96-554-057, +36-20-590-2107

Intézmény vezetője

Lengyel Tamásné

Pásztói Gondozási Központ

Pásztó Város Önkormányzata a Pásztói Gondozási Központ keretein belül biztosítja a szociális alap- és szakellátásokat, a gyermekjóléti alapellátásokat valamint a család és nővédelmi egészségügyi gondozást. Az integráltan működő intézmény idősek és demens személyek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, idősek otthona, területi védőnői szolgálat és iskolai védőnői szolgálat szervezeti egységeken belül látja el feladatait. Szervezeti egységek: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek otthona.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Egészségügy Ruha / cipő Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség

Elérhetőségek

tgkpaszto@gmail.com

http://www.paszto.hu

3060 Pásztó, Sport út 4-6.

+36-32-560-082

Pécs - Kapcsolat Klub – Közösségi Ház

Pszichiátriai Betegek Szociális Ellátását biztosító Alapszolgáltatási Részközpont.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

info@inszi.hu

https://inszi.hu

7621 Pécs, Apáca u. 12.

+36-72-310-931

Perkátai Szociális Központ

A Perkátai Szociális Központ is hatványozott feladatot lát el a veszélyhelyzet során, mivel a legérzékenyebb csoportokra ellátása eddig is hozzá tartozott. Az intézménnyel való ügyintézésben kérjük, hogy a telefonos ügyintézést (06-25/450-609) válasszák, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a békeidőbeli nyitva tartási időben a Bocskai utcai fronton levő ablakban tudnak ügyeket intézni. A szociális intézmény hétfőtől már mindenki számára kötelezően szállítja ki a szociális étkezést az eddig 65 főnek való kiszállítás helyett 110 főnek, illetve folyamatosan végzi a házigondozási feladatokat. A 70 éven felüli segítséget kérő perkátai polgárok gondozását is a Perkátai Szociális Központ szervezi.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

pszk@perkata.hu

https://www.perkata.hu/

2431 Perkáta, Bocskai út 2.

+36-25-450-609

Petneházai Közös Család-és Gyermekjóléti Szolgálat

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

jegyzo@petnehaza.hu

https://www.petnehaza.hu/

4542 Petneháza, Magyar u. 2.

+36-45-596-002

Platán Szociális Alapszolgáltatási Központ - Balatonboglár

Az alapszolgáltatási központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Foglalkoztatás Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

platangondkp@gmail.com

https://www.balatonboglar.hu/

8630 Balatonboglár, Dózsa György utca 45.

+36-85-353-786

Intézményvezető

Koós Mariann

Pócspetri Gondozási Központ

Alapszolgáltatásaink: étkeztetés, házi segítségnyújtás. Alapellátások ellátási területe: Pócspetri Község Közigazgatási területe. Szakosított ellátás: idősek otthona, ellátási területe: Szabolcs- Szatmár- Bereg Vármegye.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

gondkozpontpetri@gmail.com

https://pocspetri.hu/

4327 Pócspetri, Pócsi utca 13.

+36-42-385-200, +36-70-332-0717

Prügy Községi Szociális Szolgáltató Központ

Szociális Alapszolgáltató Központot 2007.május 17-én avatták fel. Az épület kettős funkciót lát el: A Szociális Szolgáltató Központ alapszolgáltatási központként működik, tevékenységi körünkbe tartozik a szociális étkeztetés megszervezése, a házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása, továbbá a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

pszszk@gmail.com

https://prugy.hu

3925 Prügy, Petőfi u. 39.

+36-47-372-492, +36-47-572-026

Pszichiátriai betegek nappali ellátása - Hajdúböszörmény

A nappali ellátás 2019. november 01-től működik intézményünkben. A Pszichiátriai betegek nappali ellátása a szociális ellátórendszerben egyre nagyobb számban megjelenő pszichés-mentális problémákkal küzdő személyek igényeit kívánja kielégíteni. A pszichiátriai betegek nappali ellátásának feladata, hogy a kliensek számára közösséget teremtsen, a kapcsolatteremtés készségével nyitottabbá válhatnak, közelebb kerülhetnek a társadalomba való re-integrációhoz is. Az önsegítésen kívül fontos funkciót tölt be a közösség építő ereje is, a kliensek támaszkodhatnak egymásra, segíthetik egymást.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Integráció / reintegráció Terápia Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

szszk.hb@gmail.com

https://hajduboszormeny.hu

4220 Hajdúböszörmény, II. Rákóczi Ferenc u. 42.

+36-52-371-066, +36-52-228-115, +36-20-271-4096

Szakmai vezető

Szabóné Rácz Tímea

Pszichiátriai betegek nappali ellátása - Zirc

Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

segitokezekzirc@gmail.com

https://zirc.hu/

8420 Zirc, Ady E. u. 3.

+36-88-414-690

Pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása - Gyöngyös

A Pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása önkéntesen igénybe vehető az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás. Célja az életmódváltás elindítása a rehabilitáció elősegítése a betegség által okozott ártalmak csökkentése. A gondozási folyamat, szociális támogatás egyénre szabottan, a családi és közösségi erőforrások segítségével valósul meg. A pszichiátriai betegek közösségi ellátása a tizennyolcadik életévüket betöltött pszichiátriai problémával élők és hozzátartozóik részére biztosít önkéntes alapon igénybe vehető szolgáltatást. A szenvedélybetegek közösségi ellátása a tizenhatodik életévüket betöltött szerhasználó (alkohol, drog, nyugtatók, stimulánsok, szerves oldószerek, nikotin) okozta mentális és viselkedésizavarokban szenvedők és családtagjaik számára nyújt önkéntes alapon igénybe vehető ellátást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes szóbeli vagy írásbeli kérelemre történik.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

kozossegi@gyongyosikisterseg.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Lokodi út 7.

+36-37-507-012, +36-30-558-9676

Intézményegység-vezető (mb)

Jakab-Tóth Eszter

Pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása - Kaba

Közösségi pszichiátriai ellátás: Segítséget nyújtunk: a pszichiátriai betegek számára egészségi és pszichés állapotuk javításában, meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében, a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában, a szociális, mentális gondozásukban és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásukban. Szenvedélybetegek közösségi ellátása: Az ellátás célja: az életmódváltozás elindítása, segítése, folyamatos nyomon követése, a tartós intézeti tartózkodás megelőzése, a gondozott szenvedélybetegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve visszailleszkedjenek a közösségbe.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Alkoholfüggők Drogfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

tamasz01@t-online.hu

http://tamasz.kaba.hu

4183 Kaba, Jókai utca 4.

+36-54-461-250

Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása - Gyöngyös

A pszichiátriai betegek nappali intézménye a tizennyolcadik életévüket betöltött gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek és hozzátartozóik részére nyújt önkéntes alapon igénybe vehető szolgáltatást. A szenvedélybetegek nappali ellátása az otthonukban élő, tizenhatodik életévüket betöltött gyógyintézeti kezelést nem igénylő szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára nyújt önkéntes alapon igénybe vehető ellátást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes szóbeli vagy írásbeli kérelemre történik.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

1alapellatas@gyongyosikisterseg.hu

https://gyongyosikisterseg.hu/

3200 Gyöngyös, Petőfi u. 73. sz.

+36-37-312-576, +36-30-768-2475

Intézményegység-vezető

Haraszti Mónika

Pszichiátriai Nappali ellátás - Szentes

2005. augusztustól működik nappali ellátásként a pszichiátriai betegségben szenvedő célcsoport számára. Összesen 30 fő ellátásáról gondoskodunk szakképzett munkatársak segítségével. Ezen időszak alatt sikerült elfogadtatni az ellátottakkal másságukat, megtanultak különböző konfliktuskezelési, kríziskezelési technikákat, melynek köszönhetően jelentősen csökkent az ellátásban részt vevők között a relapsusok száma. Komplex felmérést végeztük a szakmai munkatársak az ellátottak körében. A felmérés kiterjedt a demográfiai mutatókra, a betegségi típusokra, a kórházban töltött idők számára, munkában töltött évekre, pszichés nehézségekre, konfliktusokra, krízisekre, családi és társas kapcsolatok alakulására. Az így kapott eredmények kapcsán, nyomon tudjuk követni az ellátottak pszichés állapotában végbemenő javulásokat, esetleges visszaeséseket. Az ellátotti kör azon személyek közül kerül ki, akik korábban pszichiátriai gyógykezelés alatt álltak, illetve akit pszichiátriai betegek intézményében gondoztak, és a megjelölt intézményi kezelés, gondozás megelőzése miatt erre rászorul, és napközbeni ellátása másképp nem oldható meg.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

knpeszentes@gmail.com

https://www.szentesigondozasikozpont.hu

6600 Szentes, Munkás u. 54.

+36-63-400-978, +36-30-629-6992

Szakmai vezető

Szabó Péter

Pszichiátriai betegek közösségi ellátása - Újfehértó

Ellátási terület: a nagykállói kistérség (Újfehértó, Érpatak, Nagykálló, Kállósemjén, Balkány, Bököny, Geszteréd) közigazgatási területe. Ez a szolgáltatási forma a kérelmező saját lakókörnyezetében nyújt mentális támogatást azon személyeknek, akik ezt igénylik. Lehetőségük van az igénybe vevőknek a szolgálat felkeresésére is, ugyanis Újfehértó Eötvös u. 26. sz. alatt rendelkezésre áll egy helyiség fogadásukra. A szakfeladaton dolgozó munkatársak készséggel állnak a lakosság rendelkezésére, ha segítségre, támogatásra van szükségük nehéz élethelyzetekben.

Miben tud segíteni?
Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu

4244 Újfehértó, Eötvös József u. 26.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Pszichiátriai betegek nappali ellátása - Újfehértó

Ellátási terület: a nagykállói kistérség (Újfehértó, Érpatak, Nagykálló, Kállósemjén, Balkány, Bököny, Geszteréd) közigazgatási területe. A pszichiátriai betegek nappali ellátása a város központjában található épületben működik, így tömegközlekedési eszközzel is jól megközelíthető. Az igénybe vevők részére kulturális programokat szervezünk, segítünk hivatalos ügyeik intézésében, valamint amunkavállalásban is. A szabadidő hasznos eltöltésére csoportos foglalkozásokat, szabadtéri főzéseket rendezünk.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

puholajozsefne@freemail.hu

https://szoszok.hu/

4244 Újfehértó, Eötvös József u. 26.

+36-42-290-076, +36-30-754-5482

Intézményvezető

Puhola Józsefné

Pusztaszabolcsi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@pusztaszabolcs.hu

https://pusztaszabolcs.hu/

2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 42.

+36-25-272-270

Rábaparti Integrált Szociális Intézet Vas Vármegye - Szentgotthárd

Célunk biztonságos és nyugodt életfeltételek, személyre szóló ápolást és gondozást nyújtása minden lakó számára. A teljes körű ellátás magában foglalja a lakók fizikai, egészségügyi és mentálhigiénés ellátását. Tevékenységünk során a medicinális terápia mellett fontos szerepet tulajdonítunk a különböző pszichoterápiás módszereknek és a munkafoglalkoztatásnak is. Fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy az ellátásban részesülők emberi és állampolgári jogai ne sérüljenek. Arra törekszünk, hogy az egyén autonómiáját elfogadó, integrációját minden eszközzel segítő, humanizált környezet alakuljon ki.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szakositott@gotthardotthon.hu

https://www.gotthardotthon.hu/

9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 29.

+36-94-552-560

Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ

A gyermekjóléti központ által biztosított speciális szolgáltatások: kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, pszichológiai és jogi tanácsadás, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység. A gyermekjóléti központ kapcsolattartási ügyeletet keretében biztosítja a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, a felügyelt kapcsolattartást elrendelő szervvel történt előzetes egyeztetést követően a felügyeletet ellátó szakembert, vagy lehetővé teszi más felügyeletet ellátó szakember jelenlétét. Az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére gyermekvédelmi közvetítői eljárást (mediáció), melynek célja a felek közötti konfliktusok feloldásának segítése, közöttük megállapodás létrehozása, és annak mindkét fél részéről történő betartása. Szakfeladatok: család- és gyermekjóléti központ, család- és gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, tanyagondnoki szolgálat (Újhegy).

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Szent Vendel utca 44.

+36-24-959-726, +36-70-333-9885|készenléti szolgálat

Intézményvezető

Wulz Rita

Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ - Szigetcsép

Társult települések: Szigetbecse, Makád, Lórév, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetcsép, Ráckeve. Az intézményt 1997. novemberében hozta létre az önkormányzat, akkor egy fő foglalkoztatásával oldották meg a gyermekjóléti szolgáltatást. 2001-től már 5 fővel működött, és folyamatosan bővült az ellátotti terület, valamint a szakfeladatok száma is a szomszédos települések társulásával. Az intézmény szakfeladatai minden társult településre kiterjednek, kivéve a tanyagondnoki szolgálatot, ami Ráckeve-Újhegy külterület lakosságát érinti, illetve a gyermekjóléti központot, melynek ellátási területe a Ráckevei Járásra terjed ki. A gyermekjóléti központ által biztosított speciális szolgáltatások: kapcsolattartási ügyelet, utcai szociális munka, pszichológiai és jogi tanácsadás, gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat, családkonzultáció, családterápia, családi döntéshozó konferencia, óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu

http://onkormanyzat.rackeve.hu/

2300 Ráckeve, Eötvös utca 1.

+36-24-959-726, +36-24-513-240, +36-24-513-241

Intézményvezető

Wulz Rita

Rákos Sándor Szociális Intézmény - Kálmánháza

Nappali ellátás, idősek klubja: a szolgáltatás célja, hogy az intézmény a szolgáltatást igénybevevő személyek részére olyan gondozási-, foglalkoztatási tevékenységet (fizikai, mentális, életvitelbeli segítség) szabadidő hasznos eltöltését nyújtsa, melyekkel az idős kor okozta hátrányokat enyhíti. Szociális étkeztetés: a szolgáltatás célja: biztosítva legyen a településünkön a magas életkorból, illetve a megromlott egészségi állapotból, fogyatékosságból, pszichiátriai betegségből, szenvedélybetegségből, vagy hajléktalanságból adódó hátrányok enyhítésére a kedvezményes áron elérhető, megfelelő minőségű főtt étel hétköznaponként. Étkeztetés feladata: azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről való gondoskodás, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Tanyagondnoki szolgáltatás: a tanyagondnoki szolgáltatás célja: az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

rakossandorszocint@gmail.com

http://www.rakossandorszocint.oldalunk.hu/

4434 Kálmánháza, Kossuth u. 56.

+36-42-244-173

Református Szociális Gondozási Központ - Házi segítségnyújtás - Sarkad

A saját lakóhelyen történő segítést, a családban maradást, a szakosított ellátások minél későbbi igénybevételét, közszolgáltatások elérését, illetve az életvitel könnyítését támogatja. A szolgálat nagy figyelmet fordít a prevencióra, a készségek szinten tartására és fejlesztésére. Egyénre szabott gondozási formán keresztül éri el az arra rászoruló és segítséget igénylő gondozási szükséglettel rendelkező embereket. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a szolgálat vezetőjénél, illetve településenként a vezető gondozóknál történik. A kérelem kitöltésében a szolgálatvezető, illetve a vezető gondozók segítenek, ehhez TAJ kártyára, illetve a jövedelmet igazoló dokumentumra van szükség.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

sarkad-belvaros@reformatus.hu

https://www.reformatus-sarkadbelvaros.hu/

8720 Sarkad, Veress Sándor u. 17.

+36-66-272-181, +36-70-429-8590

Klubvezető

Netyéné Bajkán Viola

Református Szociális Gondozási Központ - Szociális étkeztetés - Sarkad

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

sarkad-belvaros@reformatus.hu

https://www.reformatus-sarkadbelvaros.hu/

5720 Sarkad, Veress Sándor u. 17.

+36-66-272-181

Szolgálatvezető

Dr. Kesztyűsné Szőke Julianna

Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Nagyatád

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell a) az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, b) a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdeklében szükséges azonnali intézkedések megtételét, c) szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A szolgáltatás térítésköteles.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

rszszktitkarsag@gmail.com

https://nagyatad.hu/

7500 Nagyatád, Széchenyi tér 3.A., 3.B.

+36-82-454-330, +36-82-504-597

Igazgató

Ivókné Pintér Melinda

Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ - Közösségi ellátás - Nagyatád

Közösségi ellátások a pszichiátriai és szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás. A pszichiátriai illetve a szenvedélybetegek részére a közösségi alapellátás keretében biztosítani kell: a) a lakókörnyezetben történő segítségnyújtást az önálló életvitel fenntartásában, b) a meglevő képességek megtartását, illetve feljesztését, c) a háziorvossal és a kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybe vevő állapotának folyamatos figyelemmel kísáérését, d) a pszichoszociális rehabilitációt, a szociális és mentális gondozást, e) az orvosi vagy egyéb terápiás kezelésen, szolgáltatásban, szűrővizsgálaton való részvétel ösztönzését és figyelemmel kísérését, f) megkereső programok szervezését az ellátásra szoruló személyek elérése érdekében. A szolgáltatás térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

rszszktitkarsag@gmail.com

https://nagyatad.hu/

7500 Nagyatád, Széchenyi tér 3.A., 3.B.

+36-82-454-330, +36-82-504-597

Igazgató

Ivókné Pintér Melinda

Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ - Szociális Étkeztetés - Nagyatád

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: a) koruk, b) egészségi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, e) hajléktalanságuk miatt. Lehet igényelni házhoz szállítást térítés ellenében. A szolgáltatás térítésköteles.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

rszszktitkarsag@gmail.com

https://nagyatad.hu/

7500 Nagyatád, Széchenyi tér 3.A., 3.B.

+36-82-454-330, +36-82-504-597

Igazgató

Ivókné Pintér Melinda

Sajószentpéteri Területi Szociális Központ - Szociális étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve családtagjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az étkeztetést a lakosság szükségleteinek megfelelően az alábbi formákban biztosítjuk: kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, elvitelének lehetővé tételével, lakásra szállításával.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

peteri.szocialis@gmail.com

https://sajoszentpeter.hu/

3770 Sajószentpéter, Kossuth út 40.

+36-48-423-245

Intézményvezető

Gál Katalin

Sándorfalvi Egyesített Egészségügyi- és Szociális Intézmény - Sándorfalva

Intézményünk szervezi Sándorfalva város és Dóc Község közigazgatási területén, az idősek, fogyatékkal élők szociális ellátását. A korosztály számára elérhető szolgáltatások között megtalálható az idősek nappali ellátása, a házi segítségnyújtás, a szociális étkezés, a tanyagondnoki szolgáltatás. Az EESZI a szociális alapszolgáltatás keretei között segítséget nyújt a szociálisan rászorulók és idősek részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben az önálló életvitelük fenntartásában, egészségi, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Biztosítjuk a családok, a gyermekek és a fiatal felnőttek számára a család- és gyermekjóléti szolgáltatást, bölcsődénkben a három éven aluli gyermekek számára színvonalas gondozást nyújtunk. A védőnői szolgálat biztosítja a várandós anyák, a gyermekek születéstől- beiskolázásig terjedő, gondozását, az iskola-egészségügyi ellátást. Munkánk célja, hogy a segítségnyújtás olyan professzionális, hatékony szociális ellátórendszer működésével valósuljon meg, amelyben szakképzett, elkötelezett emberek dolgoznak.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Ápolás Orvosi ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

eeszi@sandorfalva.hu

https://sandorfalva.hu/

6762 Sándorfalva, Szabadság tér 4/A.

+36-62-250-004

Intézményvezető

Kelecsényi Karolina

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Ápolást, gondozást nyújtó otthon

Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkezéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásról ( a továbbiakban : teljes körű ellátás ) az ápolást, gondozást nyújtó intézményben kell gondoskodni, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, Ady E. út 39-41.

+36-25-460-071

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Család- és Gyermekjóléti Központ

A Központ tevékenysége kiterjed a Sárbogárdi Járás településein élő bármely lakosra, gyermekre, a gyermekek minden korosztályára, és a figyelembe veendő szükségletek és veszélyek teljes körére. Az intézmény szolgáltatásait minden, a fent jelzett település közigazgatási területén lakhellyel és tartózkodási hellyel rendelkező egyén, család, valamint a városban tartózkodó hajléktalan személy igénybe veheti. Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Igar, Mezőszilas, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Vajta működési területén élő szociális és mentálhigiénésproblémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került gyermekek, személyek,családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, az valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. Feladata az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, József Attila u. 14.

+36-25-508-970, +36-25-508-971

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Időskorúak gondozóháza

Célunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az időskorú ellátottaknak, akik az egészségi állapotukban bekövetkezett változás miatt 24 órás felügyeletet igényelnek, valamint azoknak a rászoruló személyeknek, akiket a családjuk gondoz, de e tevékenység végzése átmenetileg akadályokba ütközik, (betegség, költözés stb.)

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, Tompa M. u. 7.

+36-25-508-188

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Nappali ellátás

A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő egészségi állapotuk, vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint igény szerint napközbeni étkeztetésre.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, Tompa Mihály u. 7.

+36-25-508-188

Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Szociális étkeztetés

Azoknak a szociálisan rászorultaknak biztosítunk napi egyszeri meleg ételt, akik önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk miatt. A szociális rászorultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletében szabályozza.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

eszi.sarbogard@tolna.net

https://www.sarbogard.hu

7000 Sárbogárd, József Attila u. 14.

+36-25-626-463

Sárospataki Gondozási Központ - Család-és Gyermekjóléti Központ

Feladataink: A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenységek ellátása úgymint: védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes elhelyezés, nevelésbe vétel, családjából kiemelt gyermekek visszahelyezése. A család és gyermekjóléti szolgálattal való rendszeres és folyamatos együttműködés (esetkonferenciák, esetmegbeszélések…).

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gondozasikozpontsp@gmail.com

https://gondozasisp.hu

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32.

+36-47-311-025

Sárospataki Gondozási Központ - Idősek Nappali Intézménye

A nappali ellátás célja: Szervezett segítségnyújtás az otthonukban élő idős személyek számára. Az idős emberek szociális helyzetének javítása. Helyi igényekhez igazított közösségi programok szervezése. Rendszeres fizikai, szellemi szórakoztató tevékenységek biztosítása. Az ellátást igénybe vevő személyek részére szociális, egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmus biztosítása. Napközbeni tartózkodás megszervezése Társas kapcsolatok kiszélesítése. Egyedüllét megszüntetése. Mentális támogatás

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

gondozasikozpontsp@gmail.com

https://gondozasisp.hu

3950 Sárospatak, Kossuth út 5.

+36-32-418-171

Sásdi Szociális Szolgálat

Intézményünk, megszervezi és kivitelezi az idősek ellátását, saját otthonukban, a 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendeletben előírt, gondozási szükséglet megállapítását követően. Az idősek nappali ellátásának keretében biztosítjuk az igénybevevők számára a szabadidő hasznos eltöltését, az egyedüllét csökkentését, programjaink során célunk az egészséges aktivitás fenntartása, a demencia késleltetése. A Sásdi Szociális Szolgálat 2024. március 01-től, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 62. §-ában foglaltak értelmében, étkeztetés szociális szolgáltatás nyújtásáról gondoskodik. Szakmai Egységek: házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása / Levendula klub, étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

sasdidosell@gmail.com

https://www.sasd.hu

7370 Sásd, Arad u. 1.

+36-72-672-671

Intézményvezető

Orbán Éva

Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Házi segítségnyújtás - Etyek

A szolgáltatás célja: személyes gondoskodás azokról az időskorú személyekről, akik lakókörnyezetükben önmaguk ellátására nem képesek, illetve azokról a fogyatékos emberekről, szenvedélybetegekről, vagy pszichiátriai betegekről, aki állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladatok ellátásában segítséget igényelnek, továbbá azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükben visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.

Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

csaladsegito@etyek.hu

https://segitokezetyek.hu

2091 Etyek, Magyar utca 1.

+36-30-175-8106

Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Szociális étkeztetés - Etyek

A szolgáltatás célja: azoknak a szociális rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartós, vagy átmeneti jelleggel nem képesek más módon megoldani. A feladat ellátását az intézmény meleg ebéd biztosításával végzi. Az étkezés minden munkanap 12- 13.30 között igénybe vehető, csere éthordó biztosítása szükséges. Az ebéd előállítása munkanapokon az Önkormányzattal szerződésben álló Bacchus Bt.-n keresztül történik az Önkormányzat fenntartásában lévő étteremben (2091 Etyek Körpince köz 6.). Az ellátás megszervezésével lehetővé válik, hogy a rászorult személyek munkanapokon, naponta egyszer a megfelelő mennyiségű, minőségű meleg ételhez hozzájussanak. Az étkeztetés a lakosság szükségleteinek megfelelően szervezhető: a) kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, b) elvitelének lehetővé tételével, c) lakásra szállításával.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@etyek.hu

https://segitokezetyek.hu

2091 Etyek, Magyar utca 1.

+36-30-175-8106

Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Sárrétudvari

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

gondoz.ladany@gmail.com

https://puspokladany.hu/

4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 55.

+36-54-451-173, +36-54-514-109

Sellyei Kistérségi Időskorúak Alapellátó Szolgálata

Családias hangulatú idősek otthona az Ormánság szívében – ez a Napsugár Időskorúak Szolgáltató Központja Sellyén. Az otthon lelkiismeretes és szakképzett munkatársai azzal a hitvallással végzik az itt lakók ápolását-gondozását, hogy személyre szabott ellátás mellett mindenkinek biztonságos, méltósággal teli időskort kell biztosítani. Az intézményben 30 idős ember találhat új otthonra, és bentlakásos ellátás keretében teljeskörű egészségügyi és mentális ellátásra. Az ápolási részleg gondozottjai egy-, két- és háromágyas szobákban kapnak elhelyezést, míg az önmagukat részben még ellátni képes társaik egy-, illetve kétfős apartmanokban élhetnek. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasikozpont@szoceg.hu

https://szoceg.hu/

7960 Sellye, Aradi u. 1.

+36-73-480-143

Simeon Szociális Szolgáltató Központ - Nyírpazony

A Nyírpazonyi Református Egyházközség fenntartásában működő Simeon Szociális Szolgáltató Központ 2002. év végén kezdte meg a működését. Feladatunk, hogy teljes körű gondozást nyújtsunk bentlakásos formában olyan időskorú személyeknek, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak részben képesek. A 2004-ben megvalósult szervezeti integráció után, az integrált intézményi struktúrában a bentlakásos ellátási forma mellett a következő alapszolgáltatások működnek: Szociális étkeztetés, idősek klubja, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Közösségépítés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

simeon.otthon@gmail.com

https://www.pazonyirefegyhaz.hu

4531 Nyírpazony, Árpád utca 79.

+36-42-530-041

Sorsok Háza Szociális Intézmény - Kiskőrös

Az intézmény szolgáltatásai: mentális segítségnyújtás egyéni beszélgetés keretében. Csoportfoglalkozások, szabadidős tevékenység, ügyintézés, kapcsolattartás szakorvossal, mosási lehetőség, tisztálkodási lehetőség, adományok osztása. Az intézmény szolgáltatásai térítésmentesen vehetők igénybe. Az intézményben biztosított szociális ellátások: pszichiátriai betegek nappali ellátása, szenvedélybetegek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgáltatatás: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Drogfüggők Alkoholfüggők

Elérhetőségek

szhbejsz@gmail.com

https://kiskoros.hu/

6200 Kiskőrös, Rákóczi Ferenc u. 12.

+36-20-776-4129

Intézményvezető

Hajdu Julianna

Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Mád

Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk. A Családsegítő és gyermekjóléti feladatokat Szerencs, Mád, Rátka, Monok településeken látják el.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

szockozpont2@freemail.hu

https://www.eszei.hu/

3900 Szerencs, Rákóczi út 63.

+36-47-362-647, +36-20-382-3898|ügyeleti szám

Intézményvezető

Dr. Sipos Attila

Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Szerencs

Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szockozpont2@freemail.hu

https://www.eszei.hu/

3900 Szerencs, Rákóczi út 63.

+36-47-362-647

Intézményvezető

Dr. Sipos Attila

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ Endrefalvai Kirendeltsége

A Humánszolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

endrefalva@gergihalo.hu

https://endrefalva.asp.lgov.hu/

3165 Endrefalva, Béke út 13.

+36-32-200-136

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

A Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény, egy speciális, és egyedi szervezeti struktúrában látja el az irányításához, működéséhez tartozó szociális szolgáltatási feladatait. Intézményünk fenntartója a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás. A Társulás az egységes intézményét 2007.-ben hozta létre. Esélyegyenlőséget láttak abban, ha a szolgáltatások a településeiket is elérik és az ott élők számára egy szélesebb skálán mozgó szociális biztonságot nyújtó ellátási szint fog megvalósulni. Lehetőséget véltünk felfedezni abban, ha egy integrált intézmény által nyújtott szolgáltatás a térségünkben is megvalósulhat, az intézmények közötti kommunikáció, a szakmai színvonal így egységesebbé válhat, ezáltal rendszer- szemléletben történik a szolgáltatási elemek komplexitása. Az intézményt az alábbi települések alkotják: Szeghalom, Vésztő, Füzesgyarmat, Bucsa, Kertészsziget, Körösújfalu. Szolgáltatásaink: Család és gyermekjóléti szolgálat, Család és gyermekjóléti központ, Helyettes szülői hálózat, Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Nappali ellátás (Idős, Fogyatékos, Pszichiátriai), Idősek bentlakásos Otthona. Végezetül pedig kellemes böngészést kívánva arra kérem a tisztelt látogatókat, hogy írjanak, keressenek bennünket bizalommal, munkatársaimmal, felkészülten, elhivatottan arra törekszünk, hogy teljes körű ellátást biztosítva mindannyiunk megelégedésére segíthessük a hozzánk forduló lakosokat.

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

gkszeghalom@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-66-371-031, +36-20-998-7565

Intézményvezető

Hajnalné Pénzes Edit

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Család-és Gyermekjóléti Központ - Körösladány

A Család- és Gyermekjóléti Központ egyének és családok számára, valamint a gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, igényeiknek és szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásokat nyújt. A hatósági intézkedésekhez kapcsolódó, a gyermekek védelmére irányuló tevékenység keretében a központ esetmenedzsereinek feladata a családok összetartó erejének megőrzése, támogatása és az átmenetileg sérült vagy hiányzó családi funkciók helyreállításának elősegítése. Az esetmenedzselés tervezett, komplex segítő tevékenység.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csgyjkozpontszeghalomjaras@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth u. 18.

+36-20-998-7685|készenléti szolgálat, +36-80-212-021|gyermekvédő hívószám

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Házi segítségnyújtás

A házi segítségnyújtás, az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása érdekében szükséges ellátást –szükségleteinek megfelelően - lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. A házi segítségnyújtás keretében gondoskodunk a Szeghalom Városban lakó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak. Akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek. Azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak, vagy azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

gkszeghalom@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-20-525-0750

Szakmai egységvezető

Ambrus Lászlóné

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Szociális étkeztetés

A szociális étkeztetés keretein belül intézményünk – munkaszüneti, hétvégi és ünnepnapok kivételével, heti 5 napban - menüt biztosít. Az ellátást kérheti minden Szeghalom közigazgatási területén élő szociálisan rászorult aki: életkora alapján az a személy, aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása szerint önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni a súlyosan fogyatékos személyt, aki a súlyos fogyatékosságát a Szt.65/C. § (6) bekezdés szerint igazolja, pszichiátriai vagy szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és pszichiátriai- vagy szenvedélybetegségét a kezelőorvos által kiállított szakvéleménnyel igazolja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

nappaliszeghalom@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu/

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-20-525-0750

Terápiás munkatárs

Kóti Gabriella

Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Tanyagondnoki Intézmény

A szolgálat keretében az intézmény hiányából eredő hátrányok enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Egészségügy Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gkszeghalom@gmail.com, gebei.zsuzsi@gmail.com

https://www.szkeszgyi.hu

5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.

+36-20-998-7565, +36-30-205-6062

Tanyagondnok

Gebei Zsuzsánna

Székelyi Református Idősek Nappali Intézménye

Az idősek nappali ellátása olyan szociális szolgáltatás, amely elsősorban a saját otthonukban élő, elhagyatott, magányos, idős emberek számára nyújt napközbeni segítséget, közösséget. Ahogyan a Szociális törvény fogalmaz: „tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szekely@reformatus.hu, a.ilike68@gmail.com

https://szekely.hu/

4534 Székely, Illyés Gyula utca 2.

+36-45-450-735

Székesfehérvári Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Szabadbattyán

Szolgáltatásaink: Tájékoztatás a szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, az ellátásokhoz való hozzájutás módjáról. Szociális, életvezetési, mentálhigiénés és adósságkezelési tanácsadás. Segítségnyújtás szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ügyek vitelében. Segítségnyújtás a családban jelentkező krízis, működési zavarok, konfliktusok megoldásában Családterápia, pszichológiai tanácsadás. Problémamegoldó-, önsegítő csoportok, klubfoglalkozások. Házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@gmail.com

https://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Sütő u. 12.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Családsegítő Szolgálat - Úrhida

Szakembereink segítséget nyújtanak az egyének és családok életében jelentkező szociális, mentálhigiénés problémák, krízishelyzetek kezeléséhez és kialakulásának megelőzéséhez. Szolgáltatások: Tájékoztatás a szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási ellátások formáiról, az ellátásokhoz való hozzájutás módjáról, szociális, életvezetési, mentálhigiénés és adósságkezelési tanácsadás. Segítségnyújtás szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ügyek vitelében. Segítségnyújtás a családban jelentkező krízis, működési zavarok, konfliktusok megoldásában. Családterápia, pszichológiai tanácsadás. Problémamegoldó-, önsegítő csoportok, klubfoglalkozások.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

alapszolgaltatas@gmail.com

http://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Sütő u. 12.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Gyermekjóléti Központ - Úrhida

Szakembereink segítséget nyújtanak a 0-18 éves korosztály számára testi-lelki-értelmi –és erkölcsi fejlődésük maradéktalan biztosításában, a veszélyeztetettségük megelőzésében, megszűntetésében és a családjából kiemelt gyermek hazakerülésében. Szolgáltatásaink: Tájékoztatás a gyermeki jogokról és a gyermekek fejlődését biztosító támogatásokról, a támogatásokhoz való hozzájutás módjáról. Segítségnyújtás a hivatalos ügyek vitelében, a jogi képviselet elérhetőségében. Családtervezési, pszichológiai, nevelési, mentálhigiénés tanácsadás. Segítségnyújtás a családban jelentkező működési zavarok, a gyermek személyiségfejlődését gátló problémák megoldásához, a szülőkkel való kapcsolat rendezéséhez. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében családgondozás során a problémák megszüntetése. Játékos, kreatív, készségfejlesztő csoportfoglalkozások, önismereti csoportok, szabadidős programok szervezése. Helyettes szülői hálózat működtetése.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

gyermekjolet@szkszak.hu

http://kisterseg.szekesfehervar.hu/

8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 10.

+36-22-202-400

Intézményvezető

Angyalné Sidelszki Adrien Éva

Szekszárdi és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás - Zomba

A Társulás a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

postmaster@szekszard.hu

http://zomba.hu/

7173 Zomba, Fő tér 1.

+36-74-504-100, +36-74-433-022

Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény - Közösségi pszichiátriai ellátás - Jászberény

Az ellátási forma az otthonukban élő, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegeknek nyújt segítséget, akiknek a betegsége ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik önálló életvitelükben, valamint szociális helyzetük javításában igényelnek segítséget. Többek között biztosítjuk a betegek meglévő képességének fenntartását, készségek fejlesztését (stressz kezelés, problémamegoldó illetve életviteli készségek fejlesztése), pszicho-szociális rehabilitációt (munkához való hozzájutás segítése, szabadidő szervezett eltöltésének segítése), pszicho edukációt, szociális és mentális gondozást, illetve információt nyújtunk az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási lehetőségek igénybevételéről.

Miben tud segíteni?
Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kozossegi.ellatas@jaszberenyszocint.hu

https://www.jaszberenyszocint.hu/

5100 Jászberény, Hatvani út 35.

+36-57-411-504|107-es mellék, +36-30-548-9851

Szent Kamill Idősek Otthona - Szendrőlád

A Szociális intézmény célja, feladata: az életkoruk, egészségi állapotuk valamint szociális helyzetük miatt rászorult személyekrõl történõ gondoskodás, abban az esetben amennyiben ezt az alapellátás keretén belül nem lehet biztosítani. Az intézmény feladata, hogy 55 személy részére biztosítson folyamatos gondozást, ápolást nyújtó szakellátást.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondoskodas.szendrolad@gmail.com

https://kamillotthon.hu/

3751 Szendrõlád, Dózsa Gy. u. 1.

+36-48-529-203, +36-30-928-1137|nővérszoba

Szent László Völgye Segítő Szolgálat - Martonvásár

Szent László Völgye Segítő Szolgálat történeti leírása röviden: 1979-ben az akkori Martonvásár Nagyközségi Tanács, figyelemmel a lakosság korösszetételére és a jelentkező igényekre házi gondozás bevezetéséről határozott. 1980-ban Egyesített Szociális Intézmény néven létrehozta a mai intézmény elődjét. Az idősek napközi otthonát és a házi gondozást magába foglaló intézmény 1983-ban bővítette szolgáltatásait a szociális étkezés bevezetésével. 1993-ban történt törvényi szabályozás alkalmával elindult a családsegítés valamint a hajléktalan ellátás. 1997-ben pedig, a gyermekvédelmi törvény elvei szerint bevezetésre került a gyermekjóléti szolgáltatás. 1998-tól a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat tevékenységét hat településen végzete munkáját – Baracska, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tordas –, az önkormányzatok közötti társulási megállapodás alapján. 2007. január 1. óta az intézmény Szent László Völgye Segítő Szolgálat néven kistérségi intézményként működik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

https://martonvasar.hu

2462 Martonvásár, Szent László út 24.

+36-22-460-023

Szent László Völgye Segítő Szolgálat Családsegítő - Vál

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

csaladsegito@val.hu

https://val.hu/

2473 Vál, Vajda János utca 2.

+36-22-460-023

Tisztviselő

Dancsi Tiborné

Szent Mihály Idősgondozási Központ - Nyergesújfalu

A Nyergesújfalui Szent Mihály Plébánia fenntartásában működő Szent Mihály Idősgondozási Központ (2536, Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u.3.) látja el Nyergesújfalun az 1993. évi III. Szociális törvény által előírt, elsősorban idősekre irányuló, kötelező szociális szolgáltatásokat: étkeztetést, házi segítségnyújtást, idősek nappali ellátását (demens idősek ellátásával), az önkormányzat és plébánia között 2000-ben létrejött Ellátási Szerződés alapján. Ellátási Szerződésen túli szolgáltatásunk: idősek otthona.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Kulturális program Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség

Elérhetőségek

szentmkozpont@invitel.hu

https://szentmihalynyerges.hu/

2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos utca 3.

+36-33-457-516, +36-20-770-4977

Szent Norbert Idősek Klubja - Jánoshida

A Szent Norbert Idősek Klubja biztosítja a település szociális alapellátási feladatait, mint az idősek napközi ellátása, a szociális étkeztetés, a házi gondozás. Híve a demencia elleni harcnak, ennek érdekében Alzheimer Café programokat szervez. Az intézmény fontos alapköve a "Tudatos öregedés 2030" önkormányzati programnak. Intézmény bemutatása, szakmai sajátosság Az Idősek Klubja a nappali ellátás keretén belül 20 gondozott számára biztosítja az egyszeri meleg étel elfogyasztását, a tartalmas szabadidő eltöltést, a mentális és szociális támogatást, a változatos programokban való részvételt. A szociális étkeztetésben részesülő lakosok számára a házi gondozók szállítják otthonukba a meleg ebédet, melyet jelenleg 60 fő vesz igénybe Jánoshidán. Az Idősek Klubja helyet biztosít a családsegítő szolgálatnak, melyet a településen felsőfokú végzettséggel rendelkező családgondozó biztosít. A családsegítő szolgálat feladata a szociális vagy mentálhigiéniás problémákkal küzdő, valamint krízishelyzetben lévő családok számára nyújtott szolgáltatás. Tevékenységünk részét képezi a házi gondozás, mely azoknak az otthonukban élő személyeknek nyújt ellátást, akik egészségi állapotuk következtében, önálló életvitelük fenntartásához segítségre szorulnak. Az intézményben a nappali ellátás, a családsegítő szolgáltatás, a házi segítségnyújtás térítésmentesen és önkéntesen vehető igénybe.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szn.idklub@gmail.com

https://www.janoshida.hu/

5143 Jánoshida, Fő u. 26.

+36-20-852-8833

Szentistván Nagyközség Önkormányzat Szociális Étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

polgarmester@szentistvan.hu

http://info.kezenfogva.hu/

3418 Szentistván, Széchenyi u. 10. sz.

+36-49-438-021

Szentmártonkátai Közös Önkormányzati Hivatal Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

csaladsegito@szentmartonkata.hu

https://szentmartonkata.asp.lgov.hu/

2254 Szentmártonkáta, Rákóczi út 52/c.

+36-29-462-466, +36-20-328-9077

Szeretet Idősek Klubja Kistarcsa

Intézményünk 2013. május 2-tól új szolgáltatást indít el, az Idősek Nappali Ellátását. Az idősek klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Segítséget nyújt hivatalos ügyek intézésében és az idősek életminőségének megőrzésében, javításában. Az idősek klubja keretében nappal igénybe vehető szolgáltatást nyújtunk a saját otthonukban élő, egészségügyi állapotuk és, vagy idős koruk miatt önmaguk ellátására részben képes kistarcsai lakosok számára. A szolgáltatás célja a napközbeni tartózkodás, a társas kapcsolatok kialakítása, ápolása a hasznos időtöltés mellett, a higiéniai szükségletek biztosítása. Célunk az igénybevevők részére állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatások nyújtása.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus

Elérhetőségek

papnek@lutheran.hu

https://www.idosekoldala.hu/

2143 Kistarcsa, Szent László utca 2.

+36-28-470-090

Szigethalom Egyesített Népjóléti intézmény - Szociális Étkeztetés, Házi Segítségnyújtás

Szociális étkeztetés: Intézményünk munkanapokon biztosítja a szociális étkeztetés szolgáltatást igény szerint kiszállítással/elvitellel és az idősek nappali ellátásával párhuzamos igénybevétel esetén helyben fogyasztással. Házi segítségnyújtás: Intézményünk munkanapokon biztosítja a szolgáltatást 7 és 15 óra között, az ellátott gondozási szükséglettől és kapacitástól függően, maximum napi 4 óra időtartamban. A térítési díjak személyre szabottak és jövedelemhez kötöttek, melyek a letölthető dokumentumok között megtalálhatóak, táblázat formájában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

info@szeni.hu

https://szeni22.hu/

2315 Szigethalom, Rákóczi F. u. 147.

+36-24-404-573

Szirmabesenyői Segítő Szolgálat - Szociális étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetés az igénybe vevők szükségleteinek megfelelően vehető igénybe: elvitellel, lakásra szállítással (amiről az önkormányzat gondoskodik). A szociális étkeztetés kérelem formanyomtatványon igényelhető a Kossuth utca 19. sz. alatt fogadóidőben. A szociális rászorultságot minden esetben szükséges igazolni, csatolni az ehhez kapcsolódó iratok másolatát. Az étkeztetés térítésköteles szolgáltatás. A személyi térítési díjat a Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata helyi rendeletben határozza meg. Az étkezés biztosításához együttműködési megállapodás szükséges.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

segitoszolg@szirmabesenyo.hu

https://szirmabesenyo.hu/

3711 Szirmabesenyő, Kossuth u. 19.

+36-46-317-591, +36-30-782-0439

Szociális asszisztens

Krakompergerné Bodnár Katalin

Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye Kivi Szolgáltató Központ - Becsehely

Az Intézmény elsősorban Zala megye közigazgatási területéről fogad fogyatékos és autista személyeket, illetve pszichiátriai betegeket. Magyarszerdahely székhellyel, integrált intézményként nyolc településen látunk el - bentlakásos intézményekben, lakóotthonokban, támogatott lakhatásokban és szolgáltató központokban – szociális ellátást igénylőket. Szakosított és alapellátást nyújtó telephelyeinken egyaránt elsődleges feladatnak tekintjük lakóink teljeskörű, jogszabályban előírt ellátásán túl az emberi méltóság és a minőségi, élményekkel teli élet biztosítását, ezzel egyidejűleg intézményi kereteken belüli otthon kialakítását. Ennek érdekében biztosítunk térítésmentesen és térítéssel igénybe vehető szolgáltatásokat, szolgáltatás elemeket és fejlesztő foglalkoztatást. Munkatársaimmal közösen célul tűztük ki lakóink autonómiáját figyelembe véve a szabadidejük normalizált eltöltését, a különböző terápiás tevékenységeken keresztüli integrációjukat. Törekszünk a minket választó kliensek - lehetőség szerint - egyénre szabott kiszolgálására, mind az igénybe vevők, mind a hozzátartozók megelégedésére. Amennyiben valamely szolgáltatásunk iránt érdeklődik vagy arra irányuló igénye merül fel, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Nappali ellátás Ápolás Integráció / reintegráció Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Autizmus Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szivarvany@szgyfzala.hu, kanasz.zsofia@szgyfzala.hu

https://zmszivarvanyotthon.hu/

8866 Becsehely, Kossuth Lajos u. 194.

+36-93-556-900, +36-30-391-3945

Szolgálat vezető

Kanász Zsófia

Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény - Étkeztetés - Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a szociálisan rászorulók részére személyes gondoskodást biztosít, mely magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat. Szociális alapszolgáltatás keretében a jogosultsági feltételek fennállása esetén az intézmény a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik az önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint. Az étkeztetés az intézmény Csanyi úti intézményünk élelmezési üzeméből biztosított. Az alapszolgáltatás keretében megvalósuló étkeztetés célja, hogy a szociálisan, kora, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, szenvedélybetegsége illetve egészségi állapota alapján rászoruló személy legalább napi egyszer meleg ételt kapjon.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szivarvany.nadasdy@varosionk.t-online.hu

https://kiskunfelegyhaza.hu/

6100 Kiskunfélegyháza, Nádasdy u. 12.

+36-76-463-433

Intézményvezető

Magyariné Tóth Erika

Szociális Alapellátás - Patvarc

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

patvarc@gmail.com

https://patvarc.hu/

2668 Patvarc, Gyarmati utca 48.

+36-35-886-613

Szociális Alapellátó Intézmény - Neszmély

A Tatai Járás településein, így társulási formában látjuk el belső szervezeti egységeinkkel az alábbi szakfeladatokat: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére, pszichiátriai betegek közösségi alapellátása, fogyatékossággal élők nappali ellátása, idősek nappali ellátása, hajléktalanok nappali ellátása, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó szociális szakellátás keretében biztosítjuk: hajléktalanok átmeneti ellátását éjjeli menedékhelyen, továbbá biztosítjuk a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi alapellátásokat: Család –és Gyermekjóléti Központ, valamint a Család –és Gyermekjóléti Szolgáltatások ellátását.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu

2890 Tata, Deák Ferenc u. 5.

+36-34-586-328

Szociális Alapellátó Intézmény Tata

Idősek Klubja A Tata kertvárosi városrészében elhelyezkedő nappali intézmény jelenleg két éves múltra tekint vissza. Már a létrejötte előtt is mutatkozott igény egy ilyen közösségi színtér létrehozására, melyet az előzetes felmérések igazoltak. A városrész földrajzi elhelyezkedése miatt távol esik a városközpontban elérhető szolgáltatásoktól. A klub elhelyezkedése meglehetősen kedvező, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, mind a helyi járatos buszok segítségével, mind a helyközi buszok segítségével. A városrész lakossága körében már híre ment intézményünknek és a tagok száma bővülő tendenciát mutat. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Ez jelenti az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. Segítséget igényelhet a gondozott a napi élelem-biztosításában, bevásárlás, ebédszállítás formájában. Amennyiben önállóan nem tud étkezni a szolgálat vállalja at étkeztetést. Az idős emberek nagy része már nem képes környezetének rendben tartására. A lakókörnyezet rendben tartása gondozási feladat. A konyha, fürdőszoba rendbetétele, ugyan csak fontos feladat a gondozó számára, hogy az ágyban fekvő gondozottnál külön figyelmet fordítson a személyi tisztálkodásra, az ágynemű tisztaságára, az egészségügyi gondozásra /a kompetencia határok betartása mellett/. Fontos feladat a mentális gondozás, a szociális ügyek intézésében való segítés, a külvilággal való kapcsolattartás támogatása. Fertőző beteg esetében a kijelölt gondozónő látja el a gondozást, megfelelő körültekintéssel. - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Támogató Szolgálat: A szolgáltatás célja a fogyatékos személy önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. - Fogyatékosok Nappali Intézménye - Család- és Gyermekjóléti Központ: A szociális munka módszereivel és eszközeivel biztosítja a gyermekek testi és lelki egészségét, családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőtt társadalmi beilleszkedését. Célunk a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, melyet a gyermek és családi helyzetéhez, szükségletihez igazodva kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Egészségmegőrzés, megelőzés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Gyermekek Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szocalaptata@gmail.com

http://szocalaptata.hu/intezmenyunk/

2890 Tata, Deák Ferenc u. 5.

+36-34-586–328, +36-30-691–0049

Szociális Alapszolgáltatási Központ - Étkeztetés - Zsombó

A napi egyszeri meleg étel biztosítása az egyik legalapvetőbb szolgáltatás. Zsombó Nagyközség Önkormányzata a működéshez szükséges engedéllyel rendelkezik. Az ebéd házhoz szállítása a zsombói Jóbarát Vendéglőből a vendéglő, a házi segítségnyújtásban foglalkoztatott szociális gondozónők és a tanyagondnokok közreműködésével történik. Az étkezésért, házhozszállításért térítési díj az önkormányzat helyi rendelete alapján szociális helyzettől függően fizetendő, továbbá helyi rendelet szabályozza a térítési díj támogatásának esetét és mértékét.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

zsombocssz@gmail.com

https://www.zsombo.hu/

6792 Zsombó, Alkotmány u. 6.

+36-62-595-573

Főigazgató

Zsótér Ágnes

Szociális Alapszolgáltatási Központ - Kaposmérő

2005. január 28-án kelt alapító okiratban hat település, Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposfő, Kisasszond, Kiskorpád és Gige Községek Önkormányzatai, mint alapítók a Szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57.§. (4) bekezdésében meghatározott szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására úgy, mint az étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, valamint az időskorúak nappali ellátására Szociális Alapszolgáltatási Központot hoztak létre. Az intézmény jogutódja a korábban két település társulásában működő Családvédelmi Központnak.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Közösségépítés Kulturális program Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

szaszkkmero@gmail.com

https://kaposmero.hu/

7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 13.

+36-82-477-081

Szociális Alapszolgáltatási Központ - Kincsesbánya

Intézményünk, a Szociális Alapszolgáltatási Központ Móron, a Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatt található. Móron, illetve a Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társuláshoz tartozó településeken élő lakosság számára az alábbi szociális és gyermekjóléti alapellátásokat biztosítjuk: Étkeztetés a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Házi segítségnyújtás a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Idősek nappali ellátása (Mór település közigazgatási területén). Család- és gyermekjóléti szolgálat a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Család- és gyermekjóléti központ a Móri Járás közigazgatási területén 2016. január 1-től (Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Csákberény, Csókakő, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór, Nagyveleg, Pusztavám, Söréd).

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

idosek@szocmor.hu

https://mor.hu/

8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

+36-22-407-139

Szociális Alapszolgáltatási Központ - Pap

Az intézmény székhelyén nyújtott szolgáltatások: Idős-Demens nappali ellátása, pszichiátriai betegek nappali ellátása, szenvedélybetegek nappali ellátása, fogyatékkal élő személyek nappali ellátása, étkeztetés, házi segítségnyújtás, család- és gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Demens Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szockozpont@pap.hu

https://www.pap.hu/

4631 Pap, Kossuth út 104.

+36-45-452-062, +36-70-330-4663|intézményvezető

Intézményvezető

Maczinkó Tünde

Szociális Ellátások Intézménye - Felgyő

Szociális ellátások: Tanyagondnoki szolgálat. Hétfő – Péntek: 7:30- 15:30. Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Hétfő – Csütörtök: 7:30-16:00. Péntek: 7:30-13:30. Támogató szolgáltatás, Közösségi pszichiátriai ellátás. Minden hónap 3. szerdája: 14:00-16:00. Családsegítő szolgálat: Csütörtök: 13:00-16:00. Gyermekjóléti szolgáltatás: Kedd: 12:00-16:00.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

pmhv@felgyo.hu

http://www.felgyo.hu/

6645 Felgyő, Széchenyi út 2.

+36-20-246-1644, +36-20-246-4303, +36-20-621-3333

Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet - Tapolca

Az intézmény szociális, egészségügyi és gyermekjóléti alapellátást biztosít. Munkatársaim az emberiséggel egyidős hivatást teljesítenek, nap mint nap azon fáradoznak, hogy az emberi méltóságot tiszteletben tartva- legyen az gyermek, felnőtt, időskorú, hajléktalan- megadják a megfelelő segítséget, gondozást magas szakmai és ellátási színvonalon. Célunk, hogy megfelelő szociális hálót hozzunk létre, kezdeményezzünk, irányítsunk, segítsünk olyan együttműködéseket, projekteket, melyek révén az ellátott területen élők hatékony segítséget kapjanak a kialakult élethelyzeteik kezeléséhez.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Melegedő Hajléktalanszálló Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Hajléktalanok Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

alapellatas.tapolca@tapolca.hu

https://alapellatas-tapolca.hu/

8300 Tapolca, Nagyköz u.1-3.

+36-87-414-485, +36-30-560-1430

Szociális és gondozási központ - Balkány

A szociális feladatok ellátását az 1994-ben alakult Szociális és Gondozási Központ 13 dolgozója látja el. A szociális alapellátási feladatok végzik a tanyagondnoki szolgálatot is.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

balkany@balkany.hu

https://balkany.hu/

4233 Balkány, Benedek út 5.

+36-42-561-106, +36-42-561-107

Szociális és Gondozási Központ, Szent Anna Szeretetotthon - Nyírvasvári

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Nappali ellátás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

titkarsag@nyirvasvari.hu

https://nyirvasvari.hu/

4341 Nyírvasvári, Bátori u. 30.

+36-42-630-501

Szociális étkeztetés - Alsózsolca

Célja és feladata az étkeztetés keretében főétkezésként legalább napi egyszeri meleg étel biztosítása. A települési önkormányzat intézményünkön keresztül, saját önkormányzati fenntartásban lévő főzőkonyhájáról biztosítja az ételt a lakosok számára. Az étel kiadagolása/kiszállítása a Központi Konyháról és az Alsózsolcai Gondozási Központ tálalókonyhájáról történik. Az étel zárt rendszerű szállító edényekben kerül szállításra az Alsózsolcai Gondozási Központ épületében működő tálaló konyhára, az erre használatos gépkocsival és szállító edényekkel.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondozasikozpont@alsozsolca.hu

https://www.alsozsolca.hu

3571 Alsózsolca, Kossuth Lajos u. 104.

+36-46-520-034

Intézményvezető

Oroszné Verba Julianna

Szociális Étkeztetés - Bácsalmás

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondikozpont@gmail.com

https://www.bacsalmas.hu/

6430 Bácsalmás, Rákóczi u. 58.

+36-79-342-553

Intézményvezető

Szabó Erika

Szociális Étkeztetés - Celldömölk

Az étkeztetés keretében a hét minden napján azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére koruk, egészségi állapotuk, vagy szociális helyzetük miatt tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A településen élő fogyatékkal élő személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek, vagy szenvedélybetegek részére is lehetőséget biztosítunk az étkeztetés igénybevételére. A szolgáltatás térítési díj köteles, melyről bővebben weboldalunkon a térítési díj megállapításáról szóló résznél, illetve az intézmény faliújságán kifüggesztett információkból tájékozódhatnak.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

nsz.etkezes@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Szalóky S. u. 3.

+36-95-525-910, +36-95-525-925

Szociális Étkeztetés - Csömör

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkezés történhet helyben fogyasztással, kiszállítással, és elvitellel. Az étkeztetés igénybevétele kérelem alapján történik. Személyesen intézményünkben: 2141 Csömör, Kossuth u.71. szám alatt, illetve a 06 28/544-061-es telefonszámon kérelmezhető. A szolgáltatást a bejelentéstől számított 2-3 munkanapon belül tudjuk biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szak.nappali@csomor.hu

https://csomor.hu/

2141 Csömör, Kossuth u.71.

+36-28-544-060, +36-28-544-061

Intézményvezető

Hegyesiné Nagy Ibolya

Szociális étkeztetés - Csurgó

Étkeztetésben részesítjük azokat az igénylőket, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt ezt más módon nem tudják megoldani Csurgó, Csurgónagymarton, Somogycsicsó településeken. Étkeztetés keretében a Csurgó város konyhája által készített ebédet biztosítjuk, a hétvégi étkeztetést pedig a csurgói Fehérló Vendéglő közreműködésével oldjuk meg. Az ételt lehet a klubban helyben elfogyasztani, ételhordóban elvinni és igény szerint azt a lakásra is kiszállítjuk. A mindennapokban megpróbálunk mindent megtenni az idősekért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, mely megszépítheti, teljesebbé teheti napjaikat.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

vszi@csurgo.hu

https://www.csurgo.hu/

8840 Csurgó, Basakuti u. 1/F.

+36-82-471-093

Szociális étkeztetés - Dalmand

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

dalmand7211@gmail.com

https://dalmand.hu

7211 Dalmand, Hősök tere 5.

+36-74-539-006

Szociális Étkeztetés - Encs

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szoc. tv.) 59. és 62. §-as alapján a szociális alapszolgáltatások keretien belül szociális étkeztetés alapszolgáltatást nyújtja az önkormányzat a helyi szociális rendelet alapján Encs város közigazgatási területén élő, életvitelszerűen ott tartózkodó lakosokra terjed ki. A szolgáltatás feladata, hogy a napi egyszeri meleg élelmet biztosítsa az önkormányzat azon szociálisan rászorultaknak, akik önmaguknak és más eltartottjaik részére ezt nem tudják biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gondoz@t-online.hu

http://gondozasikozpontencs.hu

3860 Encs, Táncsics út 2.

+36-46-587-392

Szociális Étkeztetés - Enying

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, ill. eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

enying@egyszocint.axelero.net

http://www.enying.eu/

8130 Enying, Szabadság tér 2.

+36-22-372-311

Intézményvezető

Kasza Zsófia

Szociális étkeztetés - Gyenesdiás

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátásért személyi térítési díjat kell fizetni. A fizetendő térítési díjakról az önkormányzat rendeletet alkot. A térítési díj összegét évente felül kell vizsgálni. A térítési díj változásról az érintetteket a polgármester írásban értesíti. A térítési díjat tárgyhót követő 10. napjáig kell teljesíteni. A jogosultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szszkkeszthely@gmail.com

https://gyenesdias.hu/

8360 Keszthely, Kísérleti u. 10/A.

+36-83-311-019

Szociális Étkeztetés - Halásztelek

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságukmiatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyermekjoleti@halasztelek.hu

https://www.halasztelek.hu/

2314 Halásztelek, Bethlen G. u. 49.

+36-24-662-770

Intézményvezető

Pergelné Lakatos Anita

Szociális Étkeztetés - Kakasd

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

hivatal@kakasd.hu

https://kakasd.hu/

7122 Kakasd, Rákóczi F. u. 285.

+36-74-431-923

Szociális étkeztetés - Kistérségi Gondozási Központ - Kartal

Az étkezés keretén belül azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkeztetése történik, akik azt önmaguk, illetve családtagjuk részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátottak köre: akik koruk, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt nem képesek az étkezésről más módon gondoskodni. A kérelmet az intézményvezetőnél kel leadni, jövedelemigazolással együtt. Hétfőtől -péntekig, 8 – 15 óráig.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kozpont@szocgond.aszod.hu

http://www.kartal.hu/

2170 Aszód, Petőfi utca 6/a.

+36-28-400-103

Intézményvezető

Varga Jánosné

Szociális Étkeztetés - Körmend

Az Étkeztetés keretében a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Körmend város területén életvitelszerűen tartózkodó, egyéni igényeken alapuló, egyenlő eséllyel hozzáférhető szolgáltatást nyújt a rászoruló, ellátást igénylő személyek számára. Az Étkeztetés városunkban a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola konyhájáról, a Hungast Vital Kft. által működtetett főzőhelyről van biztosítva. A kiszolgálást a Kossuth L. u. 26. szám alatt működő Idősek Nappali Ellátása végzi. Az étel elkészítése és kiszolgálása a HACCP előírásainak megfelelő tárgyi környezetben történik

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

zita.korm@t-online.hu

https://szocszolg.kormend.hu/

9900 Körmend, Thököly utca 46.

+36-94-594-115

Szociális étkeztetés - Lajosmizse

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt. A szociális rászorultság feltételeit, jövedelmi határát a szociális törvényben (1993. évi III. törvény ) meghatározottak figyelembe vételével a helyi rendeletnek megfelelően alkalmazzuk.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

egeszseghaz@egeszseghazlm.hu

https://egeszseghazlm.hu

6050 Lajosmizse, Dózsa György út 104-106.

+36-76-356-184

Szociális étkeztetés - Marcali

A szociális étkeztetés célja azon személyek napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik szociális rászorultságuk, koruk vagy egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt önmaguk részére más módon nem képesek étkezést biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

alapszolg@szocialiskozpont.hu

https://szocialiskozpont.hu

8700 Marcali, Szigetvári utca 1.

+36-85-510-355

Szakmai vezető

Jankovics Tímea

Szociális Étkeztetés - Mátészalka

Az étkeztetés célja, feladata: Az étkeztetés keretében legalább naponta egyszeri meleg étel biztosítása azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik azt önmaguknak, vagy eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az igénybevételhez szükséges bejelentett, vagy ideiglenes mátészalkai lakcímmel rendelkezni.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

mmarcipan68@gmail.com

http://www.eszimateszalka.hu/

4700 Mátészalka, Szalkai L. u. 2/a.

+36-44-316-336

Vezető

Murguly Árpádné

Szociális Étkeztetés - Mezőberény

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A szociális étkeztetés igénybevételére jogosult, aki: a) a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, b) egészségi állapota miatt háziorvosa, kezelőorvosa javasolja az étkeztetés biztosítását, c) fogyatékossági támogatásban, vagy vakok személyi járadékában részesül, d) pszichiáter szakorvos által igazoltan pszichiátriai betegségben szenved, e) pszichiáter szakorvos szakvéleményével igazolt szenvedélybetegségben szenved, f) hajléktalan. Az igénybevétel történhet helyben fogyasztással, elvitellel, vagy házhoz szállítással. Az étkezés térítési díja a szolgáltatást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmének a függvénye.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kapu@mezobereny.hu

https://human.mezobereny.hu/

5650 Mezőberény, Hősök útja 3.

+36-70-400-2497

Szakmai vezető

Wéber Gábor Szabolcsné

Szociális Étkeztetés - Nagykáta

Szociális étkeztetés, szociális konyha: szociálisan rászoruló személyeknek, napi egyszeri étkezés (ebéd) szolgáltatása, a szociális étkeztetés igényelhető kiszállítással, és önmaga szállítással is, minden nap igénybe vehető. Ellátási terület: Nagykáta városa, adag ár 950 Ft – adagonként -, kiszállítás költsége 120 Ft, a térítési díj a jövedelem 30%-ig terhelhető, diétás étrendet tudunk biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

gondozaskozpont@gmail.com

https://www.nagykata.hu

2760 Nagykáta, Petőfi Sándor utca 4/A.

+36-29-440-304

Intézményvezető

Filipcsei Lászlóné

Szociális étkeztetés - Pázmándfalu

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

iroda@pazmandfalu.hu

https://www.pazmandfalu.hu/

9085 Pázmándfalu, Fő utca 64.

+36-96-470-070

Szociális Étkeztetés - Solymár

Azok a solymári lakosok vehetik igénybe ezt az ellátási formát, akiknek gondot jelent a napi egyszeri meleg ételhez való hozzájárulás. Jövedelemtől függően 10-100% kedvezmény adható, melyet szintén az intézmény vezetője bírál el.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

ezustkor@solymar.hu

https://ezustkor.eu

2083 Solymár, Templom tér 8/b.

+36-26-361-930, +36-30-474-3802

Szociális Étkeztetés - Szada

Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri meleg ételről gondoskodik az intézmény, akik önmaguknak tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek azt biztosítani. Kik igényelhetik a szociális étkezést? Az ellátást kérheti minden településen élő szociálisan rászorult személy aki: aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, illetve aki egészségi állapota miatt önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, étkezését más módon nem tudja megoldani, és ezt a háziorvos, vagy kezelőorvosa igazolja. A szolgáltatást a benyújtott kérelem elbírálása után lehet igénybe venni. A kérelmeket az Intézményben bírálják el, majd értesítés útján értesítik az igénylőt, hogy milyen módon és milyen költségtérítés ellenében veheti igénybe a szolgáltatást. Az étkeztetés napi térítési díját a település Önkormányzata helyi szociális rendeletében szabályozza. A szociális étkezés és kiszállítás térítési díj ellenében történik, jövedelemtől függő mértékben. Az igénybevevő, tárgyhónapot követően 10-ig fizeti meg az ellátás díját számla ellenében. Az igénylő szükségleteinek megfelelően a gondozónő a házi segítségnyújtás keretén belül, külön megállapodás szerint a kiszállított ételt megmelegíti és segít az étkezésben.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szak@szada.hu

https://szada.hu/

2111 Szada, Dózsa György út 76.

+36-28-503-625, +36-28-503-627, +36-70-199-9570

Intézményvezető

Kerékgyártó Tamás

Szociális Étkeztetés - Szamosszeg

Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

porcsalmaszszk@gmail.com

https://aldasrajtunk.hu

4824 Szamosszeg, Rákóczi út 29/a.

+36-44-376-147

Szociális Étkeztetés - Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Nagyecsed

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

kistersegiszak@gmail.com

https://www.nagyecsed.hu

4355 Nagyecsed, Rákóczi út 104/A.

+36-44-545-048, +36-44-545-049

Étkeztetésért felelős

Sáfár Csabáné

Szociális Étkeztetés - Taksony

Napi egyszeri meleg ebédet biztosítunk heti öt alkalommal, azoknak, akik azt koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek ezt biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyermekjoleti@taksony.hu

https://www.taksony.hu

2335 Taksony, Fő út 83.

+36-24-520-753, +36-30-651-7381

Intézményvezető helyettes

Surányiné Lantos Judit

Szociális Étkeztetés - Tárnok

Az intézmény küldetése, hogy járuljon hozzá az ellátandók szociális biztonságának megteremtéséhez és megőrzéséhez. Tartsa tiszteletben a segítségkérők autonómiáját. A szolgáltatást igénylőkkel szemben teljes elfogadást és előítélet-mentességet tanúsítson. Alapelvünk az emberi méltóság tisztelete, az önkéntesség, az együttműködésen alapuló személyes szolgáltatás, a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, az egyén szükségleteire szabott egyéni segítségnyújtás, valamint az egyént körülvevő természetes és mesterséges erőforrások közötti hatékony, egymást segítő, építő jellegű együttműködés. A szolgáltatások tartalma feleljen meg a valódi szükségleteknek és kövesse a szükségletek változásait. Törekvésünk hogy a Tárnokon élő emberek szociális biztonsága növekedjen, minél teljesebb életet éljenek saját lakókörnyezetükben, bekapcsolódjanak a helyi társadalom életébe. Munkánk során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint az egyének, családok, közösségek társadalmi helyzetének javítása. Munkánk során alkalmazzuk a megvalósítható innovációkat, törekszünk hatékony eljárások kidolgozására és bevezetésére. Biztosítjuk az igénybe vevők aktív részvételét a segítő folyamatokban.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szgyjsz@tarnok.hu

https://tarnok.asp.lgov.hu/

2461 Tárnok, Rákóczi út 78.

+36-23-585-079

Szociális étkeztetés - Tiszacsege

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

pmhivatal@tiszacsege.hu

https://tiszacsege.hu

4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

+36-30-595-3276

Szociális étkeztetés - Vésztő

A szociális étkeztetés keretein belül intézményünk – munkaszüneti, hétvégi és ünnepnapok kivételével, heti 5 napban - menüt biztosít. Az ellátást kérheti minden Vésztő közigazgatási területén élő szociálisan rászorult aki: életkora alapján az a személy, aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása szerint önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni a súlyosan fogyatékos személyt, aki a súlyos fogyatékosságát a Szt.65/C. § (6) bekezdés szerint igazolja, pszichiátriai vagy szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és pszichiátriai- vagy szenvedélybetegségét a kezelőorvos által kiállított szakvéleménnyel igazolja.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

vesztotszgk@gmail.com

https://szkeszgyi.hu/

5530 Vésztő, Kossuth Lajos u. 95.

+36-66-477-029, +36-20-998-7566

Telephelyvezető

Jenei Endréné

Szociális Étkeztetés - Zirc

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

segitokezekzirc@gmail.com

https://zirc.hu/

8420 Zirc, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.

+36-88-414-369

Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás - Tiszalúc

Szociális étkeztetés: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

szocialisiroda@tiszaluc.hu

https://tiszaluc.asp.lgov.hu/

3565 Tiszalúc, Széchenyi utca 35.

+36-46-451-096

Szociális Gondozó- és Közösségi Ház - Nyírmártonfalva

A Gondozó Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Ápolás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

martonfalva.hiv@invitel.hu

https://nyirmartonfalva.hu/

4263 Nyírmártonfalva, Kossuth u. 38.

+36-52-207-021|központ, +36-52-207-013

Szociális Konyha - Celldömölk

Ezen intézményi részlegünk – mely 400 adagos - gondoskodik arról, hogy ellátottaink – éljenek akár Celldömölkön, akár a társult községek területén – minden nap frissen főzött ételhez jussanak. Az élelmezésvezető irányításával és dietetikus közreműködésével működő, szakácsokból és konyhai kisegítő személyzetből álló csapat az év minden napján- legyen az hétköznap, hétvége, vagy ünnep – elkészíti a bentlakásos szociális intézmények napi négyszeri étkezését (Idősek Otthona I., Idősek Otthona II.), a kórházi betegek – külön étlap szerinti – (háromszori, vagy négyszeri) ételeit, az Idősek Klubjai, Fogyatékosok Nappali Központja és a Szociális étkeztetés napi egyszeri meleg ételét. Mindezen túl szabad kapacitás terhére vendégétkeztetést is tud vállalni. Előzetes egyeztetés és igény alapján rendezvényekre történő ételkészítést is vállalunk. Fizetés megegyezés szerint, kalkuláció alapján. Intézményünk a s speciális gyermekétkeztetés keretében biztosítja az oktatási-nevelési intézmények élelmezését, valamint a Markusovsuky Egyetemi Oktatókórház Pszichiátriai Betegek Szociális Otthonába Intaházára is történik kiszállítás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

nepjoleti@celldomolk.hu

https://www.nszcell.hu/

9500 Celldömölk, Szalóky Sándor u. 3.

+36-95-525-910

Szociális konyha és házi segítségnyújtás - Magyarcsanád

A saját lakóhelyen történő segítést, a családban maradást, a szakosított ellátások minél későbbi igénybevételét, közszolgáltatások elérését, illetve az életvitel könnyítését támogatja. A szolgálat nagy figyelmet fordít a prevencióra, a készségek szinten tartására és fejlesztésére. Egyénre szabott gondozási formán keresztül éri el az arra rászoruló és segítséget igénylő gondozási szükséglettel rendelkező embereket. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes, - jogi képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása a szolgálat vezetőjénél, illetve településenként a vezető gondozóknál történik. A kérelem kitöltésében a szolgálatvezető, illetve a vezető gondozók segítenek, ehhez TAJ kártyára, illetve a jövedelmet igazoló dokumentumra van szükség.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

alapszolg@magyarcsanad.hu

https://www.magyarcsanad.hu/

6932 Magyarcsanád, Fő utca 43.

+36-62-611-890, +36-20-661-5444

Gondozó

Simodi Istvánné

Szociális Központ - Üllés

A HKTT Szociális Központ Üllési Tagintézménye az alábbi szolgáltatásokat biztosítja az ellátottak részére: nappali ellátás – idősek Klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, közösségi pszichiátriai ellátás, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, szociális étkezés, családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

ulles@hoszkp.hu

https://www.ulles.hu/

6794 Üllés, Radnai u. 22.

+36-62-639-500, +36-30-349-5469

Szociális Szolgáltató Központ - Nyírgyulaj

A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

nyirgyulaj.ovoda@citromail.hu

https://www.nyirgyulaj.hu

4311 Nyírgyulaj, Petőfi u. 6.

+36-42-554-089

Szociális Szolgáltató Központ - Nyírtura

A NYITÖT Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás által üzemeltett, a NYITÖT Szociális Szolgáltató Központnak helyet biztosító épület (Rákóczi u. 58.) Nyírtura Község Önkormányzatának tulajdonában áll. Az épület 1940.-ben épült, eredetileg római katolikus iskola, tanítói lakás és egy ideig a vasárnapi misék színtere is volt, majd Idősek Klubjaként működött. 1987.-ben lett átalakítva bentlakásos idősek otthona funkcióra. Egyesített Szociális Intézményként biztosította ezen felül a település szociális ellátását úgymint, szociális étkeztetés, tanyagondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, idősek klubja.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

hivatal@nyirtura.hu

https://www.nyirtura.hu

4532 Nyírtura, Kossuth u. 49.

+36-42-531-010, +36-42-531-011

Szociális Szolgáltató Központ - Tiszasziget

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

csaladsegitestiszasziget@gmail.hu

https://kisterseg-szegedi.hu/

6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10.

+36-62-649-287

Egységvezető

András Szilvia

Szociális Szolgáltató Központ - Tyukod

A Szociális Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás Kulturális program Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek

Elérhetőségek

csengerkszszk@gmail.com, tyukod@goodnet.hu

https://www.tyukod.hu/

4762 Tyukod, Árpád u 33.

+36-44-520-531

Szociális Szolgáltató Központ Idősek Klubja - Szászvár

Az ellátást igénybevevők számára szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatást szervez. Intézményünk idősek részére napközbeni ellátást nyújt. Feladataink közé tartozik: a házi segítségnyújtás, családsegítés, szociális étkeztetés, szociális foglalkoztatás, egyéb szociális szolgáltatások.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

szaszvarszaszvar@gmail.com

https://www.idosekoldala.hu/

7349 Szászvár, Templom tér 4.

+36-72-389-599

Szociális távfelügyeleti szolgáltatás - Lajosmizse

Lajosmizse és Felsőlajos közigazgatási területén évek óta működik, a lakosság által igénybe vehető távfelügyeleti rendszer (segélyhívó készülék). A segélyhívó készülék fontosabb jellemzői között említendő: kétirányú hang kommunikáció, GPS-WIFI helymeghatározó, elesés érzékelés, riasztás, vízálló IPX6 szabványnak megfelelően, időskori demenciában szenvedők számára folyamatos helymeghatározás, zóna elhagyás esetén riasztás, idősbarát töltés technológia, mágneses csatlakozóval, hordható zsebben, karpánttal, övcsipesszel vagy nyakba akasztva is. Magyar hang alapú visszajelzés az eszköz használata közben nincs szükség bonyolult telepítésre, műszaki szakemberre.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

gondozasilajosmizse@gmail.com

https://egeszseghazlm.hu/

6050 Lajosmizse, Dózsa György út 104-106.

+36-76-556-185

Gondozási részleg vezetőt

Papp Andrea

Tabi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

A Család- és Gyermekjóléti Központ elsősorban hatósági intézkedésekhez (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel, utógondozás) kapcsolódó feladatokat lát el. Közreműködik a hatósági intézkedésekben javaslattétellel, támogatást nyújt a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében és utógondozást végez. További szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás, mediáció, kapcsolatügyelet, családterápia és családkonzultáció, szociális diagnózis felvétele, készenléti ügyelet, óvodai és iskolai szociális segítés.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

cssgyjtabkp1@gmail.com

https://tab.hu/

8660 Tab , Petőfi S. u. 4.

+36-84-525-066

Tác-Csősz-Csór Gyermekjóléti Szolgálat

Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek

Elérhetőségek

tac.gyejo@gmail.com

https://www.csor.hu

8041 Csór, Fő tér 10.

+36-22-579-023, +36-20-293-9120

Táplánszentkereszti Mikrotérségi Társulás

Feladata: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) szerinti alapszolgáltatások nyújtása a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet, a területi védőnői ellátásról 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet,valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) által meghatározottak szerinti szakmai tartalommal. Biztosítja az egyes szolgáltatások közötti koordinációt. Tájékoztatást nyújt az ellátási területen élőknek a településen működő szociális intézményi ellátásokról. A biztosított alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, család-és gyermekjóléti szolgáltatás, védőnői szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

jegyzo@taplanszentkereszt.hu, onkormanyzat@taplanszentkereszt.hu

https://www.taplanszentkereszt.hu/

9761 Táplánszentkereszt, Széll Kálmán utca 11.

+36-94-783-946, +36-94-783-945

Tatabányai Egyesített Szociális Intézmények Szent György Központ - Tarján

A Család és Gyermekjóléti Központ tevékenységét a szociális alapellátás keretein belül végzi. Szolgáltatásai térítésmentesek. A családsegítés családoknak, családban élő vagy egyedülálló személyeknek nyújtott professzionális segítség, támogatás ahhoz, hogy életüket emberi módon élhessék. Célja az, hogy a segítő és a segítséget kérő közös munkálkodása során a kliens eljusson problémája megoldásához. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

eszitarjan@vivamail.hu

https://tjeszi.hu/

2800 Tatabánya, Platán tér 10.

+36-36-353-063

Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmény - Gyermely

A TJ ESZI Komárom-Esztergom vármegye egyik legnagyobb, integráltan működő, 321 fő munkatársat foglalkoztató intézménye, amely szociális – és gyermekjóléti alapellátásokat, szociális szakosított ellátásokat nyújt. A jogszabályban meghatározott feladatokat négy komplex szakmai területen végzi. Ezek az alábbiak: család és gyermekjóléti központ, idősek, demens és fogyatékkal élő személyek, pszichiátriai betegek részére nyújtott alapszolgáltatások (nappali ellátások, étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás) és rehabilitációs járóbeteg szakrendelés, idősek bentlakásos intézményei, gyermekek átmeneti gondozását biztosító intézmények és integrált hajléktalan ellátás. Ellátási területünk a tatabányai járás települései: Tatabánya, Gyermely, Héreg, Környe, Tarján, Szárliget, Szomor, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős és bizonyos szolgáltatások vonatkozásában Komárom-Esztergom vármegye.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Demens Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

2800 Tatabánya, Cseri utca 34.

+36-70-295-5132

Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények - Szociális alapszolgáltatások - Környe

Szociális alapszolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali ellátást nyújtó intézmények, idősek nappali ellátása, demens személyek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, pszichiátriai betegek nappali ellátása, nappali melegedő.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Autizmus

Elérhetőségek

titkarsag@eszitb.hu

https://tjeszi.hu

2800 Tatabánya, Cseri utca 34.

+36-34-513-000

Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Család- és Gyermekjóléti Központ - Baj

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI törvény által meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel nyújt segítséget a gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítésében, a szülői kötelességek teljesítésében. A szociális munka módszereivel és eszközeivel biztosítja a gyermekek testi és lelki egészségét, családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőtt társadalmi beilleszkedését. Célunk a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, melyet a gyermek és családi helyzetéhez, szükségletihez igazodva kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-691-0049

Intézményvezető

Németh-Zwickl Nikoletta

Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Étkeztetés - Baj

Az étkeztetés története is több évtizedes múltra tekint vissza városunkban. A hetvenes évektől kezdve a napközi ellátás keretein belül volt igénybe vehető. Akkor még ebéd és uzsonna is kérhető volt. A Szociális Otthon konyháján keresztül történt a napközik ellátása kb. harminc éven keresztül. A napközi és az étkeztetés ezekben az években szorosan összefonódott. 1996-tól a Szociális Alapellátó Intézmény látja el városi szinten az étkeztetés feladatát, mely kivitelezésében 2014 évtől Dunaszentmiklós községben is közreműködünk. Az elmúlt évek folyamán az étkeztetés, mint különálló ellátási forma jelent meg a szociális ellátások rendszerében, így már nem csak az időkorúak számára vált elérhetővé, hanem a más téren szociálisan rászorultaknak is biztosítható a napi egyszeri meleg ebéd.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Baj, Deák F. u. 5.

+36-30-466-5360

Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Baj

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás városunkban öt éves múltra tekint vissza, 2009 őszén indítottuk el a szolgáltatást – a szükséges engedélyek beszerzése és technikai részletek megvalósítását követően – a gyakorlatban. Ekkor kerültek kihelyezésre az első adó-vevő készülékeink. Megkezdődött városszerte a szociálisan rászorulók feltérképezése és igény szerint szolgáltatásba való bekapcsolása. Ezzel párhuzamosan a kistérségben is megindult ez a folyamat. Kezdetben 40 készülék került kihelyezésre az engedélyünk alapján, majd egy év múlva elértük a 80 kiszerelt készülékszámot az időközben módosított engedély alapján. Az ellátás iránti igény azóta is folyamatosan fennáll a lakosság részéről, „gazdátlan” készülékünk nagyon ritkán van.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák F. u. 5.

+36-30-466-5360

Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Közösségi pszichiátriai ellátás - Baj

A közösségi pszichiátriai ellátás feladata: Problémaelemzés, problémamegoldás: a személyes célok meghatározásának segítése, a változtatásra motiváló tényezők feltárása, problémamegoldó beszélgetések. Készségfejlesztés: életvitellel kapcsolatos tréningek szervezése vagy közvetítése, az önellátásra való képesség javítása és fenntartása, tájékoztatás a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, az ahhoz való alkalmazkodás és kezelés teendőiről. Pszicho-szociális rehabilitáció: a munkához való hozzájutás, a szabadidő szervezett eltöltésének segítése, szabadidős, önsegítő csoportok, támogató hálózatok szerveződésének segítése, tanácsadás, információnyújtás. A közösségi és csoportmunka területén a következő tevékenységek és szolgáltatáselemek valósulnak meg változó rendszerességgel: önsegítő csoport, filmvetítés, nyári tábor, kirándulások, munkába állást elősegítő tréningek szervezése.

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségügy Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

szocalap@tata.hu

http://szocalaptata.hu/

2890 Tata, Deák Ferenc utca 5.

+36-30-167-6620, +36-34-586-328

Vezető

Busa Attila

Tátorján Szociális Szolgáltató Intézmény - Balatonkenese

Az Intézményt Balatonkenese Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 206/1997 (XI.28.) öh. sz. határozatával 1997. december 1. napjával hozta létre Családsegítő Szolgálat elnevezéssel. Tekintettel arra, hogy az intézmény az évek során több településen látott el szociális és gyermekjóléti feladatokat, az intézmény fenntartása érdekében 2007. január 1-től létrejött a Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös Intézményfenntartó Társulás Balatonkenese gesztorságával, a hatékonyabb és magasabb színvonalú ellátás érdekében. Az Intézményfenntartó Társulás 2013. július 1-től átalakult jogi személyiséggé, ezt követően pedig Balatonakarattya létrejöttével 2015. január 1. hatállyal a neve Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös, Balatonakarattya Intézményfenntartó Társulásra változott, míg rövid neve továbbra is maradt Balatonkenesei Szociális Társulás. Az Intézmény tevékenységét az alábbi illetékességi és működési területen végzi: Étkeztetés: Balatonkenese, Balatonakarattya és Küngös települések területén; Házi segítségnyújtás: Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág és Küngös települések területén; Család- és gyermekjóléti szolgálat: Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Csajág és Küngös települések területén; Nappali ellátás keretében az Idősek Klubja fogadja Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág és Küngös településekről az időseket.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült

Elérhetőségek

tszszi@balatonkenese.hu

https://www.balatonkenese.hu/

8174 Balatonkenese, Táncsics u. 20.

+36-88-482-943

Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Hévíz

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló személyek részére nyújtott ellátás, amelynek célja a felmerülő krízishelyzetek elhárítása. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás folyamatos készenléti rendszerben működik, minden nap 0-24 óráig.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

hazi-jelzo@hevizterezanya.hu

https://hevizterezanya.hu/

8380 Hévíz, Szent András utca 11/A.

+36-30-860-5429

Vezető gondozó

Remeténé Kakuk Tímea

Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény - Szociális Étkeztetés - Hévíz

A szociális étkeztetés igénybevételekor ebédet biztosítunk a településen élő időseknek, fogyatékos személyeknek, pszichiátriai betegeknek, hajléktalan személyeknek és szenvedélybetegeknek a törvényi előírásnak megfelelően. Igénybevételhez szükség van egy dokumentum benyújtására, mely a honlap letölthető dokumentumai közül elérhető, vagy a székhelyen személyesen igényelhető. Szükség esetén kollégáink segítenek a kitöltésben. Lehetőség van arra is, hogy szállítási díj ellenében az ebédet gépkocsival szállítsuk ki a lakcímre, ebben az esetben két ételhordó szükséges. Diéta esetén orvosi igazolás alapján a diabéteszes ebédet az intézmény tudja biztosítani.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

aszisztens@hevizterezanya.hu

https://hevizterezanya.hu/

8380 Hévíz, Szent András u. 11/a.

+36-83-343-451, +36-30-979-2398

Térségi Szociális Gondozási Központ - Idősek és Fogyatékosok Klubja - Gyomaendrőd

A nappali ellátás a saját otthonukban élő személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését. 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5. 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6. 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1. 5555 Hunya, Rákóczi út 31. 5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság

Elérhetőségek

gondozasikp@gyomaendrod.hu

https://www.gyomaendrod.hu/

5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.

+36-20-223-4122

Intézményvezető

Véháné Jánosik Zsuzsanna

Területi Szociális Gondozási Központ - Székkutas

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

titkarsag@szekkutas.hu

https://szekkutas.hu/

6821 Székkutas, Erkel F. u. 7.

+36-62-593-050

Tiszaderzsi Gondozási Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

hivatal@tiszaderzs.hu

https://www.tiszaderzs.hu/

5243 Tiszaderzs, Fő út 26/A.

+36-59-355-200

Tiszalök Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye

Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

egyesitettszocialis@gmail.com

https://www.tiszalok.hu/

4450 Tiszalök, Kossuth utca 68.

+36-42-278-101

Tiszaszőlősi Alapszolgáltatási Szakmai Egység

Köszöntöm Önt a Tiszaszentimre Református Szociális Szolgáltató Központ Tiszaszőlősi Szakmai Egység megújult honlapján. Az intézmény a tiszaszőlősi lakók számára nyújtott szociális alapellátás, vagyis az étkeztetés, házi gondozás, idősek nappali ellátás, gyermekjóléti alapellátások és családsegítés biztosítása.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

tszolos.eszi@gmail.com

https://tiszaszolos.hu/

5244 Tiszaszőlős, Jókai út 17.

+36-59-352-629

Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ

A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ az alapszolgáltatások szakmai egységen belül biztosítja a személyes gondoskodás keretébe tartozó alábbi szociális szolgáltatásokat: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás - idősek klubjai, nappali ellátás - fogyatékos személyek ellátása. A szociális alapszolgáltatások megszervezésével az állam, valamint a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Szenvedélybetegek Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

human@tujvaros.hu

https://www.human.tujvaros.hu

3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.

+36-49-548-190

Törökbálint Város Önkormányzat Segítő Kéz Szolgálat

A Törökbálint Város Önkormányzat Segítő Kéz Szolgálat integrált szociális intézményként, a család- és gyermekjóléti szolgálatot, gondozó szolgálaton belül étkeztetést és házi segítségnyújtást működtet. A integrált intézményben az ellátást és a szolgáltatást biztosító szakmai önálló szervezeti egységek szakfeladatait és az intézményi struktúrát részletesen a Szervezeti és Működéi Szabályzat tartalmazza. Az intézmény szakmai, szervezeti egységei határköreiben meghatározott feladatok közötti megosztásról az intézmény vezetője gondoskodik, a szervezeti egységeket szakmai vezetők irányítják, akiket az intézményvezető bíz meg. A központi irányítás biztosítja az egységes szakmai elveket, a hatékonyságot és a munkaszervezést. Intézményünk részben önálló gazdálkodású, ahol a Család- és gyermekjóléti szolgálat működik. Új, Köztársaság téri épületünkben jogi tanácsadás, pszichológiai segítségnyújtás, párterápia, fejlesztés, önsegítő csoportos foglalkozások, korrepetálások, prevenciós foglalkozások is működnek.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

segitokez@torokbalint.hu

https://www.torokbalint.hu/

2045 Törökbálint, Köztársaság tér 9.

+36-20-375-5823, +36-23-337-071, +36-23-334-244

Törökszentmiklósi Szociális Szolgáltató Központ

A központ feladatai: o Szociális étkeztetés o Házi segítségnyújtás o Idősek nappali ellátása/ Demens betegek nappali ellátása o Fogyatékossággal élők nappali ellátása/Fejlesztő foglalkoztatás o Hajléktalanok nappali ellátása /Hajléktalanok átmeneti ellátása-időszakos férőhelybővítés o Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

kozpont.gondozasi@gmail.com

5200 Törökszentmiklós, Almásy út 23.

+36-56-390-492, +36-56-590-704

Tószegi Gondozási Központ

Az intézmény ellátási területei: Szociális étkeztetés: települések közigazgatási területén élők. Házi segítségnyújtás: települések közigazgatási területén élők. Nappali ellátás (idősek klubjai): települések közigazgatási területén élők. Falu- és tanyagondnoki szolgáltatás:Szolnok (Tenyősziget, Ó-Szanda, Alcsisziget),Tiszajenő a szociális alapszolgáltatási egység részeként. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: mikro térség területén élők számára.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült

Elérhetőségek

https://www.szktteszi.hu

5091 Tószeg, Rákóczi út 33.

+36-56-586-090, +36-30-447-7620

Központvezető

Szeleczki Andrea

Túrkevei Szociális Szolgáltató Központ

A településen az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Szociális és mentálhigiénés problémák, gyermekek érdekeit védő speciális személyes szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermekek testi, lelki, erkölcsi egészségének megőrzését, elősegíti a családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszűnését, illetve családból történő kiemeléseskor felmerült veszélyeztetettség megszűnésekor a gyermek családba történő visszahelyezését. Az ügyfeleink számára biztosítjuk családtámogatási, nyugdíj- és nyugdíjszerű ellátásokkal, valamint közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézésben történő segítségnyújtást, nyomtatványok kitöltését.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

turkeveiszszk@gmail.com, tszszkcsaladsegito@gmail.com

https://turkeve.munipolis.hu

5420 Túrkeve, Széchenyi utca 27.

+36-56-554-354, +36-30-679-7343

Váci Család- és Gyermekjóléti Központ - Sződ

A szociális diagnózis része az egyén szükséglet- és jogosultság vizsgálata. A szociális diagnózis készítését a járásszékhely településeken működő Család- és Gyermekjóléti Központok végzik. A központok feladata a jövőben bővül, a 15/1998.(IV.30.) NM rendelet szerinti családsegítéshez kapcsolódó tanácsadási feladatok, a speciális szolgáltatások nyújtása és a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedéshez kapcsolódó esetmenedzseri feladatok mellett, a szociális diagnózis elkészítése új feladatot jelent.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő

Elérhetőségek

vacicsalgyejokozp@gmail.com

https://szodliget.asp.lgov.hu/

2600 Vác, Deákvári fasor 2.

+36-27-502-300, +36-27-200-788

Városi Családsegítő és Gondozási Központ - Házi segítségnyújtás - Százhalombatta

A házi segítségnyújtás alapvető célja, hogy az ellátást igénybe vevő szükségleteinek megfelelően lakásán, lakókörnyezetében önálló életvitelét fenntartsa. A házi segítségnyújtás alapvető célja, hogy az ellátást igénybe vevő szükségleteinek megfelelően lakásán, lakókörnyezetében önálló életvitelét fenntartsa. További cél, a meglévő fizikai, mentális, egészségügyi állapot megőrzése, megerősítése. Gondoskodunk azokról a személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, hozzátartozó róluk gondoskodni nem, vagy csak részben képes. Akik egészségügyi állapotukból adódóan segítséget igényelnek , rehabilitációt követően támogatást kérnek.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség

Elérhetőségek

vcsgk@mail.battanet.hu

http://vcsgk.hu

2440 Százhalombatta, Szivárvány tér 5.

+36-23-354-934, +36-20-238-1042

Munkatárs

Ferkel Erika

Városi Szociális Szolgáltató Központ - Szendrő

Negyven idős ember napközbeni ellátását, 150 fő étkeztetését és több mint 800 család mindennapi életét segíti az új szendrői Városi Szociális Szolgáltató Központ. Szociális alapellátás: Szociális étkeztetés (Szendrő, Galvács), házi segítségnyújtás (Szendrő, Szuhogy, Galvács, Szalonna, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Debréte, Viszló). Idősek, demensek nappali ellátása (Szendrő). Család- és gyermekjóléti szolgáltatás (Szendrő, Szuhogy, Galvács, Szalonna, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Debréte, Viszló).

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Demens Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett

Elérhetőségek

szocszolgkozpont@szendro.hu

https://szendro.hu/

3752 Szendrő, Hősök tere 1.

+36-48-560-566

Várpalota, Térségi Népjóléti Gondozási Központ

Szolgáltatások: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat A településen élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő családok, egyének, aktív korú nem foglalkoztatottak, adósságterhekkel és lakhatási gondokkal küzdők és mindazok, akik problémájukkal a szolgálathoz fordulnak. Továbbá bármely olyan család (illetve személy), amely (illetve aki) gyermeket nevel, gyermekvédelmi szakellátásban levő gyermeke van, illetve szociális válsághelyzetben levő várandós anya, és kéri, illetve elfogadja a szolgáltatás segítségét. Ezen kívül minden, a jelzőrendszer által segítségre szoruló gyermek és családja, ahol a gyermek veszélyeztetettsége valószínűsíthető. Család- és Gyermekjóléti Központ Feladatai: A család-és gyermekjóléti központ esetmenedzsere javaslatot tesz a gyámhivatal részére a gyermek: védelembe vételére, megelőző pártfogására, ideiglenes hatályú elhelyezésére, nevelésbe vételére, családba fogadására, harmadik személynél történő elhelyezésének kezdeményezésére, családba fogadó gyám kirendelésére, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, leendő gondozási helyre vagy annak megváltoztatására, a gyermek után járó családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. Szociális konyha A szociális alapszolgáltatások egyik formája az étkeztetés, melyet valamennyi önkormányzat – a lakosságszámtól függetlenül – köteles biztosítani. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak a napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt. Házi segítségnyújtás A Térségi Népjóléti Gondozási Központ a házi segítségnyújtás keretében gondoskodik: azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak, azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Tartós élelmiszer

Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Egyéb fogyatékosság Alkoholfüggők Idősek Mentálhigiéné Sokgyermekes család Gyermekek Szegénységben élők Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

nepjoleti.kozpont@digikabel.hu, hazipalota@gmail.com, cssegitopalota@gmail.com

https://gondozasikozpontvarpalota.hu/

8100 Várpalota, Mártírok útja 1.

+36-88-575-442

Vasvári Szociális és Gyermekjóléti Központ

A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás.

Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

gyjszvasvar@gmail.com

https://vasvariszoc.hu/

9800 Vasvár, Árpád tér 8.

+36-94-370-573, +36-94-573-221

Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ - Szociális étkeztetés - Erdőkertes

Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri meleg ételről gondoskodik az intézmény, akik önmaguknak tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek azt biztosítani. Az étkeztetés a településen élő időskorúak, fogyatékos személyek, pszichiátriai, szenvedélybetegek és hajléktalan személyek számára nyújt segítséget. A szolgáltatást igénybe veheti az is, aki egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről más módon gondoskodni. A szolgáltatást kérelem elbírálása után lehet igénybe venni. A kérelmeket az Intézményben bírálják el, majd értesítés útján értesítik az igénylőt, hogy milyen módon és milyen költségtérítés ellenében veheti igénybe a szolgáltatást. Veresegyházi Kistérség területén Veresegyház, Erdőkertes, Váchartyán, Vácrátót, Vácegres, Váckisújfalu és Galgamácsa településeken biztosítjuk a szociális étkeztetést. A családsegítő szolgálatnál lehet a kérelmeket igényelni, és leadni.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

eselykistersegveres@gmail.com

https://www.eselykisterseg.hu/

2113 Erdőkertes, Fő út 51.

+36-70-931-0959, +36-70-338-5438

Szakmai vezető

Sarkantyús Szidónia

Vértesi Református Egyházközség Idősek Szeretetháza - Létavértes

Az intézmény szolgáltatásai: Bentlakás: 83 fő részére teljes ellátás. Idősek klubja: 30 fő részére. Szociális étkeztetés: a hét minden napján biztosított. Házi segítségnyújtás: 5 fő gondozónő foglalkoztatásával. Támogató szolgálat: Létavértes és Monostorpályi területén szállító és személyi segítő szolgálat.

Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Integráció / reintegráció

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Demens

Elérhetőségek

vertesref@gmail.com

https://www.letavertes.hu

4283 Létavértes, Irinyi u. 7.

+36-52-376-763, +36-52-376-809, +36-52-585-028

Intézményvezető

Rozsnyai Gémes Zita

Viktor Integrált Szociális Intézmény Pest Vármegye Völgyes Otthon - Domony

Az integrált intézmény ápolási-gondozási és egészségügyi, valamint mentálhigiénés, továbbá gazdasági-műszaki-pénzügyi tevékenységét a székhelyen működő központi szakmai irányítás biztosítja, a székhely és telephelyek vonatkozásában is. A központi szakmai irányítás az igazgató, az igazgatóhelyettes, a vezető ápoló, a mentálhigiénés vezető, a gazdasági koordinátor és az élelmezésvezető közvetítésével valósul meg. Az intézmény mindösszesen 314 férőhelyen nyújt ápoló-gondozó otthoni ellátást idős, fogyatékos és pszichiátriai beteg személyek, valamint 48 férőhelyen lakóotthoni ellátást fogyatékos személyek számára. A tartós bentlakást biztosító intézményeinkben az ott élők részére teljes körű ellátást biztosítunk. Az integrált intézmény pilisvörösvári telephelyén ellátottaink egészségi állapotának, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelő fejlesztő foglalkoztatására is lehetőség nyílik.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Lakóotthon Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Idősek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

telephelyvezeto.domony@pmveszi.hu

https://pmveszi.hu

2182 Domony, Fő utca 93.

+36-70-683-0419

Viktória Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye - Győrtelek

A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók

Elérhetőségek

ago.gyortelek@agogyortelek.hu

https://agogyortelek.hu

4752 Györtelek, Kossuth utca 141.

+36-44-357-312

VKTT ESZI - Étkeztetés - Szentgál

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorult klienseknek a napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodunk, akik azt koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük miatt átmenetileg vagy tartósan önmaguk számára biztosítani nem tudják. Az étkeztetési szolgáltatást klienseink igénybe vehetik oly módon, hogy maguk mehetnek ebédjükért, de szükség esetén biztosítjuk az étel, lakásra történő szállítását, illetőleg idősek nappali intézményében a helyben fogyasztást.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés

Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

egyszocint@vpeszi.hu

https://vpeszi.hu/

8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.

+36-88-566-170

Intézményvezető

Égi Gabriella

VKTT ESZI - Idősek nappali ellátása - Szentgál

A nappali ellátást nyújtó intézmények elsősorban a saját otthonukban élők részére kínálnak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra. Veszprém Megyei Jogú Város és a Társulás településeiről az idősek önállóan tömegközlekedéssel vagy családtagjaik segítségével tudnak bejutni a nappali intézményekbe, de szállításuk tekintetében számítunk a falugondnoki szolgálatok együttműködésére is. A nappali ellátást biztosító intézmény: Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné

Elérhetőségek

egyszocint@vpeszi.hu

https://vpeszi.hu

8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.

+36-88-566-170

Intézményvezető

Égi Gabriella

VKTT ESZI - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Szentgál

Gyors, szakszerű segítségnyújtás krízishelyzetben a gondozott jelzése alapján a nap 24 órájában, együttműködés a házi segítségnyújtással. Az SOS segélyhívó rendelkezik kétirányú hangkommunikációval, elesés érzékelővel, GPS helymeghatározóval. Több év innovatív fejlesztői munka eredményeképpen ez a segélyhívó független módon használható az ország egész területén anélkül, hogy társítani kellene hozzá bármilyen másik eszközt.

Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás

Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Elérhetőségek

egyszocint@vpeszi.hu

https://vpeszi.hu/

8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.

+36-88-566-170

Intézményvezető

Égi Gabriella

Zagyvamenti Kistérség Többcélú Társulás - Zagyvarékas

A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. További szolgáltatások: családsegítés.

Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

zagyvamenti@nordtelekom.hu

https://zagyvamenti.hu/

5051 Zagyvarékas, Egység út 62.

+36-56-490-079, +36-56-540-031

"Jótett az Életért" Közhasznú Alapítvány

A monori alapítvány neurológiai, pszihiátriai és demenciában szenvedő rászorultakat támogat, segíti szakintézményi elhelyezésüket.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

locsimre@freemail.hu

https://www.civilek.hu/civil-szervezetek/integracio-egyesulet/

2200 Monor, Kisfaludy u. 12.

+36-70-705-9716

"Lépés a Mozgásért" Rehabilitációs Egyesület

A Szigetvári Kórház Mozgásszervi rehabilitációs osztályának egyesülete.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció

Kinek tud segíteni?
Mozgássérült Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

lepes@szigetvarkorhaz.hu

7900 Szigetvár, Szent István ltp.7.

+36--73500-500 136

A 'Lelki Egészségünkért" Alapítvány

Az alapítvány célja a lelki egészség megtalálása és megtartása, pozitív életszemlélet kialakítása, a lelki egészség védelme. Ennek érdekében személyiségfejlesztés, önismeret segítése, önismereti tréningek szervezése.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

katonaibolya@t-online.hu

http://lelkiegeszseg.atw.hu

3580 Tiszaújváros, Mátyás király u. 4. V/2.

+36-70-3621043

Alapítvány a Kereskedelmi Dolgozókért

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete mellett működő alapítvány fő tevékenysége a munkavégzésük során pszichés vagy testi épségükben károsodást, tartós foglalkozási megbetegedést szenvedett kereskedelmi dolgozók – elsősorban a szakszervezeti tagok – egészségügyi rehabilitációjának elősegítése, anyagi támogatása és erkölcsi védelme.

Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Pénzadomány

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

keralapitvany@gmail.com

http://keralapitvany.hu/

1068 Városligeti fasor 46-48.

+36-1-428-8013

Arany Középút Egyesület

Az egyesület fenntartása alatt működő szolgálatok a szenvedélybetegek és a pszichiátriai betegek részére nyújt közösségi ellátást, önkéntesek részvételével. Segítik a betegek mindennapjait, a betegségbõl adódó hátrányok, kirekesztettség leküzdését és a re-integrációt.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

aranykozeput2005@freemail.hu

http://www.aranykozeput.hu/szolgaltatasaink/szenvedely-betegek-kozossegi-ellatasa.html

4032 Debrecen, Görgey u. 20. V/43.

+36-52-321-659

Aranykereszt Humán Szolgáltató Egyesület

Az Aranykereszt Humán Szolgáltató Egyesület az Aranykereszt cégcsoport tagja . Az Egyesület két ápolóotthont működtet időskorúak és pszichiátriai betegek számára.(Margaréta Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona,Ezüstfenyő Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona) Gondozási díj: napi 8500 Ft.

Miben tud segíteni?
Ápolás Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Idősek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

idosotthon@aranykereszt.hu

http://www.aranykereszt.hu

2340 Margaréta Otthon Budapest, Móricz Zsigmond u. 36.

+36-1-264-9070, +36-20-589-8-204

BÉKÉS-REHAB Kft. "Harmónia" Fogyatékos Nappali Intézmény

Fogyatékkal élők és pszihiátriai betegek nappali ellátását végzi a Harmónia Ház Békésen. Telephelye van Gyulán, Reményház néven.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

harmoniahaz@citromail.hu

https://www.ermealapitvany.hu/html/szocint.html

5630 Békés, Posta u. 2.

+36-66-644-637

Főplébániai Karitász Alapítvány

Az alapítvány az önkormányzatokkal és a Karitásszal együttműködve működteti a Római Katolikus Főplébánia fenntartásában működő kecskeméti Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatot. A szolgálat elsősorban az alkohol-, és drogproblémákkal, játékszenvedély betegséggel, gyógyszerfüggőséggel, étkezési zavarokkal küszködőknek, pszihiátriai betegeknek és családtagjaiknak nyújt segítséget. A pszihiátriai és szenvedélybetegek részére alacsonyküszöbű ellátást, nappali ellátást, hatósági megkeresésre megelőző-felvilágosító szolgáltatást "elterelés" nyújtanak. A Katolikus Karitász Rév szolgálata országos hálózattal rendelkezik: Kecskemét mellett Budapest, Székesfehérvár, Eger, Vác, Szekszárd városokban van szervezete.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

revkmet@t-online.hu

http://www.revkecskemet.hu

6000 Kecskemét, Fecske u. 20.

+36-76-415-466

Idősek Klubja, házi segítségnyújtás - Végegyháza

Az ADA Gondozó Nonprofit Kft-t 2008. június 10-én 4 magánszemély hozta létre azzal a céllal, hogy közhasznú társaságként lehetőséget teremtsen a rászorulók és az idősek nappali intézményi gondozására. A cég alapítói már régóta szerettek volna nyugdíjas klubot létrehozni az évek óta felmerülő igények alapján. Az intézmény a szociálisan és mentálisan támogatásra szoruló, önmaguk ellátására képtelen időskorúak nappali ellátására szolgál. Azoknak a saját otthonukban élő rászoruló személyeknek nyújt támogatást, akik koruk, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt önmaguk ellátására részben képesek, őket a házi segítségnyújtás keretei között látjuk el. Ezen belül alapszolgáltatásaink közé tartozik: bevásárlás, takarítás, fürdetés, személyi környezet rendben tartása, postai és egyéb hivatalos ügyek intézése stb. A másik fő tevékenységünk a nappali ellátás keretein belül az idősek klubjának működtetése.

Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program

Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

ugykezelo@vegegyhaza.hu

https://vegegyhaza.hu/

5811 Végegyháza, Széchenyi út 15.

+36-68-381-940

Jó Úton-Lóháton Alapítvány

Az alapítvány lovaglási lehetőséget biztosít terápiás célzattal fogyatékos, pszichésen, mentálisan sérült, szocializációs, tanulási problémával küzdő gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, ezzel elősegítve rehabilitációjukat..

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Gyermekek

Elérhetőségek

kezsmarki@vnet.hu, joutonlohaton@gmail.com

http://www.jouton-lohaton.hu/index.php

6600 Szentes, Zrínyi utca 20.

+36-30-544-57-77

Karuna Életmódváltó Alapitvány

Az alapítvány a mindennapi stressz és a különleges életnehézségek megoldásában igyekszik segíteni. A Drukpa Kagyü Buddhista Közösséggel karöltve hagyományos buddhista meditációkat, önismereti oktatásokat szervez, valamint életmódbeli tanácsadással foglalkozik.

Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

karuna@karuna.hu, karunaalapitvany@gmail.com

http://karuna.hu/

1041 Budapest, Rózsa utca 71. 1. 3.

+36-20-392-9583

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat

Intézményük szenvedélybetegek részére nyújt közösségi alapellátást és nappali ellátást. A szenvedélybetegek közösségi ellátása olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése. A nappali ellátást biztosító intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szerveznek, valamint helyet adnak a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. A szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működik. Az intézményben elérhető családterápia, egyéni konzultációs, életvezetés segítése szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak is, autogén tréning. Lehetőséget adnak e-mailes anonim tanácsadásra a honlapunkon keresztül (kimondhato.hu, fogado@maltai.hu). Továbbá nappali ellátásban teát, hideg élelmet adnak, rövid pihenési lehetőséget nyújtanak, valamint ruhaosztást tartanak. Segítenek az álláskeresésben, illetve a szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásban, szociális ügyintézést végeznek, és információközvetítést, személyesen vagy telefonon. Intézményük helyet ad több 12 lépésre épülő önsegítő csoportok számára is: A.A.(Anonim Alkoholisták), N.A. (Névtelen Drogfüggők), O.A. (Kényszeres Túlevők), SLAA (Anonim Szex- és Szerelemfüggők) Al-Anon (Alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége), ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei), RCA (Anonim Gyógyuló Párok).

Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidő / fejlesztés Terápia Közösségépítés Élelem Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Egészségügy Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Drogfüggők Alkoholfüggők Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

fogado@maltai.hu

https://www.maltai.hu/fogadokekgolyo

1123 Budapest, Kékgolyó utca 19/c.

+36-1-201-1045

Márka-Dera Alkoholmentes Önsegítő Egyesület

Az egyesület szabadidős és kulturális programok szervezésével segíti a SARA otthon lakóit. Az otthon profiljához igazodva, figyelmet fordítanak minden pszichiátriai betegségben szenvedő lakóra, illetve hozzátartozóikra.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés

Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

markadera.egyesulet@gmail.com

2013 Pomáz

+36-26525-634

Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete

Az egyesület Mezőberény és vonzáskörzetében élő fogyatékkal élő gyermekeket, felnőtteket és pszichiátriai betegséggel küzdőket támogatja. Támogatott lakhatást nyújtó lakóotthonokat tartanak fenn, gondozó központjukban fogyatékkal élők és pszihiátriai betegek nappali ellátását végzik, támogató szolgáltatást, szociális étkezést, támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosítanak.

Miben tud segíteni?
Étkeztetés Egészségügy Lakóotthon Nappali ellátás Foglalkoztatás Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

https://www.mecsesegyesulet.hu/

5650 Mezőberény, Petőfi S. utca 54.

+36-66-421-720

Moravcsik Alapítvány

Az alapítványt a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája hozta létre, hogy segítse a betegek egészségügyi és szociális ellátását. Ennek érdekében a pszichiátriai betegek nappali ellátására létrehozták a Felépülés Központ és Alkotóházat, amelyen belül szociális foglalkoztatót, akkreditált (védett) munkahelyeket (varroda, asztalos műhely, könyvkötészet)működtetnek.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Munkával kapcsolatos támogatás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

moravcsikalapitvany@gmail.com

http://www.moravcsikalapitvany.hu

1083 Budapest

+36-20-6663697

Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ

Az intézmény az óbudai önkormányzattal kötött szerződés alapján fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességüek számára biztosít fejlesztő foglalkoztatást. Ezen túl - szintén az önkormányzat megbízásából - résztvesz a pszihiátriai betegek, fogyatékkal élők nappali ellátásában és támogató szolgálatot működtet.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

faragoferi@gmail.com

https://obudairehab.hu

+36-20-987-2982

Psyche Alapítvány

A Komárom-Esztergom megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációt intézmény működési feltétleinek javítására létrehozott alapítvány.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Ápolás Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

psyche@datanet.mail.hu

http://meri.gportal.hu/gindex.php

0898 Külterület /6. hrsz.

+36-34-514-756

Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum - PÉF

Magyarországon a lakosság 25%-a érintett valamilyen szintű pszichés problémában, öngyilkosság és alkoholizmus terén a világon az első 5 hely egyikén helyezkedik el, a lakosság 1%-a szkizofrén, mértékadó adatok szerint hozzávetőlegesen hétszázezer pszichiátriai beteg van (nem feltétlenül, illetve csak részben ideértve az önálló addiktológiai eseteket). Főbb tevékenységek: panaszkezelés, monitorozás, jogszabályok, rendeletek, törvények véleményezése, hazai és külföldi konferenciákon, workshop-okon való részvétel, kormányzati munkákban, tanácsokban, bizottságokban való részvétel, jogi képviselet, peres képviselet (precedens értékű vagy próbaperekben), vélemény nyilvánítás és szakértői munka, valamint oktatás és képzés.

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

pef@hu.inter.net, pef@pef.hu

https://www.pef.hu

1437 Budapest, Pf.: 287.

+36-1-341-0521, +36-30-561-8816

Pszichotikus Betegségekben Szenvedők Sz.Sz.B. Megyei Érdekvédelmi Egyesülete

Az egyesület 1997 óta látja el a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyében élő pszichiátriai betegek és hozzátartozóik érdekvédelmét. Tevékenységük a társadalmi befogadás elősegítésére, és a stigmatizáció csökkentésére irányul.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

pszichotikus@gmail.com

http://www.hazipatika.hu/betegtarsasagok

4400 Nyíregyháza, Sóstói út 62.

+36--42-595-581, +36--30-382

Reumabetegek a Célzott Terápiáért Egyesület

Az egyesület célja a reumatológiai betegséggel élők informálása, a korszerű terápiák ismertetése, rendezvények szervezése, a hátrányos helyzetű betegek támogatása, a célzott terápiában részesülő arthritises betegek összefogása. Szorosan együttműködnek a biológiai terápiákat vezető Arthritis Centrumokkal.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Közösségépítés Információ, tanácsadás

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

celterapia@gmail.com

http://www.celterapia.com

1023 Budapest, Ürömi utca 56.

+36-30-458-3504

SOTERIA Alapítvány

Az 1995-ben Feldmár András Kanadában élő pszihoterapeuta részvételével alapított alapítvány pszihiátriai betegek nappali ellátását végzi. Kilátó klubháza szociális és rehabilitációs szolgáltatásokat nyújt, Matéria klubháza széleskörű online programot nyújt szabadidős csoportoknak. Szeretnének méltó lakhatást biztosítani, de Menedék-házukat 2014-ben támogatás híján be kellett zárniuk.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Orvosi ellátás Rehabilitáció Terápia

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

menedeksoteria@gmail.com

http://www.soteria.hu

1035 Visegrádi utca 113. Kilátó Klubház: Budapest, Szentendrei út 36.

+36-1-250-3383, +36-1-797-08317

Szent Lázár Alapítvány Békés

Az alapítvány pszihiátriai betegek nappali ellátását és szociális foglalkoztatását végzi. Emellett többféle támogatást, munkalehetőséget nyújtanak idős, beteg, hátrányos helyzetű, többségében roma embereknek. 2021-ben megnyílt az Esélyház Támogatott Lakhatás Pszihiátriai Betegeknek, ami 14 ember számára nyújt lakhatást.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakbér támogatás Lakóotthon Nappali ellátás

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Roma Pszichiátriai betegek Gyermekek

Elérhetőségek

szentlazarbekes@t-online.hu

http://www.szentlazar.hu

5630 Békés, Hunyadi tér 1/1.

+36-66-643-588

Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért

Az alapítvány az önkormányzattal kötött szerződés alapján működtette a Pszihiátriai Betegek Nappali Intézményét a Józsefvárosban. Ezt 2010-ben a Szigony-Útitárs Nonprofit Kft vette át. Feladatuk az egyénre szabott komplex psziho-szociális rehabilitáció.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Oktatás, fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szigonyutitars@szigonyutitars.hu

http://szigonyutitars.hu

1082 Szigony u. 13/A. Budapest, Baross u. 112.

+36-1-618-3339

Szociális Otthon Lakóiért Alapítvány

Az alapítvány a Fővárosi Önkormányzat szentgotthárdi krónikus pszihiátriai betegeket ellátó otthonában élők életkörülményeinek javítását szolgálja.

Miben tud segíteni?
Egészségügy Lakóotthon

Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek

Elérhetőségek

szakositott@gotthardotthon.hu

https://www.gothardotthon.hu

9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 29.

+36-94-552-560

Szociális Szolgáltató Központ Porcsalma

A családsegítő szolgáltatás a szociális alapellátás része. Fő célunk a veszélyeztetett vagy krízshelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése. Szolgálatunk ezen célok eléréséhez nyújt általános és speciális szolgáltatásokat, ellátásokat közvetítünk és szervezési tevékenységet végzünk. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes és térítésmentes.

Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Ruha / cipő

Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet

Elérhetőségek

porcsalmaszszk@gmail.com

https://aldasrajtunk.hu/

4761 Porcsalma, Batthyány István út 5.

+36-44-376-147

TASZ (Társaság a Szabadságjogokért)

A TASZ civil jogvédő szervezet. Céljuk, hogy Magyarországon mindenki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Tevékenységét olyan területekre összpontosítja, ahol gyakoriak a jogsértések, és az áldozatok különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ingyenes jogsegélyszolgálatukat alapvetően e-mailben vagy telefonon éred el. Stratégiailag fontos ügyekben pedig ingyenes jogi képviseletet is biztosít. A TASZ az alábbi területekkel foglalkozik: - személyes adatok védelme - közérdekű adatokhoz való hozzáférés - a gyülekezési, a szólás- és a sajtószabadság védelme - a választáshoz való jog és a részvételi jogok képviselete - a polgárok jogainak védelme az egészségügyben - minőségi oktatás támogatása - a testi önrendelkezés védelme (méltó halálhoz való jog, eutanázia) - a HIV/AIDS-szel élő személyek jogainak a védelme - az LMBTQ emberek jogainak a védelme - a romák jogainak védelme az intézményes diszkriminációval szemben - a fogyatékos polgárok jogainak védelme - drogfogysztók érdekeinek védelme

Miben tud segíteni?
Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Oktatás, fejlesztés Szabadidő / fejlesztés

Kinek tud segíteni?
Nők Pszichiátriai betegek Drogfüggők Gyermekek Fogyatékkal élő

Milyen szervezet?
Országos

Elérhetőségek

tasz@tasz.hu, sajto@tasz.hu, jogsegely@tasz.hu, gardrob@tasz.hu

https://tasz.hu/

1136 Budapest, Tátra u. 15/B.

+36-1-209-0046, +36-1-279-2235

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél