Túl a bizalmatlanságon: a házassági szerződés

A házassági szerződés hivatalos neve házassági vagyonjogi szerződés. A szakemberek szerint érdemes túllépni azon, hogy egy ilyen szerződés bizalmatlanságot szül a házasulandó felek között. A szakmai tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy nagyon sok bonyodalomnak és végtelennek tűnő bírósági procedúrának vehetjük elejét egy mindkét fél által egyenrangúan megkötött házassági szerződéssel. Ha azonban mégis kenyértörésre kerül sor, hálásak leszünk érte, hogy nem kell a bíróságon hónapokig tartó vagyonmegosztási perben részt venni.

Mire jó a házassági szerződés?

Mivel a statisztikák szerint a házasságok több mint fele válással végződik, ezért nem árt legalább elméletben ismerni a vagyonmegosztási lehetőségeket. Amennyiben a házastársak nem kötnek szerződést, akkor a bíróság a törvényben foglaltak alapján dönt a vagyon megosztásáról. Míg, ha közösen írtunk házassági szerződést, akkor sokkal több beleszólásunk van a vagyonmegosztásba, ha válásra kerülne sor.

Van egy dolog, amire sokan nem is gondolnak

A házastársak vagyonával kapcsolatos szerződés akkor is nagyon hasznos, ha az egyik fél nevén van hitel vagy vállalkozás és szeretnénk a másik fél felelősségét kizárni, hiszen így megóvható a vagyon egy része egy esetleges végrehajtási eljárás során. Ugyanis a házasság esetén nemcsak a vagyon közös, hanem a hitelek és az adósságok is.

Fontos tudnivalók a házassági szerződés megkötése előtt

Fontos tudnivaló, hogy a házassági vagyonjogi szerződést a házasulandó felek nemcsak a házasságkötés előtt köthetik meg, hanem a házasság alatt is bármikor. A szerződés tartalmát a felek szabadon választhatják meg. Ezért is javasolják a szakemberek, hogy előre, hideg fejjel érdemes egy házassági vagyonjogi szerződést megkötni. Ilyen esetben mindkét fél egyenlően vesz részt a szerződés összeállításában és mindkettejük számára előnyösebb lehet, mint a válás során, indulattól fűtve a bíróságon vagyonmegosztást kérni.

Az is szabadon választható, hogy mikortól legyen érvényes a szerződés. Ezért is lehetséges az utólagos megkötés, nincs kőbe vésve, hogy csak a házasságkötés előtt lehet házassági szerződést készíttetni. Ugyanilyen szabadon módosítható vagy akár meg is szüntethető a házasság alatt. Hivatalosan a bíróság szüntetheti meg vagy, ha megszűnik a házassági életközösség, azzal hatályát veszti a szerződés.

Csak ebben az esetben érvényes a házassági szerződés

Nagyon fontos arra figyelni, hogy csak akkor lesz érvényes a házassági vagyonjogi szerződés, ha azt közjegyzővel vagy ügyvéddel készíttetjük és ennek megfelelően a szerződést közjegyzői okiratba foglalták vagy ügyvéd ellenjegyezte.

Önmagában az tehát nem számít érvényes szerződésnek, ha a házastársunkkal írunk egy szerződést, amit ketten letanúznak. Például hivatalos ügyekben is csak akkor járhatunk el, vagyis csak akkor hivatkozhatunk a házassági szerződésre, ha azt a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába bevezették. Ez pedig csak ügyvéd vagy közjegyző közreműködésével lehetséges.

Vagyonmegosztási módok

Ez sincs kőbe vésve, hogy hogyan szerepeljen a szerződésben a vagyonmegosztás, de a polgári törvénykönyv vonatkozó része kétféle vagyonmegosztási módot kínál. Egyik a vagyonelkülönítési rendszer, másik a közszerzeményi rendszer.

A vagyonelkülönítési rendszer lényege, hogy minden vagyontárgy azé, aki megszerezte. Mindenki önállóan használja a vagyonát és önállóan felel a tartozásokért is. Ugyanígy a házasság megszűnése esetén nincs vagyonmegosztás, mindenki annyit visz, amennyit hozott.

A közszerzeményi rendszerben a házastársak szintén önálló vagyonszerzőnek számítanak, válás esetén viszont fele-fele arányban részesednek abból a vagyonból, amely a házasság alatt termelődött. Ilyenkor az adósságok és a különvagyon levonásra kerül.

A két modellt ötvözni is lehet, illetve úgy lehet összeállítani a szerződést, hogy az mindkét fél számára előnyös legyen. Amennyiben nem kerül sor házassági szerződés megkötésére, úgy válás esetén a házasság alatt szerzett vagyon lesz a közös vagyon és az alapján kerül sor a vagyonmegosztásra. Nem minden számít közös vagyonnak, hogy mi számít kivételnek, arról itt lehet részletesen tájékozódni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha így tisztítod ki a gázkonvektort egész télen rá se kell nézned – mutatjuk lépésről lépésre

A por és szennyeződések nemcsak a hatékonyságot csökkentik, hanem kellemetlen szagokat és akár tűzveszélyt is okozhatnak.

Berobbant az állampapír plusz, de megéri-e vásárolni? Ha igen, kinek?

Mutatjuk, hogy mi változott az eddigiekhez képest.

Minden nudlik és gombócok legjobbika Babi néni konyhájából – sósan vagy édesen is készítheted, tuti elfogy

A legjobb dolgok, amit krumpliból és lisztből kihozhatunk - recepttel!

Kedvezményes állatkerti belépő, hatalmas akciók – a legjobb ajánlatok az állatok világnapja alkalmából

Október 4. az állatok világnapja, azon alkalmak egyike, amikor nemcsak kedvenceink felé küldhetünk...

Az özvegyi nyugdíj megszűnése: mikor és miért nem jár az ellátás?

A szabályok eléggé szerteágazóak, figyelembe kell venni, született-e közös gyermek, mennyi ideig éltek együtt, ha szétváltak, akkor az mikor történt és így tovább.

Ingyenes és pénztárcabarát programok az állatok világnapján: mutatjuk a 8 legjobbat

Mutatjuk az ország legjobb ingyenes és pénztárcabarát programjait az állatok világnapja alkalmából.