A Hóvége kérdez: Kinek fér bele az étterembe járás?

Az élelmiszer-infláció és az energiaárak elszabadulása a vendéglátósokat is nehéz helyzetbe hozta, kénytelenek voltak árat emelni. Hiába tűnnek megfizethetetlennek az éttermi árak, szakmabeliek szerint még mindig nem emelték meg eléggé. Mit szólnak ehhez az emberek, mennyire fér bele manapság az éttermezés? – erről kérdezte a Hóvége a járókelőket.

Minden nagyon megdrágult, az étterem az átlagos, vagy annál alacsonyabb jövedelemből élők számára valahol luxus lett. A vendéglátósoknak sem egyszerű: a rezsit, az alkalmazottakat, az egyre drágább alapanyagokat valamiből fizetni kell, és ez nem megy áremelés nélkül. Tény azonban, hogy a költségnövekedést nem lehet teljesen áthárítani a vendégekre, mert akkor nem lesz kinek főzni. Vagy már itt tartunk? Beülünk-e még valahová „csak úgy” ebédelni, vacsorázni?

Igencsak meg kell gondolni, hogy az ember megengedheti-e magának

Az általunk megkérdezettek ritkábban, vagy egyáltalán nem járnak már étterembe, inkább otthon főznek. Az egyik válaszoló elmondta, hogy míg korábban havonta párszor el-elmentek vacsorázni, ma már meg kell gondolnia, belefér-e a költségvetésbe. Nemcsak neki, úgy általában mindenkinek.

Abban a többség egyetértett, hogy otthon főzni az elképesztő élelmiszerárak mellett még mindig olcsóbb, mint vendéglátóhelyen enni. Ezt mi is így gondoljuk, könnyen és kevés pénzből elkészíthető ételekről itt, itt, és itt írtunk.

Szóba sem jöhet az étterembe járás

– mondta egy férfi. Hozzátette, hogy a kifőzdéket azért érdemes megnézni, mert ha utánaszámolunk, egy-egy napi menüvel jobban járhatunk, mint ha otthon főznénk. Egy másik férfi szerint azok a helyek, ahol tényleg szívesen enne az ember, megfizethetetlenek, az átlagos éttermi kosztnál pedig otthon is lehet jobbat főzni.

Ennyit bevezetőnek, mutatjuk a ’Hóvége kérdez’ sorozat következő videóját:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A hét legjobb ajánlatai — gyors vacsoraötletek és zöldségáradat Alditól az Auchanig

Heti akciók? Gyors, használható válogatás az Aldi, Lidl, Auchan és Spar kiemelt ajánlataiból: zöldség áradat és gyors vacsora ötletekkel tűzdelve.

Megőrzi zamatát a vargánya gomba, ha így tisztítod – az őrségi gombászok csak így csinálják

Vargánya tisztítása? Sokkal egyszerűbb a dolog, mint azt bárki gondolná.

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Sokan rosszul tudják!

Meddig érvényes a régi 50 és 100 eurós? Jó hír: a régi eurós bankjegy korlátlan ideig használható, nem kell beváltani.

Most akkor kamu az ingyenes hallókészülék vagy nem? Utánajártunk

Igyenebéd nincs, ezt jegyezzük meg!

Online számlanyitás azonnali jóváírással: létezik ilyen és mik a feltételek?

Akár otthonról, néhány perc alatt nyithatunk bankszámlát, és rövid időn belül megkaphatjuk a jóváírást is - tényleg ennyire egyszerű?

Nyugdíjas szuperkedvezmény szerdánként: féláras fürdőzés 65 év felett, mutatjuk, hol

Nem kell igényelni, sem kérelmezni, a pénztáraknál rögtön kiváltható.