Sonkát ennél húsvétkor? Ha nem sietsz, nem fogsz!

Sok, a húsvétoláshoz elengedhetetlen élelmiszer akár hiánycikk lehet az ünnepek előtt. Szóval érdemes idén előrre gondolkozni, és mielőbb beszerezni a sonkát, tésztát, sajtot. Ráadásul idén nem csak az esetleges áruhiány, de az elképesztően nagy áremelkedés is megnehezíti a dolgunkat.

Coop Online rendszerében – mondta el Csikós Zsolt – 2021 márciusában és áprilisában tejet, kristálycukrot és búzafinomlisztet rendeltek a leggyakrabban, de a top tízes listán ott szerepelt még mások mellett az ásványvíz, az élesztő és a vaníliacukor is. Idén várhatóan átalakul ez a lista, hiszen tavaly, a márciusban kezdődött lezárások az alapvető termékek forgalmát erősítették, és a klasszikus értelemben vett húsvét sok háztartásban el is maradt. 

Szavai szerint azonban idén egészen más a helyzet. Ezért úgy véli, érdemes előre gondolkodni, hogy a megrendelt termékek időben ki legyenek szállítva a megadott címre. Mint hangsúlyozta: a nagyvásárlást nem szerencsés a húsvét előtti utolsó napokra időzíteni, mert több alapvető élelmiszer, de akár a sonka, a sütőipari termékek, a trappista sajt és a leveles tészta is hiánycikk lehet. 

Mint hozzátette, egyre több azonban a tudatos vásárló, ami már a húsvéti kosarakban is látványosan megmutatkozik. A várakozások szerint idén új trend lehet, hogy a hagyományos édességek helyett sokan választanak majd cukormentes alternatívát, de a glutén- és laktózmentes termékekre is minden korábbinál nagyobb lehet a kereslet. A csokinyuszik és csokitojások viszont letaszíthatatlanok a trónról, hiszen egyik konyhaasztalról sem maradhatnak le ilyenkor.

(Forrás: AzÉnPénzem.hu)

Arról, hogyan lehet kijönni a brutális áremelkedés mellett, itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Pénzt ad az OTP, ha így vásárol bankkártyával – egyetlen beállítás elég hozzá

Minél többször vásárol valaki, annál több visszatérítést gyűjthet.

Kvíz: be tudod fejezni ezeket a magyar közmondásokat? 9 kérdés, amin sokan elbuknak

A magyar szólások és közmondások generációk óta velünk élnek, de vajon mennyire emlékszel...

Brutális kerti akciók, akár 40% kedvezmény a Jysk, Obi és Möbelix kínálatában

A Jysk kerti bútor akciói mellett most a Möbelixnél és az Obinál is találni jó kerti akciókat, akár 40% kedvezménnyel.

Bődületesen sokat keres egy cicaszitter, így lehetsz te is az – Milánt kérdeztük, aki már évek óta ebből él

Milán cicaszitter. Macskákra vigyáz, ellátja őket és természetesen a lelkükkel is foglalkozik. Imádja...

5.400.000 forintot adnak, ha nincs állása, de vállalkozna – Mutatjuk, hol és hogy lehet igényelni a támogatást

A vállalkozóvá válási támogatás 2026-ban is indul, egyedül arra kell figyelni, hogy vármegyénként eltérő időpontban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

VIP-lista a folyosón? „40 éve egyetlen politikust sem láttam itt feküdni!”

Az állami kórházak állapota miatt órákat várnak a betegek, miközben a VIP-vendégek valahogy azonnal sorra kerülnek.