Mit ültessünk a cukkini mellé áprilisban? Ezzel a kiskerti trükkel bőségesebb és egészségesebb lesz a termés 

A cukkini sokoldalú és hálás növény, ha biztosítjuk számára a megfelelő körülményeket. Nem hiányozhat egyetlen kertből sem, hiszen rengeteg étel készíthető belőle és ehhez képest pedig egyszerű a termesztése. Hasznos tudni, hogy cukkini mellé mit ültessünk és mit ne, mert bizonyos növények tápanyagot és védelmet biztosítanak számára, míg mások betegséget hoznak rá vagy elsorvasztják.

Ha a megfelelő növényeket ültetjük a cukkini mellé, akkor azok extra tápanyaggal dúsítják a földet, és még a kártevőket is elűzik. Emellett a beporzókat is a kertbe csalogatják, így biztosítva a jó termést.

A cukkini ültetése

A cukkini magvakat csak a fagyok teljes elmúltával szabad vetni, ha a föld már 21-27 °C-os, mivel hűvös közegben a csírázás elmarad. Aki korábban szeretné kezdeni a szezont, használhat védőfóliát, amely nemcsak a talaj felmelegedését gyorsítja fel és serkenti a növekedést, de a fiatal hajtásokat is óvja a széltől.

Április végén vagy május elején érdemes elkezdeni a beltéri palántanevelést is. A cserépbe vetett magokat napos ablakpárkányon, rendszeres öntözés mellett nagyjából három hét alatt nevelhetjük kiültetésre kész állapotúra. A vetésnél arra kell figyelni, hogy a megfelelő távolság meglegyen a magok, illetve palánták között. Ehhez a magokat 3 centiméter mély fészkekbe helyezzük, a növények között 15, a sorok között pedig 90-120 centiméter távolságot hagyjunk. 

A cukkini fejlődéséhez sok napsütés kell és enyhén savanyú, azaz 5,5–6,5 pH-értékű közeg. Bár tápanyagigénye nem olyan nagy, a bőséges szerves anyaggal dúsított, kötöttebb agyagtalajra van szüksége, mert ez képes tartósan megőrizni a nedvességet.

A növény számára elengedhetetlen a folyamatos és egyenletes vízellátás, így a talajnedvesség szinten tartására kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezért is fontos a talaj minősége, fajtája.  A bő termés érdekében érdemes magasabb foszfortartalmú, kíméletes műtrágyát alkalmazni, amely hatékonyan serkenti a virágképződést és a termésbeindulást.

A tökéletes trió

A kukorica, a bab és a tök tökéletes hármast alkot. Mindhárom növény imádja a bőséges napsütést és a tápanyagban gazdag talajt. Ebben a trióban a cukkini hatalmas levelei természetes talajtakaróként működnek: árnyékolják a földet, megőrzik annak nedvességét és elnyomják a gyomokat, miközben a kukorica stabil hátteret biztosít a babnak.

A talaj termékenységének javításában a hüvelyesek, mint a bab és a borsó játszanak kulcsszerepet. Gyökereik segítségével megkötik a levegő nitrogénjét, amivel ingyen „trágyázzák” a nagy étvágyú cukkinit. A kúszó zöldbabot ráadásul érdemes a kukoricaszárra felfuttatni, míg a korai borsót már akkor elvethetjük, amikor a cukkinik még kicsik, így mire a tökféléknek több helyre lesz szükségük, a borsót már le is szüretelhetjük.

Virágokat a beporzásért és a kártevők ellen

A beporzás hatékonyságát különféle virágokkal lehet növelni. A borágó és a sarkantyúka mágnesként vonzza a méheket és pillangókat, utóbbi pedig kiváló csalinövény is, amely magára vonzza a levéltetveket és földibolhákat a cukkini helyett. Hasonlóan nélkülözhetetlen a kisvirágú büdöske is, ami amellett, hogy a hasznos rovarokat is a kertbe csalogatja, védelmet nyújt a föld alatti nematódák és a csigák ellen is véd.

A cukkini mellé még mit ültessünk?

A fűszernövények és az egyéb illatos növények, pl. a kapor, a metélőhagyma vagy a macskamenta, elriasztják a kártevőket. A kapor illata elriasztja a takácsatkákat, a metélőhagyma és a macskamenta pedig a levéltetveket, sőt még a rágcsálókat is távol tartja. Ezek a növények ráadásul nemcsak hasznosak, hanem virágzáskor is nagyon szépek.

Amit viszont tilos mellé ültetni

A burgonyát és a sütőtököt messzire kerüljük el a cukkini ültetésekor. A burgonya és a cukkini egyaránt rendkívül tápanyagigényesek, így elszívják egymás elől az életerőt, a párás időben fellépő közös gombabetegségek pedig pillanatok alatt tönkretehetik mindkét állományt. A sütőtök pedig túlságosan hasonló habitusú és agresszívebb növekedésű, így egyszerűen megfojtja a cukkinit, a keresztbeporzás veszélye miatt a cukkini íze és külseje is megváltozhat.

Kertészkedéssel kapcsolatos kérdéseid vannak? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunk munkatársaihoz!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat