Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más támogatásnak és kedvezménynek is feltétele – valójában ezekért érdemes igényelni. Mutatjuk, melyek ezek, kik kaphatják meg, és hogyan lehet igényelni.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők évente két alkalommal pénzbeli támogatást kapnak, amelyet augusztusban és novemberben folyósítanak. 2026-ban az alapösszeg alkalmanként 6000 forint, vagyis egy év alatt összesen 12.000 forint. A hátrányos helyzetű gyermekek után az emelt összegű támogatás alkalmanként 6500 forint. Látható, hogy a gyermekvédelmi kedvezmény nem feltétlenül a juttatás miatt fontos. Akkor miért éri meg igényelni? Röviden, mert a jogosultság többféle természetbeni támogatásnál és kedvezménynél is számít.
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: mivel jár még?
- Gyermekétkeztetés: a jogosultság alapján a gyermek ingyenesen vagy kedvezményesen étkezhet az intézményben. Az általános iskolai évfolyamokon a feltételeknek megfelelő gyermekek számára ingyenes az étkezés, míg a középiskolásoknál 50 százalékos kedvezmény is elérhető.
- Szünidei gyermekétkeztetés: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára a szünidőben is ingyenes az étkezés. A meleg főétkezést az önkormányzat szervezi meg.
- Felsőoktatási kedvezmények: a jogosultság a felsőoktatási felvételinél többletpontot jelenthet, emellett a hátrányos helyzetű hallgatók számára kollégiumi díjmentesség vagy rendszeres szociális ösztöndíj is elérhető.
- Fiatalok életkezdési támogatása: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és nevelésbe vett, Magyarországon élő gyermek a 7. és a 14. évben további 44 600 forint támogatást kap.
- Babakötvény, Start-számla: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek Start-számlájára befizetett összeg után 20 százalékos, legfeljebb évi 24 ezer forintos állami támogatás jár.
- A családbafogadó gyámok külön pénzbeli ellátásra is jogosultak: ennek összege gyermekenként a szociális vetítési alap (28.500 forint) 22 százaléka, emellett évente kétszer pótlék is jár (8400 forint).
A kevésbé ismert lehetőségek
- Iskolakezdési támogatás: 2026-ban a 100 ezer forintos állami iskolakezdési támogatásban részesülők egyik csoportja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaké. A Magyar Államkincstár a jogosultságot a nyilvántartásból ellenőrzi, külön kérelmet nem kell benyújtani.
- Útravaló Ösztöndíjprogram, Út az érettségihez alprogram: a 2025/2026-os pályázati kiírás szerint pályázhat az a tanuló is, aki a jelentkezéskor rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül (és ha a többi feltételnek is megfelel).
- Arany János Kollégiumi Program: A programba jelentkezhet az a tanuló, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították.
- Önkormányzati támogatások: Itt többféle lehetőség is van, de a szabályok nem egységesek. Az önkormányzat dönti el, hogy milyen támogatás milyen feltételekkel állapítható meg. Például Veresegyházon a nyári táborozás és az osztálykirándulás támogatásának egyik feltétele, hogy a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesüljön. Pilisvörösváron a helyi kommunális adó alól mentes az, aki január 1-jén a kedvezményre jogosult. Ez nem gyermekvédelmi ellátás, hanem helyi adókedvezmény.
Maradt még kérdése? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.
Hogyan igényelhető?
A támogatás a települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, lakcím alapján igényelhető. A szükséges kérelem beszerezhető személyesen az önkormányzattól, de innen is letölthető. Elektronikusan az epapir.gov.hu felületen adható be. A támogatás egy év után lejár, a kérelmet évente meg kell újítani. A csatolt igazolások nem lehetnek 30 napnál régebbiek, ezeket minden igénylés előtt újra be kell szerezni. Alapesetben az ügyintézési idő 8 nap, a jogosultságról a települési önkormányzat jegyzője dönt.



