Anyám így ment a piacra, 46.000-re büntette a rendőr, pedig gyalog volt

Sokan hiszik, hogy a szabályok csak az autósokra vonatkoznak, pedig gyalog is könnyű hibázni. Anyám a piacra indult, pár lépéssel a zebra mellett kelt át – 46.000 forintos csekk lett a vége. Az eset jól mutatja, hogy a gyalogos közlekedés szabályai figyelmet érdemelnek, hiszen a mulasztás súlyos pénzbüntetéssel járhat.

Gyalog ment, nem szaladt át az úton, csak épp néhány lépéssel arrébb haladt át, mint ahol a zebra volt felfestve. Pechére egy rendőr is látta a szabályszegést – mert ez volt -, amit egy kövér bírsággal jutalmazott. Így lett a hétköznapi bevásárlásból tanulópénz.

Gyalogos közlekedés szabályai – mit kell tudni?

A KRESZ előírja, hogy a gyalogosnak alapvetően a járdán van a helye. Ha ez hiányzik, akkor az útpadkán, a leállósávban vagy a kerékpárúton lehet közlekedni. Csak végső esetben léphetünk az úttestre, és ott is szabály szerint kell haladni: lakott területen lehetőleg a bal oldalon, lakott területen kívül pedig kötelezően a forgalommal szemben. Továbbá a gyalogosnak kimondottan tilos híd, alagút, aluljáró, vagy felüljáró úttestjén áthaladni.

Átkelni elsőként a kijelölt gyalogátkelőhelyen szabad. Ha ilyen nincs a közelben, akkor az útkereszteződésnél, a járdaszigetnél vagy a legrövidebb áthaladást biztosító szakaszon lehet átmenni. Bár bizonyos helyzetekben a gyalogosnak elsőbbsége van, például zebrán vagy kanyarodó járművel szemben, az úttestre mindig csak akkor léphet, ha meggyőződött arról, hogy veszélytelen.

Mennyire büntethetik meg a gyalogost?

Anyám esete tipikus: nem a kijelölt átkelőhelyen ment át, hanem néhány méterrel odébb. Ez a „közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” kategóriába tartozik, amelyre a hatályos szabályozás szerint 24.000 és 46.800 forint közötti bírság szabható ki. 2025-ben is ez az összeghatár érvényes. A rendőr mérlegelési jogkörrel él, így a büntetés mértéke függhet attól, mennyire volt súlyos vagy veszélyes a szabályszegés.

Az enyhébb, 24–26 ezer forintos bírság jellemzően kisebb szabályszegésnél kerül elő, a maximumhoz közeli, 46–47 ezer forintos összeg viszont akkor, ha a gyalogos komolyan veszélyeztette önmagát vagy a forgalmat. Édesanyámnál utóbbit állapították meg, ezért kapta a 46.000 forintos csekket.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkat!

Gyalogos baleset.

Mire érdemes figyelni?

  • A járdát mindig elsőként kell választani.
  • Ha nincs járda, akkor útpadka, leállósáv vagy kerékpárút következik.
  • Lakott területen kívül gyalog mindig a bal oldalon kell menni, szemben a forgalommal.
  • Átkelni elsősorban zebrán lehet, ha pedig nincs, akkor a szabályok szerinti alternatív helyeken pl. a legrövidebb áthaladást biztosító irányban.
  • Bírság szempontjából a „közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése” a hivatalos besorolás, ami 24.000-től 46.800 forintig terjedhet.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat