Kiderült: ők lehetnek az új KRESZ legnagyobb vesztesei

Ha a új KRESZ tervezet ebben a formában válna hatályossá, a közlekedés lassabb és szabályozottabb lehet, bár nem feltétlenül igazságosabb. Hatásos tüneti kezelés: a balesetek száma jelentősen csökkenhet, viszont sok feszültség egyszerűen új szereplőkre hárulna át. Az infrastruktúra hiányosságai pedig továbbra is háttérben maradnak. 

Az elmúlt években a közlekedés egyre inkább improvizációvá vált: rollerek a járdán, autók a zebrán, kerékpárosok az úttesten. Az új KRESZ tervezet most már olyan állapotban van, hogy nyilvános társadalmi egyeztetésre bocsátották. Még nem hatályos jogszabály, sőt még csak nem is végleges, de már irányt mutat az elképzelésekről.

Gyalogosok esetében

A gyalogosok egyértelműen a szabálycsomag nyertesei. A zebra környékén a járművezetőnek nemcsak az áthaladó, hanem az átkelési szándékát jelző gyalogos részére is elsőbbséget kell adnia, lassítással vagy megállással. Ez csökkentheti azokat a tipikus helyzeteket, ahol a jog és a gyakorlat eddig elváltak egymástól.

Autósok: a felelősség nagy része rajtuk csattan

Az autóval közlekedők számára a változások érezhetőek lesznek. A tervezet több ponton szűkíti a mozgásteret: szigorúbb előírások jelennek meg a zebrák környékén, a megállásnál és parkolásnál hangsúlyosabban kell figyelembe venni a gyalogosok érdekeit, és autópályán, autóúton csak olyan jármű közlekedhet, amely képes tartósan legalább 70 km/órás sebességre.

Elektromos rollerek: a legnagyobb vesztesek

Az elektromos rollereket érinti a legkeményebb szigorítás. Korhatár, kötelező sisak, a nagyobb teljesítményű eszközök kitiltása a járdáról, – mindez megszünteti a jogi katyvaszt, és csökkentheti a gyalogosokkal való konfliktusokat. Azonban a tervezet nem kínál alternatívát azoknak, akik a rollert választanák közlekedési eszközüknek továbbra is. Nincs megfelelő kerékpáros infrastruktúra, nincs egységes városi megoldás, és nem látszik átmeneti időszak sem.

Kérdésed maradt a tervezettel kapcsolatban? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, 2 munkanapon belül, ingyenesen válaszolunk.

Ami pedig a kerékpárosokat illeti, továbbra is védett közlekedőként kezeli a tervezet őket, de egyértelművé teszi: a védelem nem jelent automatikus elsőbbséget minden helyzetben. Például zebrán áttekerve nincs külön jog, az együttműködés és az előrelátható viselkedés elvárás.

A központi gondolat, hogy a közlekedésben az erősebb félnek fokozott felelőssége van a gyengébbel szemben. Ez európai összevetésben sem újdonság, és nehezen vitatható. A tervezet több helyen kiemeli: nem elég formálisan betartani a szabályokat, előrelátóan, felelősségteljesen és együttműködően kell közlekedni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nyugdíjasok csak morzsákat kaptak, a tisztviselőknek viszont azonnali béremelést tett lehetővé a kormány

A kormány által emlegetett „háborús infláció” nem mindenkit sújt egyformán?

Kik kerülhetnek be a NAV elitklubjába? Nullás igazolás se kell, ha komás

A köztartozás mentesség igazolása ma már máshogyan is lehetséges egy elsőre egyszerűnek tűnő „nullás papírnál”. Jó hír ugyanis, hogy ha valaki bekerül a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba, akkor sok esetben külön igazolást már nem kell kérnie a különféle támogatások igénylése során.

80.000 forintot ad az állam, ha először nyelvvizsgázol: így a legegyszerűbb a visszaigénylése

A nyelvvizsga árának visszaigénylése egyszerű, de konkrét kritériumokhoz kötött folyamat.

Az Ügyfélkapu Tárhely titkos funkciója, amiért még hálás leszel – így minden fontos dokumentum megmarad

Az átvett hivatalos iratokat el tudod , így nem vesznek el akkor sem, ha hónapokkal később lenne rájuk szükséged.

Hány év munkaviszony után jár nyugdíj Magyarországon? Mire elég 15, mire 40?

Pusztán a ledolgozott évek száma alapján nem lehet megmondani, mekkora lesz az ellátás összege. Megmutatjuk, mi számít még.

Értékpapírszámlája van? Agyafúrt csalás terjed, ha ilyen üzenetet kap, azonnal törölje

Kereste mostanában a Magyar Államkincstár adategyeztetés miatt, SMS-ben?