Ingyenes horgászjegy nyugdíjasoknak: mire jogosít pontosan és miért kell fizetni 70 felett is?

A MOHOSZ nem a nyugdíjkorhatárt nézi, hanem az életkort: az állami horgászjegy 70 év felett ingyenes. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy díjmentesen lehet horgászni, mert más okmányokra és területi jegyre is szükség van. Mutatjuk, melyik mire szolgál, és mennyibe kerül.

A jó hír, hogy aki csak nyáron, kora ősszel szeretne ennek a remek hobbinak hódolni, az lényeges olcsóbban megteheti, mintha egész évre tervezne. Persze engedélyre így is szüksége lesz, csak úgy kiülni egy stégre és pecázni horgászokmányok nélkül Magyarországon nem lehet – legalábbis legálisan. Ha tényleg csak pár alkalomról van szó, akkor ez a legegyszerűbben egy turista horgászjegy megvásárlásával lehetséges: ez gyorsított eljárással, online igényelhető, az érvényessége pedig a kiállítástól számítva 90 nap. Az ára is baráti, 2026-ban fogási naplóval együtt 3.500 forintba kerül.

Ez azonban csak az egyik tétel. A turista jegy önmagában nem jogosít horgászatra, csak területi jeggyel érvényes, vagyis még ki kell váltani a tóra vagy folyószakaszra szóló engedélyt. (A turista állami horgászjeggyel csak és kizárólag turista területi engedélyt lehet váltani, éveset nem.) Ezzel egyszerre csak egy horgászkészség használatára van lehetőség, és a napi kifogható halmennyiség is kevesebb, mint az állami horgászjegyesek esetében.

Ha valaki hosszú távra tervez, a megfelelő engedélyek, okmányok beszerzése egy kicsivel tovább tart. Az ügyintézés nem bonyolult, csak több lépésből áll.

Hogyan lehet a horgászengedélyt kiváltani?

Aki horgászni akar, annak először horgászvizsgát kell tennie, ami díjmentes, és csak egyszer kell megcsinálni. Ezután el kell végezni a horgász regisztrációt és ki kell váltani a Magyar Horgászkártyát. Előbbi szintén ingyen van, utóbbi 5 évre 2200 forint. Ezután meg kell szerezni az Egységes Állami Horgászokmányt (EAH), ami két részből áll: az állami horgászjegyből és a fogási naplóból, e kettő összesen 6600 forint. Mindezeken felül még az egységes szövetségi hozzájárulást is ki kell fizetni, ez újabb 6000 forint. Ezen túl persze még az adott horgászegyesület tagdíját is meg kell fizetni, ahol tagok szeretnénk lenni, ez minimum 3000 forint, de általában ennél több szokott lenni (minden egyesület saját döntése, mennyit kér).

Állami horgászjegy 70 év felett: mire jogosít?

A 70 éven felüli horgászoknak az állami horgászjegy ingyenes. Nem kell megfizetniük az egységes szövetségi hozzájárulás díjat sem, illetve az éves egyesületi tagsági díjnál kedvezmény jár, esetükben ez minimum 1500 forint.

Ha ezek megvannak, már lehet horgászni? Természetesen nem. Az állami horgászjegy önmagában csak az alapjogosultságot biztosítja, vagyis azt, hogy a horgász rendelkezzen az országosan kötelező okmányokkal.

Kérdésed van a horgászattal kapcsolatban? Ingyenes ügyfélszolgálatunk két napon belül válaszol.

Miért kell 70 felett is fizetni?

Azért, mert a legtöbb helyre területi jegyet is kell váltani. Ezt a víz kezelője – jellemzően egy horgászegyesület vagy halgazdálkodó – adja ki, és az ára attól még nem lesz ingyenes, hogy valaki betöltötte a 70. életévét. Sok helyen ugyan kínálnak kedvezményes területi jegyet a 70 év felettieknek, de annak mértékéről minden víz kezelője maga dönt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mától örökre vége a Temu kánaánnak – mutatjuk, mi drágul, de van jó hírünk is

Az elmúlt években a Temu gyakorlatilag határozott léptekkel menetelt be az európai vásárlók mindennapjaiba.

Így a legolcsóbb a Ferihegyen parkolni, ha otthagyod a kocsit: meglepően jó áron kihozhatod

Megvan a repülőjegy, bepakolva a bőrönd, már csak egyetlen kérdés maradt: hogyan jussunk ki olcsón Ferihegyre?

A 6 leghosszabban virágzó egynyári virág: olcsók és nem ismerik a pihenőt

A nyári kert egyik legnagyobb öröme, amikor a virágok szinte megállás nélkül hozzák az újabb és újabb szirmokat.

Kapaszkodjon, ennyibe kerül, ha csekken ad fel pénzt: megszereztük a postai díjszabásokat

Minél sürgősebb, hogy megérkezzen a pénz, annál drágább.

A bélflórát és a közérzetet is rendbe teszi ez a csodaital: így készíts kombuchát otthon

Bár a kombucha elkészítése otthon elsőre bonyolultnak tűnhet az indítókultúra miatt, valójában csak...

Munkaidő naptár 2026: hány ledolgozandó nap és fizetett ünnep vár ránk idén?

Mutatjuk, hány munkanap, fizetett ünnep és ledolgozós szombat vár még ránk 2026-ban.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat