A nagy vita: kell vagy sem cukrot tenni a pálinka cefrébe? – Zoli bácsi nyugdíjas blogja

A nyári horgászások alkalmával nagy vita alakult ki arról, hogy kell-e és mennyi cukrot kell tenni a cefrébe, és hogyan készül el főzésre a jó pálinka.

Az augusztusi meleg rányomta bélyegét a balatoni horgász eredményekre is. Az, hogy augusztus közepén a hajnali hőmérséklet egyszer sem csökkent 20 fok alá, eredményezhette, hogy csodaszámba ment, ha valaki pontyot akasztott. Pedig etettünk a nád mellett kukoricával, búzával a móló végéről a „bombáinkkal”. Ki milyen messze tudta a csalival megtöltött műanyagszerkezeteket eldobni.

A bodorkák és dévérkeszegek mellett rengeteg törpe akadt horogra. Utóbbiak döntő többségben az élő csalikra jöttek, de felvették a kukoricát és a pelletet is. A harmadik napon 16 db törpeharcsából készítettem harcsapörköltet, ami megnyerte a család és a vendégek tetszését is. Igaz, hogy ez a mennyiség megtisztítva is 2,5 kg-ot nyomott. Mivel a törpék invazív ( tó idegen ) halak, a kicsiket sem lehet visszadobni. Ezek mentek a kukába. Aztán késő délután – mikor a strandon a családdal beúsztunk 100-150 méterre – láttuk, hogy a víz teteje tele volt zöld színű árvaszúnyogokkal. A pontyaink cuppogva falták ezeket. Talán ezért sem volt szükség a csalinkra.

A szokásos nagy beszélgetések közepette szóba került a nyári gyümölcstermés, s ebből kifolyólag a pálinkafőzés is. Jó páran voltunk akik már a kajszit, meggyet, cseresznyét, valamint a nyári almát lefőzettük és már a körte és a szilva cefrézése is megtörtént. Nagy viták alakultak ki arról, hogy kell-e és mennyi cukrot tenni a cefrébe, és hogyan készül el főzésre a pálinka.

Álljon itt az egyik leghíresebb pálinkafőzde tulajdonosának, a nemrég elhunyt Dr. Gyenesei István barátunknak néhány intelme a pálinkacefrézéssel, -főzéssel kapcsolatban.

Gyenesei István portréja
Gyenesei István (1948-2024)

Dr. Gyenesei István agrár- és pálinka szakmérnök, egyebek mellett volt Önkormányzati miniszter, az elmúlt évtized Gyulai Pálinka minősítő verseny győztese,
a Gyenesei Pálinkárium tulajdonos ügyvezetője, több előadást tartott a témával kapcsolatban.

Íme a nagy tekintélyű szakember tanácsai:

  • Csak az érett gyümölcsöt szedjük le, mert az éretlen gyümölcsből gyenge és kis mennyiségű pálinka főzhető.
  • Romlásnak indult, penészes, rohadt gyümölcsöt ne tegyünk a cefrébe!
  • A talajról felszedett gyümölcsöt mindig mossuk meg!
  • A barackok és a szilva magjának maximum 25 százalékát használjuk fel a cefrébe, mert a nagy mennyiségű mag ciánossá ( mérgezővé ) teszi a pálinkát.
  • Vegyszerekkel szennyezett edényeket ne használjunk cefrézésre, csak tisztára mosottat!
  • Ne szedjük több héten, esetleg hónapokon át a gyümölcsöt, mert így az élesztőgombák elviszik a cefre szesztartalmát!
  • A cefrét 20-25 fok hőmérsékleten tartsuk és lehetőleg a tárolóhelyen ne legyen nagy hőmérséklet ingadozás!
  • Az erjedés közben keletkező bundát hetente többször nyomjuk a folyadék felszíne alá és védjük a cefrét a fertőzéstől, valamint a levegőtől!
  • Amikor megszűnik a cefre mozgása és a gázképződés, csökken a hőmérséklete, befejeződik a cefre erjedése. Ekkor minél hamarabb igyekezzünk lefőzni, vagy lefőzetni, mert a kierjedt cefre állás közben könnyen fertőződik és a párolgás közben az alkohol tartalma csökken.
  • A lefőzött pálinkát tiszta, szagmentes edénybe, lehetőleg üvegbe töltsük!

Véleményem szerint Gyenesei úrnak abban is igaza van, hogy a pálinka  44-46 fokos elkészítése adja ki leginkább az adott gyümölcs ízét.

Ha mindezt betartjuk, az eredmény nem marad el, bátran és büszkén kínálhatjuk barátainknak!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Most éri meg halat venni: busa és harcsa több helyen majdnem féláron

Csütörtöktől egy teljes héten át tartanak a heti akciók: összegyűjtöttük az összes 35% feletti kedvezményt, a halaktól a köreteken át a desszertekig.

A TikTok új kedvence a Lotus sajttorta, így készítsd el olcsón

Két alapanyagból, sütés nélkül, 5 perc előkészítéssel.

Könnyebbség az autósoknak: B kategóriás jogosítvánnyal ezeket is vezetheted

Még nem most. A tervezet már kész van, de a megvalósításhoz idő kell.

Örülhetnek a nyugdíjasok: 10%-kal olcsóbban vásárolhatnak az Auchanban

Februárban dupla kedvezmény jár a Bizalomkártyás időseknek.

A legjobb használt autók 1 millióért 2026-ban: íme a lista, mit érdemes megnézni

A használt autópiac 2026-ban sem kegyes azokhoz, akik szűk költségvetésből gazdálkodnak, mégis van néhány jól bevált típus.