„Házasok vagyunk, és mégsem örökölhetek a házastársam után?” – A jogász válaszol

Olvasónk kérdezett és egy nagyon érdekes helyzetre hívta fel a figyelmet. Ennek köszönhetően alaposan körbejártuk azt a paradox helyzetet, amikor a házastárs halála esetén nem az özvegyen maradt felet illeti az örökség. Mit mond a törvény a túlélő házastárs öröklése kapcsán, mikor fordulhat elő, hogy nem örököl? Ismerjük meg a törvényes öröklés rendjét is, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

A házastárs háromféleképpen örökölhet

Mielőtt rátérünk arra, hogy hogyan hiúsulhat meg a túlélő házastárs öröklése, nézzük meg mit mond a törvényes öröklés általános rendje.

A törvényes öröklésnek három módja van:

  1. Ha nincs másik leszármazó vagy szülő (felmenő), aki örökös lehet, akkor az özvegy örököl egyedül. Ebben az esetben az egész hagyaték a túlélő házastársat illeti meg. 
  2. Ha vannak leszármazók, akkor az örökhagyó házastársát holtig tartó haszonélvezet illeti meg arra a lakásra, ahol közösen éltek és ez érvényes a berendezési tárgyakra is. Illetve megilleti még egy gyermekrész a hagyaték többi részéből. 
  3. Ha nincs leszármazó vagy nem örökölhet, – viszont van felmenő – akkor az özvegy örökli a közös lakást és a hozzá tartozó berendezési tárgyakat és az ezen kívül eső hagyaték felét. A lakáson kívül eső hagyaték másik felét az elhunyt szülője/szülei. 

Olvasónk kérdése egy fontos dologra hívja fel a figyelmet

Olvasónk kérdése arra irányult, hogy előfordulhat-e esetleg, hogy nem örökölhet a férje után annak ellenére, hogy 20 éve házasok? 20 éve kötött házasságot olvasónk és férje. Közös gyermek nem született, a férj oldalán nem élnek már a szülők, csak egy testvér- akivel nincs kapcsolat. Olvasónk és férje ugyan nem váltak el, de 3 éve külön élnek. A ház, amiben együtt éltek a férj tulajdonában van. Olvasónk azt szerette volna tudni, hogy a fenti helyzetben, végrendelet hiányában ki a törvényes örökös?

idős nő egyedül ül egy lakásban a kanapén

A válasz röviden az, hogy a törvényes öröklés általános rendje szerint – ha nincs leszármazó és szülő- a házastárs örököl. Kivéve akkor, ha a haláleset bekövetkeztekor házasok voltak a felek, de nem éltek együtt, egy életközösségben.

Túlélő házastárs öröklése: amikor nem a házastárs örököl

A túlélő házastárs öröklése meghiúsulhat a következő esetben.Hiába van végintézkedés, hiába készített hivatalos végrendeletet az elhunyt házastárs, mégis lehetséges, hogy nem az abban foglaltak szerint történik majd az öröklés. Előfordulhat ugyanis, hogy az elhunyt házastárs készített végrendeletet, amely alapján minden vagyonát a túlélő házastársra hagyja. Mi sem egyszerűbb, teljesen világos helyzet. Kivéve akkor, hogyha a felek még az elhunyt halála előtt szétköltöznek, mert megromlik a kapcsolatuk, de nem válnak. Azt gondolják nem számít, hiszen házasok maradtak. Az öröklés szempontjából azonban nagyon nem mindegy, mert a Polgári Törvénykönyv alapján nem örökölhet a túlélő házastárs, ha az örökléskor nem élnek egy életközösségben a felek. 

egy idős férfi és egy idős nő asztalnál hivatalos iratokat tölt ki

Mi ilyenkor a következő lépés? A végrendeletet ilyenkor nem lehet figyelembe venni, vita esetén a bíróság dönt majd arról, hogy milyen volt a felek viszonya és mi lehetett az örökhagyó tényleges akarata.

Az sem könnyíti meg a helyzetet, ha nincs végrendelet. Abban az esetben is, ha nincs végrendelet, azaz marad a törvényes öröklés általános rendje- számít, hogy a házas felek együtt éltek-e. Hiába voltak házasok papíron, ha a valóságban már nem együtt élték az életüket, a túlélő házastárs nem örökölhet.

További kérdések merültek fel az örökléssel kapcsolatban? Nem igazodsz el a saját ügyedben? Keresd ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül segítenek!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Munkavégzés megváltozott munkaképességgel – Mennyit lehet dolgozni, és milyen feltételekkel?

Már nem kell kényszerű döntést hoznia a megváltozott munkaképességű személyeknek az ellátás vagy a munkavégzés között. Elmondjuk hány órát dolgozhat a megváltozott munkaképességű személy.

Nem csak házastársnak jár! Sokan nem tudják, de így is kérhető az özvegyi nyugdíj

Élettárs is jogosult lehet rá, ha bizonyos feltételek teljesülnek.

Szabad-e az avar és a kerti hulladék égetése tavasszal? Ezt mondja az önkormányzati rendelet

A válasz nem annyira egyszerű, mert az avar és kerti hulladék égetése önkormányzati rendelet szerint alakul.

Devizahitelek: döntő jelentőségű ítéletet hozott az unió bírósága, ami földindulást okozhat a magyar perekben

Érvénytelen lehet az összes devizahitel szerződés? Minden devizahitelest érintő fordulatot hozott egy bírósági ítélet.

Mikor számolják újra a Nők40-et? 65 év felett változhat-e a nyugdíj összege?

A Nők40 nyugdíj eleve teljes összegű, nem vonnak le belőle semmit, mert az érintett hölgy évekkel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vonul vissza.