Gyenge lett az idei búzatermés, megint emelkedhet a kenyér ára

Drágább lesz a búza, emiatt drágulhat majd a liszt, aminek hála a kényér ára is nőhet – de még hova?

A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, Lakatos Zoltán egy interjúban arról beszélt, hogy a búza esetén egy sokkhatás ment végbe, és ennek következtében egy kismértékű áremelkedésre lehet számítani a lisztnél. Ami pedig végső soron a kenyér árában is megmutatkozhat – írja az Index.

Gyenge lett az idei búzatermés, kenyérdrágulásra lehet számítani a boltokban ősztől.

Lakatos Zoltán az InfoRádióban elmondta, hogy a búza minőségét két dolog befolyásolja: kisebb részben a vetőmaghasználat, nagyobb részben az időjárás. Mint mondta, ez utóbbival kapcsolatban három behatás is „sokkolta” a búza fejlődését.

Az egyik a márciusi hőhullám, a másik az áprilisi fagyos éjszakás időszak, a harmadik pedig a május közepétől június közepéig terjedő nagyon esős periódus volt. Ez azt jelenti, hogy a búza nem jó ütemben, elosztva kapta a vizet, a hideget és a meleget, hanem egyszerre túl intenzíven, „sokkoló” hatással.

Az export fog visszaesni, de itthon is emelkedni fog a kenyér ára

Az időjárási gondok miatt az export fog visszaesni elsősorban, de negatív tényező volt, hogy tavasszal is sok búzát exportáltunk és ezért a raktárakban viszonylag kevés volt belőle felhalmozva. A búza így most várhatóan drágulni fog, mert mindenki azt akar majd venni, de kevés a jó minőségű.

Mikor?

Lakatos Zoltán elmondása szerint a malomipar augusztus közepén, végén, vagy szeptember elején fog árakat emelni.

Mennyivel fog emelkedni a kenyér ára?

A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke szerint 10-15 százalékos áremelés valószínűleg szükséges lesz ahhoz, hogy a malomipar rentabilitása megmaradjon.

Szerinte a lakosság számára ez az áremelés nem lesz tragikus. Egy magyar lakos körülbelül 80 kilogrammnyi lisztet fogyaszt el éves szinten kenyér, sütemény és tészta formában. Ha 15-20 forinttal drágulna a liszt, akkor éves szinten 1000-1500 forint a többletköltség.

Megjegyezte: a kenyérárakról persze a pékek döntenek majd. Egy kiló kenyérhez 70 deka liszt kell, ezért meghatározó annak ára, de most sincsenek alacsony szinten a kenyérárak Magyarországon. Ezt mérlegelik majd a szakmában és eldöntik, lesz-e emelés és mekkora – fejtette ki.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mikor lesz az óraátállítás? Ezt csináld, hogy ne készítsen ki

Óraátállítás 2025 őszén is lesz, meg még ki tudja meddig. Előre vagy hátra?...

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Háztartási nagygép pályázat 2025: ez egy ordas nagy kamu, mutatjuk, mit nézzen, hogy ne húzzák le

Az utóbbi hónapokban több Facebook-csoportban és fórumon is felbukkant egy új támogatás háztartási nagygépekre, de van vele egy kis baj.

Gazdaságos fűtés energiatakarékos elektromos konvektorral? Így használd, hogy tényleg spórolj

A energiatakarékos elektromos konvektor lehet jó megoldás, ha kiegészítő fűtésként használod, de nem helyettesíti a központi rendszert.

Budapest mellett elvarázsolt világ vár: mosómedve-tréning, rókaetetés is van a Budakeszi Vadasparkban

Több mint ötven állatfaj, játszóterek és látványos etetések minden nap, hétköznapokon és ünnepnapokon is.