Családállítás menete: kevesen tudják, hogyan zajlik valójában, pedig sokan kíváncsiak rá – vannak-e veszélyei?

A családállítás az utóbbi években egyre ismertebb lett, sokan önismereti módszerként, mások lelki problémáik megoldásának reményében próbálják ki. Erről a sokak számára különös, nehezen megfogható eljárásról rengeteg személyes beszámoló kering az interneten. Van, aki szerint egyetlen alkalom után teljesen másképp látja a családi problémáit, mások személyes alapokon kérdőjelezik meg a módszert. De pontosan mi a családállítás menete, mire jó, lehetnek-e káros hatásai, és mit mondanak a tudományos vizsgálatok?

A családállítás menete általában csoportos foglalkozással kezdődik. A résztvevő röviden ismerteti a problémát, amelyet szeretne körbejárni. Ezután a csoport tagjai közül úgynevezett képviselőket választanak a család egyes szereplőinek megjelenítésére. A résztvevők a térben különböző helyekre állnak, a vezető pedig arra kéri őket, hogy figyeljék meg érzéseiket, reakcióikat, illetve bizonyos esetekben mondatokat is megfogalmaznak.

A módszer alapja az az elképzelés, hogy a családi rendszerben működő, akár több generáción átívelő mintázatok ilyen módon láthatóvá válhatnak, és így jobban meg is érthetők a problémák. Egyéni foglalkozás is létezik, ilyenkor például figurákkal, tárgyakkal vagy más szimbolikus eszközökkel jelenítik meg a családtagokat.

Van tudományos bizonyíték arra, hogy működik?

Nem igazán. Egy 2021-es szisztematikus áttekintés 12 tanulmány alapján vizsgálta a családállítás mentális egészségre gyakorolt hatását. A szerzők találtak ugyan biztató eredményeket, de arra jutottak, hogy az elérhető bizonyítékok mennyisége és minősége alacsony. A vizsgálatok egy részében pedig nem kívánt hatásokat is jelentettek.

A 2026 áprilisában közzétett, új szisztematikus áttekintés és metaanalízis ennél egyértelműbb következtetésre jutott. A kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy a családállítás bármilyen vizsgált állapot kezelésére hatékony lenne. Minden bevont vizsgálatot magas torzítási kockázatúnak ítéltek, és valamennyi összehasonlítást nagyon alacsony bizonyosságú bizonyítékként értékelték. A szerzők lehetséges káros hatásokkal kapcsolatos aggályokat is azonosítottak, és szerintük a rendelkezésre álló adatok nem elegendők ahhoz, hogy a módszer klinikai alkalmazását ajánlani lehessen.

A családállításról szóló személyes sikertörténetek nem helyettesítik a tudományos bizonyítékot. Attól, hogy valaki egy foglalkozás után jobban érzi magát, nem bizonyított, hogy maga a módszer okozza a javulást, illetve az tartós lesz.

A családállítás menete: veszélyes lehet?

Nem lehet kijelenteni, hogy a családállítás káros vagy veszélyes, hiszen erre sincsenek tudományosan megalapozott bizonyítékok. Az viszont biztos, hogy az érzelmileg intenzív foglalkozás felszínre hozhat fájdalmas emlékeket és traumákat. Különösen problémás lehet, ha a foglalkozás vezetője a résztvevők szubjektív érzéseit bizonyított tényként kezeli, például egy családtag feltételezett traumájára vagy több generáción át öröklődő problémára vonatkozóan.

Ha lelki egészséggel kapcsolatos kérdésed van, a Hóvége ügyfélszolgálata ingyenesen válaszol.

Problémás az is, hogy bár ez egy pszichológiai jellegű foglalkozás, hazánkban nem tartozik a hivatalosan elismert pszichoterápiás módszerek közé. Ez azt is magával hozza, hogy nincs olyan egyszerű szabály, hogy csak pszichológus végezhet családállítást. Vagyis tulajdonképpen bárki végezheti. Ezt szintén kockázatnak kell tekintenünk, hiszen elkerülhetetlen, hogy a résztvevők terapeutaként tekintsenek rá, holott simán lehet, hogy semmilyen ilyen irányú képzettsége nincsen.

A családállítás menete tehát érdekes, és egy ilyen alkalom valódi önismereti élmény lehet. Ugyanakkor nincs megbízható tudományos bizonyíték arra, hogy betegségek, lelki problémák kezelésében hatékony lenne – nem érdemes összekeverni a bizonyított pszichoterápiás eljárásokkal. A jelenlegi kutatások alapján nincs megfelelő bizonyíték arra, hogy mentális betegségek vagy pszichés problémák kezelésére hatékony lenne, ezért ilyen célra bizonyított módszerekkel dolgozó, megfelelően képzett szakembert érdemes választani.

Egyéni családállítás figurákkal
Egyéni családállítás figurákkal
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egyenesen az arcodba fúj a jeges levegő az irodában? Ez a pár ezer forintos műanyag lap megmenti az életedet!

Pont az arcodba fúj a hideg levegő a munkahelyeden? A klíma terelőlap használata másodpercek alatt megoldja az irodai klímaháborút. Mutatjuk a filléres trükköt!

Roskadozni fog a paradicsom ettől a házi tápoldattól – mutatjuk a filléres receptet

Filléres segítség a paradicsomnak a szezon második felére.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat