Megmondták a szakértők, meddig lesz hideg: ekkor jön idén az igazi tavasz

Bár most csodálatosan enyhe és napsütéses idő van, senki nem szeret korán örülni, nehogy meglegyen a böjtje és vissza kelljen venni a nagykabátot. Összevetettük az időjárás előrejelzéseket, hogy meddig lesz hideg – ha egyáltalán még visszatér – és mikor kezdődik az igazi tavasz.

A tél utolsó heteit rúgjuk, most éppen hétágra süt a nap és ilyenkor már csak az érdekli az embert, hogy ez így marad-e. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő hetekben még előfordulhatnak hűvösebb, változékony napok, de március során fokozatos felmelegedés kezdődik. A hónap elején még gyakoriak lehetnek az 5-10 fok körüli nappali hőmérsékletek és a fagyos reggelek. Március második hetében lesz egy “visszaesés”, csapadékos, hűvös idő lesz a mostani napsütéses időszak után. Akár még havazhat is – jelzi az agroinform.hu előrejelzésében Török László.

fiatal lány pihen a fűben, miközben zenét hallgat és olvas

A hónap második felére tartósan 15 fok körül lesz a hőmérséklet és éjszaka sem lesznek fagyok, ami már egyértelműen a tavasz közeledtét jelzi – mutatja az idokep.hu.

Áprilisban általában tovább erősödik a felmelegedés, és az átlagos nappali hőmérséklet már elérheti a 15-20 fokot is. Ez az az időszak, amikor a természet látványosan megújul, a fák rügyeznek, és egyre több napsütéses napra lehet számítani. 

Meddig lesz hideg, lehet-e lehűlésre számítani még tavasszal?

Bár átmeneti lehűlések és esős időszakok még előfordulhatnak, de szerencsére tartós téli hidegre és fagyokra már nem kell számítani. Most úgy néz ki, hogy március közepén még lesz egy hideg, télies hét, amikor kemény fagy lesz, de már nem országos kiterjedéssel – foglalja össze Török László.

Milyen idő várható a tavaszi szünet idején?

A magyar iskolákban a tavaszi szünet 2026-ban április 2-án, csütörtökön kezdődik, és április 12-ig, vasárnapig tart. A diákok számára az utolsó tanítási nap április 1., a szünet utáni első tanítási nap pedig április 13. hétfő lesz. Ez összesen 11 napos pihenőt jelent, amely kiváló lehetőséget ad a kikapcsolódásra, utazásra vagy szabadtéri programokra, mert az előrejelzések szerint akár 20 fok is lehet ebben az időszakban.

Kérdésed lenne a témával kapcsolatban? Kollégáink segítenek az Ügyfélszolgálatunkon keresztül!

A tavaszi szünet időjárása jellemzően kellemes lesz, de azért az április idén is megmutatja szeszélyes arcát. Április elején már gyakori lehet a 15-20 fok közötti nappali hőmérséklet, de előfordulhatnak hűvösebb, esős napok is. 

Összességében a 2026-os tavasz várhatóan fokozatos felmelegedést hoz: a tél hatása március elejére gyengül, március végére pedig egyre inkább tavaszias idő alakul ki. A tavaszi szünet idején már jó eséllyel kellemes, enyhe idő várható, így nem kell a négy fal között tölteni a szünetet – az accuweather.com előrejelzése alapján.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több száz forintot költöttek el arra, hogy behajtsanak rajtam 11 forintot: a magyar bürokrácia legújabb csúcsteljesítménye

Előfordult már, hogy elkallódott egy csekk? Ha a számla befizetés késve történik meg, a díjbeszedő azonnal lecsap. Mutatjuk a legbizarrabb magyar bürokratikus bakit!

Utánfutóra kell autópálya-matrica? Sok autós még mindig rosszul tudja

Az utánfutó autópálya matrica csak bizonyos járműveknél szükséges.

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat