200 kg krumpli a garázsban – így nyerhetsz az áfa-visszatérítéssel!

Nagyjából két hete megy a találgatás, hogyan fog működni az áfa-visszatérítés a nyugdíjasoknak. Bár kormány már megosztott néhány részletet, információink szerint az illetékeseknek is csak elképzeléseik vannak, konkrétum alig. A nagy bejelentés részletei egyelőre a levegőben lógnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a miniszterelnök értékelője után közölt némi információt a nyugdíjasok számára megnyíló áfa-visszatérítésről. E szerint az idősek egyszerűen, a bolti fizetésnél vehetik igénybe a kedvezményt egy külön, kifejezetten a „visszatérítéshez” kialakított kedvezmény kártyával, ami azonosításra is szolgál. A kártya vonalkódos lesz, ezt fogják majd a pénztáraknál lehúzni. A NAV így pontosan tudni fogja, mekkora az az összeg, amit a nyugdíjas olyan termékre költött, ami után visszatérítés jár. Az azonosítás és a fizetés után a vásárlónak nincs más teendője, a visszatérítést a nyugdíjával együtt kapja meg. Aki az ellátást bankszámlára kérte, a visszatérítés utalás formájában, készpénzt esetén pedig a rendszeres nyugdíjjal érkezik meg.

A közlemény szerint a nyugdíjasok így egy bizonyos összeghatárig az érintett alapvető élelmiszerek esetében áfamentesen, vagyis közel negyedével olcsóbban vásárolhatnak zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket. Várhatóan a kedvezményre feljogosító, azonosításra alkalmas kód a fizikai kártya mellett majd elektronikusan is elérhető lesz.

Áfa-visszatérítés

Habár a miniszterelnök így jelentette be – és így is terjed a köznyelvben -, ez valójában nem áfa-visszatérítés, hanem a kifizetett áfa összegével megegyező, utólagos támogatás. Később kiderült az is, mennyi ez a bizonyos összeghatár: 10.000-15.000 forint. A KSH volt elnöke és a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa tanácsadója, Katona Tamás erről a következőket mondta a Népszavának:

Lehet, hogy ez a szám stimmel, de csak akkor, ha a miniszter szerint egy évben összesen, nem pedig havonta kaphatnak vissza ennyi pénzt a nyugdíjasok.

Katona egy számítást is megosztott: a KSH háztartásokra vonatkozó statisztikája alapján a családok az összes fogyasztásuk 1,2 százalékát fordítják tejre, és 2,4 százalékát zöldségre, gyümölcsre. Ez azt jelenti, hogy aki összesen 200 ezer forintot költ el egy hónapban, ő tejre 2400-, zöldségre 4800 forintot ad ki. Aki így tesz, a tej után 100, a zöldség után 1000 forintot kaphat vissza havonta a kormány új terve szerint. Ám az a csaknem 400 ezer nyugdíjas, akinek a teljes havi ellátása nem éri el a 200 ezer forintot sem, olyan keveset költhet tejre, zöldségre, gyümölcsre, hogy körülbelül 600 forintos visszatérítésre számít.

A lap saját számítást is végzett: az 5 százalékos áfakulcs alá tartozó tejből havi 200-300 ezres, a 27 százalékos forgalmi adóval terhelt zöldségből, gyümölcsből pedig 40-60 ezres havi bevásárlás szükséges ahhoz, hogy a kormány által ígért maximális visszatérítést megkapja egy nyugdíjas.

Áfa-visszatérítés nyugdíjasoknak: Nagy Márton ma bejelent

Korábban felvetődött, hogyha a nyugdíjas kisboltokban vásárol, akkor a visszatérítés nem működhet. Hasonló a helyzet a piacoknál, őstermelők esetében, mert az alanyi áfa-mentesség miatt eleve nem is számítanak föl áfát. Lapunk azt az információt kapta, hogy ahol nem számítanak fel áfát, ott valóban nincs visszatérítés, ellenben a kisebb boltokban, ahol online pénztárgép van, ott megoldható a dolog. Ennek részleteit nem közölte forrásunk, de elvileg nincs akadálya. Azt is megtudtuk, hogy ma Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentést tesz, amelynek feltételezhetően köze lesz a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséhez.

Kérdéseid vannak a nyugdíjakkal kapcsolatban? Fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, ahol ingyen és gyorsan kaphatsz választ munkatársainktól.

200 kiló krumpli: az áfa-visszatérítés nyugdíjasoknak így maxolható ki

Egyelőre az sem biztos, hogy az áfát teljesen vagy csak részben adják vissza utólagos támogatásként. Ehhez kapcsolódóan mi is végeztünk egy számítást. A KSH adatai szerint 1 kg krumpli fogyasztói átlagára januárban 402 forint volt. A gyümölcsök és zöldségek áfája 27 százalék.

Ha mind a 27 százalék visszajár 10 000 forint összeghatárig, akkor kb. 117 kg krumplit kellene vásárolnia a nyugdíjasnak, hogy kimaxolja a visszatérítést. 15 000 forintnál nagyjából 175 kg-ot kellene vennie. Ha csak 22 százalék az áfa-visszatérítés, akkor kb. 138 kg, illetve 207 kg krumplit kellene elvileg megvennie a nyugdíjasnak. 

Számolhatunk persze más gyümölccsel vagy zöldséggel, sőt akár vegyesen is, annyi biztos, hogy a teljes visszatérítést nem a kisnyugdíjasok fogják megkapni. Vagy úgy egyáltalán bármelyik nyugdíjas.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Még mindig zöld a paradicsomod? Így gyorsíthatod fel az érés folyamatát

Ezt tedd, ha még mindig nem érik a paradicsom!

Nem csak betegség esetén jár a táppénz: 9 élethelyzet, amikor jogosult vagy rá!

Nem csak betegség esetén jár a táppénz! Tudtad, hogy kilenc különböző élethelyzetben is alanyi jogon jogosult lehetsz rá? Mutatjuk, mikor jár a táppénz és milyen szabályokra kell figyelned!

Bivalyerős darált paprikakrém házilag: apósom örömében elsírta magát

Útmutatóval extra csípős, mégis biztonságosan eltartható paprikakrémet készíthetsz otthon.

Vízszámla-csalás nagyon profin: ne hagyd, hogy a Vízmű nevében átverjenek

Az utóbbi hónapokban egyre több bejelentés érkezett a hatóságokhoz és a víziközmű-szolgáltatókhoz úgynevezett „vízművek csalás” ügyekről. A csalók sms-ben, e-mailben vagy telefonon próbálják meg rávenni az ügyfeleket arra, hogy hamis linkeken keresztül fizessék be állítólagos elmaradásukat, vagy épp ingyenes vízvizsgálat ürügyén jussanak be a lakásokba.

A legerősebb házi vízkőoldó-gél: vegyszer nélkül is kiválóan hat

Amikor a vízkő átveszi az uralmat, nem kell drága megoldást keresni.

Bedeco, Mambo, Zizi – hányra emlékszel? – múltidéző kvíz édesszájúaknak

Az ismert márkák számos emléket ébreszthetnek fel, miközben tesztelhetjük, mennyire emlékszünk a múlt...