A nagy horgászások közben sokan és sokféleképpen meséljük el a halászlé főzés fortélyait. És ilyenkor mindig szóba kerül a bajai halászlé.

Miért Baja a hallé fővárosa?

Néhány cimbora elmondta, hogy szívesen elmenne egyszer megnézni a bajai halászlé főző versenyt. Sőt volt olyan pecás is, akinek a sógora, elmondása szerint már kétszer is megnyerte! Akkor tisztázzuk egyszer és mindenkorra! Ez egy népünnepély, ami minden év júliusának második szombatján rendeznek meg a Bajai Halászlé Ünnepe címmel!

Idén 27. alkalommal július 13-án. Tehát nem verseny, hanem Halfőző Fesztivál!! Amolyan igazi dzsembori! Egyébként 1996-ban rendezték meg első alkalommal, mégpedig Baja várossá nyilvánításának 300-dik évfordulóján! Először 300 bográcsra tervezték, de engedve a „népakaratnak” végül is 400 halfőző helyet alakítottak ki. Ez azt jelentette, hogy minden nevező, a nevezési díj fejében kapott egy „sörpadot” ( asztal + két öt személyes pad ) és egy vas tepsit amiben el lehet tüzelni az egy zsák száraz fát.

Egyébként a legtöbben már az első alkalommal szépen megterítettek szép kis bográcsokkal, poharakkal, pálinkával és egyéb itókákkal. 2000-ben már kétezren főztek, és már nem csak a Főtér, hanem a környező utcák, és a Sziget is megtelt hallé-főzőkkel.

Mivel idén a Fesztiválra érkező zenekarok együttesek a Szigetre kerülnek, így csak 350 főzőhelyet alakítanak ki és csak a Főtéren lehet főzni! Persze, hogy a sóginak is igaza legyen el kell mondani, hogy egy-egy lakóterületi társaság egymás mellett levő főzőhelyei versenyt hirdetnek maguk között, és a végén eldöntik ki volt a legjobb. Ilyenkor az is előfordul, hogy a „győztes”nem feltétlen a hallével nyert, hanem az ízletesebb, és nagyobb adag itókákkal aratta le a babérokat.

Miért Baja a halászlé fővárosa?

Mert statisztikailag is kimutatható, hogy a bajaiak fogyasztják a legtöbb halat. A halászlé minden héten egyszer felkerül az átlag bajai család asztalára. Öreg barátom szerint, amikor Baján egy újszülöttet kihoznak a szülőszobából, a karján már ott van egy kis bogrács.

Az előző írásom (az igazi halászlé készítése) után néhányan megkérdezték, ha ők ketten a Mamával akarnak egy két adagos hallét készíteni, akkor vegyenek 4 kiló halat? És ha nincs bográcsuk? Igazuk volt. Ezért álljon itt egy olyan javaslat, amikor két-három főre egyszerűen, és gyorsan el lehet készíteni egy hallevet a LIDL pénteki hal napján megvásárolható fél kilós ponty csomagból. A halat ekkor is sózzuk be, és tegyük legalább másfél, két órára a hűtőbe. Két doboz halászlé sűrítményt és 1,6 liter vízben forraljuk fel, és 5-6 perc forrás után tegyük bele a ponty szeleteket. Húsz perc alacsony lángon történő főzés után kész az egyszerű, és gyors „nyugdíjas hallé”. Ha tudunk venni Riblja csorba szerb halászlé fűszerkeveréket, akkor elég egy doboz sűrítmény. Amikor ez forrni kezd szórjuk bele a kissé csípős fűszerkeveréket a lébe és 15 percig tovább főzve tegyük bele a halszeleteket!

Így is eljuthatunk egy finom, ízletes ételhez, mely egyszerre egészséges és laktató is.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Legjobb e heti akciók: mutatjuk, miből érdemes most bevásárolni

Nem kérdés, hogy rengeteget spórolhatunk, ha az akciós termékeket vesszük. Persze nem érdemes mindent csak úgy összevásárolni, időt és pénzt takaríthatunk meg, ha előre...

A 40 fokot is bírja és gyönyörűen virágzik: ezt ültesd muskátli helyett

A szárazságtűrő egynyári növények közül az egyik leghálásabb a vinka, avagy rózsás meténg vagy rózsametáng. Levelei szépen erezettek, fényesek, virága jellegzetes, ötszirmú – ha...

Edd magad egészségesre: itt a legolcsóbb fermentált ételek listája

A természetes tejsavbaktériumok - amelyek a fermentált ételekben találhatók - csodát tesznek a bélflórával. Hozzájárulnak az egészséges és kiegyensúlyozott emésztéshez, csökkentik a káros baktériumok,...