Bölcsődei támogatás 2024: mikor „jön ki”, mit mond az Államkincstár?

Tavaly év végén érkezett a hír, hogy hamarosan újra igényelhető lesz a bölcsődei támogatás. Az akkori információk alapján úgy lehetett tudni, hogy fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz rá, és a korábbinál magasabb összegre lehet majd pályázni. Rákérdeztünk a Magyar Államkincstárnál, hogy mikor lehet ismét igényelni a támogatást és kik lesznek jogosultak rá. Lesz-e bölcsődei támogatás 2024-ben? Mutatjuk az Államkincstár hivatalos válaszát.

Új bölcsődei támogatás: mit lehet eddig tudni?

A 2019-ben bevezetett bölcsődei támogatást célja, hogy elősegítse kisgyermeket nevelő szülők visszatérését a munkaerőpiacra. Olyan családok kaphatták meg, akik férőhelyhiány miatt kénytelenek voltak a gyereküket magánbölcsődébe íratni. Ez a lehetőség valóban nagy segítséget jelentett, hiszen havonta akár 40 ezer forinttal is csökkenthette a kisgyermekesek kiadásait

A bölcsődei elhelyezést támogató és ezáltal a szülők munkahelyi visszatérését segítő projekt 2019-ben indult és három évig tartott. A támogatás az ország egész részén elérhető volt 2023. augusztusig, utána már nem nem lehetett igényelni.

Tavaly novemberben azonban felröppentek a hírek, hogy ismét lehet majd igényelni a bölcsődei támogatást, amit Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára meg is erősített. A tájékoztatás szerint a korábban elérhető 40.000 forintnál az új pályázatban már magasabb összegre lehet pályázni. Emellett a támogatásra fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz.

Emellett kiemelten támogatják majd a kevésbé fejlett régiókat is. Továbbá 30 százalékkal magasabb összeget igényelhetnek az egyedülálló és a menekült hátterű szülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelők, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, továbbá a sajátos nevelési igényű vagy korai fejlesztésre jogosult családok.

Bölcsődei támogatás 2024: mikor jön ki? Utánajártunk!

A pénzcentrum.hu foglalta össze ebben az írásában, hogy mit tartalmaz pontosan a januárban megjelent, „Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása” nevű felhívás. A portál a Magyar Államkincstárnál arra is rákérdezett, mikor jöhet vissza a régi-új támogatás.

A felhívásban az szerepelt, hogy “a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,5 milliárd forint és a projekt fizikai befejezésére a megkezdésétől számított legfeljebb 54 hónap áll rendelkezésre.

Az igényelhető támogatás összege legfeljebb 50 ezer forintra nőtt, de bizonyos esetekben 65 ezer forint is lehet. A támogatást akár 2023. április 1-ig visszamenőleg lehet majd igényelni némely esetekben.”

Azt is írták, 2024. március 31-ig alakítják ki az ügyfélszolgálatot és megkezdődik a tájékoztatási kampány. Ez a kampány a határidő leteltével sem kezdődött meg, ezért kereste meg a pénzcentrum.hu a MÁK-ot. Az államkincstár

ugyanazt a – nem sok konkrétumot tartalmazó – választ adta a portálnak, mint szerkesztőségünknek.

Ezt válaszolta a Magyar Államkincstár

Szerkesztőségünk 2024. május 7-én érdeklődte meg írásban a Magyar Államkincstártól, hogy idén is lesz-e bölcsődei támogatás és ha igen, mikor várható a pályázat kiírása. Arra is rákérdeztünk, hogy ha valaki sikeresen pályázik a támogatásra, akkor várhatóan mikor és milyen összegben kezdődik meg a folyósítása.

Kérdéseinkre az alábbi válasz érkezett:

„A Magyar Államkincstár az EFOP Plusz-6.3.1-23 »Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása« című kiemelt projekt támogatási szerződését megkötötte, valamint a projekt előkészítési feladatait megkezdte annak érdekében, hogy a bölcsődei térítési díj támogatás mielőbb igényelhetővé váljon a kisgyermekes szülők számára. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos részletes információkról és feltételekről a projekt indulását megelőzően a Magyar Államkincstár tájékoztatást fog nyújtani. Az Európai Unió és Magyarország támogatásával megvalósuló program célcsoportja az a munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülő, akinek állandó lakcíme vagy tartózkodási helyének címe a kevésbé fejlett régiók területén van.”

Azaz: nesze semmi, fogd meg jól.

Egyelőre továbbra sem tudni, hogy mikortól lehet majd pályázni a támogatásra és milyen összegeket lehet elnyerni. Csakhogy május végére többnyire mindenhol lezárulnak a 2024/2025-ös nevelési évre szóló bölcsődei jelentkezések és minden érintett számára megnyugtató volna tudni, hogy hogyan kalkuláljon a támogatással. Nagy kár, hogy a magát büszkén családbarátnak valló kormánynak és a kincstárnak fél év alatt sem sikerült megfelelően előkészíteni a projektet.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogyan lehet kimosni a futócipőt, ha lepisilte a kutya?

Megoldjuk, nem kell pánikba esni.

„Mi történt tegnap este?” — Amikor reggelre eltűnnek az emlékek, és félsz attól, mit mondhattál

Reggelre nem emlékszel az előző estére? Tudj meg mit tehetsz az éjszakai memóriafátyol ellen. Gyors tippek:

Mennyei aszalt szilva házilag: a bolti ár ötödéből kijön és sokkal finomabb

Az aszalás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a nyár zamatos gyümölcseit télre is megőrizzük. Az aszalt szilva házilag nemcsak olcsóbb, mint a bolti, hanem ízben és minőségben is felülmúlja azt.

Vízitorma: A koleszterincsökkentő  szuperzöldség, amit egész évben szüretelhetsz – ilyen egyszerű a gondozása

A vízitormát akár a konyhában is termesztheted, így minden nap kéznél lesz ez a remek vitaminbomba.

Ezt tedd, ha a naptej foltot hagyott a kedvenc ingeden – házitündér barátnőm tuti tippje

A naptej eltávolítása ruhából nem mindig egyszerű feladat, mert a zsíros textúra makacs foltot hagy. De ne aggódj: házitündér barátnőm megosztotta velem a bevált trükkjeit, amelyekkel újra a régiek lehetnek ruháid.