Ingyenesen látogatható, gyönyörű arborétumok Budapest közelében

Pompás zöld és bimbódzó rügyek várnak – Itt a tavasz, az év legszebb időszaka. Nincs is szebb a virágzó növények látványánál, és akkor az illatokról még nem is beszéltünk. Ennek apropóján összegyűjtöttünk nektek pár ingyenesen látogatható arborétumot, botanikus kertet Budapesten és környékén.

Budai Arborétum – XI. kerület

Elvitathatatlanul az ország egyik leggazdagabb, legszebb arborétuma. Ráadásul ingyenes. Minden évszakban érdemes kilátogatni. Április 21-23-án különösen érdemes elmenni az arborétumba, akkor ugyanis tavaszkert Dísznövény Szakkiállítás és Vásár lesz a MATE Budai Campusán és a Budai Arborétum területén, miközben az Arborétum csodaszép tavaszi arcát mutatja. Az esemény leírása:

„A minden évben nagy sikerű vezetett túrán megcsodálhatjátok, történeteket hallhattok, ismereteket szerezhettek a jelenlegi csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, illetve több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt magában foglaló Arborétumról.”

Az ingyenes arborétum címe: 1114 Budapest, Villányi út 29-43.

Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert – Budakalász

A Gyógynövény Kutató Intézetet kertjének növényeit a bennük termelődő kémiai anyagok alapján mutatja be, innen ered a különleges név. Ez Magyarországon egyedülálló, de még világszerte is csupán néhány kemotaxonómiai alapú élőnövény-bemutatót ismerünk.

A kert szakvezetéssel bárki számára látogatható, hétköznap 10:00 és 15:00 óra között, előzetes bejelentkezéssel. Időpont egyeztetés lehetséges a (26) 340-533/162 telefonszámon vagy a következő címen: latogato@gynki.hu

Cím: 2011 Budakalász, Lupaszigeti út 4.

Budakeszi Herbárium és Dendrológiai Tanösvény – Budakeszi

A Herbárium egyik fő tevékenysége a világ mérsékelt égövi erdeit, fás növényeit eredeti termőhelyről dokumentáló átfogó mű, a Fák Világatlaszának (Dendrológiai Atlasz) előkészítése. Az intézmény több arborétum megtervezésében, fejlesztésében, növényanyagának bővítésében is részt vesz. A gyűjtemény sokszínűségét tanösvény mentén mutatják be – írja a Természetjáró.hu.

Cím: 2092 Budakeszi, Pf. 52.

Huzella-kert – Göd

A gödi Huzella-kertet már egy éve megnyitották a nagyközönség számára, azonban még jelenleg is rendzeés alatt áll több része. Az építkezés ideje alatt pedig ingyenesen látogatható a kert. Nyitvatartása így alakul: Hétfőtől csütörtökig 9-15 óra között. Pénteken: 9-13 óra között. Hétvégén és munkaszüneti napokon zárva.

Cím: 2131 Göd, Jávorka utca 14.

Mőcsényi Mihály Botanikus kert – Budapest, Városliget

A Városliget legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő parkeleme, a Kis Botanikus Kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztek el. A kert bárki számára ingyenesen látogatható a Városligetben a nap 24 órájában.

Ezeknek az arborétumoknak, botanikus kerteknek a felkeresése húsvéti programnak is tökéletes. Arról, hogy milyen időre számíthatsz a nagyhéten, itt írtunk:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mikor számolják újra a Nők40-et? 65 év felett változhat-e a nyugdíj összege?

A Nők40 nyugdíj eleve teljes összegű, nem vonnak le belőle semmit, mert az érintett hölgy évekkel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vonul vissza.

Kipróbáltam a “kényelmetlen” módszert, és tényleg segít kézben tartani a mosást

A kényelmetlen módszer lényege, hogy nem rakod el a tiszta ruhákat kényelmes helyre, hanem olyan helyre teszed, ahol zavaróak. Így nem tudsz halogatni, mert mindig szem előtt lesznek.

Szülők, figyelem! Már csak 5 napig kérhető támogatás a lepusztult tornaterem felújításához

Idén is 9 milliót nyerhetnek az iskolák Decathlon pályázat keretében a mindennapos testnevelés...

Elvesztheted a családi pótlékot, ha erre a 9 dologra nem figyelsz: így jelentsd be, ha változás történik

Az ellátást igényelni kell, és ha valamilyen okból már nem él a jogosultság, azt jelezni kell.

Lándzsás útifű szirup házilag: a bolti ár töredékéből kijön egy nagy adag, pofonegyszerű elkészíteni

Ez a jelentéktelen növény az út szélén olyan, mint egy halk figyelmeztetés: nem minden gyógyír van polcra téve.