Ezt ültesd a padlizsán mellé és brutálisan beindul a termés: 5 növény, amit kötelező és 3, amit tilos

A padlizsántermesztés sikere persze a locsoláson és a napsütésen múlik; de az igazi titok, ha tudjuk, hogy a padlizsán mellé mit ültessünk. A növénytársításról egyre többet hallani, hiszen, ha tudjuk, hogy milyen növényeket ültessünk egymás mellé, akkor rengeteg munkát lehet spórolni. Az összeillő növények segítik egymás fejlődését, elűzik a kártevőket és javítják a talaj minőségét.

Padlizsántermesztési gyorstalpaló

Mielőtt az ágyásba kerülnének, fontos tudni, hogy a padlizsán rendkívül fagyérzékeny. A magokat érdemes bent, meleg helyen elindítani, és csak akkor kiültetni, ha a talaj már stabilan felmelegedett. A kiszoktatás fázisában fokozatosan csökkentsük a vizet és szoktassuk a kinti hőmérséklethez a palántákat, hogy ne érje őket sokk a kertben.

A palántanevelést érdemes a paprikával és a paradicsommal egy időben, március közepén elkezdeni. Mivel a magok aprók, célszerű szaporítótálcába, egyesével vetni őket. Bár a csírázás lassabban indul be, napos ablakpárkányon és rendszeres öntözés mellett hamar fejlődésnek indulnak. Amint megjelenik a növényen 2-3 valódi levél, ültessük át nagyobb cserépbe, mert a padlizsán fejlődése ekkor már nagyon felgyorsul. 

A kertbe csak akkor költöztessük ki a palántákat, amikor a fagyveszély végleg elmúlt, és a hőmérséklet tartósan 20°C fölé emelkedik – ez általában május elején vagy közepén jön el. Aki lemaradt a palántázásról, májusban szabadföldbe is szórhatja a magokat, a termés így is beérik majd. 

Akár 1 méteresre is megnőhet 

Készüljünk fel rá, hogy a padlizsán akár 1 méter magasra is megnőhet, és bokrosodik, ezért tartsunk legalább 50-60 cm-es tőtávolságot. Erős ágrendszere és súlyos termése miatt szinte mindig szüksége van karózásra vagy támasztékra. Napfényimádó növény, soha nem maradhat víz nélkül, a földjét tartsuk folyamatosan nyirkosan. Mivel elég falánk, ezért a fejlődéshez és a lila vagy fehér virágok megjelenéséhez rendszeres trágyázást igényel.

Padlizsán mellé mit ültessünk?

Leginkább olyan növényeket, amik hagyják, hogy sok napfényhez jusson, megtartják körülötte a talaj nedvességtartalmát és elűzik a kártevőket.

Bab 

A bab az egyik legjobb a padlizsán mellé. A gyökerein élő baktériumok segítségével képes megkötni a levegő nitrogénjét, és azt a talajba juttatni, ami a rendkívül tápanyagigényes padlizsán számára felér egy vitaminbombával. A bab levelei természetes takarást biztosítanak, így a talaj hűvösebb és nedvesebb marad a nyári hőségben is.

Bazsalikom 

A bazsalikom átható illóolajai távol tartják a levéltetveket, tripszeket és fehér legyeket. Cserébe vonzza a beporzókat, ami elengedhetetlen a padlizsán termésképzéséhez. Mivel nem igényelnek sok helyet egymás mellett, ideálisak a természetes védekezéshez.

Ültetés és növénytársítás? Kérd kollégáink segítségét!

Kapor 

A kapor a hasznos rovarok mágnese. Szeretik a katicabogarak és fürkészdarazsak, amik aztán felfalják a padlizsánt károsító rovarokat. Aromás illata elűzi a levéltetveket és a bolhákat is. Érdemes elszórva ültetni a sorok közé, már a puszta jelenléte is aktív védőpajzsot alkot.

Újhagyma 

Bár nem feltűnő növény, a hagyma illóanyagai rendkívül hatékonyak a talajközeli kártevők, például a fonálférgek ellen. Alacsony termete miatt nem árnyékolja be a fényimádó padlizsánt, és mivel kevés helyet foglal, tökéletesen kitölti a sorok közötti üres részeket, ráadásul ki nem szereti a rántotta mellé?

Spárga 

Bár a spárga évelő, a padlizsán pedig egynyári, de ez senkit ne zavarjon meg. A spárga gyökere mélyen van, ami fellazítja a földet, így több oxigén jut a padlizsánnak. Mivel a két növény különböző mélységekből veszi fel a tápanyagokat, egyáltalán nem zavarják egymást, sőt, ez a párosítás hosszú távon is javítja a talaj szerkezetét.

És mit ne?

Paprika

Bár a paprikát és a padlizsánt gyakran látni egymás mellett, fontos tudni, hogy mindketten a burgonyafélék családjába tartoznak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanazok a betegségek támadhatják meg mindkét növényt. A lisztharmat nevű gombás fertőzés, valamint a takácsatkák és a fonálférgek is előszeretettel támadják meg mind a paprikát, mind pedig a padlizsánt. Ha túl közel ültetjük őket egymáshoz, egy esetleges fertőzés vagy kártevő-invázió villámgyorsan letarolhatja az egész állományt, ezért érdemes némi távolságot tartani közöttük a kertben. 

Burgonya

A burgonya és a padlizsán társítása kifejezetten kockázatos, mivel mindkettő ugyanazokat a kártevőket vonzza. Ha egymás mellé kerülnek, a bogarak gyorsan tönkretehetik a termést. A kártevők mellett a kórokozók is közös veszélyforrást jelentenek: a levéltetvek és atkák mellett a szklerotínia és a botritisz nevű gombás betegségek is könnyen átterjedhetnek egyik növényről a másikra, ezért a biztonságos szüret érdekében érdemes őket a kert távolabbi pontjain elhelyezni. 

Kerti ruta

A padlizsán és a kerti ruta kifejezetten rossz párosítás, mert a ruta egyfajta „kémiai hadviselést” folytat a környezetében lévő növények ellen. A ruta gyökerei és levelei olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek gátolják a padlizsán növekedését és fejlődését, ezért ha azt szeretnénk, hogy a padlizsán szépen teremjen, érdemes őket a kert két távoli pontjára ültetni. Sőt, igazából kérdés, hogy a rutát minek ültetni egyáltalán?

Források: agraroldal.hu, nollkerteszet.hu.blog.hu, nosalty.hu, edenkert.hu, agroinform.hu,

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így lesz a fagyasztott zöldségből roppanós párolt köret – mintha nem is a mélyhűtőből jött volna

Nagy kincs lehet a fagyasztott zöldség, ha valami gyors és egészséges köretre vágyik az ember.

„Gyerekkoromban a 30 fok már csoda volt!” – Sokkoló tény derült ki, hétszer gyorsabban sülünk meg, mint a nyugatiak

Sokkoló adatot közölt a meteorológus! Az időjárás kánikula Magyarország területén hétszer gyorsabban melegszik, mint Nyugat-Európában. 42 fok is jöhet!

Sok nyugdíjas nem tud róla: így jár a kedvezményes fürdőbelépő

A jelképes árú belépőktől a nagyobb spórolást jelentő bérletekig.

Kihasznált a főnököm, megsérültem: kihez fordulhatok, hogy kártérítést kapjak?

A munkaköri leíráson kívüli feladatok nem minden esetben jogellenesek, de ha ezek miatt sérülsz meg, akár baleseti ellátásra és munkáltatói kártérítésre is jogosult lehetsz.

Hosszú ideig friss marad az esővíz, ha így gyűjtöd: nem poshad be és a szúnyogok se petéznek bele

Konkrét példán keresztül mutatjuk, hogy az esővízgyűjtés házilag milyen módszerrel a leghatékonyabb és mekkora tároló szükséges egy átlagos család vízellátáshoz.

Hiába sikeres a forgalmi vizsga, a rendőr így is megbüntethet: ennyi idő, amíg tényleg vezethetsz

Mutatjuk, mennyi idő alatt készül el a jogosítvány, s mikortól ülhetsz ténylegesen a volán mögé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat