Segítség, kiborít a gyerekem! Ez normális?

Úgy tűnhet napjainkban egyre gyakrabban találkozunk a környezetünkben „problémás” gyerekekkel. Legyen szó a gyerekünk iskolai osztálytársairól, vagy éppen a barátaink gyerekeiről vagy akár a saját gyerekünkről. A problémásság azonban sokszor inkább a környezet sikertelen adaptációját jelenti a sajátos fejlődési ívű gyerekhez. Baj, ha kiborít a gyerekem? Mi tehetünk szülőként?

A gyerekek fejlődési útja rendkívül eltérő és szerteágazó lehet, és bizony mindig voltak és lesznek olyan gyerekek, akik valamilyen módon eltérnek majd a leggyakrabban előforduló, meghatározott ívű átlagos úttól. Ezeknek a gyerekeknek a száma úgy tűnhet, hogy rohamosan nő. Habár valószínűleg egyre gyakoribb az atipikus fejlődés a megváltozott kultúrának és a változó környezeti hatásoknak köszönhetően, azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a növekedés a diagnosztizálás és pszichológiai kategorizálás tűzvészszerű terjedésének is köszönhető.

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetségfejlesztés – Lehetőségek kezdőknek és haladóknak című könyvében összefoglalja, hogy az atipikusság a gyerek fejlődésében milyen területeken jelenhet meg:

• észlelés
• tanulás
• mozgásszervezés
• gondolkodásmód
• információfeldolgozás
• memóriaműködés

Oktatási rendszer kihívása

A sajátos fejlődési ívvel rendelkező gyerekek a legnagyobb kihívással az oktatási rendszeren belül szembesülhetnek. Egy gyerekkel való hatékony együttműködés alapja mindig a kapcsolódás. Ez igaz a terápiás, a nevelési és a tanulási helyzetekre is. Ezt sajnos a közoktatáson belül szinte egyáltalán nem veszik figyelembe. Amíg az iskola mereven a hagyományokhoz ragaszkodik, addig nem tud sikeresen kapcsolatba lépni egy kurrens kultúra által leképezett gyerekkel. A világ kulturális változásait így hát célszerű lenne eszközként és közvetítőként felhasználni az iskola és a gyerek között, és mellette gyakorolni a gyerek számára is biztonságot adó szokásokat és rituálékat.

Gyorsan változó kultúra és környezet

A gyorsan változó környezeti feltételek folyományaként az atipikusság idegrendszeri és fejlődésbeli eltérést okoz a gyerekeknél, ami tanulási zavarhoz vezet. Ezek az eltérések fejlesztéssel korrigálhatóak. Sajnos a jelenlegi oktatási rendszer erre a problémára nem reagál. Pedig ezek a gyerekek egyszerűen csak más idegpályákat használnak, így alternatív tanítási módszerekkel – amelyek nagyon is elérhetőek – ők is részesedhetnének a tanulási sikerélményben. Így inkább tanítási, mint tanulási zavarról beszélhetünk.

A mozgás mint életelem

Kisiskolás korban az IQ tesztek már a verbalitásra épülnek. Tudományosan azonban az intelligencia több dimenzióra tagolódik. Így könnyen és hamar csalódnak azok a gyerekek magukban, akik – szociokulturális hátterüknek is megfelelően – mozgással tudnak a leghatékonyabban tanulni. Irreális a rendszer elvárása, miszerint egy kisgyereknek órákig kell mozdulatlanul és fegyelmezetten ülnie egy padban. A gyereket a kíváncsisága vezeti, folyamatosan bóklászik és felfedez. Ezt kihasználva lehetne a legjobb problémamegoldóvá nevelni.

A tudás változása

Rohanó világunkban a tudás percről percre változik. Épp ezért inadekvát a lexikális tudást végeláthatatlan felhalmozása. A gyerekek amúgy is rendszerint két gondolkodási sémába sorolhatók. Az egyik séma képviselői sikeresebben tűrik – a számukra sem épp kedvező, okafogyott – lexikális tudásfelhalmozást. Ez abból adódik, hogy ők koncentráltabbak, önszabályozás terén fejlettebbek, előrelátóak és képesek rendszerben gondolkodni. Az ilyesféle oktatási rendszeren belül azonban a másik sémába tartozó gyerekek igencsak magukra maradnak. Hiszen az ő erényeiket mint pl. a mozgás általi felfedezés képessége, az együttműködés, a kockáztatás és a határtalan fantáziálás, ez a rendszer kevésbé használja ki. Ez is könnyedén orvosolható lenne, ha a tudásfelhalmozás helyett a tanítás a problémamegoldó képesség fejlesztésére irányulna. A módszeres gondolkodás, a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztése ugyanis hatékony eszközként szolgál a folyamatosan változó problémahalmazok detektálására és megoldására.

Kritikai pedagógia kisarjadása

Az egyre világosabb és tudományosan is bizonyított, hogy a tanulást és a pszichológiai jóllétet is elősegíti a különböző képességű gyerekek együtt tanulása és csoportokban való dolgozása. Erre a gyakorlatban azonban a frontális oktatás mellett csak kevéssé van lehetőség. Egy lépéssel előrébb vinne még, ha belátnánk – amit már a kritikai pedagógia történeti példáin keresztül bemutatott –, hogy az emberek mind egymás tanítói, így a pedagógusok is tanulhatnak a gyerekektől és oda-vissza. Ez egy egyenlőbb és igazságosabb viszonyt feltételez.

Természetesen a pedagógusok munkája is nagyon nehéz, hiszen szinte teljes mértékben korlátozva és kötve vannak az egységesített tanterv által. Mivel ők sem élhetik meg saját képességeik és kreativitásuk kiteljesedését, ezt ők is magukkal viszik az osztályterembe. A tanteremben lévő mindkét fél frusztrációja összeadódik, és sok esetben egymás ellen vezetődik le. Sajnos a régmúlt elképzeléseihez kötődő, szakmaiatlan szülő is sokszor akadályozhatja a munkát. Nem értik a puhább, elfogadóbb szemléletű megközelítéseket, és adott esetben azonnal látni akarják a változást. Megfelelő érzékenyítő és edukációs programmal ez is kiküszöbölhető lenne.

Családi háttér

Az elfogadó, szeretetteljes, biztonságot adó családi háttér nyújthat egy biztonságos alapot. Ez fokozza a gyerek önbizalmát és magabiztosságát is. Fontos még a gyerek autonómiájának az erősítése, mivel ennek a megléte az önálló, felelősségteljes döntés és az önirányítás alapja.

A problémás gyerekek kezelésében azonban fontos az összefogás: a szülő, a gyerekekkel foglalkozó szakemberek és a pedagógusok együttműködése. A problémás viselkedés legyen gyanús és próbáljuk megtalálni a forrását. Helyezzük a hangsúlyt a gyerek erősségeire és ne a gyengeségeire.