Így vettem vissza az időmet a Facebooktól, avagy az ingercsökkentő környezet kialakítása
Legutóbb a közösségi média figyelem- és nyugalomelrabló hátterével foglalkoztam, és ott hagytam abba, hogy legközelebb megnézzük milyen megoldások vannak egy ingercsökkentő környezet kialakítására.
Az ingercsökkentő környezet kialakítása
Kezdem a felkeléssel. Magyarországon is hatalmas sokaság lehet érintett abban a „megszokásban”, hogy felkelés után rögtön a telefonhoz nyúl. Még szinte ki sem nyitja szemét, meg se érkezik a napkezdet nyugalmába, már el is kezdi terhelni az agyát az információk és az ingerek sokaságával. Az ember ilyenkor rögtön nyugtalan működésbe áll, áramlanak benne a feleslegestől kezdve a nyomasztó információkon át a képekig és megosztásokig minden. Egyike voltam ezeknek az embereknek magam is.
Aztán egy idő után azon kaptam magamat, hogy mennyi mindent elveszítek így a reggelből. Például a felkelés nyugalmát és intimitását. Mit értek ez alatt? Magát a reggelt. De mi az, hogy reggel? Hát ez az! Ezzel a kérdéssel sokáig volt gondom nekem is, mert annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy az ágyban történő telefonnyomkodás miatt rendszeresen késve indulnak a napjaim, hogy a kávét már rohanva iszom, az öltözködés kapkodó, hogy valamit otthon felejtek a rohanásban, hogy el is felejtettem: a reggel nem a telefonpörgetés monotonitását jelenti. A telefon naponta 1 órát vett el a reggelemből. Ebbe az 1 órába nemcsak a képernyőidőt kell számolni, hanem azt a teljes órát, amikor a reggel nem úgy telik, ahogyan telhetne, hanem rohanásban, puffogásban vagy sietésben. Tehát stresszben. Nincs már idő a reggeli tornára, nincs átgondolása a napnak, nincs könnyedség. És ez így ment hosszú időn át.
Miért adnám át a nyugalmam?
Aztán felismertem, hogy valójában átadom az időmet, a nyugalmamat és a jól-létemet a telefonnak és a Facebooknak. Ezért elkezdtem úgy indítani a reggelt, hogy ébredés után legalább 30 percig hozzá se nyúltam a telefonhoz. Az elején ez nehéz volt, az agyamat korábban jól betanítottam arra, hogy amikor a szemem felnyitom, akkor irány az izgalmasnak gondolt közösségi média és a hírvilág. Ehhez voltam szokva, így az első hetekben okozott feszültséget, hogy otthagyjam a telefont, ahol az van. Ma már, ha reggelente napindító tartalmat hallgatok, azt sem rögtön felkelés után teszem.
Továbbá az elindítását követően sem tartom a telefont a kezemben, nem emlékeztetem ugyanis az agyamat, hogy telefon a kézben, mi lenne, ha megnyitnám…
Többet szeretnél megtudni a közösségi médiáról? Keresd ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két napon belül válaszolnak. A szolgáltatás ingyenes.
Mint írtam is, az elején ez nehéz volt, de a 30 perc idővel nemcsak megugorható lett, hanem el is kezdtem növelni az időt is. Nem azért, mert munkát akartam volna adni magamnak, hanem nagyon megváltoztak a reggeleim, és még tovább akartam bennük maradni. Tetszett, amit kaptam, elégedettséggel töltött el. Reggel leülve ma már végig gondolom az előttem álló napot, időpontokat; aztán azt, hogy mi az, ami nehéz lenne a napban, mi az, amit nagyon várok, mi az, amit inkább el kellene belőle engednem. Ennek felismerését az tette lehetővé, hogy telefonmentes a reggelem, lett időm és terem átgondolni dolgokat. Ez az ingercsökkentő környezet lényege.
Reggeli telefon nélkül
Reggeli és kávé közben szintén nincs telefon a tenyeremben – csak az étel vagy a bögre. Ma már az ébredés után 40-45, sőt néha 60 perc is eltelik anélkül, hogy a telefonhoz nyúlnék. Amikor aztán ez megtörténik, akkor sem kezdek el rajta dolgozni. Nem zuhanok bele, nem lesz a tenyerem a munkaasztalom, és csak a legszükségesebbekre, vagy rövid csetekre válaszolok. A munka az nem reggel, hanem a munka a munkaidővel kezdődik.
És ha már munkaidő. Nagyon sok nehézséget okozott nekem, hogy egyszerre több mindent csináltam munkavégzés közben, azaz esetemben több oldal és dokumentum volt megnyitva, innen oda, onnan ide ugrottam – és közben persze ránéztem a Facebookra. Ennek milyen következményei lettek? Egyrészt lelassult a munkavégzésem, hiszen amikor kiléptem egyik oldalról, majd visszatértem oda, újra fel kellett vennem a fonalat, elolvasni az utolsó bekezdést, gondolataimat visszaterelni. Ez lassítja a haladást, ez már időbe telik, nem megy egyből. Másrészt volt, hogy több napon át nyitva maradtak oldalak, és mire elolvastam volna őket, már a gondolattól elfáradtam, hogy azok ott vannak. Harmadrészt igazából egyik munkára se tudtam kellően figyelni, minden munkát többször kellett ellenőriznem, hogy megfelelő-e. Ezek így együtt nekem már nagyon sok időköltség volt, amit nem akartam tovább fizetni.
A változások hamar jelentkeznek
Ami változást tettem azok a következők: egyszerre csak egy dologban vagyok benne, egynek adok figyelmet, továbbá a Facebook nincs megnyitva. Ha valami fontos (lenne), akkor úgyis kapok arról hírt, vagy szólnak. Mit kaptam így? Például időt. Hamarabb végzek a munkákkal, koncentráltabb vagyok, és így több időm van magamra a munkán kívül. Nincs rajtam az a képernyő-nyomás, hogy „uramisten, mennyi ablak ki van nyitva” vagy annak érzése, hogy „már azt se tudom miben vagyok”.
Ami pedig kész az olyan felszabadító érzést ad, hogy már lököm is magamat a következő felé (ha indokolt). De amíg előttem voltak az ablakok, az elintéznivalók vagy a megnyitott word dokumentumok, addig csak nyomasztó érzés volt. Jobban tartottam a nap végétől, mint vártam, mert behúzta azt az érzést, hogy mennyi minden vár még rám a munkába. Ma már ezzel nem kell együtt élnem.
Mindehhez a közösségi média munka közbeni kizárása is kellett, és ami azt illeti nem is nagyon igénylem. Annyit minden olyat kapok a felszabadult időben, amit valójában szeretnek csinálni, hogy a közösségi médiát is arra használom csak, amire kell.
Beállítottam magamat, mégpedig, hogy mennyi időt töltök el Facebookon, és ha azon kapom magam, hogy csak pörgetek az időlimiten belül is, akkor tudom, hogy itt az idő kilépni. Használom tehát a Facebookot, de csak arra, amire nekem kell. Csoportok, események és szakmai oldalak megtekintése, üzenetekre és kommentekre válaszolás, szakmai oldalam kezelése, infokeresés – ezek a fontosak nekem, a hirdetések, a reels-videók kevéssé. Pedig nehezen mondtam le az utóbbiakról, mert imádom például az esküvői zuhanó torta videókat. Az algoritmus fel is ismerte, hogy korábban mennyit időt töltöttem el ezekkel, aminek a következménye az lett, hogy dobálta őket, és el is rabolta az időmet.
De, ami az enyém, azt vissza is tudom szerezni. Ennek küldetésére biztatok mindenkit, mert amire emlékezni fognak a hétből, a hónapból, az évből vagy az életből, azt úgysem a Facebook-pörgetés fogja megadni. Ebben segít az ingercsökkentő környezet.
A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.
