Védendő fogyasztók 2024-ben: kedvezmény, amire sokan jogosultak, mégsem élnek vele

2022 augusztusában élesedtek az új rezsiszabályok: a gáz hétszeresére, az áram kétszeresére drágult az átlagon felül fogyasztó háztartásoknak. Ez volt a rezsicsökkentés-csökkentés. Tavaly nem történt változás – talán majd idén? Sokan aggódnak amiatt, hogy egy újabb rezsiemelést – merthogy ez az volt – már nem fognak elbírni. Adódhat olyan helyzet, amikor nehézséget okoz a rezsiszámlák kifizetése, ekkor lehet szükségünk a védendő fogyasztókat megillető kedvezményekre. Kik a védendő fogyasztók, 2024-ben milyen kedvezményekkel jár ez a státusz? Utánajártunk.

Védendő fogyasztói státuszt a villamosenergia-, földgáz- és a víziközmű-szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók kaphatnak. A kedvezményezettek szociálisan rászorulók, illetve fogyatékossággal élők lehetnek, de a kettő nem zárja ki egymást. A státuszt nem állapítják meg „hivatalból”, kérelmezni kell.

Szociálisan védendő fogyasztó lehet az, aki vagy akinek a háztartásában élő személy:

  • időskorúak járadékában részesül,
  • aktív korúak ellátására jogosult,
  • a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül,
  • ápolási díjban részesül,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül),
  • nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett gyermeket,
  • a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló törvény szerinti Lebonyolítóval bérleti jogviszonyban áll,
  • gyermekek otthongondozási díjában részesül.

Fogyatékossággal élő akkor kaphat védendő fogyasztói státuszt, ha:

  • fogyatékossági támogatásban részesül,
  • vakok személyi járadékában részesül,
  • (vagy aki után szülője vagy eltartója) magasabb összegű családi pótlékban részesül.

Védendő fogyasztók 2024-es kedvezményei

Szociálisan rászoruló fogyasztók esetében:

  1. Fizetési kedvezmények (részletfizetés, fizetési haladék), ezen belül Budapesten lakásrezsi támogatás.
  2. Előrefizető mérő: Úgy kell elképzelni, mint egy kártyás mobilt, ennek analógiájára működik. Ez egy olyan fogyasztásmérő, ami a fogyasztást csak az ellenérték előzetes megfizetése esetén teszi lehetővé, ezért nem lehetséges a hátralék felhalmozása (ezen felül tudatos és takarékos magatartásra ösztönöz).

Fogyatékossággal élő fogyasztók esetében:

  1. Különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban (pl. készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen, az általánostól eltérő mérőhely-kialakítás, a számla értelmezéséhez nyújtott egyedi segítség stb.) – csak akkor, ha nincs a háztartásban fogyatékossággal élőnek nem minősülő személy
  2. Szükségáramforrás (a tervezett üzemszünet idejére), illetve szünetmentes áramforrás (váratlan üzemzavar következményeinek megelőzése céljából).
  3. A „kikapcsolási védelem” és az előrefizető mérő ezen fogyasztókat is megilleti (a feltételek ugyanazok, mint a szociálisan rászoruló fogyasztóknál).

Hogyan lehetek védendő fogyasztó?

Az önkormányzat dönti el, hogy valaki szociálisan rászoruló-e vagy sem, nem pedig a közüzemi szolgáltató. Ezért kell először az önkormányzat szociális ügyekért felelős osztályát felkeresni. Ha a döntést meghozták, kérvényezhetjük hogy védendő fogyasztói státuszba vegyenek. Ezt az illetékes gázszolgáltatónál, áramszolgáltatónál és vízszolgáltatónál kell elintéznünk.

A védendő fogyasztói státuszt minden évben újra kell kérvényezni március 31-ig, kivéve azokat a fogyatékossággal élőket, ahol a szakorvosi vélemény kimondja, hogy nem várható javulás az állapotukban. A kérelem mellett a rászorultságot igazoló határozatokat és okmányokat is le kell adni. Postán vagy az illetékes szolgáltató ügyfélszolgálatán, személyesen is benyújthatjuk a kérelmet.

Problémát okoz a számlák befizetése? Nem tudod, hogy honnan kérhetsz segítséget? Fordulj a Hóvége Ügyfélszolgálathoz, 48 órán belül visszajelzünk.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Óriási eper és kávé akciók a Lidl, Aldi és Tesco polcain!

Ezen a héten is megmutatjuk a legjobb bolti akciókat, hogy a legtöbbet spórolhass a bevásárláson.

Így ingyenes és 1 nap alatt kész az erkölcsi bizonyítvány: mindent online intézhetsz a hivatalos appban

A hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése online sok esetben lehet sürgős igény.

Így lesz egy szál levendulából tucatnyi bokor: a tavaszi módszer, amivel gyönyörűen megered

A levendula szaporítása tavasszal? A dugványozás lesz a legbiztosabb módja.

Avokádó, zeller, eper és ananász: egészséges heti akciók, most több mint 60% kedvezménnyel!

Rengeteg 50% feletti akció akad a héten, csupa gyümölcs és zöldség, de akadnak nassolnivalók is.

Megalázó összegekért dolgoznak az iskolák láthatatlan hősei: nekik nem jutott a pénzből!

Elfelejtették az oktatás láthatatlan motorjait? A NOKS dolgozók bére továbbra is siralmas, miközben a tanárok kaptak némi emelést.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat