Első házasok támogatása: hogyan kell igényelni, milyen segítséget kaphatunk?

Az első alkalommal házasságot kötők számos kedvezményben részesülhetnek, főleg akkor, ha még a családalapításon is gondolkoznak. Az állami támogatások mellett egyes települések önkormányzatai is kedvezményben részesíthetik a friss házaspárokat, jellemzően lakástámogatások formájában. Megmutatjuk, hogyan igényelhető az első házasok támogatása és emellett milyen egyéb kedvezmények merülhetnek fel a fiatal párok esetében.

Első házasok támogatása államilag

Ez a támogatás az összevont adóalapot csökkenti, így kevesebb személyi jövedelemadót (SZJA) kell fizetnie annak, aki igénybe veszi. A támogatás nem automatikus, igényelni kell. A kedvezmény érvényesítésére az a házaspár jogosult, ahol a házastársak legalább egyike első házasságát köti külföldön vagy belföldön. Ebben az esetben a házaspár mindkét tagja igénybe veheti a kedvezményt.

A bejegyzett élettársi kapcsolatban élők (azonos nemű párok) is jogosultak a támogatás igénylésére, melyet a házasságkötést/bejegyzést követő hónaptól legfeljebb 24 hónapon keresztül kaphatnak. A kedvezmény az összevont adóalapot csökkenti havonta 33 335 Ft-tal, ami azt jelenti, hogy havonta 5000 Ft-tal lesz több a pár nettó jövedelme. Ez két év alatt 120 000 Ft-ot jelent. Az adókedvezmény megosztható a felek között, de mivel nincs akkora tételről szó, ezért általában csak az egyik házastárs veszi igénybe.

Hogyan kell igényelni?

A kedvezmény év közben a munkáltatónál, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével vehető igénybe. A nyilatkozatot az ONYA (ide kattintva: onya.nav.gov.hu) alkalmazásban lehet legegyszerűbben kitölteni és beküldeni a NAV-hoz. Éves viszonylatban pedig az adóévre vonatkozó SZJA-bevallásban.

Első házasok támogatása önkormányzatilag

Az önkormányzatok jellemzően egyszeri szociális támogatásban részesítik a fiatal házaspárokat vagy éppen a lakásvásárlás, lakhatás területén kívánnak segítséget nyújtani. Érdemes tájékozódunk a településünk önkormányzatánál az elérhető kedvezményekről. Budapest XIII. kerületi önkormányzata például azokat a fiatal házasokat, ahol egyik tag sem töltötte még be a 35. életévét, illetve legalább az egyik tag kerületi lakóhellyel rendelkezik, a házasságkötés évében egyszeri támogatásban részesíti. Erről bővebben itt lehet tájékozódni.

Újpest önkormányzata 1000 000 Ft vissza nem térítendő hitelt ad a fiatal párnak. Feltételek, hogy egyik tag se töltse be a 40. életévét, illetve hogy az egyikőjük legalább egy éve folyamatos bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezzen a kerületben. Kikötés még, hogy a lakást Újpesten építsék vagy vásárolják, továbbá közös tulajdonba kerüljön. Az önkormányzati támogatások tehát településenként eltérőek. Lehetnek egyszeri, szociális alapú családalapítási támogatás címszó alatt meghirdetve, valamint lakbértámogatás vagy lakáshoz jutás ügyiratkörbe tartozóak is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Csalántea készítése lépésről lépésre: ezt a hibát sokan elkövetik közben

A csalántea készítése otthon is könnyen megy, ha tudod, mikor és honnan szabad csalánt gyűjteni és hogyan kell szárítani.

Családi csődvédelem lépésről lépésre: ezt kell tudni a jelentkezés előtt

Szorult anyagi helyzetben sokak fejében meg sem fordul, hogy létezik kiút. Pedig a családi csődvédelmi szolgálat épp ezekben a legszorultabb helyzetekben kínál esélyt egy tiszta lapra.

Fagyasztott finomságok féláron: Hol spórolhatsz nagyot?

A hét legjobb mirelit akciói egy helyen, hogy tele legyen a fagyasztó és a pénztárca se ürüljön ki!

Mikor szűnik meg a Tények? Itt van minden, amit tudni lehet a TV2 műsorának jövőjéről

Május elején robbant a hír, miszerint átalakul a TV2 hírszolgáltatása.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat