Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek maguk fogják, és már látja lelki szemei előtt a ropogós bőrt, az illatos halászlét vagy a rántott szeletet. Aztán jön a valóság: egy örökkévalóságig tartó pikkelykapargatás a hideg vizes konyhában, erkélyen, teraszon vagy udvaron, ahol a végén nemcsak a hal, hanem ő is hámlani kezd. Na de mi lenne, ha azt mondanánk, a ponty tisztítása lehet olyan gyors és kielégítő, mint lehúzni a védőfóliát egy új telefonról?

A ponty tisztítása eddig és most

A hagyományos pontypucolás során először leütöd (szó szerint), aztán levágod a fejét. Ezután kiszenveded belőle a belsőségeket, majd jön a ‘kedvenc’ rész: pikkelyenként lekaparni a halat. Azok persze örömmel tapadnak mindenhez, kivéve azt a tálat, ahová szántad őket. Az egész művelet alatt olyan a konyha, mintha kenőkéssel próbáltál volna felvágni egy dinnyét. De most itt a módszer, ami tényleg működik: a pontyot meg kell nyúzni. A technika lényege, hogy a hátvonal mentén bevágod a bőrt (nem mélyen!), majd óvatos, de határozott mozdulatokkal lehúzod azt a halról. Ezzel együtt egyben lejön az összes pikkely, nincs kapirgálás, nincs káosz, nincs idegbaj. Persze olyan verzió is van, amiben egy nagyon éles késsel óvatosan levagdossuk a pikkelyhártyás réteget. Számtalan tiktok és youtube videót találhatsz a témában, ahol nagyon készségesen be is mutatják, hogyan a legjobb csinálni!

Évek óta halogatsz valamit, de most nekivágnál? Írj bátran Ügyfélszolgálatunknak, ahol ingyen és gyorsan válaszolnak neked! Legyen az ponty pucolás vagy a horgászati engedély megszerzése.

Ezért működik a nyúzás

A ponty tisztítása azért különösen hálátlan feladat, mert a pikkelyek mélyen beágyazódnak a bőrbe. De ha az egészet egyben eltávolítod, tehát nem a pikkelyeket, hanem a bőrt magát, akkor a probléma gyakorlatilag megszűnik. A nyúzással nemcsak a pikkelyeket szeded le egyszerre, hanem a nyálkaréteg is megy vele, amit egyébként külön kellene sikálni. A végeredmény: egy szép, sima, bőr nélküli halfilé, amit sokkal könnyebb panírozni, grillezni vagy bárhogyan feldolgozni. A ponty tisztítása így nem egy félórás mutatvány, hanem egy pár perces, szinte elegáns mozdulatsor.

Mire figyelj?

A nyúzás természetesen nem teljesen veszélytelen: egy éles kés, egy csúszós hal és egy kissé ideges horgász vagy szakács keveréke nem mindig barátságos. De ha egy stabil deszkán dolgozol, és nem kapkodsz, nagyon hamar rá lehet érezni a technikára. Ha bizonytalan vagy tényleg keress egy szuper bemutatót online, ahol lépésről lépésre megmutatják, hogyan csináld úgy, hogy ne csak a hal bőre, de a türelmed is egyben maradjon.

Vége a vívódásnak

Ha eddig csak azért nem vettél egész pontyot, mert rettegtél a pikkelyektől és túl macerásnak tartottad, most végre leveheted ezt a kifogást a menüről. A ponty tisztítása nem kell, hogy egy veszett küzdelem legyen. A nyúzásos módszerrel egy csapásra elegáns, gyors és hatékony folyamattá válik. Sőt, annyira látványos és megkönnyebbítő, hogy simán lehet, legközelebb önként is elvállalod a halpucolást a családban.

És nem, nem kell hozzá semmi varázslat. Csak egy éles kés, egy kis gyakorlat, és a tudat, hogy a ponty tisztítása végre nem a horgászat legsötétebb utózöngéje, hanem a vacsora előjátéka.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat