Elhalálozáskor meddig jár a nyugdíj? Ki veheti fel?

Kevés szó esik arról a hétköznapokban, hogy a nyugdíjas rokon halála után kit illet meg az ellátás. Végintézkedésről, temetési segélyről már írtunk korábban, most annak jártunk utána, hogy elhalálozáskor meddig jár a nyugdíj és ki kaphatja meg.

A haláleset bejelentése

A nyugdíjas rokon elhalálozását és annak időpontját a vele közös háztartásban együtt élt hozzátartozónak kell megtennie. Hozzátartozó sorrendben a házastárs, gyermek,unoka, szülő, nagyszülő és testvér, ezek hiányában az örökös. A halálesetet 15 napon belül kell jeleznie a hozzátartozónak.

Mi történik az ellátással, ha a nyugdíjas meghal?

A nyugdíj a jogosult halálával megszűnik. A nyugdíjat és a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított egyéb ellátásokat a jogosult halálának napját magába foglaló hónap végéig kell folyósítani. A nyugdíj tehát teljes egészében jár az utolsó hónapra – függetlenül attól, hogy az illető hónap elején vagy végén hunyt el –, viszont a következő hónaptól már nem folyósítják.

Előfordulhat, hogy a halál olyan időpontban következik be, amikor a nyugdíjat még nem utalták el, vagy még nem került sor a postai kézbesítésre. Ebben az esetben a nyugdíj kifizetésére speciális szabályok vonatkoznak. (Lentebb kifejtjük.)

Elhalálozáskor meddig jár a nyugdíj?

A nyugdíj utalása havonta, az esedékesség hónapjában, azaz a tárgyhónapban történik (szemben pl. a családi pótlékkal, amit utólag fizetnek ki.) Arra a hónapra még jár a nyugdíj, amelyben az illető meghalt, a következőre viszont már nem.

Ki veheti fel az elhunyt nyugdíját?

Ha az elhunyt nyugdíjassal több közeli hozzátartozó is élt közös háztartásban, akkor a vonatkozó törvény szerint ez a sorrend: elsőként az elhunyt együtt élő házastársa, bejegyzett élettársa, ennek hiányában a gyermeke, majd az unokája, szülője, nagyszülője, testvére következik.

A halál hónapjára járó nyugdíjat a postai kézbesítőtől is jogszerűen átveheti a közös háztartásban élő közeli hozzátartozó. Ha ez nem történik meg, és a fel nem vett nyugdíjat a posta visszautalja a folyósítónak, akkor kérelmezni kell annak kiutalását. A jogosultnak ezt írásban kell kérelmeznie a halálesettől számított egy éven belül.

Ha nincs olyan hozzátartozó, akivel az elhunyt együtt élt, a halál hónapjára járó nyugdíj a hagyaték részévé válik. Innentől az örökösöket illeti meg.

Mi történik, ha a halálest után is utalnak nyugdíjat?

Ez akkor történhet meg, ha a hozzátartozó nem jelentette be időben a halálesetet. A haláleset hónapját kiutalt nyugdíj már nem illeti meg a közeli hozzátartozókat és örökösöket. A nyugdíjfolyósító visszafizetésre kötelezi azt, aki jogalap nélkül felveszi az elhunyt nyugellátását.

Kinek és meddig jár az özvegyi nyugdíj?

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!