Nincs mese, a rollereseknek is fizetniük kell: július közepétől élesedik az új szabály

Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-ától, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az új rendelkezést április 30-án hirdették ki, melynek értelmében a kgfb a rollerekre (nem mindegyikre, csak a gyorsabbakra) és segwayekre is kiterjed. Cikkünkben elmagyarázzuk, miért szükséges az újítás, és tisztázzuk, kinek milyen teendői vannak.

Több problémát is okozhat az, hogy az elektromos rollerek nincsenek megfelelően kategorizálva. Fontos, hogy a balesetek során könnyen el lehessen dönteni, milyen szabályozás vonatkozik rájuk. A hatóságnak, a bíróságnak és a roller használójának is kérdéses lehet, hogy hova sorolják be a járművet. Az új KRESZ készülőben van, az ígéret szerint ebben már egyértelműek lesznek mikromobilitási eszközökre – köztük az elektromos rollerekre – vonatkozó szabályok.

Kgfb rollerre: mit jelent ez pontosan?

A teljesen új jogszabály június 8-ra készül el, egyelőre még nem lehet tudni, milyen biztosítási díjjal lehet majd megkötni a kgfb-t (amelynek határideje július 16.). A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni. A Mabisz közzétett egy tájékoztató ábrát:

Forrás: mabisz.hu

Minden üzemben tartónak (beletartoznak ebbe a mindenkori használók is) ellenőriznie kell ezeket az adatokat és saját felelőssége szerint kell eljárnia.

Amire biztosan nem kell kgfb:

  • a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre
  • pedelec (elektromos rásegítéssel működő) kerékpárokra
  • mozgáskorlátozott személyek által használt kerekesszékes vagy e-moped járművekre
  • 25 kg-ot nem meghaladó és 25km/h-t nem meghaladó tervezési sebességgel rendelkező járművekre
  • 25 kg-nál nagyobb tömegű, de 14km/h-t nem meghaladó tervezési sebességű járművekre

Amire biztosan kell:

  • 25 kg-ot nem meghaladó saját tömegű járművekre, amelyek tervezési sebessége meghaladja a 25km/h-t
  • 25 kg-ot és 14 km/h tervezési sebességet meghaladó járművekre
  • az össze olyan jármű, amire eddig is vonatkozott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

A 2023-as szabályok alapján a 25 kg tömegű és 25 km/órás tervezési végsebességgel rendelkező elektromos rollerekre a kerékpáros szabályok vonatkoznak, esetükben nincs szükség kgfb kötésére. A 25 km/h felettiek már segédmotoros biciklinek minősülnek, ekkor már fel kell tudni ismerni a táblákat, és inkább a kerékpárutakat használni. Védőfelszerelés is erősen ajánlott.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyorsan lemerül a telefon, ha ezt a funkciót bekapcsolva hagyod

Ismerős az a pillanat, amikor reggel 100%-kal indítod a napot, de délután már...

Horvát autópálya-díj: sokan döbbennek meg a határnál, ezek az árak 2025-ben

Ha nyaralni indulunk Horvátországba, az egyik első meglepetés rögtön a határ után érhet minket: a horvát autópálya díj ugyanis sokkal magasabb lehet, mint amire előzetesen számítunk.

Azonnali szakorvosi vizsgálat időpont nélkül? Ezt a papírt vidd magaddal!

Ha a háziorvosod úgy látja, sürgős a dolog, kérhetsz soron kívüli szakorvosi beutalót. Ez nem mindennapos, de nagyon hasznos lehet!

Mennyibe kerül az aprópénzt beváltani a postán? Meg fogsz lepődni, milyen drága!

Logikus, hogy az ember beváltsa az összegyűlt aprót papírpénzre, például a postán. Viszont nem olcsó.

Friss jogosítvány külföldön: nem vezethetsz vele ebben a 2 esetben

Friss jogsival külföldön: ha nem ismered ezeket a fontos szabályokat, ne indulj útnak!